|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.21. 19:41 - |
 Fundamentum hatalmas repülésen volt túl. A pusztában elunta magát, miután az elméje minden merengenivalót végigrágott, így valami új helyet akart keresni magának, ami nyújthat neki valami érdekeset.
De semmi ilyesmit nem talált. Ő nem kalandokat keresett és veszélyeket, hanem valamit, ami kellemesen felpezsdíti az elméjét, egy megoldhatatlan rejtélyt, ami végre lerázza róla ezt a bénító unalmat és hétköznapiságot.
De akár egy magához hasonló lénynek is örült volna. Egy értelmes bölcselőnek, aki megérti.
Végül elfáradt és le kellett szállnia egy megfelelő helyre.
A sivatag sziklákkal megszórt része eszményinek tetszett erre a célra.
Leszállt egy hatalmas, a homok és a szél által szürreálisra koptatott sziklatömbre, becsukta a szárnyait és elnézett a távolba.
'Nemsokára ide kell érnie.'
- Megígérte....Megbeszéltük......
Végül lehajtotta a maga elé húzott, földre fektetett szárnyaira a fejét.
'Én várok.' |
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
________________________________________________________ |
Egy nagyobb sziklán álldogált, és jó ideje figyelte a magára maradt különös unikornist. A rózsaszín lény jó ideje tovatűnt, de mintha a másik nem tudná túltenni magát rajta. Vagy más okból nem akar elmenni ebből a kis kihalt pokolból?
Nem tudta megszólítsa-e, és azt sem tudta a különös légmozgás aggodalommal kellene eltöltse vagy nem. Mert a sivatagban egy ideje különös szél motozott, amilyent még sosem érzett. Ami az ő tapasztalatát nézve meglepő volt...... |
-Ó, értem!-mondta bólogatva.
-És a zöld szín milyen érzésed takarja?-tette fel a szemérmetlen kérdést.... |
Erre ő is megállt.
-Tudom.-mondta hátrafordulva.-Ha túlcsordulnak az érzelmeim, mindig ez történik...-bár Rose Ice számára ez biztosan újdonság volt, Empain számára ez már olyan megszokottá vált, hogy néha meg is feledkezett róla.
Újból előrefordult. Hirtelen...hogy is mondják? Elszégyellte magát e tulajdonsága miatt...a zöld lángok is lassan kihunytak.
|
Fékezett, ügetve állt meg.
-Amm, Empain?-nézett furcsán-Lángol a patád.... |
Ámulva figyelte, milyen gyorsan változik körülöttük a táj. Egyik pillanatról a másikra bezüldült az egész vidék...
Megint az a kellemes érzés...
Hirtelen zöld láng vette körül a patáit. Micsoda?! Zöld? De általában vörös szokott lenni...de ezúttal nem azért borultak lángba a patái, mert magányos volt. Épp ellenkezőleg...örült! Leírhatatlan érzés volt...
|
A vágta és a kacagás nem épp szép páros...Rose Ice-ból vihogás lett az eredmény....
Hamarosan el is érték azt a részt, ahol kezdődött a mező....ezt érezte jóval előre Rose Ice! |
Tekintete csak úgy perzselt. Méghogy őt lehagyni...micsoda képtelen ötlet! Begyorsított, és hamarosan be is érte Rose Ice-t, hogy aztán szélvihar erejű vágtával lehagyja!
Hihetetlen érzés öntötte el az egész bensőjét...ez lenne a versenyszellem? Milyen furcsa...de pozitív értelemben...
Bár mosolyogni még nem tudott...
|
Felkacagott.
-Verseny 1. szabálya:ne nézz hátra....2. :ne lassíts!-s kiugrott mögüle, s aznonnal lehagyta, földrengető vágtával.-Na mi kesz? Lehagy egy kanca?Ne engedd! |
Csodálkozva nézett.
-Ez így nem igazi verseny!-kiáltotta hátra, ahogy kicsit lelassított.-Nem hiszem, hogy ilyen könnyű eset lennél!-jegyezte meg szemöldökét felvonva.
|
Direkt lassított, hogy Empain megelőzhesse.Nem adott bele mindent, sőt, még bíztatta is:
-Gyerünk, Empain,mutatsd meg, mit tudsz!Nehogy leverjen egy kanca! |
Bár ő nem érzett virágillatot, furcsa, kellemes érzés kerítette hatalmába az említésükre. A verseny szót hallva viszont kicsit elbizonytalanodott...Rose Ice biztos nem a vérre menő versenyre gondolt...ugye nem?
De végül rábólintott, és a kanca után ugrott! Sokkal gyorsabb volt, mint saját magáról gondolta.
|
Hirtelen megtorpant.Mélyet szimatolt a levegőből.-Már érzem a virágok friss illatát.....-de persze egyáltalán nem lehetett látni közel, s távol virágos mezőt, még illatát sem hozta a szél....
-Közel járunk!-villant meg a szeme, majd vágtába ugrott.-Addig versenyezzünk! |
Késett reagálással bólintott, és a kanca után lépdelt. Ő biztosan naphosszat gondolkozott volna azon, hogy merre induljon...
Ahogy az unikornis mögött sétált, megfigyelte, hogy milyen könnyedén, légiesen és kecsesen mozog. Bár ő is ilyen gondtalan lehetne...
|
Mosolyogva körülnézett:
-Hömmmm.....Menjünk arra!-bökött egy irányba a fejével.-Talán arra már füves rész vár ránk!
És megindult. |
Kicsit csodálkozva nézett, de azért próbálta leplezni döbbenetét. Jól hallotta az előbb? Rose Ice komolynak látszott...
-Igazad van, magam sem tudom, mit keresek itt.-mondta habozva.-Szívesen veled tartok...de merre mehetnénk?
Egész jól ment neki a beszéd, a szavak szinte maguktól jöttek. De még hozzá kellett szoknia...
|
Meghajolt egy kicsit, száján vidám mosoly ült.-Hát, Empain, örülök, hogy találkoztunk!
Körülnézett.-Őszintén szólva nem hiszem, hogy bármi érdekes lenne a sivatagban...és feltételezem, te sem vagy itt szívesen egyedül, ha csak nincs valami dolgod...-mondta az utolsó részt kissé csevegő hangon, jelezve, nem is hinné , hogy a csődörnek lenne valami dolga errefele...
-Velem tartasz egy ideig?-kérdezte kis szünet után-Régóta nem volt társaságom, akivel beszélgethettem volna. |
Végre lenyugodott kissé.
'Rose Ice...' ismételte magában. Bár nem tudta, mit jelent az, ha valamire azt mondják, szép, most mégis ezt érezte. Csak kimondani nem tudja...
Hogy hívják?...az vajon mit jelent? A gazdája mesélt neki a nevekről....de neki azelőtt olyanja nem volt. Ezért Dorcsy az Empain nevet adományozta neki. Ki szerette volna mondani...a lény szemébe nézett, és tudta,hogy most van valami, amit igazán akar: beszélni!
Ki akarta mondani! Még a fogát is összeszorította a koncentrálásban...Empain...
-A nevem Empain.-mondta. A szavak mintha maguktól jöttek volna! Hosszú idő után...a kanca nem tudta, hogy neki ez mekkora siker...és...mi volt az a másik szó? Öröm? Az vajon mit jelent? Olyan értetlenül festhetett...
|
-Elnézést, be sem mutatkoztam:Rose Ice vagyok!-társalgot tovább, direkt nem véve észre a lény zavartságát.-És téged hogy hívhatlak? |
El akart ugrani, el, el a lény elől...hiszen társaságban csak még jobban szenvedett. De a kanca csak segített neki. Segített... döbbenet és értetlenség egyvelege tükröződött arcán, ahogy a fényes idegene nézett. Mintha a szorongása egy kicsit enyhült volna...
De mikor már túl sokáig nézte, lekapta fejét. Nem láthatja meg a szemeiben rejlő múltját, az érzéseit...senki sem láthatja meg. De hiszen ő egyedüllétre ítéltetett!
Akkor miért nem tudja otthagyni a kancát? Vagy miért nem tudja azt mondani neki: köszönöm? Csak állt ott, mint egy darab kő...
|
[159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Fundamentum hatalmas repülésen volt túl. A pusztában elunta magát, miután az elméje minden merengenivalót végigrágott, így valami új helyet akart keresni magának, ami nyújthat neki valami érdekeset.