|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.29. 11:01 - |
 - Valóban gyönyörű itt!
- Szeretsz úszni? - kérdezte vidám kihívással a hangjában. |
[255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
_______________________________________________________ |
 Olyan gyorsan történt minden.Aranypata tehetetlenül állt a vízben és csak reménykedhetett, hogy senkinek nem lesz halálos baja.
Végre vége.Lionelf véget vetett ennek a szörnyű harcnak.
Fúrior a vízben, a fekete pegazus a párját gyógyítgatja, s mindenki fáradtan és hangtalanul áll a harc színhelyén.És Ceuron?Mi lett Ceuronnal?
Aranypata szívesen odafutott volna hozzá, de nem ide illő kép lett volna és sajnos segíteni sem tudott rajta.Az idegen pegazus szavaira ő is felidegesedett, hisz ha ekkora mágusnak képzeli magát Holdvirág, akkor a közelbe sem jött volna.....De Lionelfben megbízhattak...Lionelf bölcs, mindig nyugodt és megfontolt.Benne meg lehet bízni....
Mikor Lionelf alakot váltott, a levegőbe dobta magát, s az úton végig Ceuron mellett repülve követte a hatalmas sárkánygyíkot.
Alig várta, hogy megérkezzenek és valahogy segíthessen Ceuronon.... |
 Döbbent csend uralta a tengerpartot a kanca szavai után, de Lionelf a tőle megszokott higgadt, sőt derűsen fanyar stílusban felelt:
- Nincs szükségem a kioktatásodra, kicsinyke mágusló! Emlékszem rád mikor taknyos kamaszként a Birodalomba hoztak anyádékkal, azóta egészen biztosan nem előztél le tudásban engem vagy a társaimat. Okosodhattál, átélhettél sötét napokat, gyakorolhattad a mágiát, de vigyázz a szádra, ha velünk beszélsz! - első ízben villant meg a szeme.
- Ami a szerencsénket illeti, valóban nem jut ki belőle mostanában sok. De ezt nem veled fogom megbeszélni. Ha az életed akartuk volna, a miénk lenne. De mire mennénk vele? Nekünk teljesen értéktelen. Fúriorral a helyedben nem ütnék meg ilyen hangot......Ha igazán elszabadul senki sem lesz képes megállítani! És akármennyit is tanultál, a mágia etikettje egészen biztosan nem volt tananyag......Különben nem léptek ki elénk hirtelen a sűrűből, amikor közös varázsba merültünk. Ha fürkészvarázs lett volna, és Fúrior elszabadítja felétek, most széttépett húscafatok felett elmélkednék azon, hogy ki is lehetett ilyen ostoba.....
A harci ménre bökött fejével.
- Mit sem tudsz a múltjáról. Ne okoskodj hát. Bár ez csak az én személyes jótanácsom. Ugyanakkor elmesélek egy kicsiny darabot a Birodalom történelméből: néhány éve a Sötétség Nagyura újjászületett és megtámadta Simbelmyne-t. Sok lény esett áldozatául, sokan meghaltak, sokan megváltoztak, és rengeteg harcos érkezett. Ha ezen harcosok szabályai ellen vétesz tudatosan vagy enélkül, szándékosan vagy ártalmatlanul, a mostani sérülés semmi ahhoz képest, amit ők mérhetnek rátok. Ha segíteni akartál, akkor is. Sok helyütt a Birodalomban ma olyan lények motoznak, akik megölnek, ha csak így közéjük toppansz - villant meg másodszor a szeme.
Közelebb lépett, és szinte csak suttogva tette hozzá:
- Fogalmad sincs jelenleg hány lény él elzárva a Birodalomban, rejtett helyeken, hogy önmaguktól megvédjék a magadfajta öntelt bolondokat! Tartsd meg a hatalmad, a segítő szándékod, a köszöneted és minden szavad annak, akit érdekel. Engem nem - villant meg harmadszor a szeme, csakhogy ekkor már sötéten.
- Induljunk! - nyerítette komoran a társainak, miközben elfordult a fekete-kék teremtménytől. Gondosan ügyelt rá, hogy farka arconlegyintse.
- Én viszlek át titeket, mivel nem maradt más lehetőség - mormogta rosszkedvűen. Vakító, óriási fény lobbant fel, iszonyú kínt okozva Fúriornak, és a fény kihunytakor egy hatalmas, fehér sárkánykígyó tekergett a parton az egyszarvú helyén. A hátán végiglobogó szárnyak szellőt kavartak, ahogy a láb nélküli testet kanyarogva a levegőben tartották. Egy hurok Fúriorra, aki riadtan próbált hátrálni, egy hurok az ájult Ceuronra, akihez próbált a lehető legkevésbé hozzáérni, és egy hurok a kelletlen Susurrus köré. Aztán tekeregve, furcsa mintákat rajzolva a levegőbe emelkedett, és ugyanilyen villogó módon, mintha bizonytalan lenne, meglepően gyorsan tovatűnt az égen. |
 -Nincs szerencsétek, meg fog gyógyulni.Csak egy tünde papra van szükségünk.Téged meg-fordult a vízben álló lény felé-elzárva kellene tartani.Hogy jöhetsz ki élőlények közé, úgy hogy ekkora erőd van, amit nem tudsz kezelni?!!!!!!Lehet, hogy az erőd hatalmas és szépséges, de Te magad, amíg nem tudod kezelni nem vagy az.Remélem a társatok meggyógyul, bár nagy erőre lesz szüksége.Neked-fordult a fehér unikornis felé-, köszönjük,hogy leállítottad.Mi csak segíteni akartunk....
Ezzel még egy utolsó löket gyógyító energiát küldött a földön fekvő lény felé, majd párjához fordult, hogy a Tündék erdejébe teleportálja magukat. |
Közönyösen nézte a lóféle tevékenykedését, és még közönyösebben az egyszarvú gyógyulását.
Nem érezte úgy, hogy meg kellene törnie a kínos csendet.
Inkább a víz felé fordult, és várt. Nem aggódott különösebben, de azért egy nyomasztó érzés már fészkelődött az oldalában.......
 Szó szerint füstölögve bukkant fel a ragyogó felszín alól. Lám miket rejt a tenger csodálatos vize! A csillogás mögött nem mindig szép és jó rejtőzik......
Kiúszott majd kigyalogolt addig, ahol Lionelfre nézhetett, és ahol még a víz a szügyéig ért. Undorral, csikorgó fogsorral meredt a nyugodt, keskeny szemekbe.
Aztán még nagyobb undorral és gyűlölködő, parázsló szemekkel figyelni kezdte a párost nem messze eriszi társaitól.
 - Mostmár mindenképp mennem kell nekem is - fordult Lionelfhez - Ezeket a sebeket nem sokan tudják gyógyítani......
Mélyen zengő hangjából nem hallatszott ki mennyire fáj megégett arca és mellkasa.
Aztán mind a csendben heverő pegazusra pillantottak. Ceuron azóta sem ébredt fel, vagy mozdult meg. És csúnyán összeégett.
- Ezt nem akartam - mormolta Fúrior, aki közben kilépett a partra. Láthatóan nehezére esett Ceuronra nézni.
- Ó, persze, nem akartad! - mondta gúnyosan és neheztelően Lionelf.
- Én nem uralom az erőimet! Épp ezért egyeztem bele, hogy veled megyek! - dobbantott nagyot lábával a szürke mén.
- Ettől függetlenül bajban vagyunk. Mostmár kevesen vagyunk közös varázslathoz - csóválta fejét az öreg lény.
Újra csend hullott rájuk.
Lionelf végül odalépdelt a párhoz, akik (mindenkinek) oly nagy bajt csináltak.
- Sajnálom, hogy mindez így alakult. Fúrior ilyen lény - mondta szárazon, nem különösebben sajnálkozó hangon, ahogy a kábultan fekvő unikornist nézegette.
- Hogy van? |
Holdvirágnak nem esett baja.Párjához lépdelt,aki vérezve feküdt a földön és eszméletlen volt.A többiekkel nem törődve varázsolni kezdett. Minden tudásával és hatalmával Zet sérüléseire koncentrált, a harapásnyomra a nyakon és az égésekre testszerte.Szarvából fehér, hűvös fény áradt szét és vette őket körül, a másik megégett lény testét is hűsítve.Percek teltek el így...
Az égett hús gyógyulni kezdett, ahogy gyógyító ereje átjárta Kedvese testét.A harapás azonban más volt...
Nem hegedt össze...A gyógyító erő kevés a démonnal szemben. |
Lionelf ragyogó varázsszálakkal szőtte át a part azon részét, hogy mindenki követhesse. Megfeszült akarattal lassította a víz részecskéinek mozgását, magába szívva az energiájukat, erősen koncentrálva, hogy a közös bűbáj meg ne törjön. Érezte, hogy mindenki más is követi az akaratát, kitapogatják a mágiája csápjait, hogy merre nyúlnak ki, és mit csinálnak. Összhang kezdődött! Csodálatos és gyönyörű összhang, ami manapság egyre ritkább, főleg ha ennyire különböző lények gyűlnek össze......
Aztán megérezte a Mágia rezzenését, a közeledő paták robaját, rémülten felnyerített, a mágia összhangja ripityára tört, de az idős unikornis így is elkésett.....
Eltépte magát a közös varázsből, dugába döntve a próbálkozást, és őrült üvöltéssel a két hirtelen megjent idegenre vetette magát! Fekete lángok olvasztották meg alatta a homokot, egyre hatalmasabb tűzbe borították a testét, remegett körülötte a Sötét Erő, és Fúrior a saját elszabadult varázsereje fojtogató hőjében fejét vesztve rontott a két idegenre!
Igazán nem volt nagy dolog felrúgni (és méterekkel arrébb röpíteni) a kék kancát, de az unikornis, akivel jött, már védekezett! Igaz, egy ekkora termetű, ilyen hatalmú, évszázadokon át képzett megszállott ellen nem sokat ért a szarva vagy a párbajos próbálkozása dühében és fájdalmában a kis kanca miatt.....Fúriort meg nem jellemezte a nemeslelkűség, hogy becsülje a próbálkozásait.
A szürke csatamén ráharapott a másik nyakára, mikor a lény rosszul szúrt felé, és kegyetlenül rázni kezdte! Tudta, hogy a lény hamarosan lángra kap tőle, és hogy kegyetlenül fájhat a mély harapás, amiből a szájába csorgott a vér, de nem tudta (vagy nem akarta?) elereszteni a bolondot, aki rájuk tört!
 Szárnyaival a tenger felé lökte Aranypatát, akit mindenképp meg akart védeni Fúrior tüzétől, és a lódémonra vetette magát!
- Menekülj innen! - nyerítette vissza a kancának, mielőtt szárnyaival felszállt volna, hogy az idegent és Fúriort rejtő óriási tűzgolyóra vetődjön!
Kegyetlenül égette a sötét lángözön, de könnyezve és kínlódva próbálta elérni a társát, vagy legalább annak elméjét, hogy eltépje a szerencsétlen egyszarvútól.
Susurrus látta Ceuron őrült próbálkozását, és becsülte is, csakhogy nem tudott közelebb jutni! A forróság, ami pillanatról pillanatra csak nőtt, sző szerint ellökte őt a harcolóktól!
- Meg fogja ölni! - nyerítette elborzadva a levegőbe, miközben minden hatalmával a tébolyult tűz ellen harcolt, nekifeszülve szarvai fénylő végével a lángok pajzsának.
Hogy végülis mi lett volna a tragédia vége, sosem derült ki.
Hatalmas, hófehér sárkányszárny csapott le a levegőből, szétsöpörve a tüzet, és a lényeket is elkábítva óriási csapásával.
Lionelf a létező legnagyobb alakját vette fel, és annak minden mágikus képességét ebbe a csapásba sűrítette, de így is kegyetlen kín hasított a szárnyába, és Susurrust is elérte a kilapuló tűzgömb szétrobbanó energiája. Arról nem is beszélve, hogy a kábult, összeégett hármas a fekete olvadék közepén még mindig állt!
Elbődült, csattogó fogsorral előrerontott, és fejével kezdte el szétlökdösni a bolond méneket! Fúrior átkai mindet megölik így!
Ceuron kábultan zuhant oldalra, mikor hasa alá befúródott a nagy sárkányfej, és leemelte Fúriorról, de a szürke lólény sokkal keményebb dió volt! Karom és fog és hatalmas erejű rántás kellett hozzá, hogy végül a szájzáras állapotnak vége legyen, és a nyomorult, összemart unikornis mén lezuhanjon a földre.
Lionelf szó szerint bevágta a tengerbe Fúriort, aztán fáradtan zsugorodni kezdett.
Néhány perc múlva fáradt, sérült lények csapata lihegett egymásra meredve a tengerparton, középen egy fehér, ősformájú unikornissal. |
 Ahogy elérték a bokrokat és kiláttak a partra, varázslények egész csoportját pillantották meg.Látszólag nagyon elmélyülten tanakodtak, ezért is nem vették őket észre még.Holdvirág(aki maga is nagy mágikus hatalommal bírt)érezte, ahogy a lebegő vibrál a mágikus energiáktól.Párjához fordult:
-Nem tudom jó ötlet-e őket zavarni.Nagy dologra készülnek, de talán segíthetünk nekik.-Zet bólintott, hisz mindent tudott párja hatalmáról.Legalábbis ő így gondolta.Előléptek a bokrok mögül szándékosan zajt keltve, hogy a többiek észrevegyék őket.
-Üdvözlünk Benneteket!-mondták a lények csoportjának. |
Újra biccentett, s előrébb lépett, hogy jobban tudjon koncentrálni majd arra a pontra ahova Lionelf mutat. |
- Én fogom mutatni, hogy hol kezdjük. Nektek csak követni kell az én varázslatomat! Szerintem látható is lesz, így megoldjuk a dolgot. Koncentráljatok erősen! Nem rongálhatjuk egymás erejét! Ne feledjétek: ez az energiáról szól! Ahol mutatom, kivonjuk a vízből az erőt! Ha más-más technikával is, de ezt mind ismerjük. Alapvarázslat! - magyarázta komolyan.
- Készüljetek! |
Nem tudta a fény mit kezdhet a vízzel és még csak fényutat sem varázsolt soha.De mivel fontos volt az erisziek számára, beleegyezőn bólintott.
|
Ceuron igent intett Aranypatának, majd szemeivel kérdezte, hogy mit akart még mondani esetleg.
Lionelf nem különösebben érdeklődött Ceuron udvarlása iránt, habár a kis pegazus kanca nagyon érdekesnek tűnt.......
De Fúriort akkor is át kell kísérnie, és ez sürgős...
- Közösen fogunk varázsolni! - döntötte el.
- Utat kell fagyasszunk magunknak a szigetig! |
Mindkét kérdésre ingatta a fejét, de közben igencsak elgondolkodott.
-Én fénylény vagyok....-szólt hallkan, mielőtt külön megkérdezik, bár talán látták rajta.
Nagyon szeretett volna végre segíteni, de nem tudott, bárhogy gondolkodott, nem tudott mit kitalálni.Hacsak...
-De ketten vagyunk pegazusok, és ketten akik nem tudnak repülni!Persze, ha Susurrus marad... |
- Attól tartok, barátaim, hogy varázsolnunk kell. Különben ittragadunk Mikulásig! - rázta meg sörényét kicsit elégedetlenül.
- Van köztetek jégmágus?
Fúrior nemet intett, hisz Lionelf is jól tudhatta, hogy nincs, majd kérdezett:
- Mi az a Mikulás?
Némi csend borult a társaságra...... |
Bölcsnek, kedvesnek és nemesnek találta az idegent.Ideje sajnos nem maradt a bemutatkozásra, mert a többi eriszihez intézett kérdésére azonnal választ kapott.
Aranypata még mindig észrevehetetlenül, csendben állt Ceuron mellett. |
Ceuron büszkén kihúzta magát, és kicsit hátralépett, hogy pontosan Aranypata mellett álljon. Tudta, hogy Susurrus igazán nemes lény, de büszke is, és ahol sok mén van, jobbnak látta egyértelművé tenni, hogy a hölgy a társasággal van, de nem egyedül!
- Üdvözöllek! - zengte mély hangján, ahogy a négyes felé poroszkált, majd meghajolt az idegen, fényesfehér pegazusnak.
- A nevem Susurrus - mutatkozott be, majd végignézett a lényeken.
- Mi szél hozott benneteket ide? Nem a Szigeten kellene lennetek?
- Dehogynem! - vágta rá vígan mekegve, majd a vízre intett - De efölött mi nemigen tudunk áterülni! - vigyorgott, és kacsintott.
Susurrus belemosolygott a szakállába, és megcsóválta a fejét.
- Alighanem rossz az időzítés! Eris hajója mágiaviharba került! Elvesztek a szigetek közt. Azzal nem juttok át.
A döbbent-értetlen tekinteteket látva hopzzátette:
- Biztos nem vagyok benne, de Keannorért el akartak menni, és ez lassan már több hónapja volt! Azóta senki sem látta a hajót, és ekkora kimaradásra más magyarázatot nem látok!
- És te miért időzöl itt? - kérdezte Ceuron halkan, hiszen sejtette a választ.
Mélyet sóhajtott, és csak azután válaszolt:
- Animusra várok.
Majd, még mielőtt Lionelf szólhatott volna, hozzátette:
- Nem tudom meddig tart majd! Addig leszek itt, amíg kell. |
Aranypata nem igazán értette miről is volt most szó, mert egy másodpercre lemaradt.
Csendben figyelt a háttérben, de leginkább mindig Ceuron közelében állt.Kicsit úgy érezte útban van, és csak Ceuron nem bánja, hogy itt van... |
Ceuron hatalmasat fékezett, de így is letarolt pár korcs kórót, amik a parton tengődtek. Különösebben nem bánta. Unalmas és lélekölő volt az idáig tartó út.
Megcsattogtatta szárnyait, és megnézte a több méteres széles nyomvonalat, amit csúszással teremtett. Nem is volt olyan rossz.......
- Hát itt volnánk, Lionelf - mondta nem minden malícia Ceuron, éles, és kaján mosolyt vetve az oldalt ácsorgóra.
- Mi lesz?
Lionelf őrjítően nyugodt pillantással felelt a kihívásra.
- Ha máshogy nem megy, majd varázsolunk. Az erisziek nem ismernek lehetetlen, nem tudtad? - vágott vissza higgadt és udvarias stílusban.
Fúrior majdhogynem röhögött magában a két nemes lény állandó szembenállásán, de nem szólt semmit.
Nemigen tudta a soványka kis pegazus kanca minek jött velük, így ideje javarészében őt méregette. A Losséval való találkozás emléke még mindig perzselte a lelkét, de eléggé eltávolodtak a tóparttól, hogy ne kísértse állandóan.
- Van ott valaki! - hördült fel hirtelen. Az egész csapat arra fordult, amerre a démonló nézett, de Lionelf örömmel kiáltott fel egy pillanattal később:
- Susurrus!!! |
-Mostanában minden lény ilyen ellenszegülő???-kérdezte hallkan, magától, majd elindult amerre a lény mutatta neki.
|
- Menj északnak, és ha eléred az erdőt, fordulj észak-nyugatnak. Ha elég erősen akarod, odajutsz! - vetette oda, már elfordulás közben, és ügetni kezdett, hogy visszaérjen korábbi őrhelyére. |
[255-236] [235-216] [215-196] [195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Valóban gyönyörű itt! 
Döbbent csend uralta a tengerpartot a kanca szavai után, de Lionelf a tőle megszokott higgadt, sőt derűsen fanyar stílusban felelt:
Szó szerint füstölögve bukkant fel a ragyogó felszín alól. Lám miket rejt a tenger csodálatos vize! A csillogás mögött nem mindig szép és jó rejtőzik......
- Mostmár mindenképp mennem kell nekem is - fordult Lionelfhez - Ezeket a sebeket nem sokan tudják gyógyítani......
Szárnyaival a tenger felé lökte Aranypatát, akit mindenképp meg akart védeni Fúrior tüzétől, és a lódémonra vetette magát!