|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 15:49 - |
 Egy láp. Egy nagy, vizenyős, ködös, hínáros, zsombékos, esetenként büdös láp.
Miért, ó Isten szent szerelmére, miért kellett ide betévednie???
Napok óta kószált benne a kijutás minden reménye nélkül és kezdte feladni. A tiszta helyekhez volt szokva. Vízpart, erdő, mező, puszta, köves vidékek, hegyek..mindegy volt, de ez?! A lábán is alig állt már, de félt, hogy ha pihenni próbál, elnyeli a láp! Itt sehol sem volt egy szilárd pont, ahol megállhatott volna, szárazon, egyszerűen, sehol egy tájékozódási pont, sehol a kijárat és sehol senki. Razor kemény csődör volt, de ez kimerítette és nyűgössé tette.
Aztán egyszercsak rájött, hogy süllyed.
'Na ne!' Küszködve próbált kimászni, de megrekedt. Igaz, hogy nem süllyedt tovább sem, de kiszabadulni is képtelen volt. És ugyan ki segítene rajta, itt, a semmi közepén, az ösények amúgy is olyan kuszák voltak, mint valami labirintus, senki sem találhatja meg.
'Most mi lesz?' gondolta szomorúan. |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
Cruzan a csónakház másik oldalán tért vissza, orrát még mindig a földhöz tapasztva. Teljesen átszellemülten, csukott szemekkel érkezett.
Meg sem állt az ajtóig, amit szintén nagyon alaposan végigszimatolt, ügyelve arra továbbra is, nehogy hozzáérjen.
Felpattantak szemei és a két eriszihez fordult.
- Ha megkérhetlek titeket, be kéne vonni az ajtót a lehető legjellegzetesebb mágiával, ami a csoportotokat jellemzi... és utána várunk. Ha a mágiátok átjut oda, ahova kell... a társaitok fogják kinyitni az ajtót, aminek így ide fog kaput nyitni.
Nagyot szusszantott és leült az ajtó mellé.
- Elméletileg... |
Éjvér vágta az utolsó kötéldarab-csomót a halomhoz, amit sikerült összeszedniük az ajtó elé.
- Ennyi elég lehet? - kérdezte szinte csak suttogva Irisz.
- Ha ezek ugyanolyan lények, mint amik a fenyvesben jelentek meg, akkor igen. Bármiféle nyomorult zárt hajlék elegendő - mondta higgadtan Tennoio.
- Nincs másik kijárat.... - mondta szomorúan, beletörődően Éjvér.
- Nem lesz baj. Nem lesz semmi baj - mondta őszinte átéléssel Tennoio gyorsan válaszul. De le sem vette a szemét az ajtóról.
Geiaus és Mandos kissé meglepetten néztek össze.
- Pontosan mit is szeretne megtalálni?- kérdezte végül, szinte csak a levegőtől, Mandos. |
Pactenanto kétségbeesetten meredt a becsapódott ajtóra
- Úrnőnkre... - sápitozott.
Cruzan már épp harapásra nyitotta tűhegyes fogakkal tarkított száját, hogy megakadályozza Imanust az ajtó kinyitásában. Szerencsére erre nem volt szükség, a másik eriszi mellette nyugalomra intette.
- Az ajtó egyértelműen egy átjáró. Valószínűleg ez is okozza, hogy képtelenek vagyunk rendesen tájékozódni a lápban, mert napról napra máshová kerülünk.
Tovább szimatolta az ajtót, majd elindult a csónakház oldala mentén.
- Véletlenül se nyissátok ki az ajtót!
Többet nem mondott, csak eltűnt a csónakház mögött.
|
Ködszellem állt a legközelebb az ajtóhoz, mikor az félelmetes sebességgel bevágódott az arca előtt!
- Biztos.....biztos csak a szél - rebegte a kanca, nagyon gyenge hangon.
A csónakházban egyetlen pillanatig senki sem moccant és senki sem szólalt meg.
Semmiféle szél nem mozgatta a levegőt a láp felett hetek óta....
- Hadd próbákozzam! - zendült meg végül Tennoio hangja.
Magabiztos lépésekkel elhaladt Ködszellem mellett, és egy kisebb mágialökettel kinyitotta az ajtót.
Az akadálytalanul kivágódott, és alkonyi szürkeséget, meg az eddigieknél sokkal nedvesebb láprészletet fedett fel....A zsombékok közt a messzeségben púpos, fekete valamik mozogtak.
- Istenek! Mik azok?! - lehelte Azúr vacogva.
Tennoio gondolkodás nélkül hátralépett és becsapta az ajtót.
- Torlaszoljuk el.... - mormogta komoran.
- Biztos vagyok benne, hogy nyitva volt, mikor kijöttem! Ködszellem épp mögöttem volt! - háborgott riadtan Imanus.
- Nyissuk már ki! - indult volna minden óvatosságot félredobva, hogy megkerülje a vorstandi farkast és kinyissa a nyavalyás fadarabot.
- Imanus, az ajtón mágia ül....Innen érzem....Ne tégy meggondolatlanságot! - zendült Mandos hangja, egy az egyben megakasztva a mozdulatot.
- Te mit érzel? - kérdezte még mindig higgadt stílusban Geiaus a farkast. |
Pactenanto hol aggodalmas, hol örömködve, hol szomorúan hallgatta Azúr Szikra történetét arról, hogy miken is kellett a társaival átmenjenek... Cruzan ezzel szemben, fa arccal feküdt az erisziek mögött és láthatóan semmiféle érdeklődést nem mutatott.
Arra már persze felkapta a fejét, hogy Imanus mit mondott! Azonnal hátrakapta a fejét és egyszerűen nem tudta megérteni, mégis hogy záródhatott be az ajtó úgy, hogy ő nem hallotta????
- Mégis mi a.... - kezdett dohogni félhangosan, miközben feltápászkodott és közelebb sétált az ajtóhoz, alaposan körbeszaglászva azt. Különösen ügyelt rá, hogy még véletlenül se érjen hozzá az ajtóhoz, vagy bármiféle varázshoz, ami körülöttük, közéjük férkőzhetett... |
Geiaus Hatalom, Mandos és Imanus társaságában állt a két vorstandi mögött.
Hamarosan egy óvatos kis lépéssel jelzett is a társainak, és Mandos lépett előre közülük.
- Üdvözöllek, Azúr Szikra! - mondta egy mély főhajtás kíséretében - Jó tudni, hogy mi lett az angelidek sorsa....Fájó veszteség volt a távozásotok....De megértettük a döntést. Különös, hogy pont most és pont itt vezet össze minket a Sors, de szeretném úgy hinni, hogy ez egy ajándék.
A többi eriszi is fejet hajtott a farkasnak.
- Azt hiszem az alapján, amit elmondtál a társaidtól való elszakadásodról, már gyaníthatod, hogy milyen súlyos is a helyzet a Birodalomban - jegyezte meg Hatalom - Mik a terveid most?
- Alighanem minden tervet félre kell tennünk! - nyerített hirtelen közbe élesen Imanus.
A kisebb termetű unikornis rémült tekintettel meredt a csónakház ajtajára...
Ami csukva volt... |
Azúr somolygott Cruzan riposztján, és társa, Pactenanto üdvözlésén és kérdésein elnevette magát.
- Vorstandi Pactenanto, Vorstandi Chocolate Cruzan, fogadjátok nevemben az Úrnőm és az angelidek legmelegebb üdvözletét. A Birodalom mágiájának instabillá válásával mi is elvesztettük a kontaktust veletek. Szó szerint, nem működött semmilyen próbálkozásunk, sem fizikai, sem szellemi, sem mágikus. Alig tudtunk kivergődni a saját, addig biztosnak vélt Rejtekhelyünkről - össze is omlott, mihelyt kiléptünk belőle. Elvesztettük a varázserőnket. Úrnőm úgy határozott, hogy el kell hagynunk Simbelmyne-t, kerül, amibe kerül, de nem kockáztatja az épségünket, ígyhát nagy erőfesztések árán találtunk egy szakaszt a Birodalom határán, ahol kivonulhattunk a hazánkból. Szerencsére egyet sem vesztettünk a mieink közül. Azonban viszontagságos, és hosszú vándorlásnak néztünk elébe: nagyon sokféle közegű, törvényű és mágiájú világon mentünk keresztül. Egyik-másik társunk majdnem a halálát lelte az idegenségben. Végül Koni talált egy szűzföldet. Valami ősi, kiforratlan mágia uralta, nem domináns jellegű. Kompatibilis volt Koni erejével, és megformáltuk a magunk otthonát. A szűzföldön új tájakat építhettünk, és mindenki ki tudta alkítani a számára ideális környezetet. Megpihentünk, de Simbelmyne sorsa újra foglalkoztatni kezdett minket, ezért összeállítottunk egy néhány főből álló felderítőcsapatot, akiket az otthoniak közösen félútig el tudtak teleportáltatni Simbelmyne irányába. A határig egészen könnyű útunk vezetett, de átlépve azt, sorozatosan mágiacsapdákba keveredtünk, és olyan lényeket láttunk, vagy harcoltunk velük, amelyeket vagy csak a határon túl, vagy magunk se láttunk még. Egy héttel ezelőtt a mezőkön pihentünk meg, de másnapra ébredve a lápban találtam magam. Azóta bolyongok. Nem tudom sem az otthoniakat, sem atársaimat elérni - fejezte be modnanivalóját. |
Cruzan gyanakodva, résnyire szűkített szemekkel figyelte a számára továbbra is idegen lényt.
- Chocolate Cruzan - válaszolta kelletlenül, hiszen akármennyire is nem tetszett neki a váratlan jövevény hirtelen feltűnése, jómodorra csak tanították.
- Azt pedig majd én eldöntöm magam, hogy kinek vagy a barátja és ellensége. - morogta, cseppet sem barátságosan.
Közben Pactenanto felpattant a csónakházban, sűrű elnézések közepette áthámozta magát az eriszi csapaton és kisietett az ajtón. Már bentről is lehetett hallani, hogy a két farkas beszélget, jobban mondva, hogy az érkező beszélgetne, ha Cruzan hajlandó lenne erre...
Így hát az unikornis jobbnak látta beavatkozni.
- Angelid Azúr Szikra. - vetette Cruzan oda Pactenantonak, mintegy összefoglalóként az eddigi beszélgetésben megtudottakat.
Pac meglepetten nézett hol az egyik, hol a másik farkasra. Nem tudta biztosan eldönteni, hogy Cruzan valóban komolyan beszél, vagy csak a bolondját járatja vele??? Cruzan látta társa hitetlenkedését, amit csak egy szemforgatással illetett és kicsit odébb vonult, hogy lefeküdjön még egy kicsit pihenni.
- Idejét se tudom, mikor hallottunk angelidekről utoljára! - vallotta be Pactenanto, aztán gyorsan észbe is kapott.
- Ne haragudj, még be sem mutatkoztam! Én Pactenanto vagyok és a vorstandiak nevében mondhatom, hogy nagyon örülünk a jelenlétednek! - szinte érthetetlen sebességgel kezdett el hadarni.
- Fúúú, annyi kérdésem van! De ne értsd félre, nem akarlak lerohanni, csak annyira jó lenne tudni, mi történt veletek, merre jártatok? Te és a társaid jól vagytok? Többen jöttetek vissza Simbelmyne-ba? Csak átutazóban vagy, vagy hosszabb időre jöttél? A Nevelődről mi hír? Ővele is minden rendben? Tudunk bármiben is segíteni?
Az iménti kérdéseket szinte egy levegővel darálta le Pactenanto. És bár elmondása szerint nem akarta lerohanni Azúr Szikrát... csak sikerült neki.
Cruzan, kicsit hátrébb, ezen magában igen jót vigyorgott. |
Szikra nemcsak a mintázatáról kapta a nevét, és nem véletlenül volt ő az angelid-falka vezetője. Sejtette is, nem is, hogy megijeszti az építményben szendergőket. Valahol remélte, hogy legfeljebb egy barátságtalan "Ki vagy te?" kérdést kap a fejére, nem pedig villogó fogsort, és éles karmokat. És bár meglepődött, ösztönei vezérelte reflexeivel viszonylag könnyen és hamar tért ki a másik kutyaféle támadása elől. Elhajolt, és rögtön egy pár méterrel odébb ugrott, így most még közelebb volt a kalyibához. Mielőtt erre a hirtelen haragú farkas is rájött volna, és csak olajat öntött volna harcias kedvére, gyorsan megszólalt:
- Lassan a testtel, barát vagyok, nem ellenség! - Átfutott az agyán, hogyha ilyen a bent lévő csapat egyik tagja, milyen lehet a többi? Inkább elhátrált a építménytől, hagyta, hogy a csokoládészínű farkas közé és a bejárat közé kerüljön, majd az elengedettség látszatát keltve ismét leült, hogy a másik is regisztrálja: komolyan beszél. Természetesen izmai készenlétben álltak, és gyorsan felmérte a környezetét, merre tudna a leghamarabb kereket oldani, ha csak ellenségességgel találkozik. Belesszimatolt a levegőbe:
- Ha az orrom nem csal, egy vorstandival van dolgom. Üdv neked! A nevem Azúr Szikra, az angelidektől jövök - rázta elő mellkasi szőre közül a hamisíthatatlan aranytollat, amely úrnője szárnyából származott. - Nem akartam megzavarni a te és társaid pihenését - tette hozzá magyarázatképpen. |
Cruzan ugyanakkor eszmélt, amikor Geiaus megszólalt, így mire az eriszi a mondata végére ért, ő már egy ugrással az ajtóban is termett, leeresztett fejjel, morogva, ajkait fel-felhúzva éles fogairól.
Eszébe sem jutott, hogy a viselkedésével hogy megijeszthette az eriszieket, hiszen az ajtó hozzájuk esett közelebb. Ő ugyan nem rájuk vicsorgott és akart támadni, de páran akaratlanul is érezhették ezt, hiszen majdnem közéjük ugrott.
- Cruzan, ne! - szólt egészen hangosan Pactenanto a farkas után, de ő már nem hallotta...
Az ajtó kinyílt a csokoládé színű farkas előtt, szabad utat engedve számára, hogy akadálytalanul rávethesse magát bárkire, aki odamerészkedett.
Cruzan nem kérdezett semmit: előre meredő karmokkal és fogakkal rávetette magát az idegenre! |
A legtöbb lény mély álomba merülve járt -remélhetőleg- szebb és jobb vidékeken, de páran az eriszi csapat nagy ménjei közül felébredtek a hajnal első moccanásával.
De hadd pihenjen mindenki, aki bír! Nem kell hajnalhasadáskor indulni....
A lények néma csendben, nyugodtan lélegezve, csak a szemükkel beszélve próbálták végiggondolni mi is legyen a mai nap célja...
De sem Mandos, sem Hatalom, sem Tennoio nem látta igazán értelmét a tervük módosításának.
Lily és Hajnali Táncos ki tudja merre lehet, vagy ha önszántukból mentek el, akkor ki tudja merre járhatnak már....
Egy veszélyes vidéken egy felesleges és önpsuztító küldetést erőltetni végtelen ostobaság...
És ezt mind tudták.
Geiaus, aki egyetlen rezzenéssel sem vett részt a néma diskurzusban, hirtelen megmerevedett, feje és fülei az ajtó felé fordultak, majd egy kísértetiesen gyors és sima mozdulattal a lény talpra lódult.
- Valaki van odakinn - mormogta, nem törődve azzal kit ver fel. |
*javítás* CSAK Azúr Szikra van. NEM háromtagú falka! |
Az éjszaka fekete eső eredt, és pirkadatra még ingoványosabbá vált láp, mint amilyen volt. A csapadéknak is mocsár szaga volt, mintha egy üvegbe zárt ökoszisztémává vált volna a vidék. Csak párásabb lett tőle a levegő, nem hozott felfrissülést. A feketeség finoman egy árnyalatnyival szürkébbé tette a növényzetet, finom porral lepte be a leveleket és a fűszálakat, csak annyira, hogy ne lehessen őket elfogyasztani. A háromtagú falka némán hálát adott az égnek, hogy húsevők, és ha bár ritkán, de ha ételhez jutottak, jól táplált zsákmányt fogyasztottak. Most csodálkoztak, hogyha rendszeresen ilyen saras eső esik, hogyan tudják az itt élő kisebb testű rágcsálók és más állatok megtisztítani a növényeket evés előtt.
Azúr Szikra maga se tudta, mióta van úton. A Birodalom ingataggá válása, és a belőle való csapatos elvándorlás és az új Haza viszontagságos megtalálása után Koni egy kisebb csoportot küldött vissza Simbelmyne-ra, hogy megtudják, milyen állapotok uralkodnak most ott. Amint átlépték a határt, érezték, hogy az ismerős "simbel-mágia", amely olyan erős ás átható volt korábban, mint az otthon illata vagy emléke (ennek is érezték a mágiát), vagy szertefoszlott, vagy szövetekre szakadt. Csak sanda emlékeikből, de inkább megérzésükből tudták, hogy Simbelmyne-ban vannak. Megváltozott a tér és az idő, megváltozott minden. Helyenként rábukkantak az ismerős mágialenyomatokra, de aztán elillant. Majd egy reggel a csoport farkas tagja, Szikra arra ébredt, hogy a lápi labirintus közepén fekszik, nem a mezőn, és társai nincsenek vele.
Egy hete bolyongott ebben a sivár tájban, és hangulatára rátelepedett a szürkeség és a homály. A pirkadat meglepően lila, narancs és piros színjátéka mégis erőt öntött belé, felállt füves fekhelyéről, egy fa tövéből, mely nagyjából felfogta az esőt, és végigtekintett magán. Átlagos farkasmagassága jól illett a nagyra nőtt lápi növényzethez, kényelmes volt benne a vadászat. Fekete alapszínű szőrzetén azúrkék villámerek mintázata futott végig a gerince mentén a négy lábáig és farkáig. A minta most csak halványan derengett át a koszon. Meg is rázta magát emberesen, azúrkék varázsmedálja csakúgy csendült belé, és összeütődött a Koni által kapott arany tollal, mely egy másik láncon lógott a nyakáról. A toll segített kapcsolatot tartani az otthoniakkal, de amióta a lápban van, nemhogy az otthoniakat, de még a csoporttársait sem érte el. Nyugtalan volt, de nyújtózkodott egyet, és figyelmét a feladatra koncentrálta: kijutni a lápból.
Nem várta meg a reggelt, szépen lassan útnak indult, s ezúttal hagyta, hogy hangtalan lábai vigyék tovább, hátha az eső éjszakai romboló munkája ellenére megérez valamit: szagot, mágiát. Így keveredett el a csónakház forma építményhez. Errefele foszlányokban bár, de talált nyomokat, szagokat, és az építményt olyan hajnali pára és neszezés (szuszogás) lepte el, amely csak lényeket jelenthetett. Örömmel baktatott oda, és bár a mágiájukról tudta, hogy nem angelidek, felvidulva vette tudomásul, hogy vorstandiak és erisziek. Úgy hallotta, hogy még csak most ébredeznek, ezért tapintatosan, de zajt ütve közeledett, hogy tudomást vegyenek a jöttéről, majd leült az ajtótól nem messze, jól látható helyre.
|
- Mi lesz, ha nem találunk semmit? - kérdezte halkan Ködszellem a társait, miután ki-ki elhelyezkedett az éjszakára, a vorstandiak duójától ellentétes oldalt.
- Geiaus javaslata nem kegyetlen. Ésszerű és szükségszerű is - mondta ugyanolyan halkan Mandos, szemeit végig az egyik, mostmár homályba borult ablakon tartva.
- De nem hagyjuk magukra a két fiatalt, ha elmegyünk? - aggódott Imanus.
- Könnyen lehet, hogy eleve későn értünk ide, hogy bármit is megtaláljunk - sóhajtotta-recsegte Hatalom, de részvétlenség mögött társai érezték, hogy ugyanúgy nyomasztja a helyzet, mint mindnyájukat.
- Azt gondolom, hogy Lily volt olyan erős vízelemű lény, és olyan talpraesett lélek, hogy talán...már rég messze jár innen, és jó eséllyel a másik lényt is magával hívta...Azt gondolom, hogy talán nem valamiféle szörnyű okból nem találjuk őket itt - bíztatott mindenkit Sötét Nyár.
Eközben Irisz és Chloris szinte suttogva cseréltek eszmét arról, amiről senki sem volt hajlandó beszélni: vajon mi változott a csónakház varázsában, hogy egyszeriben engedte számukra a vorstandiakkal való találkozást?
De a két kanca semmire sem jutott, és a fiatal lény hamar el is szunnyadt.
Éjvér Geiaus szoborszerűen álldogáló alakja mellett húzta össze magát.
- Megbízol a vorstandiakban? - kérdezte végül, fel-felpillantva a nagy ménre. Tagadhatatlan volt, hogy fél.
A lila unikornis jó darabig nem szólt semmit, pupillátlan szemei pedig Mandoshoz hasonlóan bámultak kifelé egy ablakon, rezzenéstelenül.
- Nem - felelte végül tömören, mikor a griff-féle lény már azt hitte, hogy nem kap választ - De együtt talán kijuthatunk innét. És most csak ez számít.
- És Lilyék? - vágta rá Éjvér megrökönyödve.
- Én egy ngy csapat erisziért felelek. Érted is. Itt vagy előttem, élsz, és jó lenne, ha ez így is maradna. Nem kutathatok többé két tovatűnt, a mesék alakjainál alig több teremtmény után, mikor a veszély lassan körbezárul itt. Valós, élő lények körül. Ha nem találunk nyomot, elmegyünk. Most pedig pihenj, holnap fontos feladat vár rád! |
- Rendben - válaszolta szinte azonnal Cruzan.
Pactenanto aggodalmasan nézte először Cruzant, aki látszólagos elégedettséggel ült egy helyben, majd futott végig a pillantása az erisziek többségén.
- Nem gondolod, hogy ez túl nagy áldozatot fog kívánni mindenkitől? - kérdezte csendesen Pac Cruzant, miközben kicsit odébbvonultak, hogy nyugovóra térjenek.
Cruzan egy darabig hallgatott. Megvárta, amíg Pac leheveredett, hogy aztán befészkelje magát az első lábai és a szügye elé.
- Ez az egyetlen valamire való esély, hogy megtaláljuk az elveszetteket - válaszolta végül, kissé szomorkásan. - Egyedül esélytelen. Főleg ennyi idő elteltével... Még így is lehet, hogy semmit se fogunk találni, mert a nyomok annyira mélyen vannak már most, hogy nem lesz elég erőnk a felkutatásukra...
Pactenanto ettől még inkább érezte magát jól... Aztán eszébe jutott, hogy milyen rossz lehet a két elveszett csikó szüleinek... ebbe azonnal bele is borzongott és tudta, hogy mindent meg kell tenniük, amit csak lehet, és ami az erejükből kitelik! |
Geiaus komoran bólintott.
- Itt töltjük az éjszakát. Még ez a legjobb esélyünk. Holnap korahajnalban indulunk. Chocolate Cruzan egy táguló spirálban fog futni, mi pedig vele tartunk. Éjvér segít a kapcsolattartásban és hogy mindenképp mind vissza tudjunk majd jutni a csónakházba. Ha holnap nem találunk nyomot....elmegyünk.....
|
Pactenanto döbbentett meredt Geiausra. Jól hallotta a kérdést? Ki gondol egyáltalán ilyenre? Vagy jut erre a döntésre?
- Természetesen, ha bírjátok a tempót! - válaszolta Cruzan, veszélyesen megszállott vigyorral az arcán.
Pactenanto olyan tempóban rántotta a fejét Cruzan felé, hogy 1-2 nyakcsigolyája beleroppant.
- Ezt most komolyan mondod? - hitetlenkedett.
- A legkomolyabban! |
Az összes eriszin valamiféle borzongás futott végig, és hirtelen, mintha önkéntelen, rángásszerű mozdulat lenne, közelebb húzódtak egymáshoz.
- Nekem ez mostmár nagyon nem tetszik - nyöszörögte Chloris az anyjának.
- Talán ideje lenne elmenni - felelte halkan Ködszellem, de a szavai mindenkinek szóltak. Üres szemei főleg azoknak, akik nem is voltak jelen....
- Tudod, hogy nem tehetjük! A két fiatal.....ki tudja mekkora bajba kerülhettek itt? - vetette ellen Imanus. De...nem túl meggyőzően....
- Tudunk egyáltalán segíteni rajtuk? - kérdezte hirtelen, riadtan, halkan, őszintén Éjvér - A vorstandiak szerint tulajdonképp a csónakház sem valódi menedék....A táj varázsa erre a helyre is hat ugyanúgy. Talán a legrosszabb dolog, amit tehetünk, ha maradunk....
- Azt hiszem a döntést már meghoztuk - közölte kíméletlenül Geiaus, és pupillátlan szemei végigjárták az összes arcot a csónakházban.
Végül pont a vorstandi farkason állapodtak meg.
- Mennyire vagy fáradékony? Ha a társaim és én folyamatosan etetünk mágiával, képes vagy akkora területet egyetlen nap alatt átkutatni, mint amekkorát egy griff berepül?
|
Pactenanto és Cruzan szinkronban bólogattak az erisziek szavaira. Mindennel egyet értettek. Az utolsó mondattal is, amin viszont Pactenanto láthatóan elszomorodott.
- Szívesen kivezetlek Titeket holnap a lápból, ha úgy kívánjátok - ajánlotta fel Cruzan.
Közben Pactenanto a gondolataiba mélyedt.
- Azt mondtátok, hogy... - itt elhallgatott és láthatóan teljesen le volt taglózva a saját gondolataitól.
- Azt mondtátok, hogy eddig mindig itt éjszakáztatok... a csónakházban. - fejezte be Pac másodjára a mondatot, amibe belekezdett.
Erre Cruzan zavaróan gyorsan fordult hátra és bámult a társára.
- De hiszen...
Pactenanto bólintott és az erisziek felé fordult, hogy megmagyarázza a döbbenetüket.
- Nos... Az a helyzet, hogy mi is itt éjszakáztunk tegnap... |
[95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Egy láp. Egy nagy, vizenyős, ködös, hínáros, zsombékos, esetenként büdös láp.