|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.03. 11:51 - |
 *Üstökös békésen sétálgatott a fenyvesben. A meleg naptól és a fullasztó melegtől megszomjazott.
Kisétált a tóhoz, ami a fenyőerdő mellett helyezkedett el. Megállt a tó partján, lehajtotta fejét, és inni kezdett annak vizéből.* |
[393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
____________________________________________ |
 Mélyet sóhajtott.
- Egyszerű okból nem taníttatjuk: nem tudjuk miként kezeljük az erejét.....Félünk csak úgy elkezdeni kísérletezni vele. És sem Astort, sem engem nem vesz komolyan....Csak nevet rajtunk. Mi pedig szeretjük, és nem akarjuk kényszeríteni. Nem akarjuk, hogy féljen....Óvni szeretnénk, még a saját szigorunktól is.....És nem akarjuk elküldeni, nagyon fiatal még ahhoz! Amióta elmentél, ő és Paradella nagyon összenőttek.
Megcsóválta a fejét.
- Pedig ők ketten valószínűleg nem tanulhatnak majd együtt. Az az igazság, hogy az egyetlen lény, akire rá tudnánk bízni, és akinek nem mondana nemet, a Boszorkányúrnő lenne.... - mondta elhalkuló, furcsa hangon.
Aztán döbbenten, elkerekedett szemekkel felkiáltott. |
 - Szerintem nem rossz jel - gondolkodott el. - Ha érdeklődik, legalább biztosra vehetjük, hogy lesz mágiája. ... Különben is, miért nem tanítja valaki? Ha alapvarázslatokat tudna elemtől függetlenül, talán csökkenne az éhsége. Ha pedig nem sikerülne a tanítás, biztos elmenne a kedve egy időre az egésztől. És ha sikerül, akkor meg miért ne tanulhatna tovább? Kockázat ilyen fiatalon kitenni Esthajnalt a mágia veszélyeinek, de talán ő lenne az egyik legtehetségesebb mágus az ő korában.
|
Kicsit elkomorult, és halkabban válaszolt:
- Erős máguslényeket....Minél erősebb, annál érdekesebb a számára. Óvatos, nem csinál ostobaságot, nem is feltűnő, amit csinál...mégis, mintha szinte éhesen nézne bizonyos varázsokat.....Vonzódik a mágia hatalmas formáihoz. És bevallom, ez egy kicsit aggaszt..... |
Kiváncsiságtól csillant a szeme, még mindig mosolyogva kérdezte.
- És miket figyel meg? |
Sasha elnevette magát.
- Még mindig féllény! Apáddal már abban sem vagyunk biztosak, hogyha felnő, sárkányféle marad-e! Nemigen varázsol, de érdekesek a számára fontos dolgok.....amiket figyel.... |
- Lehet. - hagyta rá mosolyogva. - És, ha már varázserőnél tartunk, mi a helyzet Esthajnallal. Nála bizonytalanok voltatok, mi is lesz az eleme, nem? Amikor eljöttem, inkább sárkány mágiára hajlott, de kétségkívül jó birkozó is volt. Kiderült már? |
Lassan csóválni kezdte a fejét.
- Én igenis óvlak attól, hogy bármit is túl könnyedén vagyél! Te nem csak egy egyszerű vízelemű lény vagy.....Annál kicsit több, kicsit másabb. Sem apád nem víz lénye, sem én. A testvéreid mind különleges képességek birtokosai. Nálad....senki sem tudja mi jöhet még! Minél később ébred fel valami, annál erősebb lehet....A gyémántnak is sok idő kell, míg fénye és tisztasága kialakul a mélyben - keresgélte a szavakat. |
- Ne aggódj! - mosolygott magabiztosan - Sok vízelemű van az angelideknél, ők tanítanak. |
Összehúzta szemeit, és szinte szúrósan nézett lányára.
- Légy vele nagyon óvatos! - súgta hirtelen, különös, fojtott hangon. Egyszeriben megváltozott egész lénye, már nem is emlékeztetett arra a hangos, vidám, nemesi származású, de közvetlen és életvidám, érdeklődő lényre, szerető anyára akinek eddig tűnt. Komoly lett, és titokzatos.
- Az erőd kialakításához segítségre lesz szükséged - tette még hozzá. |
 Követte.
- Ébredezik - bólintott. - Már tudok mozgatni kisebb mennyiségű vizet. |
 Már messze jártak mikor végre megszólalt.
-Elviszlek egy csodálatos helyre!Vagyis Simbelmyne önmagában csodálatos...de ez a hely...remélem tetszeni fog!-mosolygott, majd lassabb vágtába ugrott. |
- Hálás vagyok annak a patának! - sóhajtotta, és még egyszer átölelte csikóját.
- Az erőd kialakulása elkezdődött már? Felébredt a varázsod? - kérdezte komoly tekintettel, mikor végül hátralépett, és Quelle arcát vette szemügyre. |
Bólintással nyugtázta az előbbi témát, majd az utóbbira kocentrált. Elmosolyodott.
- Én csak vándorlok. Többnyire víz közeli helyeken tartózkodom, dehát te ezt tudod! - nevetett fel, s továbbra is kuncogott - Ahhoz, hogy találkozzunk, más patája is benne volt. |
Melankólikus, szelíd mosollyal vont vállat:
- Az új élethelyzet. A sok változás, ami megtörtént. Talán új helyen könnyebb újrakezdeni.
Kicsit felélénkült.
- És Te most merre élsz, merre jársz? Hihetetlen, hogy épp itt találkoztunk! |
-Örömmel hallom!Bizony, Pradella nem akárki! Örülök, hogy tesvéremnek tudhatom! - mosolygott vidáman. Hiányoztak neki hugai, jó volt hallani róluk, főleg, hogy érdeklődnek iránta.
- S mi vitt rá a költözésre benneteket? - komolyodott el. |
Nem is vette észre, hogy mikor ment el a kettős. Csak egy hálás mosolyt villanthatott utánuk. De azt sem túl soká.
Quelle olyan nagy lett, olyan komoly, olyan felnőtt! Hihetetlennek érezte, hogy ez a nemes kanca az ő lánya! Az ő kicsi csikója........Megállta a sírást, ami nem is tudta miért tört rá.
'Hiszen ez minden anya vágya! Felnőttnek, erősnek látni a csikóját! Büszkének kellene lennem, nem önzőnek!' gondolta szigorúan.
- Mindenki jól van - mosolygott bele Quelle nagy, sötét szemeibe. Milyen okosak! Milyen mélység van bennük! Igazán a Víz lénye hát!
- A húgaid folyton arról faggatnak hol vagy már, Astor pedig azon gondolkozik, hogy talán el kellene költöznünk...... - vált gondterheltté - Én eljöttem, hogy megkeresselek. Régóta utazom már! De azt tudom, hogy Paradella egyre erősebbé kezd válni. Sosem láttak még az erisziek sem őhozzá foghatót! |
Kuncogott, s pajkosan arcon nyalta párját.
- Mi akkor magatokra hagyunk - fordult a másik kettőhöz.
- További sok jót! - köszönt el, Quelle csak biccentett rá, mert őket máris elnyelte az erdő.
-Akkor merre, Nagyuram?
-Anyám! - válaszolta szerettel harmadszorra is. Jó volt kimondani ezt a szót is. Olyan szívesen hajlott rá nyelve, mint a szomjas isten, aki rég nem ivott édes nektárt.
Ailin szavaira odafordult, s hálásan biccentett az eddigiekért.
- Hogy vannak "Otthon"? - kérdezte anyjától. |
"Boldogság...öröm...."
-Nem örülhetnénk mi is magunknak egy kicsit?Kettesben...-súgta párja fülébe.
-Rég volt, hogy minden időm és energiám rád használjam el...-mosolygott. |
[393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Üstökös békésen sétálgatott a fenyvesben. A meleg naptól és a fullasztó melegtől megszomjazott.
Mélyet sóhajtott.
- Szerintem nem rossz jel - gondolkodott el. - Ha érdeklődik, legalább biztosra vehetjük, hogy lesz mágiája. ... Különben is, miért nem tanítja valaki? Ha alapvarázslatokat tudna elemtől függetlenül, talán csökkenne az éhsége. Ha pedig nem sikerülne a tanítás, biztos elmenne a kedve egy időre az egésztől. És ha sikerül, akkor meg miért ne tanulhatna tovább? Kockázat ilyen fiatalon kitenni Esthajnalt a mágia veszélyeinek, de talán ő lenne az egyik legtehetségesebb mágus az ő korában.
Követte.