|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.03. 12:37 - |
 Draugherit vadul beszívva az illatokat, idáig követett egy különös nyomot.
- Valahol erre kell lennie. A nyom megszűnik, szerintem felugrott egy fára. - szólt hátra halkan Üstökösnek.
Azzal a fákat kezdte fürkészni. |
[165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
Lökött egy utolsót a másik lényen, aztán megfordult, és összeszűkült, sárkányforma tekintettel kutatni kezdte a sűrűt.
Akármennyire sérült volt is....minden szakított sebe ellenére...felmeredt tüskékkel, félig nyitott, megfeszített szárnyakkal, haragtól és izgalomtól reszkető tagokkal, ide-oda vágódó farokkal....Stranger pontosan annak a horrorisztikus, fékezhetetlen fenevadnak tűnt, aki a Birodalomba érkezésekor volt. A lénynek, akitől kicsit mindenki félt. |
Jövőtváró olyan szinten ledöbbent, hogy levegőt venni se tudott, nem hogy válaszolni! Néhány végtelennek tűnő másodpercig egymás arcába bámultak, míg végül a fiatalabb pegazus jelzésnek szánva elkezdte kibontogatni szárnyait. Ugyan egy szót sem szólt, de a mozdulattal egyértelművé tette a szándékait. Amint Stranger elengedi, fel is fog szállni. |
Stranger nagyon dühös lett. Elképesztő lendülettel kitépte magát Jövőtváró szárnyaiból, majd az egyik vaskos, kevésbé megtépett sárkányszárny (egyelőre még erőteljesebb végtag, mint a folyton sokkoló meglepetéseket felmutató démoni példĺny) szó szerint odakente a fiatalt a fához. És egyáltalán nem finomkodta el a dolgot.
- Lehet, nem vagyok az apád és sohase leszel egy család velem, de engedelmességgel tartozol, míg velem utazol! Én vagyok a felnőtt lény, aki felel érted! Én döntök! Repülj fel! MOST! - bömbölte lángoló szemekkel Jövőtvĺró arcába. |
Jövőtváró látszólag nem nagyon izgatta magát.
- Ha úgy alakul, ne tétovázz. Majd odébb ugrok. |
Stranger nagyon megdöbbent azon az erőn, amit Jövőtváró játszi könnyedséggel vetett be, hogy a nem mindennapi sárkányforma testet elmozdďsa. És ez a fiatalnak fel sem tűnt!
'Pocsék vadász lenne belőle' futott át az elméjén a kéretlen ténymegállapítás, aztán csak a pegazus arcába fújt.
- Jövőtváró, gondolkozz! Az éji lények többsége nem bírja a tüzet! El tudom őket riasztani, de nem akkor, ha útban vagy!!! |
Jövőtváró, akár egy kiscica, négy lábbal, majdnem púposított háttal ugrott egyet egy helyben, ahogy Stranger ráparancsolt.
- Dehogy hagylak magadra! - vágta rá azonnal, gondolkodás nélkül - Nézz magadra!
Aztán leesett neki, amit Stranger épp az imént mondott... Megragadta Strangert és elkezdte a legközelebbi, kellőképpen vaskos fenyő felé vonszolni.
- Amint felmásztál, mászok én is! - közölte ellentmondást nem tűrően és már kezdte is felfelé tuszkolni a félsárkányt, szárnyaival és testével is.
Csak most, így, sokkal közelebbről látta, hogy Stranger azért komolyan megsínylette az iménti támadást... érezte a vérének a szagát, észlelte a megnövekedett testhőjét és izmai, inai feszültségét, ami így átragadt az egész lényére... Jövőtváró nem értette az egészet! Teljesen megváltozott az észlelése. Eddig azt hitte, ez csak a környezetére igaz, de most tapasztalta, hogy nem... Ami viszont egyenesen megdöbbentette: felzaklatta a vér szaga és látványa! Nem... nem rosszul volt tőle... hanem egyenesen vonzotta! Legszívesebben végignyalta volna Strangert, amit... nyilván nem fog megtenni... de ez teljesen sokkolta.
'Már csak az hiányzik, hogy vérivó váljon belőlem.......' |
Meglepte, mikor Jövőtváró a szárnyát nyújtotta! A fiatal nyilván nem fogja őt elbírni....
De aztán rádöbbent, hogy ő is hallja a neszezést, sőt, érzi is, hogy valami nagyon különös jelenlét közelít....
Anemjóját!!
Ahelyett, hogy félreparancsolta volna Jövőtvárót, ahogy tervezte, épen maradt szárnyával megkapaszkodott a furcsa szárnyban, és minden sárkányerejét bevetve, hajdani ellenfelét teljesen a sárba tiporva, kikecmergett a gödörből.
Szánalmas küzdelem volt, ahogy minden végtagjával tekeregve, meg-megszúcszva, kínosan erőlködve kiverekedte magát a mocsokból, de mikor kiért a gödör peremére végre, nem volt alkalma sem megkönnyebbülni, sem dühöngeni a mindkettőjüket összekoszoló sártenger miatt.
Borzalmasan közel voltak a közeledő alakok....
- Fel kell repülnöd! - pördült meg, hogy Jövőtváróra meredjen - Akár csak valamelyik nagyobb fenyőre! De el kell tűnnöd innen!
|
Jövőtváró nagyon örült, hogy Stranger hangját vélte hallani, de jelentősen távolabbról, mint számított rá. Kiélesítette érzékeit, hogy ne essen egy rajtaütés áldozatául, és folyamatosan kiabált a félsárkánynak, hogy az beszéljen hozzá, így biztosítva, hogy a leghamarabb odatalál hozzá.
Végül megpillantotta a csata helyszínén a maradványokat és a gödröt, amibe messziről még csak bele sem látott annyira, hogy lássa Strangert!
Az utolsó néhány métert letudta egy-két nagyobb vágtaugrással, hogy seggre ülve fékezzen és fejét belógassa a gödörbe a ménhez.
- Azt a.... - hüledezett a maradványok és Stranger láttán - JÓL VAGY????? - szakadt ki belőle.
Annak azért örült, hogy a gödör nem volt félelmeletes mély. Gyorsan ki is nyújtotta jelentősen megnőtt szárnyát, hogy kihúzza Strangert a sártengerből.
Közben pedig ide-oda jártak a fülei, mert folyamatos neszezést hallott maguk körülről, egyre hangosabban, egyre több helyről.
- Siess, nem vagyunk egyedül... - suttogta olyan hangerővel, hogy a félsárkány éppen hallhassa.
Most először úgy tűnt, hasznát fogja venni a kampóknak (tüskéknek?) a szárnyán: jól beleakaszkodott velük a talajba, hogy megtámassza magát és Stranger ne rántsa be maga mellé a gödörbe. |
Rövid, de iszonytató harcon volt túl.
A leginkább mantikórra hasonlító lény csak egyvalahonnan származhatott....és Stranger, miközben a lény nyakát ropogtatták a fogai, folyamatosan küzdött a lelkét marcangoló rémülettel...
Még egyszer minden erejével megrázta a felismerhetetlenségig marcangolt testet, hogy biztos lehessen benne: az ellensége halott, majd elhajította magától a lényt.
Zuhanás közben össze-vissza szabdalták egymást, és mindketten félelmetes harapásokat hagytak a másik testén, de Strangernek több tapasztalata volt és némiképp szerencsésebben zuhant a sűrűben...
Ennyi mentette meg az életét csupán....
A sáros gödör, amiben végül mocsokban és kínlódós rúgkapálás kíséretében befejeződött az élet-halál harcuk, majdnem szügyig magába nyelte a félsárkányt, ahogy a lénnyel birkózva megátalkodott módon taposták a dagasztanivaló szennyet, meg egymást.
Stranger kiköpött egy nagy adag vért, és felfelé kezdett nézelődni. Hogy is fog ő innen kikászálódni?
Aztán meghallotta Jövőtvárót.
- Itt vagyok!! - bömbölte felfelé teljes erejéből.
Oh, hogy mennyire örült, hogy a fiatalt nem kapta el valami másik hasonló dög!
Fogalma sem volt már, hogy mihez kezdene, ha a pegazusnak baja esne.... |
Fogalma sem volt, honnan szakadt rájuk a támadó.
- STRANGER!!!!
Annyira váratlanul érte az egész rajtaütés, hogy még csak megnézni sem volt ideje magának az ellenségét, olyan gyorsan gabalyodtak össze teljesen Strangerrel és tűntek el a lombok között.
Nem volt nehéz dolga a követésükkel: egyrészt konkrét alagutat törtek maguknak a fák között, másrészt olyan hangzavart teremtettek, hogy egy félsüket lény is nyomon maradt volna.
Bár a feladat tök egyszerű volt (kövesse Strangert lefelé), ez módosult állapotában közel sem volt annyira magától értetődő! Régi önmagaként fejest ugrott volna a járatba és ügyesen elnavigálta volna magát az esetlegesen még belógó ágak között... de így, csak óvatosan mert ereszkedni, ami egyrészt sokkal lassabb volt, másrészt sokkal körülményesebb is a megnőtt szárnyak miatt. Az elején próbálta kikerülni az ágakat, végül megelégelte és repült, ahogy sikerült, újabb vastag ágakat törve ketté szárnyélével.
Végül csak földet ért és szemeivel őrült tempóban pásztázta a környéket, hogy minél hamarabb Stranger segítségére siethessen. |
Az irdatlan, szárnyas akármi a semmiből robbant elő! Jókora, izmos lény volt, vagy kétszer akkora, mint Stranger, tömzsi alakkal, erős, rövid szárnyakkal.
Irdatlan sebességgel, zuhanórepülésben tört rájuk, egetrázó üvöltéssel, és csontropogtató, borzalmas ütközéssel ment Strangernek, akinek felbömbölni sem volt ideje!!
A két lény hörögve, eszelős pörgéssel, összegabalyodva tűnt el a mélyben, aztán borzalmas pusztítást hagyva maguk mögött bezuhantak a fák közé!! |
__________________________________________________________ |
Elmosolyodva csókolt vissza.
-Akárcsak én!-mondta halkan kedvese fülébe. A hóba nézett, és meglepve tapasztalta, hogy ahogyan a hógolyót gyúrta, szív alakú mélyedés maradt a helyén. Elmosolyodva nézte. |
 Nevetni kezdett amikor kibújt a hatalmas hótömeg álól.Megcsókolta párját.
-Szeretlek!-suttogta neki. |
-Hé!-kiáltott fel nevetve, majd megfordult, és a szélesen mosolygó Atlanticát látva felvonta szemöldökét.
-Ezt mégsem hagyhatom szó nélkül...-mosolygott, majd szárnyaival gyúrt ó is egy hógolyót, célzott, és paff! A hógolyó máris landolt kedvese hátán. |
Felnevetett.Egy kis csínytevésen törte a felyét.Oda ment a hóhoz egy kis gombozot conált az orrával és a hátcsó lábával belerugott de nem erősen és Sebastian oldalát találta el.Pajkosan felnyerített és kétlábra emelkedett. |
-Nocsak...-jegyezte meg meglepve. A hó a fenyvesnek ezen a részén igencsak ritkaság volt. Jókor érkeztek.
-Gyere!-mondta moslolyoga szerelmének, s egyensen a hó felé ügetett. Mikor patájával a hóhoz ért, mintha visszament volna az időben, újra csikónak érezte magát, majd fogta magát, és meghempergett a friss hóban. |
Szorosan párja melett lépkedett.Szeme meg akadt egy folton ami tiszta fehér volt és a fenyves további részén hó volt.
-Nézd!-mondta és egyből arra fordult. |
Ahogy ügetésbe váltott újdonsült párjával, a nyugodt csöndet csak patáik tompa dobbanása és egyenletes zihálásuk törte meg.
Ennél meghittebb helyet nemigen találhattak volna, a fenyők csodás illata pedig összetéveszthetetlen volt. |
[165-146] [145-126] [125-106] [105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit vadul beszívva az illatokat, idáig követett egy különös nyomot.
Nevetni kezdett amikor kibújt a hatalmas hótömeg álól.Megcsókolta párját.