|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 20:13 - |
 *Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.* |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
Edoc'Sil örült, hogy sikerült szemkontaktust létesítenie a másik sárkánnyal. Csak remélni merte, hogy az a pár pillanat elég lesz ahhoz, hogy Kliara megértse az üzenetet: kövesse a mágiáját.
'Kövess és megtalálod Asylont'
Ahogy a sárkány teljes erőbedobással megindult visszafelé, Edoc kitátotta a száját és az eddig torkában morajló, perzselő tüzet egyenesen ráokádta! Így Kliara már mindkét, jól beazonosítható varázstípusát megtapasztalta, hogy felsimerhesse a későbbiekben, akár nagyon távolról is...
Ezt követően érezte, ahogy a hideg körülfonja és minden elsötétül körülötte. |
Kliara elkerekedett szemekkel nyerte vissza egyensúlyát. Mi történhetett?! Asylon megtörte a másik sárkány elméjét?!
Döbbenten bömbölt fel, sivítástól a légrészecskéket megremegtető, nem is hallható robajig, aztán előrelendült, hogy valahogy, akárhogy, megpróbáljon segíteni. Kliarában rengeteg varázs összpontosult, és pontosan tudta hogyan kell hatalmas löketeket képezni belőle, de abban nem volt biztos, hogy most merje-e így használni az erejét.
De valamit tennie kell!
És ha Asylon olyan erős lett, hogy már egy sárkány elméjét is le bírja gyűrni....akkor minél erősebben támad, annál jobb!
Meg kell próbánia segíteni a társán....
Aztán egy pillanatra összekapcsolódott a tekintete a kékes óriáséval, és azt hitte menten lezuhan az égből. Egy teljesen tiszta, kissé gunyoros, elégedett szempár nézett rá vissza, nem az irányítottak üres tekintete.
- Mit műveltek?!?!?! - sivította eget rázóan Kliara, és még gyorsabban igyekezett visszafelé.
De elkésett.
Edoc'Silt acélkeménységű, egészen fémes érzetű mágia szorította össze, minden egyes centiméterét a testének. Aztán ez a láthatatlan, nem is létező fém elképesztően, pusztítóan hideg lett.
És Kliara döbbent szemei előtt egyszerűen semmivé foszlott a kék sárkány. |
Edoc'Sil tovább morgott.
- Legyen. - válaszolta végül csak egyszerűen.
Volt valami a pegazusban, ami tetszett neki! Meg akarta közelebbről is ismerni. Ha pedig a cél, amit felfestett, valóban elérhető... számára megéri.
Annyit engedett Asylon a szárnyai szorításán, hogy az egyik végét meg tudta libbenteni, aminek hatására egy kisebb szélörvény támadta meg Kliarát, jelentősen eltaszítva Edoc'Siltól. |
- Asylon, nem vagy uralkodó! Ez nem a te Birodalmad! Elég volt a rémuralmadból! - bömbölte hirtelen Kliara. Hogy azért-e, mert nem bírta már türelemmel a semmire vadászást, vagy azért, hogy magára vonja a figyelmet - képtelenség lett volna megmondani.
Egy pillanatra engedett a hideg, ami a levegőt betöltötte.
'Soha nem voltam uralkodó, és soha nem is leszek. Nem ez a célom' zúgta végül a levegő mindenhonnan.
Aztán halkan, halkan, nagyon halkan, újra Edoc'Sil elméjében szólt csak a hang:
'Csak addig, amíg biztonságban nem tudhatom az otthonom. Csak addig, amíg a viszály mindenhol közvetlen fenyegetést jelent. Az én területem kortalan. Ott csak a békének van helye, és ha valaki mégis behurcolja a háborút, akkor és csak akkor lépek közbe' |
Érzékelte a másik sárkány kezdeti megrökönyödését, de ahogy remélte is, hamar leesett neki a kialakult helyzet.
Edoc'Sil halk, mélyről jövő morgásba kezdett, ami egész mellkasát kellemesen megremegtette.
- De igen, elegem van - válaszolta Asylonnak. - Azt hittem, itt végre békére lelhetek és most ismét harcolnom kell...
Miközben beszélt, felmelegítette saját maga körül a levegőt.
- De... mi értelme van az egésznek, ha Te, a látszólagos szabadságodat hangoztatván, mégis ugyanazt teszed, amit Én: harcolsz? |
Kliara ide-oda kapkodta tekintetét az ég egyes darabjai, meg a nagyobb sárkány közt. Kihez beszél? Nem nyilvánvaló, hogy mit akar?! Hisz most avatkozott be a bukott pegazus és a sárkány kettősébe, és nem ártott a fajtársának!!
Aztán a szemei kitágultak, majd gyűlölködve összeszűkültek, és elkezdte jobban erőltetni hatodik és hetedik érzékét.
Igen....egy újabb energiafelhő....főleg a kékes teretmény szárnyai körül...
Közben egy darabig néma csend honolt Edoc'Sil fejében, majd egész halkan, de választ kapott:
'Mondd, nem unod még, hogy a Sors folyton ugyanazokat a szörnyűségeket kényszeríti ránk? Háború, háború hátán....És vegyél benne részt, mert ez a kötelességed, amire a lelked kötelez...Ez hogy lenne jó?!?! Nincs eleged belőle, hogy valaki mindig uralkodik rajtad? Hogy sosem vagy szabad? Soha?! Hogy sosem dönthetsz a sorsodról, mert valaki vagy valami mindig beleavatkozik? Én dönteni akarok a sorsomról. Ezt akarom!' |
Nem volt túl sok ideje bármire is... ismét magán érezte a korábbi szorítást, ami nem hagyta mozogni.
A hang a fejében és a szavak, amiket hallott... kivételesen rosszul érintették... Ez a lény túl sokat tud... és meglepően védtelen vele szemben... ez pedig így hosszútávon nem lesz kellemes...
De az is lehet, hogy meg tudja fordítani a helyzetet: megtudhat dolgokat ettől az idegen pegazustól, amik még a hasznukra is válhatnak! Csak éppen... ha rosszul alakulnak a dolgok, sok értékes információ fog vele halni, vagy esetleg rossz kezekbe kerülni...
- Mit akarsz? - szólt az éppen láthatatlan pegazushoz, fennhangon. |
Amikor a hideg a két sárkány elméjének feszült, a fehér lény nem várt tovább. Tomboló üvöltéssel előrelendült, és kitátott szájából fény, villáok és vakítóan fehér lángok csaptak Asylon felé!
Aki egyetlen pillantás alatt eltűnt, messze azelőtt, hogy a támadás elérhette volna.
- Vigyázz! Bárhol lehet! - bömbölte a fehér lény a másik sárkánynak, és körbe-körbe forogva nézte az eget minden érzékével.
Hiába.
Harapófogóként szorult valami láthatatlan egyszerre Edoc'Sil szárnyaira és elméjére is. Egy helyben kellett lebegnie, mozdulatlan testtel.
'Vajon hasznomra lehetsz? Anyámtól tudom, hogy többet tudsz a kulcsokról, mint sok birodalmi' susogta egy hang az elméjébe.
'Mit ér neked a Birodalom és a vezetői, sárkány?' |
- Tekintettel arra, hogy ájultan zuhanva pottyant a karmaim közé, nem sok mesélnivalója volt... - válaszolta nem sok együttérzéssel a hangjában.
Edoc'Silt nem érte annyira váratlanul a támadás, mint a vele szemben lebegő pegazust... egy sárkánynak illett felismernie egy közeledő sárkányt, akkor is, ha az kifejezetten jól álcázta magát! Viszont... igazából semmit se tehetett, hiszen a saját szárnyai börtönébe volt zárva...
Annak viszont kifejezetten örült, hogy a meglepetés ereje felszabadította. Örömmel konstatálta, hogy ismét a saját maga ura, de nem mozdult. A bajtársiasság nem hagyta, hogy faképnél hagyja azt, aki segített rajta...
Azzal, hogy az idegen mellette lebegett, egyértelművé tette szándékait. Edoc'Sil érezte, ahogy a két idegen egymásnak feszül... mit sem támasztott jobban alá a hirtelen támadt hideg... |
Asylon csengőn elnevette magát.
- Bocsáss meg, de ősi lény vagy, és vorstandi. Biztos lehetsz benne, hogy nem véllek ártalmasnak, és még ennél is inkább biztosra veheted, hogy nem bízom benned. A lény az enyém, igen. Vajon miket mesélt neked, hogy azért legyen véleményed rólam? - kérdezte furcsa gúnnyal a hangjában. Élesen, de szórakozott sziporkákkal a szemében nézte a sárkányt, mintha valami titok lenne kettőjük közt, amiről csak ő tud, és amiért annyira élvezi a helyzetet.
A nagy, fogságba esett sárkánynak nem kellett válaszolnia.
Elképesztő, zengő-bongó üvöltéssel egyenesen a nyakukba szakadt az ég! Azaz....egy hihetetlen alakú fehér sárkány, aki valahogy a felhők közt észrevétlen bírt föléjük osonni!
Nagy volt, vagy inkább...nagyon hosszú, rengeteg tollal.
Asylon riadtan lebbent el az útjából, de nem úszta meg baj nélkül: egy nagy, karmos láb masszív rugása így is eltalálta, ahogy a lény lezuhant köztük a mélybe.
Ahogy a pegazus levegő után kapkodva kanalazta a levegőt, hogy megtartsa magát, úgy foszlott szét az Edoc'Silt fogságban tartó varázs.
A fehér lény hatalmas energiával lefékezte a teljes zuhanórepülést, és lendületből visszakanyarodott, egyenesen a kettős felé.
De nem rohamozott. Csak gyűlölködve összehúzta a szemeit, és lebegni kezdett, a másik sárkány mellett.
- Ah...Kliara....milyen kellemes meglepetés - sziszegte az ezüst-higany testű pegazus.
És a levegő hirtelen nagyon hideg lett körülöttük... |
Edoc'Sil egy darabig furcsa tekintettel vizslatta az előtte alakot öltő pegazust.
- Odaadtam volna, ha kéred... - szólalt meg végül mély hangján. - Elvégre a Te társad, nem az Enyém... |
A sárkány előtt egy darabig semmiféle moccanás sem látszott. Aztán az ezüstös homály sűrűsödni kezdett, és lassan de biztosan szárnyas formát öltött.
Sárkányszárnyak eveztek a levegőben a sárkány feje előtt!!
Aztán a szárnyak közt kirajzolódott egy nagyon is lóforma test.
- A nevem Asylon - mondta a lény.
És akkor egy elképesztő erejő lökés kitépte a sárkány karmaiból Éthérét, aki egy szempillantás alatt semmivé foszlott kettőjük közt a levegőben!!! |
Edoc'Sil szemei szikrákat szórtak, ahogy az ezüst homályt fürkészte, lassan egy az egyben szemből, ugyanis az idegen és a mágiája ezt tették vele, pontosabban a szárnyaival.
Erősebben szorította karmaival az ájult lényt, de jobban már nem tehette, máskülönben összetörte volna.
- Ki vagy? - próbált némi információhoz jutni.
Egyelőre nem tudta, hogy csöbörből vödörbe került-e, vagy sem. Mindenesetre az igaz volt, hogy a korábbi ellensége sem volt egy egyszerű eset. Éppen ezért még hálás is lehetne ennek a valakinek, hogy megszabadította. Kivéve persze attól, ha most ő akarja megölni....
Egy jelentéktelennek tűnő füstpamacsot engedett ki az orrából, egyenesen az idegen felé. |
Az egyetlen figyelmeztetés Éthéré nagy rándulása volt a karmaiban.
Aztán hirtelen Edoc'Sil szárnyai hirtelen lefékeztek. A gazdájuk akarata ellenére.
'Teljesen mindegy mit akarsz vagy gondolsz...Az enyém' felelte higgadt-hűvös stílusban a hang Edos'Sil elméjében, aztán a saját szárnyai szépen lassan elkezdték szembefordítani az ezüst homállyal.
|
A sárkány egész gerincén végigfutott a hideg és szinte azonnal, újabb rántást előidézve igyekezett még messzebb a valamitől.
Neki nem volt ideje és alkalma alaposabban szemügyre venni ellenségét.
Edoc'Sil oldalra vetődött, ahogy megjelent mellette az idegen mágia és az indokolatlan villanás. Fogalma sem volt, hogy már megint mi a fene történik, de egy biztos volt: a távolság nem árthat.
A repülési tempón inkább növelt, miközben fejével hátrafordult és észlelte, ahogy a korábbi, fekete, hátborzongató jelenség ártalmatlanná válik. Aztán meghallotta a fejében az idegen hangot, mire düg és felháborodás töltötte el! Már megint valaki a fejében akar turkálni?! Aznap sokadszorra?! Micsoda szemtelenség!
- Honnan tudjam, hogy valóban a Tiéd? - bömbölte csak úgy a levegőbe.
- Nem Te vagy az első, aki igényt tart rá! Bizonyítsd! - követelte. |
A fekete rém ezúttal újra alakot váltott, és a sárkány után cseppkőszerű csápokkal nyúló rettenetes viharfalként azonnal utánuk nyomult!!
Éthéré alig-alig élt a sárkány karmainak szorításábn, de a rettenetes rántások, ahogy kelletlen segítője próbált szabadulni az üldözőjüktől, magához térítették egy pillanatra.
És azonnal belebámulhatott a feléjük nyúló egyik csápot alkotó millió és millió apró, fura lény izzó kis szempárjába.
Éthéré úgy sikoltott fel, mintha ölnék......Rettenetes, szívettépő, dobhártyaszaggató üvöltés volt, megremegtette az elképesztő hajsza vad pillanatát....aztán a lény elájult....
Az ezüstös felhő a semmiből jelent meg a sárkány és a fekete borzadály mellett.
Majdnem áttetsző volt, és meglehetősen kicsi.
Aztán egyetlen pillanatra fényesen, hófehéren felvillant........és a fekete fal....mintha csak pernye lett volna, szemerkélően, halottan kezdett el aláhullani az égből.
Sok-sok millió apró kis halott lény töltötte meg a levegőt, ide-oda kóvályogva a lég áramlataiban.
'Azt hiszem van nálad valami, ami az enyém' susogta egy hang a sárkány elméjének. |
Edoc'Sil összehúzott szemekkel konstatálta, hogy a tűzzel semmire se megy, majd azt is, amilyen tempóval a fekete akármi oldalról megközelítette!
'Micsoda szemtelenség!' - dühöngött magában, miközben lázasan töprengett, hogyan kerülhet ki a helyzetből bárhogyan máshogy, mint vesztes...
Okulva a tűz "hatékonyságából", másodjára már nem próbált semmit se elérni az idegennel szemben. Ehelyett régen használt mágiájához, a Szélhez nyúlt, ami távolról érkezvén gyorsan magára kapta és meglepően gyorsan kirántotta a vészjóslóan körbefonódó szürke felhőszerűség öleléséből. |
A hatalmas fekete lény egyáltalán nem reagált a lángorkánra! Mintha a rettenetes hőség el se érte volna, széles ívben fordulót tett a sárkány körül, nagyjából annak oldalába kerülve, megintcsak olyan sebességgel mozogva, ami elképzelhetetlen kellett volna legyen egy ekkora testnek!!
Aztán hirtelen az egész lény körvonala megváltozott! Szabálytalan, ide-oda nyúló óriás felhővé terebélyesedett, vagy ötszörakkora terjedelemben, mint a sárkány!! Árnyékba burkolta a kettőst, és ezúttal lassan kezdett közeledni, mintha a halászháló szélet húznák rá a zsákmányra.... |
Edoc'Sil, felbőszülve az ellenkezésen és támadáson, először csak elbődülte magát és oldalra vágódott, hogy elkerülje a vészjóslóan gyorsan és akadálytalanul közeledő feketeséget.
A manőver közben volt ideje oldalról egy jól irányzott tűzokádással viszonozni a másik kedvességét. |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.*