|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.26. 14:09 - |
* Ari felmászott a sziklaszírt tetejére és felnézett az égre könnyes szemekkel * < vajon mit rontottam el? > |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
_______________________________________________ |
 Yadla megrázta a fejét, és elfordult. Szörnyen érezte magát. Sosem hitte, hogy bárkit képes lesz szeretni, úgy igazán. Szeretve szeretni! És most ez a mén itthagyja. Nyomasztó, sötét érzés volt, ahogy arra gondolt, hogy nem látja többé.....Valami sötét dologba fogott a párja! Érezte! Tisztán érezte! És most elmegy......egyedül.....nélküle.....
- Hibát követsz el - mondta halkan, háttal Csillagszárnynak - Nagy hibát, és lehet, hogy azt hiszed minden rendben lesz, valójában semmi sem lesz rendben. Talán még egymást is elveszítjük. Hiszen....valamit nem mondasz el! Hogy várhatod el a bizalmam, ha Te nem bízol meg bennem? Házasság....azt hittem ez valami szent dolog, egy hatalmas kötelék. De úgy tűnik mégsem....Valami szörnyűre készülsz, és én nem akarom, hogy miattam tedd! Nem akarom, érted?! Együtt kellene mennünk! De te inkább becsapsz....Azt hiszed, hogy csak mert visszatérsz majd, minden úgy lesz, mint régen? Honnan tudjam, hogy valóban Te térsz majd vissza?
Dobbantott, és keserű horkantás után folytatta:
- A társaim, a lánglények, majd a gazdám, és most Te is. Talán nincs szörnyűbb átok, mint ha a magány kietlen pusztaságába száműznek...Azt hittem veled ez nem történhet meg! Épp azért mentem hozzád, mert olyan szenvedélyesnek láttalak, akár magamat! Mondd, Ti mének miért teszitek ezt ilyen végletessé? Hogy minden nagyobb bajba csak egyedül mászhassatok bele? Mi meg, akit szeretnek titeket, örökké reméljük, hogy visszajöttök, aggódjunk értetek, várjunk rátok?!?!
Lesunyta fejét.
- Keress a Látszat Cirkuszában! - nyerítette, és leugrott a szikláról, hogy süvítű tűzgolyóként rohanjon le a falán, majd eltűnjön alul, szédítő sebességgel nekilendülve a síkságnak. Nem lassított, nem állt meg, és nem is nézett vissza. |
*Pillanatnyi szívfájdalmát egy halvány mosollyal próbálta leplezni.*
- Remélem tudod, hogy most, amikor végre nyugodtan élhetnénk, eszemben sincs erről lemondani. - *mondta őszintén.*
- Hol kereshetlek? - *kérdezte végül.* |
- Ez őrület! Nem...nem jó ez így! - rázta fejét, már amennyire tudta, miközben rettenetesen kapart a torka.
- Hisz az én szabadulásom volt.....Miért nem segíthetek? - kérdezte halkabban, de nagyon rémülten, nagyon szomorúan. |
- Ezért - *mutatta fel megfeketedőben lévő szárnyát.*
- Tudod, a szabadulásodért cserébe még tartozom egy szívességgel. - *mondta párja szemeibe nézve.*
- Nem jöhetsz velem - *kezdte és szárnyai közé fogta párja arcát.* -, de bízz bennem, nem lesz baj. |
- Micsoda? - kiáltott fel döbbenten.
- Hogyhogy....de hová? Mit....miért?? Nem hagyhatsz csak úgy itt! Veled megyek! Elég gyors vagyok hozzá! - csapott át elszántságba riadalma egy pillanat alatt.
Tűzszínű pillantása lobogott, ahogy farkasszemet nézett párjával.
'Valami nincs rendben....Érzem.....' |
*Szeliden mosolygott párjára. Szerette volna magához ölelni, de amint megmozdította, fájdalmasan felszisszent. Árnyék suhant át az arcán és sajgó szárnyát nézte, ami immár nem csak alul feketedett be, hanem felül is.
~Soká időztem~*
- Most el kell mennem - *fordult párjához*-, de ígérem, első utam hozzád fog vezetni. |
Yadla megcsóválta a fejét, és hátralépett.
- De lehet, hogy kevesellik majd a meleget...... - mondta szomorúan. |
*Kedvesen nézett párjára.*
- Ha alaposan körbenéznek és mindent szemügyre akarnak venni, az azt jelenti, hogy alapvetően tetszik nekik a hely, csak biztosak akarnak lenni a dolgukban. - *magyarázta türelmesen.* |
Döbbenten nézett a ménre, ahogy a szikla peremén egymás mellett álltak, aztán elfintorodott, és kirobbant belőle a nevetés!
- Mit mondtál?! Ugye csak tréfálsz?! Hiszen nem is ígértek semmit! Csak...elmentek..... - nézett le újra a lények után.
- Bizakodom, hogy maradnak, de ezzel az erővel bizakodhatnék abban is, hogy a Látszat Cirkusza egy napon biztonságos hely lesz, ahol nem kevernek kábítószert az ételbe.... |
*Kissé lehajolva pillantott a távozk után. Amilyen gyorsan jöttek, úgy is távoztak.*
- Bíztatóan alakul. - *véleményezte a helyzetet.* |
Yadla sértetten elfintorodott.
- Pedig Red is csatlakozott! Red XIII! - mondta bizakodón a lényeknek. Azok bólintottak.
- Tudjuk. De egy lény nem dönthet egy csapat, egy falka, egy faj helyett. Red XIII nem is tette. Ő rég külön utakon jár. De azért.....hamarosan döntünk - mondta az idősebb lény, azzal biccentett, és kísérőivel leszökkent a mélybe!
Yadla elképedten nézett utánuk. |
*Fejét párjáéhoz biccentette.*
- Én ebbe nem szólhatok bele. Ez az Ő döntésük, nem kényszeríthetjük Őket, hogy maradjanak itt... |
Yadla párja oldalához bújt.
- Kérlek, Csillagszárny, szólj valamit! Hisz Te az Úrnő lénye vagy! Ugyan, miért ne maradnának itt?? |
*Visszafogottan hallgatta Kedvese tárgyalását.* |
Yadla szinte visszafojtott levegővel várt, és majdnem hangosan, visítva felnyerített, amikor új barátai is fejet hajtottak a ménnek.
- Hogy döntöttetek? Itt maradtok? - kérdezte izgatottan a nagyobb lényt.
Az különös, morgó hangon válaszolt, de nagyon tisztán:
- Még nem döntöttünk. Egyelőre mi vagyunk csak itt. Felderítünk mindent, amit csak tudunk.
|
- Tiszteletem! - *köszönt Ő is apró biccentéssel és érdeklődve mérte végig a most először látott lényeket.* |
Egy kacér, lelkes intéssel még közelebb hívta párját, de azután inkább ő simult hozzá.
- Várj egy kicsit, és nézd! - intett egy irányba, és halk, elragadtatott sóhajjal, csillogó szemekkel nézett arra.
Lenyűgöző lények közeledtek! Farkasra hasonlítottak nagy és erős koponyájukkal, de izmaik tömörsége és tempójuk, meg hosszú, bojtos farkuk és lábaik hosszú arányai valami macskafélékre emlékeztettek. Elképesztő, vöröses-narancssárga bundájuk nem volt vastag, de láthatóan sivatagi lények lehettek hajdanán. Nagy füleik mögött és vállukon bojtok nőttek, de mégis mozgásuk volt a legcsodálatosabb: olyan tempóval futottak, hogy talán még egy unikornis is prédát jelenthetett volna nekik! Hárman voltak, egy nagyobb, sárgás lény elöl, két vöröses kétoldalt hátul. A lendületük cseppet sem csökkent, ahogy elérték a sziklafalat, hanem hirtelen elrugaszkodtak, és egészen apró kiszögelléseken véve újra és újra lendületet, hatalmas és gyors ugrásokkkal felszökelltek a sziklatetőre!
A nagyobb lény dobbant le először a két lény elé, mögötte egy pillanattal később befutottak kísérői. Az izmos idegen nagyjából a vállukig ért, és nagy, tüzes szemeivel félelem nélkül nézett rájuk, csaknem egy terület urának büszkeségével.
- Üdv! - köszönt Yadla jókedvűen - Ő a párom! Csillagszárny! - mutatta be a mént ragyogó mosollyal. A lények idegenül, de nem hidegen méregették...... |
*Egy sziklával odébb bukkant fel. Nem tudta közvetlen követni Yadlát...
Szűk kanyart leírva párja mellett termett.* |
Hatalmas szökkenéssel a függőleges falon termett, és gyilkos tempóval egyszerűen felvágtázott rajta!
Nagy, elégedett szusszanás után nézett körbe a tetőről. |
[290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Yadla megrázta a fejét, és elfordult. Szörnyen érezte magát. Sosem hitte, hogy bárkit képes lesz szeretni, úgy igazán. Szeretve szeretni! És most ez a mén itthagyja. Nyomasztó, sötét érzés volt, ahogy arra gondolt, hogy nem látja többé.....Valami sötét dologba fogott a párja! Érezte! Tisztán érezte! És most elmegy......egyedül.....nélküle.....