|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.13. 21:35 - |
 Méreg önfeledten kószált a labirintusokban!Nagyon szerette ezt a helyet!Ismerte minden zugát, így hát sosem tévedt el! |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
__________________________________________________________ |
Amaurea hirtelen felkapta a fejét, látta, hogy Evián is. Gazdájuk hívja őket sürgősen. Elszomorodott, hogy nem segíthet tovább a pegunin, de el köszönt.
- Sajnos most mennünk kell. Reméljük, megtalálod a társaidat. Bár ezek az idők nem olyanok, ahol könnyen megleleli akár az egy gazdához tartozó lény a másikat, de föld felett csak könnyebb lesz, mint a föld alatt. Isten veled! - meghajolt, és elvágtatott Eviánnal. |
Elkeseredett árnyék ült ki az arcára.
- A társaim kerestem. Elkeveredtem tőlük, és hosszú-hosszú ideje nem találkoztam egyikükkel sem. Egyedül voltam, és rájuk akartam találni! Egy lény idevezetett, a földalatti barlangrendszerhez. Én is úgy tudtam, hogy itt mindig van néhány eriszi....De helyettük a balrogot találtam....
Kirázta a hideg újra.
- Steel? Ő a nevelőm egyik legerősebb lénye. Az erisziek egyik Alapítója. Hatalmas mágus, és láthattátok, hogy nem hétköznapi ellenfelek ellen is képes kiállni. Bár én sosem értettem pontosan mire képes, azt tudom, hogy a nagy harcokban ő mindig ott volt, hogy segítsen nekünk. |
- Elhiszem - mosolygott továbbra is Amaurea. - Egyébként Amaurea Estel vagyok, a párom Evián. Mit kerestél a föld alatt? És ki volt az a négyszarvú? |
- Ó igen! - mosolyodott el szélesen és ragyogóan - Mostmár minden rendben. Steelnek nem eshet baja!
Megrázta a fejét.
- Soha többé nem megyek le a föld alá! Azt hittem sosem jutok ki élve!! - borzongott meg. |
A peguni hirtelen mozdulatára hátrébb ugrott. Még szíve a torkában dobogott és reszketett, de mosolygott a kitörésre és lihegve bólogatott: - Igen. Jól vagy? |
Sacra egész végig csak két dologra bírt gondolni: végre nem látja a barlogot. És vajon megmenekülnek-e előle?
Amikor az utolsó óriási, rettenetes ordítás elérte őket, utána pedig a csend, elöntötte a megkönnyebbülés. Nem is félt annyira a körülöttük kis kupolát vagy fészket formáló földtől. Itt sokkal nyugodtabb volt, nem látva a barlogot.....
Amikor kiértek, megrázta magát, és hatalmas sóhajjal boldogan elmosolyodott.
- Megmenekültünk! Megmenekültünk!! - ujjongott, és kitárta szárnyait. |
A kőburok surlódása a kőzethet fülsüketítő zajt képezett. A balrog halálordítása így is áthatolt rajta.
Áporodott lett, majd lassan fogyni kezdett a levegő, de a nyikorágsok, csiszolódások hangja is egyre halkult. Mintha meggyorsultak volna. "Á- gondolta kapkodva a levegőt Amaurea - , biztos elértük a humusz réteget."És valóban. Puha föld csiszolódása hallatszott, majd a kőbuborék megrekedt, s mint tojásból a fióka, úgy bújt ki a repedező héjból a három lény, magába szívva a napvilágot, és a friss, meleg, oxigéndús levegőt.
Amaurea márcsak a négyszarvúra gondolt. A balrog meghalt, de ő él-e? |
Steel közben láthatatlanul cikázott a balrog körül, fel-felhasítva annak oldalát, lábait, és kegyetlen, pusztító mágiákat küldött a lénybe! A varázslat gyilkos támadások sorozata volt, és hatalmas erejű, más lény talán el se bírta volna, de Steel erős mágus volt, és hatalmas mágiát uralt a lelke. Egy pillanatra sem lassítva rótta a köröket, hol itt, hol ott a balrogra támadva, és várta, hogy a még tovább fagyasztott levegő, a gyengítő, mérgező, bénító mágiák elvegyék az ősi sötétlény erejét. Az ide-oda csapkodott, próbálta megtalálni a bosszantó, egyre több kínt okozó ellenséget, de az unikornis nem engedett neki.
Lassan, módszeresen törte meg a gyilkos óriást, egyre inkább be-betörve a gonosz lélekbe. Neki nem árthatott.
Csak a lélek....Csakis az számít! Ha azt szét sikerül hasítania, győzött!
A balrog vett egy utolsó, erőltetett, mindenét szétmaró, jeges levegőt, aztán felvonyítva összeroskadt.
Steel lélekszolgái leteperték, és leszorították, többé nem engedve el egyetlen mozdulatát és gondolatát sem.
A higanyszín lény közvetlen előtte jelent meg, de csak ködösen, mint egy áttetsző szellem rémképe. Figyelte a vergődő borzalmat, és egyre mélyebbre hatolt az iszonytató lélekbe. Ha nem a jeges pusztulást hozta volna magával, ami a fekete lángok átkaitól megvédte a lényét, itt halt volna meg.
De Steel nem volt sem Fény, sem Sötét lény. A balrog nem tudott vele mit tenni.
Az unikornis pedig egy utolsó szemvillanással széttépte a balrog lelkét, szellemhadserege diadalittasan tombolt odabenn, szétcincálva minden éjsötét foszlányt, kiszorítva az életet az átkozottból, és a harcnak egy pillanat alatt vége lett......
- Vége - zengett visszhangzón a barlangban Steel tiszta hangja. |
Amaurea egyelőre cselekvésképtelen volt. Még egy földindulás, és ripityára töri őket a lezúgó kőzuhatag, csak annyit tudott tenni ösztönösen, hogy, földpajzsot húzott hármuk köré.
Aztán feleszmélt. Amíg a négyszarvú és a balrog egymással foglalkoznak, szép lassan emelni kezdte a kőburkát, ami Eviánt és a másik lényt is magába foglalta. Valahogy nem félt, hogy az akciója miatti kőtörmelék kárt tehet a négyszarvúban. Határozott, erős mágia sugárzott belőle. |
A balrog nem várt tovább.....Elbődült, a rettentő hang megremegtette és sötétébe borította a barlangot, aztán elképesztő sebességgel, mintha az éj rohanná le a világot, megtámadta Steelt!!!
A kanca bevárta, hogy föléhajoljon a szörnyeteg, aztán négy szarvát felkapva meghasította a lény torkát és pofáját! Jeges karmok, lelket bénító iszonyú varázs csapott le az ősi rettenetre, de a fájdalmas vonyításon túl úgy tűnt nem érte más hatás.....
Mielőtt azonban szörnymancsa lecsaphatott volna Steelre, a kanca eltűnt! A balrog dühösen szimatolva, bömbölve forgott körbe, izzó szemei kutatták az ellenfelét, és láthatóan csöppet se érdekelte már a hely ripityára törése közben a félrehúzódott három teremtmény.
Sacra közben iszonyodva lapult a földre, teljesen megbénulva a félelemtől. Rég elfelejtette már, hogy menekülni kellene... |
Ha Sacra ismerte a négyszarvút, biztos nem rossz...rosszabb szándékú a Balrognál...csakhogy nem tudta, merre van a kijárat. Eviánnal is csak úgy idekeveredtek... |
Steel lassan lépdelt oldalra, hogy a hármashoz érjen, és közben lehetőleg elfelé terelje a balrogot. Metszően, könyörtelenül figyelte a lényt, de az sem nézett vissza rá kegyelemmel....
- Sacra! Menjetek ki innét! A balrog engem fog figyelni, és nem fog utánatok menni - ígérte sziszegve Steel, ahogy megállt a pajzson kívül a rémült fiatalok mellett, szembenállva a bármelyik pillanatban támadni kész szörnyeteggel.
S közben a barlang egyre hűlt.....hűlt....Minden kis vízcsepp a sziklán halk roppanásokkal fagyott jégvirággá, minden lélegzet szúró fájdalmat hozott a tüdőbe, és párafelhőt a légbe.....A balrogot viszont ez láthatóan nem zavarta. |
 Egyik ijedelemből a másikba esett. Az első, hogy Eviánt mindjárt elveszti, még mindig benne volt, erre feltűnt ez a kő egy - bocsánat - négyszarvú. Félelem fogta el hirtelen az idegen iránt, bár a balrogtól jobban félt.
Aztán megzavartan figyelte a történteket. |
 *Meglepetten konstatálta a történéseket és fellélegezve vette tudomásul az újonnan érkezett unikornis jelenlétét.
Ahogy nem rá figyelt a balrog és eleresztette ostorával, Estel mellett talpra állt.
Összeborzongott. Maga sem tudta, hogy a suttogó hang miatt, vagy a dermedt hideg okozta.* |
 Sacra csak annyit látott, hogy a fehér mén, aki őket védi, hirtelen a földrezuhan, és fékevesztett tempóban elkezd kicsúszni a pajzs alól! A fiatal peguniban először persze az a gondolatsor futott végig, hogy ha az egyszarvú elpusztul, ő is meghal, mert nincs többé védelmező pajzs, csak aztán ébredt rá, hogy egy ártatlan, miatta bajba esett lényt fog felkoncolni a szörnyeteg pillanatokon belül, a szemei előtt!!!
Összerándult, rémülten, fejét eszelősen rázva hátrált kétségbeesésében, aztán felágaskodott, és minden borzalmát, minden félemét, minden fájdalmát és magányát beleadva felsikoltott a mennyezet sötétségébe! A hangja elemi erővel, nem is a sajátjaként áradt fel a magasba, leginkább a fiatal pegunit megdöbbentve, tombolva zúgva ki a barlangból.......
Ez nem az ő hangja!
Ami ezután történt, sosem vált eléggé érthetővé a kancának......Talán senkinek sem.....
A levegő izzani, fényleni kezdett körülöttük, a mágia színei, ízei, zenéi telítették, átsöpörtek a pajzson, körbeölelték Sacrát.....és a szárnyas lény megérezte, hogy többé nincs egyedül....
Hangok, megszámlálhatatlan hang robbant be tébolyító megváltással a fejébe, és a levegő hirtelen nagyon hideg lett.......
 A tökéletes quatrokornis alig látszott a sötétben. Kivéve a szemeit, amik mintha minden fényt összegyűjtöttek volna a föld mélyén, és amik most kegyetlenül, könyörület szikrája nélkül nézték a balrogot.
- Morgul szörnye.......Hogy merészelsz ide betörni? - suttogta a kanca, és a jeges hideg betöltötte a termet, a mögötte elterülő folyosókat....talán mindent..... |
 - Evián! - harsogta túl a balrog szuszogásait. Elkapta! Eviánt elkapta a balrog! Ha kirántja a pajzsból, vége! Nem tudta, mikor ért a falhoz, csak annyit látott, hogy egy nagy darab kő kiválik a plafonból, és a tüzes pofán landol, meglepően jó helyen, ahol nem védik a szarvak. Az ostor lazult, s Estel pedig reflexszerűen ugrott oda és húzta el Eviánt előle. Csak ekkor vette észre, hogy visszaváltozott.
|
*Evián megpróbált csendesen hátralépni, de ez a sok lehullott törmeléktől lehetetlennek bizonyult.
Hátrafordult két társához. Gyors pillantást váltott Estellel, ezzel jelezve, hogy megtesz minden tőle telhetőt, majd a peguninak címezte szavait.*
- Jól emlékszem, hogy azt mondtad, többen is voltatok idelenn? Hányan? És merre? Próbálj emlékezni, nagyon fontos! Ha vannak még idelenn páran, nem hagyhatjuk itt őket!
*Mialatt fejével elfordult, fülei továbbra is a pajzsra füleltek. A lassú és taktikás mozdulatra azonban így sem lett figyelmes. Alig néhány mm-re a talajon fetrengő törmelék felett a balrog vörösen izzó ostora kúszott át a pajzson!
Evián vészcsengői az utolsó utáni pillanatban szólaltak meg, tehát már csak akkor, amikor a kígyóhoz hasonló ostor körbefonta jobb melső lábszárát és egy határozott megmozdulással megpróbálta átrántani a pajzson.* |
Sacra mozdulatlanul állt ott, ahol percekkel korábban megdermedt. A rémület egyszerűen megfagyasztotta a lábait, az izmait, a lelkét és az elméjét. De talán épp ez mentette meg: ha képes lett volna mozogni, biztosan kirontott volna a pajzs alól, engedve az ösztöneinek. Akkor pedig a balrog végez vele.....
Remegve, döbbenten nézett a pajzsra, és valahol, tudattalanul, rimánkodott azért, hogy tartson ki, maradjon fényes, ne engedje hozzá a sötétség szörnyét!
De a tudatosabb énje eközben egyvalamire emlékeztette folyton. Amennyire még képes lehetett emlékezni a békés, szép időkre, mikor nem volt egyedül...
Mert most a húsába, a csontjába mart a fájdalmas és kérlelhetetlen hideg semmi, amit magában érzett. Egyedül volt. Teljesen egyedül...és akármit is tesz, Emlékőr, vagy bárki más erős eriszi lény nem fog itt teremni mellette....Nem fogja más megvédeni! Csak ez a pajzs!! |
Megdermedt. Nem változott vissza rendes alakjába - nem volt rá képes a rémülettől. Ahogy hallotta a lépteket, ahogy potyogtak a mennyezetről a darabok, szíve úgy vert, mint egy kismadár. Nem szokott hozzá a félelemhez, s ez a kaland az óriás csigával már eléggé megtette a hatását.
Amikor kibukkant a balrog feje, szíve kihagyott, mintha megállt volna az idő. Soha nem látott még ilyen lényt, ráadásul épp egy szűk barlangrendszerben találkozik vele, sarokba szorítva! Talán a lány test miatt volt gyengébb, de egész testében reszketett. Képtelen volt gondolkodni.
Arra sem tudott most épp gondolni, hogy mi veszi őket körül: föld.... |
[206-187] [186-167] [166-147] [146-127] [126-107] [106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Méreg önfeledten kószált a labirintusokban!Nagyon szerette ezt a helyet!Ismerte minden zugát, így hát sosem tévedt el!
Egyik ijedelemből a másikba esett. Az első, hogy Eviánt mindjárt elveszti, még mindig benne volt, erre feltűnt ez a kő egy - bocsánat - négyszarvú. Félelem fogta el hirtelen az idegen iránt, bár a balrogtól jobban félt.
*Meglepetten konstatálta a történéseket és fellélegezve vette tudomásul az újonnan érkezett unikornis jelenlétét.
Sacra csak annyit látott, hogy a fehér mén, aki őket védi, hirtelen a földrezuhan, és fékevesztett tempóban elkezd kicsúszni a pajzs alól! A fiatal peguniban először persze az a gondolatsor futott végig, hogy ha az egyszarvú elpusztul, ő is meghal, mert nincs többé védelmező pajzs, csak aztán ébredt rá, hogy egy ártatlan, miatta bajba esett lényt fog felkoncolni a szörnyeteg pillanatokon belül, a szemei előtt!!!
A tökéletes quatrokornis alig látszott a sötétben. Kivéve a szemeit, amik mintha minden fényt összegyűjtöttek volna a föld mélyén, és amik most kegyetlenül, könyörület szikrája nélkül nézték a balrogot.
- Evián! - harsogta túl a balrog