|
Témaindító hozzászólás
|
2007.02.22. 16:13 - |
|
 Fél úton megálltak.
-Bírod ezt a mélységet? | |
[87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
______________________________________ |
Döbbenten pislogott a hirtelen támadt fény beszűrődésétől.
-Ulmo!-kiáltotta elveszetten, de nem kapott választ. |
 A hatalmas lény minden fordulata megbillentette őt, hisz most nem használhatta a Vizet teljes erejével, ráadásul a szörny sokkal gyorsabb és fordulékonyabb volt, mint várta, de nem adta fel, hanem kipördült előle újra és újra, és rendíthetetlenül vagdosta, ha közel jött.
A méreg komoly károkat okozott benne, de Ulmo hatalmas lény volt, és sosem adta volna fel a híveiért folytatott harcot!
A sárkányféle újra felé szökkent, de az utolsó pillanatban fékezett, kikerülve Ulmo vágását, majd ráokádta a fekete iszap-szerűséget!!!!
A mén undorodva és szédelegve hátrasuhant újra, de a sárkány jött utána, kitátott pofával! A hatalmas csarnok szinte minden pontja mozgott, hullámzott a szárnyas lény előtt, aki már egyre lassabban tudott csak farolni a szűkülő térben! Ha a sárkányt közelebb engedi, az összeroppantja és elnyeli, ha hátrébbmegy, a falhoz fog szorulni, ha nem tesz semmit, a gonosz lény gyűrűibe fogja, és megfojtja!
Ha ekkor Aurora egyik örvénye hirtelen nem világosítja ki a fejük felett a vizet, Ulmo valószínűleg elveszett volna......De az örvény épp arra kavargott, és magábaszippantotta az Ulmora telepedett adagot! És ami még fontosabb volt: a szörny-lény is arra kapta döbbenten a fejét, ekkor véve csak észre a sellőlovat.
Ulmo viszont nem is adott neki több esélyt: utolsó erejével előreszökkent a vízben, és szárnyát belemélyesztette a néhány pillanatra védtelenül maradt nyakba! Felhasította a lényt, minden erejét beleadva a döfésbe! Fekete vér zúdult rá, sűrűn és mérgezőn, és ahogy a lefelé süllyedő dög alól kifordult, érezte, ahogy kiszáll belőle minden erő.....
De győzött!
A Víz hatalmas örvényt kavart körülötte hirtelen, ahogy visszatért az élet a tenger ezen részébe, és Ulmo eltűnt benne! |
Megriadva vette észre ő is a démoni lényt, majd, sörényét a szájára tapasztva, nem lenyelve a mérgező anyagot, több kisebb-nagyobb örvényt kezdett kavarni, ami fokozatosan beszippantotta a fekete folyadékot, tisztábbá téve a látást és gondolatait is.
|
A fekete foltok lassan szinte ellepték az utat, az egész járatot, egyfajta fekete masszává változva, amiben még kevésbé lehetett látni, még kevésbé érzékelni. Mintha egy hihetetlen sűrű fátyolon akartak volna átúszni!
Ulmo érezte, hogy a méreg rá is hatni kezd...Hamar rá kell jönnie mi ez a borzalmas anyag és megszüntetni!
Hirtelen a járat szinte függőlegesen elkezdett lefelé vezetni, Ulmo pedig, szinte öngyilkos elszántsággal, lekanyarodott, és leszáguldott!
A hatalmas, sötét üreg, ahová leért, telis-tele volt a sötét anyaggal!
Körbenézett, szárnyaival kavarva a vizet, és hirtelen egy hatalmas állkapoccsal találta szemben magát!
A sárkányfejű, halforma lény okádta a fekete anyagot, majd a peguni után kapott, Ulmo épphogy ki tudta kerülni a gyilkos harapást!
Szárnyain a tollak pengékké változtak, és hamarosan vér is vegyült a sötétszín vízbe, ahogy vágni kezdte a fekete lény képét! |
Magabiztosan úszott a mén után, csak előre figyelve, gondolataiba nem beengedve azt az érzést, hogy egyre sötétebb lesz. |
| Egy pillanatig még várt, majd szó nélkül megfordult, és elindult tovább a sötét, mély éjbe... |
Elmosolyodott Ulmo hangját meghallva.
'Köszönöm, hogy óvsz, de veled tartok' üzente vissza, makacs jelleméhez híven.
|
Megállt a sötétben, és visszapillantott.
'Nem muszáj velem jönnöd tovább.....Nagyon veszélyes lehet.....A Víz itt gyengébb, mint másutt, nem sokat ér a bűverőnk......' mondta óvón elméje hangjával. |
Sörénye megnyúlt, több méter hosszúra, és halvány fény derengett a szálak tövében, így Aurora legalább annyira tudott látni, hogy ne menjen neki semminek.
Előtte látta, hogy Ulmo is fényt csihol magáank, bár kissé más technikával.
Eltökélten úszott a mén után. |
Ulmo kissé már lassabban innentől. Meg kellett fontolnia mit tegyen!
De akármilyen lassan is ment, odaért egy hatalmas üreg szája elé. A sötétben nem lehetett kivenni milyen mélyre nyúlhat a mélytengeri barlang, vagy hogy mi lehet benne....
Ulmo életében először kellett egyedül boldoguljon, pedig nagyon-nagyon régóta élt már!
De tudta jól, hogy úgysem fordulna vissza.....
Lassú szárnycsapásokkal és kapálózással, szarvával némi fényt csiholva magának, elindult befelé.... |
Kis koncentrálás után szemét hozzászoktatta a sötétséghez, így tisztán ki tuda venni a különös, fekete foltokat.
Mikor Ulmo egy pillanatra megtorpant, hátranézett, de már indult is tovább a mén.
'Vajon mi lehet ezeknek a szörnyű foltoknak a forrása?' töprengett magában. |
A Víz hangja el-elhalkult ahogy a fekete anyag foltjait kutatta és követte a vízben.
Egész idáig követni tudta, de itt a Víz kihunyt a lelkében! Elborzadt ettől, de saját ereje még vele maradt, így szemét meresztve a fekete anyagot kutatva úszott tovább. Nem adhatja fel! Épp a Vízért, a vízi lényekért meg kell szüntetnie a mérgezést! |
 Bólintott, és visszaúsztak a partra. |
 -Nehetünk!Amúfysem bírja már sokáig ez a kis lélegeztető varázs!-mondta. |
Tenger szélesen elmosolyodott, és Illusionához simult.
- Hisz varázslények vagyunk, nemde?
Felfelé pillantott.
- Menjünk? Nekem nincs több dolgom itt..... |
| -Ez varázslatos!-mondta és csodálkozott az ábrákban. |
| Szarvával rajzolgatni kezdett a vízbe, szépséges mintákat hozva létre, amik hirtelen színesedni kezdtek! Tenger abbahagyta a varázslást, és ő is nézte a színes, kaleidoszkópszerű kavargást, ami egyre növekedett előttük. |
| -Igen!-mondta boldogan. |
Erre csak egy széles mosoly volt a válasza. Sosem lehetett belőle többet kicsalni, ezt is ritkán, de Tenger szemei felragyogtak, elárulva mennyire örül.
- Akarsz látni egy szép trükköt? |
[87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Fél úton megálltak.
A hatalmas lény minden fordulata megbillentette őt, hisz most nem használhatta a Vizet teljes erejével, ráadásul a szörny sokkal gyorsabb és fordulékonyabb volt, mint várta, de nem adta fel, hanem kipördült előle újra és újra, és rendíthetetlenül vagdosta, ha közel jött.
Bólintott, és visszaúsztak a partra.
-Nehetünk!Amúfysem bírja már sokáig ez a kis lélegeztető varázs!-mondta.