|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.17. 17:29 - |
 Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
Nézte amint társai utolérik és közben az útra gondolt, ami idáig vezetett. Valahol a lelke mélyén el kellett ismerje, hogy Szauron vihara nélkül nem érhettek volna ide ilyen gyorsan. És csak mindhármuk együttes ereje volt elegendő, hogy a Félelmek Országának határát átlépjék. Azokat a hatalmas viharokat leginkább egyáltalán nem lehet áttörni. Vagy bele kell repülni a közepükbe és remélni, hogy élve jut be (már ha egyáltalán bejut) a peguni, vagy elég erősnek kell lenni, hogy az erejüket elfordítsa magától és áttörjön hatalmas falukon.
Ezek a viharok is a sötét mágiának köszönhetik létüket. Bár ez a mágia vagy gyengül vagy átalakul, hiszen húsz éve a Félelmek Országa még nem volt elérhető a túloldal világából. Hogy pontosan hol is létezett, azt senki sem tudta, de aztán lassan de biztosan megjelentek az óriási viharok a normál világban és idővel fura lények meg a meséik is, hogy a Viharfalon túl egy másvilági ország terül el.
Ők átjutottak, bár ez sokban volt köszönhető a sárkányvarázsnak is, amit ő használt fel...
Felnézett az örökké szürke égboltra.
'Hát, itt Üstökös sem fog ragyogni...Ez az állandó sötét mágia, mindenkit elnyom egy kicsit. Ez az egész hely nyomasztó, de hamar meg lehet szokni. És ez elég szürreális világ, hogy kiválóan összeismerkedjünk Szauronnal...' |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
-------------------------------------------------------------------------------- |
 A határvidéken átsöpört a megzavart Viharfal energiája, szél és rémület tépkedett mindent, ami útjába akadt, aztán csend lett, a zavaros ősvarázs helyreállt, és Jigsaw, a rémúr, nem volt többé.
|
 Itt lyukadtak ki. A "minél kevesebb varázzsal minél messzebb" terv sok energiáját elvette, most, zihálva bukott ki a kapuból, mely máris eltűnt. Életében nem tervezte, hogy ilyen merész dolgot fog véghez vinni-mégegyszer.
Még lihegve nézett Fragmentre:
-Te jól vagy? - s segíteni akart neki felállni
 Szegény kanca. Utóbbi időben nagyon felkavarodott az élete, alig tudott magára találni. Ő nem volt annyira talpraesett, mint a csődör: elvágódott, amikor kibukkant a lyukból.
Gyorsan talpra szökkent, mielőtt Tainted hozzáért volna, s már pár lépéssel odébb is volt tőle.Ingerülten vágta neki a következőket:
-Hagyj békén! Mégis mit gondolsz, hogy vagyok?!Elraboltál!Hogy merted?! - villámlottak szemei. Most valóban hasonlított apjára.
-Hadd magyarázzam meg! - válaszolt nyugodtan a másik, egyáltalán nem hűvösen. Mintha semmi gonosz hátsószándékkal nem közeledett volna. Fragment szúró, kutató tekintettel nézett rá, igazi méltóságát sértett madame-ként.
Teljesen meglepte Tainted reakciója: mint gáláns lovag, térdelt le előtte, őszinte alázattal.
- Apáink már régóta eljegyeztek egymással, mint tudod. Egészen addig, amíg különösebb port nem kavart egy merész kanca az országban, fel sem figyeltem, nem is érdekelt, ki a leendő arám. Egyszer mutatták meg távolról, de nem ragadott meg a látvány, noha még tekintetünk is találkozott - itt kép villant be neki egy kék szempárról, mely, ha sokáig figyeli, megbabonázta volna, azonban a szempár csak átsuhant fölötte, észre sem véve őt, aztán visszafordult abba az irányba, ahova addig nézett. A pillantásnak nem tulajdonított nagy jelentőséget, most mégis egész másképp hatott, ahogy felötlött benne. -Viszont ez a kanca, aki ekkora kockázatot válalt, különösen érdekelt. Természetesen köreimben nem találtam senkit, aki komolyabban ismerte volna, vagy szívesen, nyíltan beszélt volna róla. Mivel a házasságról rég esett szó utoljára, nem érdeklőttem leendőm iránt, s nem tudtam, hogy ugyanazon a napon ő is eltűnt családja elől. A szökevény annál jobban érdekelt. Meg akartam ismerni, ki is ő valójában, milyen is ez a bátor kanca.
-Elhatároztam, utána szököm. Amikor mindenki az ország azon határát erősítette meg jobban, s itt figyelt a legkeményebben, én a másik határon szöktem át, amelyről elfeledkeztek. Hosszú és nehéz út volt. Bár későn figyeltek fel hiányomra, nem alhattam nyugton az üldözőktől-bizonyára te is tudod, milyen érzés..... . Az utat még nehezítette, hogy nem tudtam, kit keresek. Véletlenül bukkantam rá, egy - épp őt kutató - csoportra, akik róla beszélgettek. innen tudtam meg a nevét :Fragment. A név ismerősen hangzott, de még nem ugrott be, hol hallottam róla, de sokat gondolkoztam rajta. De névvel lassan kezdett együtt rémleni a "feleségem" gondolata. Mégis akkor döbbentem rá a legjobban, amikor megláttam. Ismerős volt az alak, s az ismerős név rögtön illett rá: a jegyesemet hívták Fragmentnek.
Aztán eddig a földet néző tekintetét az eddig sértett "madame"-ra emelte, s már neki intézte szavait, nem mesélt - Most, hogy megtaláltalak, megtöbbet akarok tudni rólad. Ezért vágtam neki a hosszú útnak, hogy megismerhesselek, és hogy kiderült, "kim" vagy valójában, meg kiváncsibbá tesz. Amikor apád el akart vinni, nem tehettem mást, elraboltalak. ... Engedelmeddel melletted szeretnék maradni, védeni téged akár, ha kell! elveszíteniHa megengeded, megígérem, sosem hagylak el! - bár testtartása nem árult el semmi érzelmet, szemeiben elszántság ükröződött, olyan, ami a legőszintébbek közül való. Tainted már a megjelenésében is méltóságteljességet árul el, érzékelhető, mennyire abszurdnak tűnik ez a megnyílás, pláne egy olyan személy előtt, akiről alig tud valamit. Lehetetlen, hogy egy ilyen csődör most hazudjon.
Tűrtőztetten feszült csend állt be, számon kérve most Fragmentet. Már elejétől kezdve érezte, hogy méltóságán felül kerekedik a mén valója, mondhatni leereszkedik hozzá a magasból. Még nem volt kellően erős kanca ahhoz, hogy Tainted nyugodtságával versenyző nyugalommal adjon feleletet, hogy igazi "madame" legyen. Próbálta leküzdeni az arcára ömlő pírt - pedig ez természetes reakció, hiszen egy vallomásra készül válaszolni - , kihúzva magát gondolta át a kérést.
-Rendben! Ezegyszer megbocsátom a rablást, s megengedem, hogy mellettem maradj. De, hogy örökre magamhoz láncolódj, arra még nem válaszolok. ..... Előbb ismerj meg, aztán tégy ilyen kijelentést!-akart nézni szigorúan a rózsaszínre szineződőtt arc mögül.
-Menjünk tovább! - szólt mégegyszer a kanca, várva, hogy felálljon Tainted.Csednben folytatták tovább az utat. |
 Foll még mindig csak követte a kancát....
|
Ezili meglepetten fékezett kicsit, amikor meglátta a főváros fényeit. Tényleg méltó volt a nevére! Tökéletes központ volt ennek a hátborzongató vidéknek!
Elmosolyodott, és újra kilőtt felé!
Nem is lassított, csak mikor már elérte az utcákat fenn, a a hatalmas (még szerinte is hatalmas) szikla tetején! |
Foll érezte, hogy a tűzzel játszik.De már kíváncsi volt erre a kancára.Olyan....olyan mágia feletti, nagy hatalmú és legfőképp önfejű lény.
Tisztes távolságból, de követni kezdte a lényt... |
Kegyetlenül kinevette az oktondi lényt, könnyedén (és hátborzongató sebességgel) kikerülte, és még vadabb vágtába lendült a főváros irányába! Kíváncsi volt ott mik várhatnak rá. Egyre jobban tetszett neki itt! Hát még az, ahogy a sötétszín lény megijedt tőle....
Vetett még egy pillantást az idegenre, aztán mosolyogva száguldott tovább. |
Foll megadón, de felkészülve bármilyen támadásra felágaskodott a kanca előtt.
Nem volt kíváncsi milyen ereje van egy olyan lénynek, akinek köze van a halálhoz.Márpedig eléggé érezhető bolt a kanca körül a halál nyomai.
Kicsit hátrált is, de nem félt.Nem is akart félelmet mutatni.Várta a kancát és bízott benne..... |
Ezili nagyon hamar megunta kéretlen kísérőjét. Elege lett az idegesítő lényből! Dühödten felágaskodott, és vágtába ugrott. Erejével megcsapolta a Félelem elemét, így fáradtság nélkül tudott egyre gyorsabban haladni!
Kegyetlen mosoly jelent meg arcán. Gondolta, hogy nem kell annyira tartani ettől a vidéktől! |
Foll viszont nme akarta annyiban hagyni ezt a dolgot.
Ki ez a lény?És miért ilyen rideg?
Olyan távolságban, mint amiben eddig voltak, Foll mellette kezdett ügetni. |
Nagyot horkantott, és lesunyta a füleit. Nem akart válaszolni, hiszen eleve nem kívánta a lényt.
Lendületes ügetésbe váltott, hogy folytassa az útját. |
Fejét megrázta az ordító, sikító hang hallatán.A füle sípolt, amit nem tudott egyhamar abbamarasztani.
'Nyugalom!Nyugalom!' válaszolt
'Csak kíváncsi voltam ki az, aki szintén a félelmeket szeretné felfedezni!Hallottam, hogy jön valaki, s hát gondoltam megnézem ki az!' |
Ezili dühösen méregette a mént. Ahogy a sötétlila lény észrevette őt, az elméje elárulta. Szinte ordított.....
'Mit akarsz?!' sikította az idegen fejébe, izzó szemekkel. |
Foll tekintete hamarabb rátalált a vándor kancára, mint ahogy azt a mén gondolta.
Foll érzett valami rideg mágiát a levegőben.Biztos volt benne, hogy a kanca eleme....
Megállt, s inkább csak figyelt. |
Ezili egy lépés kellős közepén dermedt meg, hogy átfúrja pillantásán a homályos éteren. Nem volt egyedül! És bárki is volt a közelben, meghallotta őt, és kereste!
Fogcsikorgatva készült rá, hogy hogyan is fogja támadóját darabokra szaggatni! És persze teljesen elfelejtette, hogy hol van, és vigyáznia kell..... |
Foll eltöprengve indult felfedezni a Félelmek országát.Pár perc múlva valami megszakította gondolatmenetét.Patadobogás.
Foll nincs egyedül a Határvidéken.Ez persze nem volt baj, csak kíváncsi volt, ki az aki még a Félelmeket szeretné felfedezni.
Elindult hát megkeresni az illetőt... |
Ki nem állhatta a Viharfalat. Nagyon veszélyes volt, és habár könnyedén átjutott rajta, mindig idegesítette, hogy mennyi bíbelődésbe kerül.
Mély sóhajjal indult neki a hatalmas országnak. Neki úgysem parancsol senki! Nem is maradt hát a Rémségek Szigetén. Elfintorodott. Nem mintha nem lettek volna erősebb lények nála, ezt belátta. De nem kértek belőle......
Michaelangelo jól elbánt az oldalával. Az egyik legerősebb gyógyító varázslata kellett, hogy rendbejöjjön. Ha legalább tudta volna mi a csoda történt vele, hogy olyan hatalmas dolgot tett a csikóival!!! |
Foll aprókat lépkedve haladt végig a Félelmek határán.A határon kívül.
Be akart menni, de egyszerűen nem tudott.Mintha mindenhol láthatatlan falak lennének.Talán saját ereje nem bírja a Félelmeket?Vagy van egy átjáró, amit meg kéne találnia?
Már-már nagyokat dobbantott patájával, mire végre egy előretörőbb ugrással végre bejutott.
Megrázta fejét, s mint aki többet nem tér vissza, hátra pillantott egy utolsót.... |
  Karácsonyra kapott ajándékait vizsgálgatta...eddig nem is volt ideje megnézni őket-bár érdekes, miért pont itt kerüllt sor erre...!
Azt a bizonyos sárkány követ nézegette, melyet Elektrától kapott.Kissé ugyan hitetlenkedett benne, hogy minden sárkány barátjaként, tisztelettel nézne rá, ha viseli, de elismerte, hogy biztos nem fogják bántani!Épp a benne lévő ábrát figyelte, amikor hirtelen neszt hallott, noha semmilyen növény nem mozdult....Megint hallotta a neszt, sőt, még szagát is érezte az illetőnek!Mi több, meg is érezte, megbízhtó-e az idegen...
"Hogy-hogy ilyen simán megérzem, a körülöttem lévő személyt...nem is látom!Hogy lehet ez?...Egészen úgy érzem az illetőt, mint egy...sárkány?!"s a kezében lévő kőre siklott a tekintete gyanakodva-eddig ugyanis a"zajok" irányába fordult.
Érzékszervei valóban kifinomultabbak voltak a kőnek köszönhetően!Az idegen húsz méterre lehetett tőle, ő mégis úgy érezte, hogy alig van köztük öt méter!
-Ki van ott?-kérdezte a semmit.A zajok eddig próbálták elkerülni a találkozást, de minthogy felfedezték, megadóan közeledett.Végül egy alak lépett elő a nagyra nőtt növényzetből.
Egy zöld lóféle állt előtte, láthatóan nem mindennapi lény!Hatalmas, erős termetén is látszott, hogy nem egészében "ló-vérű".Sokkal izmosabb, szélesebb volt az átlagnál, termete is meghaladta a többi csodalovat!S milyen tiszteletparancsolóan állt ott!Nem volt megjelenésében semmi rossz indulatú, semmi szeszélyesség-mégis megkívánta a távolságot, a tiszteletet, melyet csak egy sárkánynak lehet megadni....
-Üdv!-szólt hallkan, kissé megalázottan, hogy észrevették, azonban ez a csalódottság csak tartásán mutatkozott meg.Büszke pillantása romlatlanul csillogott!-Nem akartam zavarni...
-Nem zavarsz!-mondta Koni mosolyogva.Kicsit tartott ám attól, hogy még itt a határvidéken is garázdálkodnak veszélyes szörnyek.Ettől a helytől jobban tartott, mint a Sötétségtől...
A csődör nem ment közelebb, de nem ment el.Konit nézte, s vizsgálgatta-még életében nem láthatott angyalt!A lány és az ő tekintete egy pillanatra találkozott, de a lóféle lesütötte a szemét.
-Gyere közelebb!-mondta a csend után a lány.-Mint látod, nem árthatok neked!
A csődör habozott.Aztán lassan még közelebb ment, de óvatosan...Ebben az óvatosságban nem volt semmi hidegség, bizalmatlanság, negatív érzelem, magát a lényt sem tette szánalmassá.Sőt, pont emiatt látszott még büszkébbnek és teszteletreméltónak.Láthatóan a Félelmek Országához hasonló helyen nőtt fel, s ez az óvatosság azt árulja el, sokat tapasztalt az életben!Nem volt fiatal mén már, sem öreg!
Két méterre állt meg az angyaltól, aki belenyugodott, hogy nem nézheti meg egészen közelről ezt az egészen egzotikus lényt!Ezt nem úgy kell érteni, hogy mint valami szép tárgyat szerette volna kezébe venni és úgy csodálni, hanem úgy, mint élőlényt szerette volna megismerni.
Megint csend lett.Semelyikük sem szólt, csak nézték egymást.Talán pillantásból értették egymást...
-A nevem Koni-mondta végül az angyal.
-Gul Fanumé vagyok.-mondta a csődör.
-Hogy szereted, ha szólítanak?
-Fanum.
Ettől aztán Koni arca is felderült.-Nos, Fanum, árt neked a napfény vagy bármi más mely ott kint van?
-Nem.
Bólintott Koni.Hirtelen elindult, mint aki jól végezte dolgát, aztán visszafordult-S mondd csak Fanum, ha arra kérnélek, hogy hadd ismerhesselek meg, velem jönnél?
Kis idő eltelt.Bólintott.Koni derűs arccal ment tovább, Fanum pedig követte.... |
*Kicsit várt, miután Izabó felszállt. Még egyszer végigfuttatta tekintetét így lentőről a tájon, majd követte a pegazust.* |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
A határvidéken átsöpört a megzavart Viharfal energiája, szél és rémület tépkedett mindent, ami útjába akadt, aztán csend lett, a zavaros ősvarázs helyreállt, és Jigsaw, a rémúr, nem volt többé.
Itt lyukadtak ki. A "minél kevesebb varázzsal minél messzebb" terv sok energiáját elvette, most, zihálva bukott ki a kapuból, mely máris eltűnt. Életében nem tervezte, hogy ilyen merész dolgot fog véghez vinni-mégegyszer.
Szegény kanca. Utóbbi időben nagyon felkavarodott az élete, alig tudott magára találni. Ő nem volt annyira talpraesett, mint a csődör: elvágódott, amikor kibukkant a lyukból.
Karácsonyra kapott ajándékait vizsgálgatta...eddig nem is volt ideje megnézni őket-bár érdekes, miért pont itt kerüllt sor erre...!