|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 18:17 - |
 Charcedon boldogan állt a városfalon és a rettentő eget nézte.
Ez ugyan nem az ő távoli otthona volt, de nem is volt rossz.
Az utóbbi idők történései felbolygatták a lelkét és most a fellegvár csendje nem felelt meg neki.
De itt egyelőre tökéletesen érezte magát.
|
[192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
--------------------------------------------------------------------------------- |
 Michaelangelo összenézett a többiekkel, aztán az előbbi összhangban, mind, egyszerre bólintottak. De mostmár komoly-komor nyugalommal.
|
 -Igen, a mi gondunk. -*nézett tettetett értetlenséggel Michára.* -A te gondod az én gondom is. Miért, mit gondoltál? Jóban-rosszban, nem emlékszel? A párom vagy, te lökött, még szép, hogy közösek a problémáink. -*mosolyodott el, és kinyújtotta nyakát, hogy orrát a magas mén orrához érinthesse.*
- Na jó. -*fordult ismét Charcedon felé.* -Megtudakolom, hogy hol találjuk Medrát. Ha nincs messze, én is veletek tartok, de ha mégis, akkor csak üzenek neki, hogy mentek. Ne haragudj, én így is mennék, de nem tudom, hogy a kicsik... -*pillantása a férje szárnyai közül előkukucskáló ikrekre esett.* -...szóval nem tudom, jó ötlet-e túlságosan is messze kivinni őket a városból. |
A három jelenlévő eriszi szinte varázsütésre, szempillantásra egyszerre sunyta hátra a füleit.
- Gondunkat? - mondta ki különös hangsúllyal Michaelangelo a szót.
Charcedon egy egyszerű szárnyintéssel felelt, ami nagyjából a "nekem mindegy", a "felőlem" és az "úgysincs jobb ötletem" megfelelője volt. |
-Megértem. -*bólintott Lilina.* -És természetesen teljes mértékben elfogadom a döntéseteket, ez csupán egy ötlet volt. Bár alkalmasint azok az átkok, amik eddig Medrára szálltak, mint megsemmisültek a bűbája nyomán. Hiába veszi magára, nem árthat neki egy sem, tekintve, hogy gyakorlatilag ő maga is egy átok. Vagy legalább is egy rontás során született. Csupán azért voltam bizonytalan, mert egyszerre ennyit tudtommal még sosem próbált megtörni egy ekkora, önmagát helyreállító körfolyamatot.
*Charcedonra pillantott, és megsuhintotta farkát.*
-Ha az ő személyes segítségét nem is, de talán a tanácsát elfogadhatnátok. Beszélj vele, Charcedon! Medra talán nem segíthet megszűntetni magát a problémát, de ért hozzá, és sok különös lényt ismer, akik szintén otthonosnak mondhatók a rontások terén. Talán tud valakit, aki orvosolhatja a gondunkat. |
Michaelangelo és a többi eriszi összenézett, egyszerre borzadtak el, aztán egyszerre horkantottak fel, és egyszerre robbant ki belőlük valami ideges nevetésféle.
- Azt hiszem ezt így nem engedhetjük meg - szólalt meg végül ő, miután több pillantást váltottak Charcedonnal és Shassával is - Ne értsd félre, mert az ajánlatod több, mint megtisztelő. Olyasmit ajánlasz, ami....hatalmas ajándék lenne, és örökre lekötelezne minket az a lény. Hidd el, nem becsüljük ezt alá! Sem az ő erejét. És nem is a büszkeség mondatja velem, hogy nem fogadhatjuk el - sóhajtotta.
A többiekre nézett, majd lassan folytatta:
- Ez túl nagy megterhelés lenne. Ma már az erisziek....rengetegen vannak! Mindenki fájdalma és dühe okozta a bajt. Egy ilyen erejű átok, félek, megölné azt a Medrát....
- Hiszen köztünk is vannak, akik nem állnak messze ettől - tette hozzá suttogva, üres szemekkel.
- Nemcsak erről van szó - horkantotta, miután egy nagy dobbantással felhívta magára a figyelmet. Kissé mérgesen, ridegen folytatta a beszédet:
- Nemcsak a több mint ezer lény erejéből fakadó átok a baj, amit talán meg lehet majd törni. Habár nehezen, mert ez az átok önmagából született, és önmagát táplálja. Az elemek szerteágazása, és egymást kioltó, erősítő vagy megváltoztató hatása sem az igazi baj. De az elveink és törvényeink! Amik mindig vezettek mindnyájunkat! Eris sosem tűrné el, hogy miérettünk más kockáztasson, esetleg meghaljon. Mivel a Boszorkányúrnő eleve elfogadhatatlannak látja a halált máguslények közt....Az ilyen, szükségtelen halált - tette még hozzá apró, különös főhajtással.
- És azt nem hiszem el, remélem megbocsátod, hogy társad túlélné egy olyan erejű átokkör csapásait, amit mi se megtörni, se visszaszorítani, se enyhíteni, se felfogni nem tudtunk.... |
*Lopva párjára pillantott, és még éppen elcsípte Michaelangelo szemében azt a röpke fellángolást, amelyben a megepettséget vélte felismerni. Kicsit elmosolyodott. Micha talán még mindig túlságosan is jól emlékszik arra, hogyan találkozott a sivatag közepén egy esetlen, bájosan botladozó kancával.
Több nosztalgiázást azonban nem engedett meg magának. Nyelt egyet, és Charcedon felé fordulva sietve folytatta.*
- Nemrég csatlakozott hozzánk. A neve Medra. Különös történet az övé, és Legend kivételével senki nem is tudja a teljes valóságot róla, de mindannyian hallottunk annyit, amennyit hallanunk kellett. Nagyon jól ért az átkokhoz, mivel ő maga is egy átok révén született. Nem az eleme, mégis teljes mértékben uralja. Eddig bármilyen rontást és átkot képes volt megtörni, amit csak ismerek. De sajnos nem tudom, hogy egy ilyen bonyolult esetben működne-e Medra képessége.
*Egy pillanatra elhallgatott, azon gondolkozott, hogyan fogalmazhatná meg finoman a következő mondatát.Tudta, hogy az erisziek rendkívül összetartók, talán a Birodalomban őket fűzi össze a legszorosabb kötelék társaikkal, és nem volt biztos benne, hogy egy kívülállónak megengedék, hogy ilyen mértékben belekeverdjen az ügyeikbe. De most nem maradt sok választásuk. Vagy Medra, vagy az üvegfúvók... esetleg az a titokzatos tárgy, amit ki tudja, fellelnek-e valaha.*
-Ez talán nem fog tetszeni. -*kezdte.* -De legalább fontoljátok meg. Medra úgy oldja az átkokat, hogy magára veszi őket. |
Michaelangelo meglepetten pillantott Lilinára. Azt tudta, hogy kedvese jólelkű, és igazán megjegyezhette volna már, hogy társai sokfélék és hatalmasok, de ilyenre nem számított tőle! Egy átoktörő???
'Miért is becsülöm alá?! Hiszen felnőtt, sokat megélt, háborús veterán! Semmivel sem kevesebb nálam!' korholta magát.
Furcsa érzés volt néha felidézni, hogy Lilina mennyivel fiatalabb nála.....és hogy már milyen messze jutottak együtt! A két mellettük sertepertélő csikóval kapcsolatban meg sokmindent tehetett, csak elfelejteni nem lehetett őket.
'Milyen közel voltam, hogy ne legyen belőle semmi....Milyen közel....' borzongott bele.
Hűvös érdeklődéssel mérte végig a fiatal anyát. Benne lángolt az ilyen lények lelkének minden fénye és szilaj tüze. Charcedon tudta, hogy felelősségteljes új unikornis, aki tudja mi a Varázs, de a maga részéről időtlen időkkel ezelőtt volt ilyen, így igazán átérezni már nem tudta a nagy erőt, ami a fehér lényt fűthette. De nyugodtan szólalt meg:
- Kifejtenéd, hogy pontosan mire is gondolsz?
Michaelangelo közben párja halk és rémült kérdésén gondolkozott, de minél inkább erőltette, annál inkább elismerte, hogy tanácstalan. Egyfelől lehetett az új mágia következménye, másfelől viszont lehetett a hihetetlen és új látványnak szóló elragadtatás eredménye is. Habár igazán feszegetni nem akarta a kérdést, ugyanis korábban ő már aggódott, hogy miért nem szólalnak meg az ikrek. Lehet, hogy az ikerpárok később kezdenek el beszélni, de ennyire?!
Nem szánta a gyermekeinek azt a sorsot, ami az övé volt: csetlés-botlás, lesajnált ügyetlenkedés, hogy a végén minden hibától irtózzon, és mindig azon dolgozzon, hogy jól és hamar megtanuljon mindent.
Ezili átka képes lehetett erre? És aggódnia kell, ha a csikói elkezdenek túl korán érni??? |
*Nem akarta magára vonni a figyelmet, ám egy ujjnyival még is előrébb lépett, és halkan köhintett egyet.*
- Sajnálom, talán felesleges és értelmetlen lesz, hogy közbeszólok, de talán... talán tudnék egy másik megoldást. Ha átoktörő kell, én ismerek valakit. Furcsa lény, igazából én magam sem ismerem jól, de esetleg megérhetne egy próbát. Ha jól értettem, az egész átokkört együtt és egyszerre kell megszűntetni, különben a többi rontás regenerálja a hatástalanítottat, és kezdődik minden előről. De ha egyszerre eltűntethetnénk az egészet, még ha kockázatos is, talán segíthetnénk Úrnőtökön.
*Tekintetét elszántan Charcedonra függesztette, bár kissé még mindig feszélyezve érezte magát, hogy a csillagúr előtt szólalt fel.*
-Egy esélyt... megérne, nem? Ha működik, nem kell az üvegfúvókhoz fordulni, és ha mégsem sikerül, még mindig ráérünk annak a tárgynak a fellelésén töprengeni. |
Erről a tárgyról már ő is hallott, így szelíden, nyugodtan ő felelt Dolerie-nek:
- Az a baj vele, hogy éppenséggel nagyonis hatalmas ereje van...mert arra találták ki, hogy a mágusnak, akire ráteszik, kordában tartsa az erejét a tökéletes építése folytán! Önmagában a tárgyat képesnek kellene lennünk megtalálni, de valahogy eleddig mégis rejtve maradt előlünk. Vagy azért van ez így, mert csak a feladata elvégzése közben aktiválódik a korlátozó képessége, és addig egy közönséges tárgynak tűnik minden hatalom nélkül, vagy olyan helyen van elrejtve, ami képes álcázni azt a mágiát.....Az biztos, hogy nem tudjuk hogy találjunk rá.... |
Bólintott. Tudta, hogy az erisziek vezetője komoly bajban van, de az átokkörről eddig fogalma sem volt.
-Senki sem tudja, hol van...-ismételte elgondolkodva.-És egyesített varázserővel sem lehetne felkutatni azt a tárgyat? Vagy...nem érzékelhető?-itt elhallgatott. Megint beleüti az orrát olyanba, ami nem az ő dolga...az erisziek már biztosn gondoltak erre is, különben a pegazus nem mondta volna ezt. |
- Charcedon! Kérlek ne felejtsd el, hogy bizonyos dolgokról csakis mi, erisziek tudhatunk! - vágott közbe komor, mély hangon, és csikóit hátrébb húzta szárnyaival. Lilinára pillantott, majd feléje és Dolerie felé is megengedett magának egy-egy bocsánatkérő mosolyt.
- Sajnálom. De Eris gyenge lehet most. Nagyon gyenge. És nem engedhetünk meg magunknak hibákat...Ne higgyétek, hogy bármelyikőtökről is feltételeznék bármiféle rosszindulatot! Ó nem, nem erről van szó. De a legjobb lelkületű lények is beszélhetnek olyanoknak, akiket nem ismernek elég jól. És nemcsak Erist, de a Birodalmat is veszélybe sodorhatja, ha felelőtlenül kotyogunk....Arról nem is szeretnék szót ejteni itt, hisz mind értelmes lények volnánk, hogy ha valamiben tévedünk, felesleges bajok forrása lehet a meggondolatlanságunk.
- Nem kell félned, Michaelangelo! Nem akartam semmi súlyosat elmondani senkinek - hűtötte le társát, majd újra a vörös szemű kanca felé fordult.
- A megoldás csakis a teljes átokkör megtörése lehet. Semmi más. Az pedig nehéz lesz. Nagyon nehéz. A sötét varázs, amit Shassa szorgalmazott volna, lehet, hogy csak még tovább súlyosbította volna az egész Birodalom problémáit. Mert igazából erről van szó....Az erisziek nevelője eltűnt....A lényeket sok-sok baj gyötri, egy egész átokkör. Ha bármelyiket megtöröd, a többi visszaállítja...De mindez semmi ahhoz képest, ami ránk vár, ha nem oldódnak meg a bajok. Mert a mi mágiánk belefolyik a közösbe, ami mindenkit összeköt....És a mi bajaink idővel mindenkire kihathatnak így...A Shassa-féle megoldás, vagy bármi hasonló...a birodalmi varázserő egyensúlyának, harmóniájának és létének veszélyeztetése lenne.....Mert csak további felborulást hozna, nem a rend visszaállítását. Szóval van megoldás. Például megkeresni egy legendás tárgyat, amiről senki sem tudja hol lehet - mosolyodott el furcsán vadul. |
Nem nézett félre, végig csak a pegazusra figyelt. Nem megfélemlítés céljából, vagy vakmerőségből kérdezte. Egyszerűen csak biztos akart lenni abban, hogy van-e másik megoldás. És, ezek szerint...van.
Szemei melegséggel, és valami furcsa eltökéltséggel teltek meg - ezúttal elgondolkodóan fürkészték a másik tekintetét... talán az idegen lenézi. Neki nem számított...hiszen valóban új volt itt. Higgadtan, halkan válaszolt:
-Igen. |
Michaelangelo komoran húzta magához csikóit. Sejtette, hogy ez lesz, de valahol a lelke legeslegmélyén remélte, hogy ha Charcedon meg is cáfolja Shassa híreit, valami mást talán tud ajánlani. A rejtélyes csillagúr viselkedése azonban semmi ilyesmire nem utalt....Mit lehetne itt tenni?
Elképedten nézett Dolerie-re, amikor az vörösen izzó szemeivel előrelépett, és szinte nekiszögezte a furcsa szárnyú pegazusnak a kérdését.
'Hiszen elmondta volna, ha lenne! Vagy...talán nem?' pillantott ő is a fekete szemű lényre.
Charcedon, ha képes lett volna ilyen kifejezésre, szórakozottan nézett volna végig az egyszarvún. Így csak egy kemény, majdnem lenéző méregetésre futotta.
- Üdvözlégy, idegen - mondta kíméletlen udvariassággal, és némi csend után felelt:
- A Birodalomban hamarosan rejtélyes, hatalmas dolgok kezdődhetnek el. Eris miatt is, de főképp amiatt, ami az ő távollétét is okozta, és sokunk baját, és a Vadvidék ideszakadását, és a lények erőinek váltakozásait, és a sok új lény érkezését.
Közelebb lépett a kancához, és belemélyedt a vörös szemekbe. Csöppet sem félt. Őt ilyesmi nem volt képes feszélyezni.
- Biztosan tudni akarod a válasz a kérdésedre?
Suttogva, iszonyú arckifejezéssel ismételte meg, mintha valami ősi kopárságot képviselne az élettel teli városban:
- Biztosan? |
Dolerie az utolsó lépcsőfokokat már sas képében tette meg, hogy lábait pihentesse. Mikor felértek, és a számára idegen pegazus megjelent, megborzongott a kezdeti hűvösségétől...
Csendben, de növekvő feszültséggel hallgatta végig a beszélgetést. Tehetetlenséget érzett, és ez rendkívül zavarta. Bár Eris nem az ő nevelője, segíteni szeretne... ahogy minden orbiszi.
Mikor a pegazus már fordult, hogy távozzon, hirtelen előrébb lépett:
-Biztos nincs semmi, amit tehetnénk?-kérdezte komolyan, rubinszemei szinte szikráztak a fényben.
-Biztosan? |
A lépcső elképesztően hosszú volt......Michaelangelo szántszándékkal választott olyat, ami enyhe lejtőben haladt felfelé, és nem csigalépcső volt, mert félt, hogy beszorulna, és talán mindenkinek így lehetett a kényelmesebb, de az út végére már néha-néha bánta választását.
Nagy sóhajjal felsegítette Lilinát még az utolsó lépcsőfokokról, majd alaposan körülnézett, és mélyeket sóhajtott.
- Nos, innen már sokkal jobban átláthatjátok a csillagos eget! - mosolygott csikóikra, és letette őket a széles kőszerű anyagból emelt hatalmas fal tetejére. Persze arra ügyelt, hogy abban a pillanatban megfogja mindkettőjük kialakulóban lévő, tollas szárnyát.
A két kicsi valóban elámult, hiszen itt föléjük is a végtelen boltozat borult, de előttük, mögöttük is csak az űrt lehetett látni. A hatalmas pegazus közelebb ment a fal széléhez fiával és lányával, és mosolyogva lefelé intett. Theodore-ék kilestek a fal széle felett, hogy aztán egyenesen Michaelangelo hasa alá hussanjanak egy pillanat alatt. A végtelen mélység pislogott vissza rájuk a város alól is.
- Nem kell félni, nem fogtok kiesni, ha jók lesztek! - nevette el magát apjuk - Arrafelé van a bolygó - mutatott megnyugtatóan egy irányba, amit egyelőre takart a város sarkainak görbülete.
- Ha nagyobbak lesztek, megígérem, hogy együtt bejárjuk! Nagyon fog tetszeni! És jól teszitek, ha vigyáztok, hisz az űr valóban végtelen, és két ilyen kicsi könnyen elveszhet benne! - viccelődött, hogy biztos lehessen benne ezúttal mindkét csikója eléggé komolyan veszi magát a helyhez képest.
A mellette meg-megrebbenő levegőre pillantott.
- Shassa, bizonyára mindjárt itt lesz az, akire gondoltam. Mindig észreveszi, ha társai jönnek a városba, a városfalat meg sokáig felügyelte - mondta komolyan, higgadtan.
 - Köszönöm, Michaelangelo! - formálódott ki ködösen az alakja a pegazus mellett.
Aztán fürkészni kezdte az eget.
Nagyon remélte, hogy valóban nincs tévedés, és segítséget kaphat. Annyi, de annyi bajt megoldhatna, ha segíthetnének Erisen! Shassa minden esélyt meg akart ragadni.
Ezúttal eltekintett a hatalmas, üstökösszerű lezuhanástól, lángokkal és pusztító sebességgel. Sokkal jobban ismerte ő az eget annál, mint amennyire elárulta. Látta a városfalra érkezőket már az első lépéseiktől, és persze látta a két csikót is.
Puhán ledobbant a kis csapat oldalán, és meghajolt.
- Üdvözöllek mindannyiótokat! - mondta hűvös hangján. A két csikó eléggé megijedt tőle, el is bújtak anyjuk mögé, de Charcedon épp ezért nem is lépett közelebb, hogy valami fénymágiát mutasson be nekik, ahogy talán a szokások eredetileg megkövetelhették volna. Nem akarta még jobban megijeszteni őket. Sosem értett tán igazán a fiatalokhoz. Túl régen volt az, hogy tudja hogy is bánjon velük.
- Miben lehetek segítségetekre? - pillantott végig a társaságon.
Michaelangelo biccentése elég jelentőségteljes volt, hogy Shassa összeszedje magát, és "előrelépjen".
- Én szeretném a segítséged kérni! Az erisziek tornyában véletlenül hallottam egy beszélgetést. Arról volt szó, hogy Erisen segíthetne néhány....különleges varázslat. Az itteni mesterek, akik az anyag mesterei, példáéul az üvegfúvók....- bizonytalanul, fürkészőn nézett a pegazus ménre - ők....álltólag segíthetnének. A mágiájukkal. Igaz ez?
Charcedon nagyon komoran nézett a szellemlényre.
- Tudom, hogy a jóindulat hajt. A szíved tiszta. Azt is tudhatod, hogy Eris mindnyájunknak nagyon-nagyon fontos. De lehetetlent kívánsz......
A döbbent felhördülésre megvillant a szeme, és hozzátette:
- Az üvegfúvók valóban hatalmas mágusok, és megdöbbentő dolgokra képesek. De a mágiáik nem tiszták. Sötétség is rengeteg van bennük és gyalázatos dolgokra készek a műveikért, amikért még az őket megkapó is sok szenvedéssel fizet. Erisnek ezt nem szánhatod, Az üvegfúvók mindemellett valószínűleg áldozatot is várnának.......
- Bármire kész vagyok! - mondta Shassa szenvedélyesen.
- Erre nem vagy, nem lehetsz! - hűtötte le Charcedon.
- De igen! Mindenre kész vagyok!
- Az életedet nem adhatod már oda, márpedig ezt kérnék - mondta ki csendesen, kegyetlenül a pegazus.
Egy pillanatra megfagyott a levegő körülöttük, majd a csillagos égből való teremtmény szelídebben újra beszélni kezdett:
- Sokan keresnek más megoldásokat. Segítsd őket, reméld az ő sikerüket! Ez az ötlet...nem is tudom kitől hallhattad.....nem vezet jóra. Nem lenne igazi menekvés a gazdánknak. Békélj meg. Tudom azt is, mi hajt - mélyült el a hangja és nézett a szellemegyszarvú szemeibe - De erről tegyél le. Jobb lesz úgy.
Néhány percig még csendben nézték egymást, azután Charcedon meghajolt, fejet hajtott mindenki másnak is, majd megfordult és indulni készült. |
Tréfás csókot lehelt Lilina homlokára, a köve fölé.
- Kívánságod számomra parancs! De akkor menjünk a Fűszeres Negyedbe, az egy igen elegáns terasz egy magasabb helyen.... - intett fejével egy fehér épület felé, amin egy óriási, üvegbárkára emlékeztető dolog egyensúlyozott.... |
 -Várj, drágám, segítek! -*szólt és gyorsan Michaelangelo mellett termett. Homlokköve aprót csillant, s a következő pillanatban mindkettőjükön finom, meleg fuvallat söpört végig, magával ragadva szőrükről és sörényükről a makacs porszemeket is. Egy perccel később tisztán és tökéletesen pormentesen álltak a lépcső aljában.*
-Így már jobb! -*sóhajtotta elégedetten, majd lelkesen felpillantott párjára.* -És most gyerünk, keressük meg azt a teaházat. Sőt, azt se bánom, ha mindjárt agy cukrászdába megyünk. Farkaséhes vagyok, és ami azt illeti, nagyon kívánok valami édeset.... |
- Nem tudom, de nem tetszik! - nyihogta, és aprót ágaskodott. Ledobbanva, szárnyai kis meglibbenésével valóságos szélvihart teremtett, ami végigsöpört az egész környéken, mire persze a csillámos szemcsék még vadabb kavargásba kezdtek körülötte, szinte ezüstlénnyé változtatva át a hatalmas lényt!
- Jaj neeee - morogta, és megrázta nagy sörényét, de újfent mit sem ért vele. A szemcsék ugyanolyan egykedvűen peregtek lefelé és össze-vissza.
- Ebben a városban bármit lehet, de ez mindennek a teteje! - toporzékolt.
- Menjünk, Lilina! - ragadta meg párját szárnyával, és igencsak tempósan elindult a lépcső felé. Csak akkor nyugodott meg valamelyest, mikor már a lépcsőn siettek lefelé nagyban, és csillagcsillám-ösvényt hagytak maguk mögött, ahogy Michaelangelo nagyban söpörte róluk a port.
- Igazán érthetetlen milyen ragadós! |
*Örült, hogy Michaelangelo kezd feloldódni. Szinte rögtön átragadt rá a pegazus lelkesedése, hát ő is vidáman elmosolyodott.*
-Rendben, de... -*elhallgatott, ahogy orrára hirtelen finom, ezüstös por hullott.*
-Hát ez meg mi? -*pislogott fölfelé értetlenül. A magasból lassan, permetszerűen szállingózott alá a csillámló anyag, egyenletesen beborítva a tejfehér és a gyöngyházszínű testet.
Orrát csiklandozta a por; tüsszentett. Ezüstös felhő lebbent meg előtte és kavargott a levegőben. A porszemek vidáman csillogtak-ragyogtak.*
-Nahát! -*nézte sugárzó mosollyal a táncoló-lebegő szemcséket.* -Ez hihetetlen. Ez tényleg... tényleg csillagpor? Jesszus... |
[192-173] [172-153] [152-133] [132-113] [112-93] [92-73] [72-53] [52-33] [32-13] [12-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Charcedon boldogan állt a városfalon és a rettentő eget nézte.
Michaelangelo összenézett a többiekkel, aztán az előbbi összhangban, mind, egyszerre bólintottak. De mostmár komoly-komor nyugalommal.
- Köszönöm, Michaelangelo! - formálódott ki ködösen az alakja a pegazus mellett.
-Várj, drágám, segítek! -*szólt és gyorsan Michaelangelo mellett termett. Homlokköve aprót csillant, s a következő pillanatban mindkettőjükön finom, meleg fuvallat söpört végig, magával ragadva szőrükről és sörényükről a makacs porszemeket is. Egy perccel később tisztán és tökéletesen pormentesen álltak a lépcső aljában.*