|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.01. 17:37 - |
 Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
Tudta, hogy lenyűgöző látvány várja őket, de azért ő maga is meglepődött.
A bejárat ugyanis nem egy barlangrendszerbe vezetett, hanem egy kicsiny völgybe, amit virágok, magas, dús, biztosan mágikus, zöld fű és mindenféle gyümölcsfa töltött meg. Kétoldalt a sziklafalban üregek húzódtak, a völgy végében pedig egy nagyobb barlang szája ásított, pont szemben velük.
- Üdvözöllek titeket az Utolsó Reményben! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
Tyrannusszal pár perc alatt felértek az Ilianna számára valóban teljes mértékben megközelíthetetlen párkányra.
Az unikornis döbbenten nézett körül.
IDE jöttek fel hozzá hasonlóan szárnyatlan lények!?
Aztán végre észbekapott, és kutatni kezdett varázslat után.
És Vindorex suttogó nyomain kívül semmit se talált.
- Nem érzek idegen varázst...Ha valaki tudatosan gyűrte meg az időt...akkor pokolian ügyes...vagy erős....
Tyrannus csak bólintott. |
Saeyanoae ugyanolyan döbbenettel konstatálta a történteket, mint Ilianna. Tény, hogy a pegazus hatalmas volt, na de azért ezt nem gondolta volna róla!
A hirtelen történések annyira meglepték, hogy csak feszesen markolta Ilianna sörényét (már a háta helyett). Csak néhány tiszta másodperc után jutott el az agyáig, hogy nem kellene pánikolni, elvégre neki vannak szárnyai.... |
- Engem az érdekelne, hogy ki és miért érezheti szükségét egy ekkora varázsnak..Meggyűrni az időt nem egyszerű.... - mormogta.
Aztán kissé aggódva Tyrannusra nézett.
- Veletek tudok tartani gyalog...? Ha kell...inkább várok itt.....Hadd nézze meg Saeya, amit akar......
Tyrannus elmosolyodott.
- Elviszlek!
Iliannának meglepődni se volt lehetősége....
A hatalmas lény vállain találta magát egy elképesztő mozdulattal és egy szédülős tekeredéssel később, aztán...a levegőben!
Annyira meg volt ijedve és annyira megdöbbent, hogy nem bírt sikítani. |
Saeya viszonozta a hatalmas pegazus köszöntését. Aztán csak figyelmesen hallgatta a páros beszélgetését.
- El tudsz vezetni minket a nyomokhoz, amiket találtál? - szólalt meg váratlanul, még önmagát is meglepve.
Látva a két eriszi meglepettségét, úgy érezte, magyarázattal szolgál.
- Úgy érzem... van ott... számomra... valami. |
Ilianna borzalmasan örült a másik lénynek! Végre valaki!
Tyrannus meg nagyon-nagyon óvatosan, kínosan küzdve szárnyaival és a sziklás lejtőkkel, leszállt az egyszarvú elé, nagyon vigyázva, hogy el ne indítson egy lavinát. A pegazus elképesztő méretekkel bírt. Zeironnál és Michelangelónál, de még Beast-nél is nagyobbra nőtt, mellette Ilianna egészen eltörpült.
- Nem hittem volna, hogy találkozom errefelé röpképtelen eriszivel! Vagy bármilyen röpképtelen lényekkel. A földrengések után szinte mindenki elment - mondta örömteli mosollyal a hatalmas mén.
- Hát...nemrég érkeztem. Az Utolsó Reményt akartam megtalálni. Illetve...igazából erisziekkel akartam találkozni! És ez sikerült! - örvendezett Ilianna - Cedricet akarom megtalálni, de egyedül úgy érzem esélyem sincs...Híreket akartam kapni, azért jöttünk ide.
- Ki a barátod? - kérdezte erre Tyrannus, a kanca hátára nézve.
- Ő...nos ő itt Saeyanoae. A kísérőm. Segít nekem - hebegte Ilianna. Tulajdonképp mi is számára Saeya??
- Örvendek - biccentett a főnixforma lénynek a pegazus.
- Te miért vagy itt? - kérdezte gyorsan Ilianna. Tyrannus nem volt hegyi lény....
A lény nagyot sóhajtott, és az öröm eltűnt az arcáról.
- Bárcsak szolgálhatnék neked bármiféle hírrel, ahogy akartad, kishúgom! De félek, nem mész velem sokra. Hetek óta itt vagyok, és egyedül vagyok. Más eriszi nincs errefelé, kapcsolatban sem állok senkivel, így híreim sincsenek neked. Sajnálom, ha hiába jöttél ilyen messze. Az Utolsó Reményben senki és semmi nincs. A varázsa meglehetősen elfáradt, és habár úgy döntöttem, hogy mielőtt elmegyek, felfrissítem, nem fogom teljes erejűvé varázsolni. Nincs miért. Nincs itt senki.
Ilianna elkeseredetten sóhajtott.
- És te akkor miért jöttél? - kérdezte végül rezignáltan.
- Feladatot kaptam. Évekkel ezelőtt itt találkozott össze a véletlennek hála egy eriszi és egy vorstandi csapat. Innen indultak el, hogy teljesítsék egy másik eriszi-vorstandi szövetség küldetését. Akik elbuktak, és akikről azóta...nem sokat tudunk, és nem beszélünk. Nyomokat keresni jöttem ide, hogy megtudjam, mi lett a második szövetséggel.
Ilianna kicsit felélénkült.
- Mire jutottál?
- Semmire. Azon kívül, hogy a hegyekben is megkergült a mágia. Éppencsak megtaláltam az ittjárt lények nyomait. Főleg Vindorexnek hála. A mágia azt mutatja, mintha nem pár éve, hanem jópár évtizede jártak volna itt.
Ilianna elképedt, és hátranézett Saeya-ra.
- Ez lehetséges?
- Ha valaki meggyűri az időt, vagy a mágia valamiért meggyűri, akkor igen - biccentett Tyrannus. |
Saeya a hirtelen jött, nagy szélvihar ellen rálapult Ilianna hátára, hogy ne sodorja el. Aztán meglepődve konstatálta, hogy a két lény bizony ismeri egymást! Ennek örült!
Felfelé pillantott, fejét hol jobbra, hol balra döntötte, úgy figyelte a nagy pegazust. |
Kétkedő arccal nézte a madár érzelemkitörését, rögtön az átalakulása után (ami egyébként még szebbé tette, mint eddig, ezt be kellett látnia). Hogy lehet ezzel lépést tartani?
De nem szólt egy szót se.
Amikor Saeya lehiggadt, csüggedten felnézett többtucatnyi hegycsúcsra, amik minden részvét nélkül néztek rájuk vissza. Részvét nélkül, és lekicsinylően.
- Egyáltalán nem érzem a varázst, ami azt a völgyet rejti. Vagy végleg elhalt, és sosem találunk rá többé, vagy valaki az erisziek közül erre járt, és valamilyen okból annyira megerősítette, hogy nem tudok ráakadni. Akárhogyan is...egyelőre a semmiért vagyunk itt, azt kell mondjam.
Óvatosan megfordult ott, ahol állt, és a hegyvonulatok közt ásító hatalmas nyiladékon a hegyeken túli tájak felé pillantott.
- Nem tudom mi értelme lenne tovább itt kísérletezni. Talán tovább kellene mennünk. De nem tudom hova. Az olyan közönséges mágiájú lények számára, mint én is, nem sok dolog van a Birodalomban, ami irányt mutatna. Se cél, se segítség. Cedric nem tudom merre jár. És...
Sosem tudták meg mit akarhatott mondani a csillagszemű lény, mert a fejük fölött átsüvöltő hatalmas szélroham majdnem lesodorta az unikornist a lábáról!
Aztán a magasban fölöttük meg is lett a szélroham okozója: egy hatalmas, viharfelhő-kék pegazus mén evezett levegőben, csodálkozó szemekkel nézve a kettőst.
- Ilianna? - kérdezte zengő hangon.
- Tyrannus? - képedt el Ilianna. |
Csendesen üldögélt a kanca hátán. Nem akarta zavarni felesleges fecsegéssel, elvégre nem az volt a dolga, hogy szóval tartsa, hanem hogy támogassa.
Amikor útitársa elkezdett emlékezni, akaratlanul is beszippantotta magába az emlékkép és átélte mindazt, amit akkor, csikóként Ilianna. Borzongás futott végig rajta, ahogy átérezte akkori fájdalmát és kétségbeesését...
Amikor Ilianna hátra fordult és egyenesen rá meredt, megdermedt benne a vér, hogy most bizony rendesen ki fog kapni a tilosban járás miatt!
De nem így történt! Kapott egy nevet! Egy sajátot! Ami mostantól csak az övé! Miután sikerült ezt felfognia, furcsa színek kezdtek a tollain játszani, amik újra és újra, hullámokként végigsöpört rajta.
Széttárta szárnyait és csapkodni kezdett velük, mire toll- és szőrvégein vörös lángok képződtek. Eddig egyhangúan kék tollain megjelentek a fehér és a vörös színei, ezzel sokkal különlegesebbé téve megjelenését. Persze ez csak külsőség volt: belül valójában ennél sokkal több minden történt! Aminek nagy részéről még ő maga sem tudhatott...
Befejezte a lelkendezést és hálásan hozzádörgölőzött Ilianna nyakához és sörényéhez.
"Nagyon tetszik, köszönöm!" |
Ilianna hosszú órákon át mászkált tovább a vigasztalan sziklafalakon egyensúlyozva.
Tulajdonképp teljesen megfeledkezett a hátán kapaszkodó alakról.
Egy régi emlék töltötte el az elméjét.
Kicsi csikóként az erdős szurdokban rohangált, ami az otthonuk határát jelentő száraz hegységek legelejénél nyílt.
Imádta a sok-sok búvóhelyet, a sok furcsa kis madarat, amik itt fészkeltek, a sok kalandot, amit ki bírt magának találni itt. Akkorra már ő maradt a legutolsó csikó a településen. Nem volt kivel játszani. De ez sosem zavarta. Ahogy a felnőttek tiltása se. Harcos vadásznak képzelte magát, gyíkokra vadászva gyenge kis fürkészvarázsaival. Mintha csak sötétlények lennének! Akiket le fognak győzni egy napon!
A víznyelő egyik pillanatról a másikra nyelte el az apró alakot, aki Ilianna volt akkor. Hatalmasat esett, hogy becsapódott a mélyben, a kiszáradt földalatti meder szikláira. És azonnal tudta, hogy nagy baj van....nem bírt felállni.
Órákon át üvöltött, ahogy csak bírt, a fájdalomtól, a félelemtől elgyötörve. Mi lesz, ha nem találnak rá???
Leszállt az este, és vaksötét lett a nagy üregben, ahol a kiscsikó szenvedett. MInden kis zajra bennakadt a levegője, és csak patakzottak, patakzottak a könnyei.
Annyira félt!
A varázs, ami ropogtatni kezdte a feje fölött a talajt, elsőre iszonyatosan megijesztette. Addigra úgy kimerült a teste és a lelke, hogy elvesztette a fejét, és sikítani kezdett, torka szakadtából, szünet nélkül.
Annyira rémült volt már, hogy nem vette észre, mikor a szikla meg a föld eltűnt a feje fölül, hogy egy erős mágia köréfonódjon, és kiemelje a szabad levegőre.
Csak azt vette észre, mikor egy izmos nyak ráborult, és megszorította.
Minden rendben, minden rendben, nyugodj meg...Minden rendben...Itt vagyok...Mindig itt leszek. Mindig megtalállak! Nyugodj meg, itt vagyok. Itt vagyok veled!
Az a hang vezette vissza az őrületből. Meg az ismerős varázs, ami el se eresztette, egyetlen pillanatra se. És a csillagképekkel fényes szemek.
Cedric megígérte, hogy mindig ott lesz. És tartotta a szavát mindvégig!
Mindig ő volt a biztonság.
Egy pillanatra megállt, és mintha feleszmélt volna, hátranézett a madárra.
- Nem hívhatlak mindig csak "te ott"nak. Nevet kell találnom neked. Ahol születtem, sok sivatagi szavunk volt, mindenféle dologra. Találtam egyet neked. Mostantól Saeyanoae leszel. Remélem tetszik. Röviden csak Saeya. |
A madárféle először nem szólt semmit és folytatta a röpködést körbe-körbe.
Aztán, minden előzetes bejelentés, vagy engedélykérés nélkül, rászállt Ilianna hátára! Akarva-akaratlanul is bele kellett karmoljon egy kicsit a bőrébe, hogy a ringó mozgás ne rázza le azonnal.
'Bocsánat'
Szárnyait egy darabig egyensúlyozásra használta, hogy ne essen le.
'Elfáradtam...' - füllentette - 'És nem akarom, hogy itt hagyj'.
Az igazság persze ennél távolabbi nem is lehetett volna. Érezte a kanca felháborodását és kiakadását (már ha az eddiginél még jobban ki lehetett akadva), de remélte, hogy azért nem fogja lerázni magáról, hogy aztán jól megtapossa és a legközelebbi sziklafalról lerúgja...
Iliannának igaza volt abban, hogy nem tud segíteni egy eriszi varázs megtalálásában, főleg, ha az rejtett. De mivel Birodalmi mágiából lett létrehozva, a mágiára nagyon érzékeny... Azzal pedig, hogy a kancához fizikailag hozzáért, őt is fogékonyabbá tette, aki így sokkal intenzívebben érzett mindent, ami egy kicsit is mágikus volt a környezetükben. Akkor is, ha az álcázva van... |
Ilianna fanyar és zavart arckifejezéssel nézett fel a madárra.
- A helyzet az, hogy most tényleg örülnék, ha tudnál segíteni, de az a keserves valóság, hogy tényleg nem tudsz....Egy rejtett bejártot keresek, amit az én mágia-családom, az erisziek hoztak létre, egy általuk elrejteni kívánt helynek.....Meg kellene tudnom találni, de....valahogy nem megy... - vallotta be szégyenkezve. |
Hol kicsit lemaradt, hol előre repült, de mivel Ilianna nem avatta be, nem nagyon tudott a kanca segítségére lenni.Úgy érezte, a másik felettébb rühelli a jelenlétét, de nem tehetett mást... Küldetése volt, amitől csak annak teljesítését követően szabadulhatott. Jó lett volna, ha tudja, mi is a feladata...
A két nap nagyon lassan telt el. Néha leszállt, egy darabon totyogott, majd újra felszállt, hogy kicsit távolabbról nézze a tájat.
Végül feladta, nem bírta tovább folytatni ezt a némaságot.
'Ha megosztanád velem, mit keresünk, teher helyett akár a segítségedre is lehetnék...' |
Iliannáék két napja vándoroltak a hegyekben, minden látható siker nélkül. A kanca egyetlen egyszer se szólt az őt kísérő tollas alakhoz, inkább valami elszánt komorságba burkolózott, és feszülten keresett valamit.
És borzasztóan fáradt volt.
Vizet még csak-csak találtak, de ennivalót nem.
Ilianna erdei hadviselésre lett kiképezve, ahol az élelem problémája sosem merült fel. És érezte, hogy fogy az ereje a könyörtelen tereppel való küszködésben....
Egyszerűen nem akart belegondolni mi lesz, ha nem találja meg, amit keres.
Annyi sziklát másztak meg, annyi kanyon peremén egyensúlyoztak végig!
Ha most kell visszafordulnia......Hiábavaló út után.... |
___________________________________________________ |
 - Rendben! Akkor gyerünk oda! |
 -Hm...A hegyek lábánál még van fű! |
Ő is felszállt.
- Ehetnénk valamit....De a hegyek nagyok, merre? |
-Tudom!-felelte mosolyogva.Felállt és nyújtózott.
-Akkor jó!-és leröpent a szikláról-Te nem vagy éhes?Nekem kopog a szemem! |
- Én nem kényszeríthetlek, de nem is akarlak semmire - emelte fel védekezőn a szárnyait, majd ki is próbálta őket.
- Minden rendben! |
[304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Illu megtalálta az utat és kinyitotta a bejáratot. Egy keskeny párkányról nyílt a magasban, egy őrjöngő folyó felett.
- Rendben! Akkor gyerünk oda!
-Hm...A hegyek lábánál még van fű!