|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:37 - |
 *Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...* |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
Liliana döbbenten nézett Üstökös után, aztán gyorsan a társai után bámult. Csak épp nem sokra ment a bámészkodással. Mindenki más már messzejárt, és amikor Lilina meglátta, hogy a két másik fiatal kanca mit művel, szinte égnek meredtek a sörényszálai. Allorye valami...fekete szélszerű valamit engedett a hármasra, ami láthatóan megijesztette őket, Angyal hatalmas fénycsapása meg még ekkora távolságból is fájón vakította a fiatalt.
Ő ezek mellett a lények mellett ugyan mit tehetne?
Egyetlen merész gondolattól vezérelve Üstökös után eredt. A fehér lényt még lemaradva se lehet olyan lehetetlenség követni! |
Üstökös összehúzta magát, hogy a jégdarabok kevésbé találják el. Csak kapkodta a fejét, ahogy az események történtek körülötte: mintha visszament volna az időben 10 percet, ismét üldözés, kiabálás, fejetlenség.
Csóválta a fejét, ahogy a menekülő furcsaságot nézte és az őt üldöző eriszi csapatot.
De nem volt ideje többet mások problémájával foglalkozni, ugyanis egy nagyon rossz érzés fogta el... Nagyjából az ellenkező irányba fordította fejét és a távolba révedt pár másodpercig, amíg megszületett benne a döntés: megnézi, mi történt.
Távozás előtt úgy döntött, még kihúzza a fiatalt szorult helyzetéből. Mire odaért, Liliana már nagyjából teljesen kimászott, így csak az utolsó lépésben tudott a segítségére lenni.
- Vigyázz magadra. - búcsúzott a szárnyastól.
Elrúgta magát a sziklaperemtől, amin addig állt, néhány szárnycsapással a magasba emelkedett és lendületes tempóban távozott. |
Lilianának meglepődni se volt ideje, ahogy hirtelen hatalmas fekete szárnyak rántották szoros ölelésbe, aztán egy hatalmas, szédítő perdítés után újfent zuhanás közben találta magát!! Mint valami kezdő kicsi madár, riadtan kezdett el csapkodni a szárnyaival, hogy visszanyerje a teste fölött az uralmat - és egy szikák közti völgyben lebegve találta magát.
Fölötte meg zengett a levegő az üvöltésektől.
Allorye és Angyal is félre lettek söpörve, ezúttal direktbe kapva Őrző szélrohamaiból.
Mert a hatalmas gyík-béka-lény egyetlen pillanat alatt tört ki a jégpáncél alól, hogy aztán többszáz méteres szabadesés után, egyetlen karcolás nélkül landoljon a sziklák előtti puszta talaján!
És nem is vesztegette az időt: tekergő testével megdöbbentő sebességre kapcsolva lódult meg a messzeség felé.
Érthetetlen volt a döntése a szárnyas lények ellen: ott nem várt rá semmiféle fedezék.
Lilianának viszont nemhogy erről nem volt tudomása, de a kicsi völgyből is úgy kászálódott ki, hogy azon bárki hasrepedésig nevethetett volna: nem volt elég erő a szárnyaiban, hogy felfelé tudjon emelkedni, csaknem függőlegesen, így patáival meg-megcsúszva a köveken, kínos mászásra kényszerült.
A szárnyaival meg hol húzta-vonta-tolta magát, hol próbált velük annyit verdesni, hogy kicsit feljebb tudjon emelkedni, ahol talán jobban megvetheti a lábait.
Allorye eddigre már utolérte az újfent támadásba lendült három mént, és kegyetlenül küzdött a varázsaik ellen. |
Üstökös meglepetten hallgatta Titánt, aztán meglepetten érzékelte a környezetük drasztikus változását.
- Gyanítom azonnal kiderül az igazság, ami a lényt illeti - jegyezte meg félig hangosan és felkészült arra, hogy pillanatokon belül nagyon meg fog lepődni! |
Titán hadarni kezdett:
- Egy tóból merített erőt...De inkább mondanám, hogy felzabálta az egészet. Hihetetlenül mohó volt...
Liliana ezt már hallotta, és értetlenül figyelt Titánra. Varázs-zabálás??
- De mi....
Nem tudta befejezni a kérdést. Mind döbbenten néztek körül az egyre erősödő vibrálás miatt. |
Üstökös meglepetten hallgatta Titánt.
- Elhiszem, amit mondasz. - válaszolta a pegazusnak. - Milyen körülmények között láttátok? - érdeklődött. - Veszélyes ránk nézve is? - puhatolózott. - Mert ha nem jelent konkrét fenyegetést, akkor akár... - nem fejezte be a mondatot, mert érezte, ahogy vibrálni kezd körülöttük a levegő. |
A javaslatra a három mén láthatóan ideges lett. Titán óvatosan félresodorta a közéjük állt Lilianát, és közel hajolt Üstököshöz.
- Figyelj rám...Az a lény veszélyes. Esküszöm neked. Láttuk, ahogy mágikus erőt zabált, ahogy ás ragadozók a húst fejtik le a csontokról...Sosem láttam még ilyet korábban...És alig bírtuk ezeket a csikókat elzavarni mellőle!
Liliana mérgesen dobogni kezdett.
- Szerintem minden, ami arról a lényről szól, mindnyájunkra tartozik! |
Üstökös nem örült a határozott megkülönböztetésnek, akkor sem, ha az pozitív volt az irányába. Így hát kifejezetten örült, hogy viszonylag hamar a furcsa lényre terelődött a beszélgetés, vagy inkább vita.
Elkezdett finoman idébb osonni, hogy esetleg egy adandó pillanatban akár le is csusszanhasson a szika pereméről és odébb vitorlázhasson.
Viszont érzékelte, hogy a helyzet kezd elmérgesedni. Bár veszélyben senki nem volt, a feszültség nőtt, amiről pontosan tudta, hogy hosszú távon csak rossz döntések felé vezet és ezt jobb csírájában elfojtani, vagy teljességgel megelőzni.
- Mi lenne, ha megnéznénk közelebbről a lényt, biztonságos körülmények között? Így eldönthetnétek, hogy mit akartok kezdeni vele. - javasolta. |
Titánnak nem volt szüksége rá, hogy hátraforduljon, hogy ellenőrizhesse Lilianát. A fiatal kanca szinte azonnal előrefurakodott, ahogy Üstökös felé intett. Csak épp rá se nézett Titánra.
- Te vagy Üstökös? A vorstandi bajnok? Aki először barátkozott össze velünk? - kérdezgette ragyogó szemekkel.
- Liliana.... - kezdte megróvóan Titán, de befejezni már nem tudta.
- ESZETLEN VADÁLLATOK VAGYTOK! NEM VAGYTOK MÉLTÓK AZ ERISZI NÉVRE! MEG AKARTÁTOK ÖLNI AZT A LÉNYT! - a hihetetlen fekete szárnyakkal megáldott peguni ekkor érte be Goldent és Őrzőt, akik tanácstalanul kanalazták szárnyaikkal a levegőt Titánék felett, elég magasan ahhoz, hogy a jéggel lezárt nyílást is szemmel tudják tartani. A fekete lény úgy robbant nekik, hogy majdnem ütközés lett belőle.
Liliana meg erre azonnal Titánnak támadt.
- Azt hittem mi nem ilyenek vagyunk! Miért akartátok bántani?! Miért harcoltatok Allorye-val és Angyallal? - hőbörgött tüzesen, indulatosan csapkodva a szárnyaival.
Titán fintorogva lépdelt hátra, amíg lehetett. Most legalább azt láthatta, hogy néhány ronda horzsoláson kívül nincs nagy baja a fiatalnak.
- Zavaros és veszélyes időket élünk - morogta.
- Ez nem jelent semmit!!!
- Liliana, ha azt akarjuk, hogy a világ megint biztonságos legyen, mint a kis tündérpalota városkátokban, ahol felnőttél, azért küzdeni kell! - hördült fel végül Titán türelmét vesztve.
- A város nem volt bölcsöde! - visította Liliana indulatosan - És nem ölhettek le mindenkit, aki nem tetszik!
- Nekem ehhez nincs türelmem - rázta meg a fejét a fekete mén, és készült rá, hogy otthagyja a két másik szárnyast a csudába. |
Üstökös szerette volna szemügyre venni a fiatal pegazus szárnyait, hogy megtudja, mekkora baj történt, de erre nem volt lehetősége a közéjük furakodó pegazus miatt.
Tisztelettudóan hátrébb farolt, hogy kimásszanak egymás arcából.
Egy darabig csak nézta a rádörrenő szárnyast. Igazából teljesen jogos volt a felháborodása. A másik lény helyében ő is biztosan ezt tenné, és hasonló kérdéseket tenne fel. És milyen választ várna? Jó kérdés...
- Csak nem szerettem volna, hogy a fiatal hölgynek baja essen - válaszolta végül, különösebb magyarázkodás nélkül. - Ettől függetlenül persze nem sikerült sérülés nélkül megúszni a veszélyes helyzetet, ezért nem ártana megnézni azokat a szárnyakat - amikor a mondandója végére ért, orrával finoman Liliana felé bökött. |
Liliana hosszú-hosszú percekig kapkodott levegő után a szédítő pörgés után. Csillagvizsgáló-városban soha nem kellett így repülni!
Óvatosan megmozgatta szárnyait a csúszós talajfogás után, aztán lassan megrázta a fejét a peguninak. A hangját még nem találta meg.
Viszont Titán igen, akit egyfelől rettentően megijesztett Liliana akciója, másfelől dühös is volt a meghiúsult pusztítás miatt. Biztos volt benne, hogy a furcsa rémlény veszélyes!
Ledobbant a két lezuhant lény közé, gondosan takarásba tolva a farával Lilianát.
- Ki vagy te? És mit képzelsz magadról?! Miért avatkoztál be?? - dörrent a pegunira, aztán elakadt a hangja. Annyira azzal volt elfoglalva, hogy dühös legyen és felkészüljön a harcra az idegennel, és annyira azon gondolkozott hogyan fogja összeszidni a fiatal kancát, hogy későn döbbent rá: nagyon is ismeri az arcot, ami rezignáltan rámeredt.
- Üstökös? - suttogta lezuhant állal - Ez nem lehet.... |
Üstökös arcára kiült a döbbenet, ahogy közelebb értek a mozgó alakokhoz és felfogta a kialakult helyzetet. Igazából... nem értett semmit. Csak azt látta, hogy 3-man üldöznek 1 lényt, és 2-en üldözik a 3 lényt. Ha nem lett volna annyi feszültség a levegőben, még vicces is lehetett volna, hogy az üldözők egyben üldözöttek is. De volt.
A menekülő lényt nem tudta mire vélni. Próbálta megfigyelni, a mozgását, a viselkedését, minden porcikáját, hátha megtudhat valamit róla. Ám a tanulmányozást nem folytathatta sokáig, ugyanis a fiatal lény, akivel érkezett, belevetette magát az üldözésbe és így az események központjába is került.
Üstökös nem túl messze, de elég távolságban ahhoz, hogy ne érhessen oda időben, lebegett és nézte, ahogy a baj először csak kialakult, utána pedig magával rántott mindenkit.
Nagyot dobbant a szíve. Azonnal döntést kell hoznia, különben túl késő lesz!
De... ő már nem az a peguni, aki évekkel ezelőtt volt... Már nem akart idegenek ügyébe beleavatkozni, nem akart igazságot szolgáltatni és végképp nem akart a nyakába venni semmit és senkit.
A helyzet adott, a konfliktus elkerülhetetlen, akkor is, ha beavatkozik, akkor is, ha nem. Be akar avatkozni? Természetesen nem. De ha nem avatkozik be, akkor mindenkinek a kisebbik baja lesz a furcsa lény...
Dönteni kell. Mégpedig azonnal.
Ésszel és szemmel felfoghatatlan gyorsasággal történt minden. Üstökös ragyogott, akár egy éjszakából megszökött csillag és fénysebességgel Liliana mellett termett. Jobban mondva, ez volt a terv. De a túlzott sebesség tovább sodorta mindkettejüket, egyenesen rá, a furcsa, menekülő lényre, akit így szintén sikerült még messzebb, egyenesen két szikla közé betaszítani. Üstökös gyorsan jégfalat húzott a nyílásra, hogy a lény ne tudjon megszökni, majd próbálta kiszámolni, hova fognak becsapódni. Az összegabalyodott szárnyakat esélyük sem volt kiszabadítani, így először Üstökös, majd Liliana kenődött fel a legközelebbi sziklafalra. A becsapódáson enyhíteni nem tudott, de maguk alá varázsolt egy jeges csúszdát, ami "lesegítette" őket az egyel lejjebbi szikla peremre. Gyorsan talpra ugrott és szárnyaival felnyalábolta a fiatal szárnyast.
- Jól vagy? - kérdezte csendesen. Remélte, hogy választ kap még azelőtt, hogy a másik 5 lény a nyakukba "szakad". |
Liliana, ahogy közelebb ért, úgy jött rá egyre lesújtottabb lélekkel, hogy ide ő kevés lesz segítségnek....
- Hagyjátok abba!
- ÁLLJ!
- NE! NE! ELÉG!
- HAGYD BÉKÉN!
Összesen két lénytől származtak az elkeseredett-dühös üvöltések. Két törékeny kancától....
Allorye és Angyal is eszeveszett tempóban száguldoztak a levegőben, újra és újra próbálva megakadályozni az egyre rettenetesebb hajszát.
Mert Titán, Golden és Őrző folyamatosan támadták az előlük menekülő lényt, aki egyre fáradtabban, a támadások miatt egyre rémültebb visításokkal próbált szabadulni. Hiába.
A hatalmas, vaskos gyíkra hasonlító akárminek vaskos teste, vaskos farka, vaskos lábai voltak, és egészen belapított arcú, varangyhoz hasonlatos feje. Azon kívül, hogy fekete volt, és messze nem elég gyors, hogy a három pegazus mént lerázza, semmi feltűnő nem látszott rajta.
A rémületen kívül. Rémült, tanácstalan, kerekre tágult szemekkel, lihegve próbált elfutni, hol ide, hol oda rohanva a szikák közt, de vagy egy alattomos villám, vagy egy hatalmas, a földet is megrázó széllöket, vagy vakító arany fény csapta meg újra és újra.
Amire újabb és újabb iszonytató, rettegő, fájdalmas sikollyal reagált, de semmi egyebet nem tett.
És láthatóan egyre fáradtabb és egyre reménytelenebb lett.
Angyal és Allorye meg nem voltak elegendőek arra, hogy megmentsék. Ketten voltak három ellen.
Liliana látta a lény arcán a félelmet. Látta, ahogy fogy az ereje és ezzel a lény is tisztában van. Látta a csúnyácska alakon, hogy az pontosan tudja: nemsokára vége az életének.
És a fiatal homlokkövest elképesztő döbbenet és harag töltötte el. Miért bántják azt a lényt?!?!
Nem is gondolkozott.
Úgy repült a következő villám útjába, mintha csak hazafelé sietne, a szüleihez és a bátyjához. |
Üstökös némi szem-meresztgetés után felfedezni vélte a színes foltokat.
- Öreg vagyok már én ahhoz, hogy ilyen távolból bármit is lássak... - zsörtölődött kicsit magában, mielőtt a másik után indult volna.
"Abból valószínűleg nem lesz gond, ha egy kicsit közelebbről is szemügyre vesszük, kikről, vagy mikről is van szó" - mélázott magában. |
- Hát azoknak ott! - visította Liliana magánkívül, egy pontra meredve a távolban, és felejtve minden mást. Fel is ugrott a levegőbe, és a pár kilométerrel odébb lévő kisebb sziklahalmok egyike felé kezdett száguldani, már amennyire bírt.
Ahol kisebb, színes foltokként lények cikáztak..... |
Üstökös elszégyellte magát, amikor meghallotta az idegen hangját. Feltápászkodott (pedig kedvére való lett volna még a hideg sziklán feküdni, amíg kicsit lenyugszik), megrázta magát és örömmel konstatálta, hogy nem tört el semmilye. Sajogni ugyan mindene sajgott...
- Megmaradok - válaszolta félig-meddig morogva.
- Kinek kell segíteni? - tért vissza a korábbi témájukhoz. |
Liliana épp idejében vette észre, hogy akitől segítséget remélt - nagyon is segítségre szorul.
Túlságosan eltávolodott, hogy a zuhanásban segíthessen, habár abban egyébként se ért volna ő sokat....de miután a lény földetért, gyorsan utánarepült, és lassan leszállt mellé, egy szomszédos sziklára.
- Jól vagy? Tudok....valahogy segíteni? |
Hogy segít-e? Hát persze! De azért szerette volna tudni, miben kellene a segítsége... Kérdés helyett viszont a másik szárnyas után vetette magát.
Hirtelen olyan fájdalmat érzett a mellkasában, amilyet még soha!
Teljes testében megmerevedett, aminek egyenes következménye volt, hogy zuhanni kezdett.
Tehetetlenül zuhant, pörögve, és nem tett semmit. Csak tágra nyílt szemekkel meredt maga elé. A lelke olyan szinten tombolt, mint még soha és nem tudott az érzelmeinek megálljt parancsolni.
Észre se vette, hogy a talaj először csak vészesen közeledik, mindaddig, míg kétségtelenül be fog csapódni.
Szanaszét álló szárnyakkal és lábakkal puffant az egyik szikla peremének, amin nagyot nyekkent, majd a nagy sebességnek köszönhetően zuhant tovább, a következőre és a következőre, mígnem egy egyenes sziklaperemen landolt, egyenesen az oldalára.
Úgy feküdt ott, mint akinek vége. Eleinte tartotta még a fejét, végül azt is leengedte a hideg sziklára és lehunyta szemeit. Arca eltorzult lelki fájdalmától, amit Jövőtváró miatt érzett.
- Legalább életben van. - próbálta magát nyugtatni. |
Elképedt a lény szavain.
- Én nem...vagyishogy...szóval....Tudod, én...
És akkor végre észbekapott.
- Én nem! Kérlek, figyelj, segítened kell! Nem magamért! Nagyon fontos! segítened KELL!!!
És mielőtt a peguni válaszolhatott volna, újra fejest ugrott a mélybe. |
Egy darabig még rosszallóan nézte "támadóját", de végül megenyhült.
- Meglepettnek tűnsz - állapította meg, a másik lebegő alakot fürkészve, majd szótlanul biccentett.
- Feltételezem Te is.
Kicsit alaposabban szemügyre vette a szárnyast.
- Elég felelőtlen viselkedés ilyen módon kizúgni a felhők közül. És ha egyenesen egy wyvern karmai közé zuhansz be? - dorgálta meg a fiatalabbat. |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...*