|
Témaindító hozzászólás
|
2007.03.21. 15:57 - |
|
-Nos ennyi lenne a tenger egyik része.Kiváncsi vagy a többire? | |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
________________________________________________ |
 Crystal Peak felbukkant a vízből, és csodálkozva vette észre a magányos pegunit. Meglepődött, hogy a lény milyen csendben áll a víz szélén, és hogy eddig nem vették észre egymást.
Tanácstalanul kezdett töprengeni, hogy köszönjön vagy eltűnjön. |
 Lelkes vágtával ér el a tengerhez, majd hirtelen lefékezett, hogy mélyet szippantson a tenger sós illatából. Ez mindig megnyugtatta és felüdítette - úgy érezte, ilyenkor bármire képes.
Belelépdelt a hűs vízbe, de egy pillanatra megállt, hogy csak a patáját nyaldossák a hullámok. Csak még egy pillanatra...
|
Crystal Peak szerette a vizet, és mikor odaért a tengerhez, első dolga volt begázolni, hogy lelkesen tempózni kezdjen. Ha nem is volt a leggyorsabb úszó, lendületes volt és ügyes. Annyira szerette a hullámok ringatását! A sokféle kékben, az égében, a tengerében, a felette levegő páráéban szinte feloldódott. És ez csodás érzés volt. Nyugalom, és mégis, a mélység iránt érzett kíváncsiság és izgalom fogta el.
Jó ötlet volt idejönni. |
Mindenfajta kérdés nélkül követte Ulmot. |
 Nem értett egyet a kancával, de inkább némán lemerült a mélybe.... |
Kicsit habozott, de aztán beleegyezve bólintott.
-Legyen.-mondta.-Ha veszélyes, akkor még jobb, hogy én is megyek.-mosolyodott el. |
Némi gondolkodás után bólintott.
- Ha gondolod, gyere csak. De ha elküldelek, kérlek, tedd meg kérdés nélkül, hogy elmész! Óvatosnak kell majd lennünk. Lehet, hogy komoly veszéllyel nézünk majd szembe. |
Egyetértően bólintott, majd bizonytalanul Ulmo-ra nézett.
-Esetleg veled tarthatnék? Hátha tudnék segíteni...-feltételezte. |
- Én nem tudom...De rossz!
Megrázta tollait, amiről semmivé pergett a sötét anyag!
- Jobb lesz megkeresni honnan érkezett ez az anyag.... |
Bizonytalanul rázta meg fejét.
-Nem...illetve...valahol mintha már láttam volna ehhez hasonlót, de nem tudom, hol...-mondta. |
- A Víz hozta.....Valahol baj van - felelte némi szünet után.
Tovább vizsgálta a foltot, majd Aurorára esett a pillantása.
- Te talán tudod mi ez? - kérdezte halkan. |
Kicsit meghökkenve látta meg a sötét foltot.
Valahonnan ismerős volt neki...de honnan?
-Ez...ezt hol szerezted? Ezt a sötét foltot...-kérdezte halkan. |
- De sosem ugyanúgy - mosolyodott el kedvesen, szárnyát intőn felemelve.
Aztán szemügyre vette tollait, amiken valami különös, fekete folt volt szétterjedőben. |
Kicsit megkomolyodva bólintott.
-Valóban...jót is, rosszat is.-vallotta be.
-Ennyi idő alatt én is megláttam, hogy, bár jönnek sötét napok, egyszer mindig kisüt a nap...s ha kisüt, annál tisztábban fog ragyogni. |
- Mérd inkább évezredekben, generációk születésében, felnövésében és pusztulásában! - mosolygott, visszafordulva a kanca felé.
- De úgy hiszem megéltél már néhány dolgot..... |
Szelíden, és csodálón mosolyodott el. Még senkit sem hallott így beszélni.
Bólintott.
-Bizonyára te régóta élsz...régóta ahhoz, hogy ily bölcs és túlralátó legyél...én sokat szoktam gondolkodni, merengeni, de...én nem éltem ezekhez még eleget.-elmosolyodott.-Még kell idő...évek, évtizedek...én sem tudom. |
Szinte áttetsző, hullámokat, tavakat, folyókat, ereket, óceánokat tükröző szemei Auroráéba fonódtak.
- Én az idők kezdetén választottam a Vizet, az ősi elem csodás hangja a harmónia és béke túlnani világának hangját jutatta eszembe. Élet és halál van benne, születés és elmúlás, építés és pusztítás. Élőn és mégsem élőn. Lenyűgözött, így feléfordultam, hogy neki szenteljen magam.
Gyorsan pislogott, elfordult.
- Idő kell és Te is hallhatod, ha ez lesz akaratod - mondta kis mosollyal. |
Érdeklődve nézte Ulmót.
-Valóban?-kérdezte.
-Nos, nekem nem adatott meg, hogy magát a Vizet hallgassam.-vallotta be őszintén. |
Szárnyával a felszín felett tett egy kört, mintha intene.
- A Vizeket hallgattam. Sosem lehet tudni....Kértek már segítséget itt. |
[69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Crystal Peak felbukkant a vízből, és csodálkozva vette észre a magányos pegunit. Meglepődött, hogy a lény milyen csendben áll a víz szélén, és hogy eddig nem vették észre egymást.
Lelkes vágtával ér el a tengerhez, majd hirtelen lefékezett, hogy mélyet szippantson a tenger sós illatából. Ez mindig megnyugtatta és felüdítette - úgy érezte, ilyenkor bármire képes.
Nem értett egyet a kancával, de inkább némán lemerült a mélybe....