|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.01. 18:33 - |
*Pallas a magasfüvesben lépkedett.
Gyanús nyomokat keresett. Legyen az akár vaddisznó-, vagy őzlábnyomnak álcázott nyom is. Sokszor találkozott már ilyennel.
A nyomokat már hosszú ideje követte, de eredménye még nem volt.
Több napja se nem evett, se nem ivott. Minden percét a keresésre fordította.* |
[139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Chantalais röviden biccentett, teljesen jóváhagyólag a megállapításra.
- Aki erre nem képes, elveszíti a szeretteit és az otthonát. Ez a farkas felfalhatna téged...engem...vagy bárki csikóját....Az is felfoghatatlan veszteség lenne?
|
- Minden élet erővel való elvétele elfogadhatatlan veszteség a Birodalom számára... - válaszolta egyszerűen, szomorúan, gondolkodás nélkül.
- De ezt egy hozzád hasonló pegazus sosem fogja megérteni... - fordult hirtelen meglepően lesajnálón az idegenhez. |
Chantalais unott képpel vállatvont.
- És ha az? Mi olyan rettenetesen elfogadhatatlan egy ilyen lény legyilkolásában? Egészen mindennapos esemény, ha belegondolsz....
És látszott rajta, hogy a rettenetes monológot teljesen őszintén mondja...nem tréfál... |
Aranyérzés sokat mondó pillantást vetett a pegazusra.
- És szerinted ez nem gyilkosság? - kérdezett vissza furcsa hangsúllyal, majd a mágia fogásában sínylődő farkasfélére nézett.
Érezte a ragadozó döbbenetét, félelmét és szorongását. Aranyérzésnek kifinomult érzéke volt más lények aktuális hangulatának, vagy érzéseinek feltérképezésére, ám éppen ezért részben őt magát is elfogták ezek az érzések. Sok időbe tellett ezektől viszonylag jól függetlenítenie magát, ennek ellenére máig nem hagyták hidegen ezek az érzések... |
Csúnyán felfortyant az aranyszínű alak szavain.
- Na idefigyelj! - nyerített utána hangosan, és hirtelen a nagyobb pegazus elé lódította a mágiában még mindig ledermesztett farkast. De a mágia itt nem állt le.
A hatalmas ragadozó szügye előtt közvetlenül fényleni kezdett valami. Ahogy egyre nagyobb és fényesebb lett, úgy nyüszített egyre riadtabban a fogságba esett lény, bár nem úgy tűnt, mintha fájdalmai lennének.
Végül egy bonyolult mágiagombolyag mozgó, élő szerkezete rajzolódott ki a levegőben, pont a farkas előtt.
- Látod a kicsi, fekete-vörös varázsszálakat a nagyobbak közt? Ezt a lényt valaki létrehozta! És erőltetett módon tartja életben ez a kis pótvarázs! Ha széthúzom a szálakat, azonnal megszűnik létezni! És szerinted ez nem mesterséges?! |
- Csak azért, mert számodra idegen, vagy zűrzavaros, attól még valódi. - válaszolta a pegazusnak.
- Ő is pont ugyanannyira érez Téged ide nem valónak, vagy ahogy fogalmaztál, mesterségesnek, mint ahogy Te Őt... - folytatta.
- Aranyérzés vagyok.
Egy rövid időre elhallgatott, fülelt.
- A megérkezésed az egész szavannát felébresztette. Ha nem akarsz vacsorává előlépni több ragadozónál is, akkor ideje mennünk. - tanácsolta. Ám ahelyett, hogy elkezdte volna kibontogatni szárnyait, csak kiválasztott egy távozási irányt és kérdőn tekintett az idegenre. |
Értetlenül és sértetten nézett az újonnan csatlakozott alakra. Mégse olyan kihalt hely ez a szavanna! De miért beszél bele a dolgába?
- Tévedsz! - közölte keményen - Ennek a lénynek a varázsa zűrzavaros és olyan erőltetett, hogy mesterséges is lehetne. Semmi joga a létezéshez! Egyébként te ki vagy? |
Meglepetten figyelte, ahogy a magasból ledobban az idegen pegazus, kifejezetten nagy lármát csapva és ezzel magára fordítva minden élőlény figyelmét, akik a közelben voltak.
Ő igazán hálás kellett volna legyen ezért, hiszen a farkas már jó ideje rá vadászott. Eddig sikertelenül, ám cseppet sem állt jól a szénája. Mégsem örült.
Gondolkodás nélkül feladta búvóhelyét és megindult az idegen felé, a magas fűben. Minden lépését a fű jól felismerhető susogása kísérte.
- Ne bántsd. - szólt oda Aranyérzés pár méternyi távolságból a pegazusnak.
- Ugyanannyi joga van itt lenni, mint neked. - folytatta határozottan, mégis barátságosan, vagy inkább békítően. |
A különös, sötét testű pegazuslény puhán ledobbant a feje fölött szinte összezáró fűtengerbe. Megigazgatta szárnyait, és megvetően, flegmán, lassan körbefordult.
- Ez lenne az? A csodabirodalom, amiért annnnnyira odavan a boszorkány? Széteső, rothadó varázs....nyomtalanul eltűnő lények...mint valami átokkal sújtott mocsár! - robbant ki belőle az utolsó félmondat haragosan, és nagyot dobbantott sima patájával.
Újra és újra körbefordult, hátha talál....akármit...ami érdekes lehet!
De egyre csalódottabb és haragosabb lett.
- A fene vinné el az egész ideutat! - kelt ki magából, és hatalmasat rúgott egy fűcsomóba, túláradó méreggel, ki is fordítva a fűcsomót a talajból, és a rúgás lendületével méterekre röpítve el...
A fűcsomó susogós puffanással landolt valahol balra....és halk, fenyegető morgás kezdődött ugyanonnan, egy szívdobbanással később.
A pegazus meg égnek álló fülekkel, elkerekedő szemekkel meredt arra. Eddig semmi reakció, hiába ordibált, most meg...egy alighanem méretes fenevad készülődik felé?
'Ennek semmi értelme' gondolta rezignáltan.
Az irdatlan óriásfarkas egy lóhossznyi távolból szökkent fel, addig egyáltalán nem is látszott hatalmas teste, olyan nesztelenül és tökéletes lopakodott!!!
Kitátott, rettenetes szájjal repült a kistestű pegazus felé.....
és megdermedt a levegőben, alig egy méterre a pegazustól.
Unott, de valamelyest mégiscsak kíváncsi arc vizslatta a lebegő, döbbent, mozdulni sem képes szörnyet.
'Te nem is kellene, hogy létezz' morfondírozott magában a pegazus. |
________________________________________ |
Miután elvonult a csorda, felengedett.
- Ez közel volt - fújta ki a levegőt. - Jobb lesz, ha elmegyünk valami biztonságosabb helyre - mondta, aztán kibontotta szárnyát. - Kövess - és mindketten elhagyták a Szavannát. |
- Ha látsz valami délibábot valamerre, boldogan megnézhetjük, igazi-e - ugratta. Valami nem messze tőlük megmozdította a füvet.Azon nyomban Shekeira és a zaj forrása közé ugrott (hihetetlen gyorsasággal), szemeit a fűszálakon tartva, füleivel a környezetet figyelve. Másik oldalról jött mozgás, ő is odafordult, s akkor látta a fölöttük elugró gazellát. Hamarosan előttük és mögött is feltűntek a magas növényzetből előbukkanó és alábbhagyó szarvas fejek, néha szügyük is látszott. Nem zavartatták magukat a két ismeretlennel, egykedvűen vagy energikusan ugrálva haladtak tovább. Vándoroltak. |
 Újra elmosolyodott.Nagyon boldog volt, hogy Spirit itt volt.Nem tudott másra gondolni, csak kettejükre.
Közben viszont kíváncsi is volt.Min mehetett keresztül azalatt a kiképzés alatt?De nem akart rákérdezni....
-Itt maradunk ezen a szent ponton, vagy körülnézünk?-élénkült fel. |
 Lágyan nézett rá és szelíden mosolygott. Odament hozzá és arcát hozzádörgölte Shekeiráéhoz.
- Az érzés kölcsönös - súgta, amikor szürke szeme újra kinyílt Shekeiráéval szemével egy vonalban. |
-Igen!Nagyon is!-mosolygott.
-Főleg, hogy veled lehetek! |
- Igen. - morogta még mindig. Mióta elment, nem szeretett gyengének látszani. Bár koratavasz volt, a levegő csak pár fokkal volt enyhébb a szokásos forróságnál. A levegő még mindig száraz volt.
- A tél után jól esik egy kis meleg, nemde? - mosolygott. |
Mivel Shekeira később szállt le, láthatta már, hogy magas a fű.Ahogy ledobantott Spirit felé fordult.
-Jól vagy?-kérdezte aggódva, de látta, hogy semmi baja szerelmének. |
Esetlenül is érhetett volna földet. Nem hitte, hogy ekkora a fű, ezért simán le akart dobbantani a talajra. Szerencsére jók lette a reflexei, s elkerülte az esést, bár a látvány inkább lelőtt galamb haláltusájára hasonlított.
- Legközelebb vigyáznom kell. - morogta magában, majd Shekeirát kereste. |
 -Hát akkor kövess!-mosolygott, majd elindult az ivóhely felé.
(reag oda is-A kis ivóhelynél) |
[139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Lágyan nézett rá és szelíden mosolygott. Odament hozzá és arcát hozzádörgölte Shekeiráéhoz. 
-Hát akkor kövess!-mosolygott, majd elindult az ivóhely felé.