|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.18. 19:43 - |
 Ghost mélyen a lávafolyamra bámult.Nézte ahogy csepegnek bele a könnyei. Mostmár úgyérezte, hogy őt mindenki kerüli, nem szereti, kivéve Lagúna, de ő most messze járt. Később, nem gondolt már semmire.Fáradt volt. El is aludt a fal mellet, nem akart már ő semmit se. |
[49-30] [29-10] [9-1]
 - Én nem láttam Árnyékot itt, amivel packázhattam volna - felelte nyugodtan a semminek, majd kis főhajtás után elködlött egy lefelé tartó járatba. |
 *Megvetően felprüszkölt.*
-Ó, nem! -*felelte keményen.* -Köszönöm, de épp eleget láttam! No meg aztán, a világ minden kincséért sem szeretném tovább feltartani világmegváltó akciódat, eriszi. Inkább visszamegyek az erdőmbe. Különben meg, ha jól értettem, már így is túl soká zavartam köreiteket.
*Ellépett Machos mellől, de összehúzott szemekkel figyelte őt tovább.*
-Tanácsért tanácsot: soha ne packázz egy Árnyékkal. Könnyen megeshet, hogy visszaüt rád. Ezért... -*hangja sziszegéssé halkult.* -...többé ne merj gúnyolódni velem.
*Besiklott egy sötét hasadékba, s onnan szólt még vissza vészjóslóan rideg, sejtelmes hangján.*
-A továbbiakban pedig tartsátok meg a jótanácsaitokat. Nem szorulok rá!
*Ezzel besuhant a hasadékba, és hangtalanul eltűnt.* |
Összehúzott szemekkel nézett vissza a fekete lényre.
- Mi okosabbak lennénk mint Te; úgy véled így gondolkozunk? Hisz végig azt hangoztattad, hogy Téged semmi sem zavar...Az ősi Sötétséget nem érdekelné, csak szórakoztatná, ha valaki többnek hisz magát nála......Nahát, nahát - csendült némi gúny a rekedt, rémítő hangba.
- Mara meg épp azért hozott magával, hogy megismerjen..... - folytatta szárazon - Az, hogy ezt nem mondta ki, hanem csak névleg Neked akart megmutatni dolgokat, a tényen nem változtat....
- Mindig úgy beszéltél magadról, réges-rég, még a mi...kis kalandunk sotán is, mint aki csupa rejtély, akit nem lehet megimerni... - mondta valamivel csendesebben - Ha erődöt építesz magad köré és még el is híreszteled, hogy bevehetetlen, akkor ne bánd hogy eléred célod és mindenki elkerül messzire......Elvégre hogyan is ismerhetnénk meg egy megismerhetetlen lényt? Én gondoltam, hogy megpróbálom, de nem feleltem meg.....Ugyebár...
Hangja megkeményedett, a csendesség tovatűnt belőle:
- Mi pedig valóban nem szoktuk betartani a másoknak adott tanácsokat....Neked vagy valaki másnak szüksége van, szüksége lehet rá, de mi lehetünk gonoszak, alsóbbrendűek, akiknek mit sem ér.....Mit törődsz vele, hogy mi nem vagyunk jók? Hogy talán első pillantásra elítélünk, hogy nem próbálunk megismerni? Fáj? Az már más dolog, minthogy mi - sötéten elmosolyodott a barlangoknak - bort iszunk, de vizet prédikálunk....Ha meg fáj, akkor ne azért szidj, mert olyasmit tettünk, amit Te, hanem tégy valamit ellene....Mondjuk el is mehetsz. Ha valóban botorságnak véled az idejöveteled.....Talán, talán valóban az volt....Mi erisziek zavaros, ocsmány lények vagyunk, ha nem tudtad volna idáig...Talán valóban nagy-nagy baj megzavarni egy olyan tiszta lény fejét, mint Te.....Neked kell tudni, hogy valóban semmit se ért volna, vagy láttál valami érdemlegest...Nekem mennem kell, jó ideje küzdök egy sötét varázzsal a mélyben, Te tégy ahogy jónak látsz....Felőlem akár meg is nézheted, nem Te lennél már az első - fintorodott el - Átjáróház lett a barlangrendszerből.... |
*Szemei megvillantak. Mindig hűvös volt és érdektelen, a végtelenségig nyugodt természettel volt megáldva, s néha szinte még saját életét is külső szemlélőként nézte, ám most kijött a béketűrésből.*
-Miért érzem úgy, hogy nálam minden eriszi okosabbnak hiszi magát?! -*sziszegte indulattól remegő hangon.* -Talán mégse volt annyira ostoba dolog tőlem, hogy általánosítottam. Amióta csak eljöttem az esőerdőből, mást se hallok, mint hogy ott kellett volna maradnom. Hogy felesleges és hasztalan dolog volt eljönnöm onnan. Sőt, egyenesen ostobaság. Csak épp azt felejtitek el, hogy éppen ti rángattatok el onnan. Talán becsmérlően szóltam Maráról. Úgy elnézésedet kérem, és az övét is; nem állt szándékomban, s még ha annak is hangzott, nos, én egyáltalán nem sértésnek szántam. Azt a stílust azonban kikérem magamnak, amivel ti, mindannyian kezeltek. Pöffeszkedőnek és önteltnek hisztek, egy olyan személynek, aki önmagát felsőbbrendűnek tartja, nem igaz?! Felsőbbrendűség... hahh! Ám kíváncsi lennék rá, vettétek-e valaha is a fáradtságot, hogy megismerjetek engem? Mara rámrivallt, amikor elhamarkodottan beszéltem rólatok - és jogosan is tette. Tanultam belőle, visszafogtam magam, s azután inkább csak figyeltem. Megpróbáltam megismerni, mielőtt ismét véleményt alkotnék róla. De ti? -*szeme vészjóslóan összeszűkült.* -Ti mit tettetek? Megpróbáltatok valaha is megismerni engem? Nem. Ti egyszerűen csak elkönyveltek engem valakinek, egy begubózott, a saját kis változatlan világában éldegélő, sajnálatotokra se méltó szánalmas lénynek, anélkül hogy a legapróbb erőfeszítést tettétek volna azért, hogy csak egy kicsit is megismerjetek. Lekezelően szólsz hozzám, s nem értem, miért. Nem is ismersz, Machos, ahogy én se ismerlek téged. Akkor milyen jogon ítélsz el? Nem értelek. Ti oktattok ki engem az elhamarkodott véleményekről, s mégis, éppen ti vagytok azok, akik nem tartjátok be azt.
-Talán tényleg bolond dolog volt eljönnöm... |
Finoman, egymozdulattal, mire végighullámzott szárnya és oldala, vállatvont.
- Már nem élek a múltnak - mondta nyugodtan, a hűvös stílust tartva.
Aztán keményebb lett:
- Marát pedig a helyedben másnak is venném, mint fiatal tanoncnak. Tud olyat, amit Te nem, ahogy Te is tudsz olyat, amit más nem tudhat. Becsmérlők a szavaid, ha nem is szánod azoknak őket. Ha pedig csak szórakozni jöttél ide, és semmi több nem volt az ideutad, akkor gondolom most elmész. Talán kár is volt idejönnöd - fordult el a lénytől, és elindult újra a mélybe. Szárnyait maga köré merevítette, ahogy arra gondolt, hogy újra ideje próbára tenni magát....Az ő számára az a Sötétség, ami várta, nem volt játék.....Ez a kanca meg maradjon csak maga....Ha úgyis ennyi az élete és jó így.... |
*Eddig ő is Mara után nézett, ám most visszafordította tekintetét Machosra.*
-Az már nagyon rég volt... -*susogta.* -...és nem hazudok, ha azt mondom; semmit nem tudtunk egymásról.
*Fekete bogárszemével Machos pillantásába mélyedt, majd megenyhülve elfordult és folytatta.*
-Egyébként a kis Jedi-palánta hozott ide. -*felelte egyszerűen, s hirtelen eszébe jutott, hogy még mindig a lávafolyam partján áll. Megborzongott.* -Nem érdekel különösebben, ő vajon megkedvelt-e. Engem azonban szórakoztatott az igyekvése. Mulattatott, de semmi több. -*nemtörődöm módon vállatvont.* |
Mara után pillantott.
- Ez alighanem fordítva nem igaz... - mondta rekedt, mély hangján - Mara egyébként is nehezen bízik meg bárkiben is, még nehezebben kerülhet bárki is közel hozzá....És azt hiszem egyikőtök sem értheti meg a másikat. Így felesleges gondolkozni rajta vagy a találkozásotokon....Akármit is vélsz róla.
A kancára kapta egy pillanatra a szemét.
- A nevem Machos, igen. Hisz ismersz....valamelyest...Régről....Voltaképp miért jöttél ide? |
*Szeme sarkából rámeredt a sötétlő pegazusra. Lassan, higgadtan végigmérte a csődört, mielőtt megszólalt.*
-Machos, ha nem tévedek. -*csendült fel színtelen hangja. Egy pillanatig még figyelte a mént, majd finoman biccentett.* -Nos, igen... Valóban érdekes leányzó, bár egy kissé talán túl heves és ami azt illeti, meglehetősen... hogy is mondják?... hmm, szemellenzős. -*alig észrevehető, apró félmosoly bujkált a szája sarkában.* -Tulajdonképpen... egészen megkedveltem. |
Machos holtfáradt volt, habár a szó nevetségesen hatott a gondolataiban.
Szárazon, lassan gomolygott, végig a járatokon, majd fel a mennyezet repedésein. Nagyjából így nézhet ki egy komor, fáradt füstfelhő.
Aztán egyenest körbevett felszállva egy ismeretlenül is jól ismert unikornist.
- Üdv, Éji Látomás - susogta rekedt hangján, kicsit körbehullámzott a kanca körül, majd észrevette a tovatűnő Marát.
- Nahát....Találkoztál a fiatal Jedinkkel. Mara valóban különleges, habár úgy hiszem elég magának való... |
*Unottan vállat vont. Nem igazán érdekelte - bár türelmesen végighallgatta - a fiatal kanca filozofálása. Gondoljon, amit akar. Mindenkinek megvan a saját világnézete. Ő pedig nem tud - és nem is akar - valaki más szemével rámeredni a világra. Jó neki a saját, megszokott élete, a saját, megszokott hite és a saját, megszokott gondolkodásmódja.
Talán igaza van a kancának; talán tényleg változik. Ha a Sötétség él - márpedig él - és ereje az idő múlásával folyamatosan növekszik vagy épp csökken, úgy neki magának sem lehet állandó lénye. Neki is változnia kell. De még ha így is van, ha valóban nem állandó semmi, még saját maga sem, hát ő nem veszi észre, eddig sem vette, vagy csak nem akarta észrevenni, és nem is hajlandó ennél a rövidebb kis eszmefuttatásnál több időt pazarolni rá. Mara meg csak menjen; menjen, tanuljon, változzon, és próbáljon valaki mást megváltani, megtéríteni. Ő már marad ilyen. Marad ilyen, amilyen mindig is volt. Változatlanul... |
 Visszanézett a lényre. Már kezdte unni. De rég nem szórakozott igazán, hát jobb, ha most kiélvezi ezt a színjátékot, Éji Látomás elme- és türelempróbáló vitáját.
- Én sem fény- sem sötétlény nem vagyok, tehát igazából nem vagyok része a torzsalkodásnak. Az Erőben pedig van sötét és van jó is, de én a magam részéről tudom, hogy nem lehet fixen az egyik vagy a másik oldalon állni, mert ez egy élő dolog, mozog, változik, néha végletekbe csap át.
Vállatvont.
- Szerintem tévedsz, mert ahogy a holokron tudását is a mesterek, úgy a Fény vagy a Sötét hatalmát is valahol változtatják a benne élők, belőlük születettek. A Nagyúr - itt megvillant a szeme - uralma alá hajtotta a Sötétség erejét és lám, mennyi, de mennyi sötét vidéken lehet még érezni a hatalmát, ha (hála érte néhány eriszinek) a tudatát nem is. Zenitről ugyebár nem kell mesélnem? Ő érdekes életet él, a Te elméletednek meg egyenest buktatója, hisz fénylény volt, mostmeg a Sötétség az eleme.....Hogy lehetne harc a lényében? Megmondom Neked, mielőtt felelnél, nincs. Akármilyen ősi is valami, ha él, változik. De ha Te a magad részéről úgy látod, hát annyi a tehetséged, hogy odáig láss. Az vagy Te. Sebaj, gondold úgy, ahogy akarod. Én is úgy gondolom, ahogy akarom. Szabályok? "Tanuld meg jól a szabályokat, hogy tudd hogy lehet őket áthágni" Rugalmasság adja a világunkat. Te merev vagy! A Sötétség pedig nem az, nem is lehet az! És tudod mit? Ha döntsék el mások, hogy felsőbbrendű vagy-e, azt kell mondjam, nem igazán. Legföljebb más vagy, de nem több. Ha több lennél, nem ilyen lennél, nem lennél büszke rá, hogy néha azt teszed, amit helyesnek vélsz és nem a valódi igazat. Tudod, ha változatlan vagy, abban az is benne van, hogy nem tanulsz, nem vagy képes tanulni a hibáidból. És ha nem lennének hibáid, nem állnák meg az érveim Veled szemben........A Sötétség és a Fény meg állandóan növekszik, ahogy minden lény ereje nő és változik haláláig, főleg, ha akarja is...De persze ezt nem muszáj!
Nyihogott egy aprót.
- No persze, lehet, hogy csak a forrófejű eriszi beszél belőlem. De nézd el nekem, túl régóta vagyok a lenézettek és megvetettek tagja, hogy érdekeljen mások véleménye. Meg mind azok vagyunk, amik valahol a gazdáink.....A Te tündéd valahol egy nemes fénylény, sosem változik....Az enyém meg sehová sem tartozik, és a világot úgy látja, ahogy alakul.
Elfordult és elindult.
Nem hitte, hogy bárhová is vezetne a beszélgetésük. Ha a lény egy Árny, ha abból született és úgy hiszi, hogy változatlan lesz örökké......akkor valóban kár volt hívnia, sosem fog tovább látni, mint ameddig most képes......Mert valóban nem fog megváltozni, hisz nem is akar......
- A világok utolsó lénye egy unikornis lesz, aki egyedül jár majd a homályban! Hisz halhatatlan lesz! De sem a Sötété, sem a Fényé nem lesz, mert ahogy az első is a harmóniából lépett elő, úgy az utolsónak is úgy kell visszalépnie a semmibe, hogy teljes legyen a lénye - kiáltotta még hátra. Nem hitte, hogy ismeretsége a szilnori árnyékkal hosszabbra nyúlna, az üres teológiai fecsegést meg utálta....Így hát...ennyi volt.... |
-Jól mondod, Mara, nem lehetek biztos. Azt, hogy mi a helyes és mi nem, még én sem tudhatom. Ám nem is állítottam, hogy tudom. Én csak azt teszem, amit helyesnek vélek, és a kettő bizony nem mindig ugyanaz. -*susogta.*
-Hogy felsőbbrendű vagyok-e, vagy sem... -*vállat vont.* -...döntsék el mások. Én csak annyira vagyok hatalmas, amennyire az Éjszaka erősebb a Nappalnál. S ha megnézed, a kettő egyenlő. Hisz nem csak a fény űzi el reggelente a sötétséget, de amaz is lenyugvásra kényszeríti Napot, minden áldott alkonyatkor.
*A fényesen folydogáló lávafolyamra pillantott és idegenkedve nézte egy darabig.*
-A világ változik, ebben is igazad van. De változott-e bérmit is a Sötétség a világ születése óta? Ha az Élet nem is áll meg, ha az Idő egyre csak pereg tovább és nem lesz semmi állandóság a földön, a Sötétség akkor is örök marad. Ő az egyetlen, aki változatlan. No, meg a Fény, persze. -*fintorra húzta a száját.* -Mióta a világ fennáll, az Árny azóta olyan, amilyen, és mégsem "maradt le" - ahogy Te az imént fogalmaztál. Akárcsak a Fény. Az sem változik. És soha nem is fog. Jó ez így. A Sötétnek sosem kellett változnia, de ereje mégis éppoly nagy és hatalmas. Én pedig belőle születtem. Egy vagyok vele. Én sem változhatok. És nincs is szükségem rá.
*Vállat vont.*
-Már mondtam. Ne akard megérteni. Vannak olyan szabályok, a természet szabályai, amelyek időtállóak, amelyek a világ végezetéig érvényesek, és nincs szükségük korrigálásra.
*Marára pillantott.*
-De becsülöm benned, hogy nem bánsz felsőbbrendűként sem velem, sem másokkal. Érsz annyit, mint bárki más. Vagy olyan jó, mint bárki más. És mindenki más van olyan jó, mint te. -*felelte.* -Ahogy a Fény és a Sötétség egyenlő. Vannak, akikben hatalmas a Fény. De a legragyogóbb fény veti a legsötétebb árnyékot. -*hunyorogva elmosolyodott.* -Sosem győzhet egyik a másikon. |
Vállatvont.
- Én tudom, hogy mindig van mit tanulnom, és az bukja a legnagyobbat, aki elbizakodott....Azt mondod semmi mást nem teszel, mint amit jónak vélsz, amihez kedved van....Honnan tudod, hogy az a helyes? Mi tesz biztossá?
Vállatvont.
- Persze, lehet, hogy tévedek, és Te valóban olyan felsőbbrendű vagy, mint amilyennek tűnsz a viselkedésed alapján. De a világ változik, ha pedig Te nem változol vele, lemaradsz! Ha meg a világon kívül létezel, hogy ne férjen hozzád ez a változás, akkor nincs jogod az itt élőket megítélni igazán....Hisz nem vagy része az életünknek. Akármennyivel is állsz fölöttem, nem talállak méltónak arra, hogy felsőbbrendűként bánjak veled! Persze, tudom, hogy a legtöbb magasfokon álló lényt úgysem érthetjük meg, de az én szemléletem szerint a hatalmas hatalom mindenképp tiszteletreméltóvá teszi a lényt......
Horkantott.
- Nos jó...lehet, hogy egyszerűen olyan fejlett vagy, hogy nem érthet meg senki....És te sem értheted meg a többi lényt.
Elindult kifelé.
- Ebből a szempontból kár is Téged magammal invitálni, mert úgysem lesz semmi eredménye az útnak....Szomorú lehet, hogy bármennyit is élsz meg, bármilyen utat jársz be, nem hat rád.....Vagy csak az empátia hiányzik belőled, hogy a mások életét belásd? |
*Gúnyosan, hunyorogva mosolygott Marára.*
-Ne akard megérteni, csak fogadd el. Az, hogy a látásmódom, a színvonalam változatlan, még nem zárja ki, helyesen ítélhessek meg másokat. Mert elvégre honnan tudod, milyen magas az a színvonal? Honnan tudod, hogy nem állok-e tudásban, erőben vagy épp merészségben jóval fölötted? Miből tudhatod, vajon melyikünk szemszögéből láttatik helyesnek a világ? |
Oldalra biccentette a fejét.
- Ez felettébb érdekes....Hogy ítélhetsz meg másokat, hogyan hiheted, hogy értheted őket, ha magad azonos színvonalon állsz.....jó régóta? Honnan tudod, hogy a látásmódod helyes, ha sosem változtatod meg? Miért is vagy oly felsőbbrendű, hogy azokkal a szavakkal szólhattál hozzám az esőerdőben, amikkel?
Összehúzta a szemeit.
- Persze.....lehet, hogy valóban teljesen egy vagy az elemeddel.... - mondta hirtelen elgondolkodóvá váló hangon.
- Ez sokmindent megmagyaráz.... |
*Közvetlenül a fal mellett, egy árnyékos repedésnél álldogált, sötéten és komoran, tisztes távolban a fényesen izzó lávafolyamtól.*
-Mint már mondtam -*felelte nyugodt, már-már színtelen hangon* -nekem tökéletesen megfelel a jelenlegi életvitelem. Szeretek úgy élni, ahogy élek, nem keresem az újat. Mindig úgy éltem, hogy soha semmit ne bánjak. Csak azt tettem, amit helyesnek véltem, amit jónak láttam, amit szerettem volna tenni.
-Ami a képességeimet illeti, velük pedig tökéletesen tisztában vagyok. -*hangja érzelemmentesen csendült.* -Az Árnyból születtem. Mindenre képes vagyok, amire Ő. Kísérletezhetnék, feszegethetném a határokat, próbálhatnék áttörni a saját korlátjaimon, de nem sok értelmét látom. |
A lángok furcsa színűre festették át, ahogy a part legszélén állt, a láva fölé hajolva. Sörénye meg-megrebbent, és ő tűnődőn nézte a folyékony tüzet.
- Szép, nem? Érdekes, hogy a legtöbb lény fél tőle, én meg gyakorlásra használom....
Azzal lelépett a szikláról a lávára!
Behunyt szemekkel állt.....és nem nyelte el a tüzes kínhalál! Mintha valami erőtéren állt volna, nem lett semmi baja, habár remegőn erőlködött.
Aztán egy ugrással kinntermett.
- Nos, a Tűzelemű lényeknek semmiség ezt megtenni, de nekem csak az Erő technikái állnak rendelkezésemre. Talán őrültség amit teszek, de fejlődni akarok, így keresem a kockázatot és az újat, hogy mindig megtudjam hol állok és hová akarok eljutni, illetve hová kell még fejlődnöm. A szinteket csak úgy láthatom, ha mindig a következőt akarom meghódítani, ha nem is ismerem.... - mondta vállvonogatva.
- Te szoktál-e ilyesmivel próbálkozni? Nem feltétlen arról beszélek, hogy költözz be a Fény Birodalmába, de mondjuk a képességeid minél szélesebb skálán történő felhasználása része az életednek? |
 -Mit kerestek itt ilyenkor?Nem szabadna itt lennetek!
 Karát kérdőn nézett Agenére.
-A láva minden évben kiönt egyszer!-folytatta Aqene-Menjetek!Mihamarabb tűnjetek el, mielőtt a dagály ideér!Én még ellenőrzöm a partot!-szólt és eltűnt.
-Gyere Damitra!-fordult a szürkefarkashoz Karát.-Gyere kövess!
(reag a labirintushoz) |
 Lassan a léptek forrása felé tekintett.
Biccentett.
- Üdv. Én Damitra vagyok. - mondta könnyedén |
-Hát igen!Biztos nem lenne jó érzés, ha valaki beleesne!
Még egy darabig figyelte a folyamot mikor lépteket hallott.Felkapta a fejét, de Damitra csak állt.
'Vajon ki az?'
Aqene magányosan sétálgatott, mikor észrevette fajtársait.
-Üdv!-szólt és észrevette, hogy az egyik egy Afrai!
-Szia Karát!-köszönt neki is, majd az idegenhez lépett.
-Aqene vagyok!Hát Te? |
[49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ghost mélyen a lávafolyamra bámult.Nézte ahogy csepegnek bele a könnyei. Mostmár úgyérezte, hogy őt mindenki kerüli, nem szereti, kivéve Lagúna, de ő most messze járt. Később, nem gondolt már semmire.Fáradt volt. El is aludt a fal mellet, nem akart már ő semmit se. 
- Én nem láttam Árnyékot itt, amivel packázhattam volna - felelte nyugodtan a semminek, majd kis főhajtás után elködlött egy lefelé tartó járatba.
*Megvetően felprüszkölt.*
Visszanézett a lényre. Már kezdte unni. De rég nem szórakozott igazán, hát jobb, ha most kiélvezi ezt a színjátékot, Éji Látomás elme- és türelempróbáló vitáját.
-Mit kerestek itt ilyenkor?Nem szabadna itt lennetek!
Karát kérdőn nézett Agenére.