|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 10:37 - |
 * Khorall rövid repülés után meg is érkezett a patak mellé. Könnyed mozdulattal leszállt, majd megállva a kis patak mellett elkezdett inni. * |
[509-490] [489-470] [469-450] [449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Mélyet, fáradtan elkeseredettet sóhajtott.
- Scytho már biztosan nincs itt. Kordában tartotta volna ezt a partszakaszt, ha itt maradt volna....Az a gyanúm, hogy régóta elment. Ami azt jelenti, hogy még egy eriszi kerül az eltűntek listájára.
Egy pillanatra a semmibe révedt, majd szomorúan bólintott.
- Nem érzem őt köztünk...
Mélyet szusszantott. Aztán Eszmen szemébe fúrta szúrós pillantását.
- Attól félek beljebb kell magunkat verekednünk itt. A sűrűség mélyén talán vannak olyan bokrok, amik szólhatnak arról, hogy merre induljak tovább. |
-Ne féltsetek-fordult vissza társaihoz Eszmen- Zyta úgyis megtudja, ha bajba kerülök.-És a csődör után vetette magát.
-Csak nehogy addigra késő legyen-súgta maga elé Kardfia, ahogy utánuk nézett.- Szerintem nem lesz gond, jó társra lelte-felelte Kamilia.-Megyünk a barlangok felé? -Bólintott a vezér, vágtába csapta magát, majd szárnyra keltek.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Neki nem ment annyira könnyen a túloldalon való felkapaszkodás. Egyszer meg is csúszott, de meg tudta vetni a lábát és feltornázta magát Cardoron mellé. Ameddig ellátott mindenhol tüskés, természetellenesen sűrű bozót húzódott.- És most? Megkeressük a társát? |
Bólintott a két másik nildának, és átgázolt a patakon. A túloldali part kicsit kényelmetlen volt, de két erősebb nekirugaszkodással már le is gyűrte.
Aztán fürkészni kezdte a homályos, teljesen elvadult felső szakaszt. Scytho nem mondta, hogy itt ilyen gyorsan nőhetnek a növények.....Nem akaródzott kárt tennie bármiben, ami élő, de ez a sűrűség előtte nem volt se könnyen átjárható, se biztonságos.
Mélyet sóhajtott. Mindet elégesse? |
-Nem vagyok én annyira törékeny, mint gondolja kedves Cardoron, de köszönöm aggodalmát és a felkínált biztonságot. Nem szeretnék gondot okozni, de örülök, hogy Önnel tarthatok.
Nem ijesztette meg a burkolt fenyegetés a másik csődör részéről és a nézését is keményen állta, még ha ő egy eriszi volt is.Őt magát se akármilyen fából faragták, ha fiatal is.
-Nem örülök a döntésednek, de ha Cardoron garantálja a biztonságodat........ legyen ahogy akarod. -sóhajtott nagyot Kardfia. -De ha bármi bajod esik....-harapta el a mondatot
Kamilia egész beszélgetés alatt a társaság tagjait fürkészte és magába mosolygott. |
Meglepték Eszmen szavai, amiket a számára nem túl izgalmas bemutatás után ejtett el, bár igyekezett palástolni az érzést. Aztán gyorsan eltöprengett rajta, hogy mi lenne helyes most részéről.
- Nem szívesen mondok ellent egy hölgynek, de tudnia kell Eszmen, hogy lehetetlenül hosszú és veszélyes is lehet az út, ami rám vár. Ez semmiképp sem egy olyan lénynek való, mint Ön. Hogy pontosan mikortól kell szembenéznem problémákkal, nem tudom.
Aztán lassan, minden szót megfontolva, és közben végig Kardfiát figyelve, így szólt:
- Ugyanakkor egy darabig teljesen nyugodt szívvel velem tarthat. Az erdő területén a legnagyobb biztonságban most mellettem van. Akármiféle lény is járja az erdőt, nem lehet rosszabb a mylady két baziliszkuszánál - itt már metsző, sok lénynek hidegrázást hozó szemekkel nézett a pegazus csődörre - Eriszi az eriszit nem bánthatja, ez alaptörvény nálunk. De más birodalmi lényekre ilyen tilalmat sosem vezettünk be, ha pedig létezne is, az a két pokolfajzat úgyse értékelné sokra....Ha akarnak, tartsanak velünk. Vagy térjenek vissza a társaikhoz, rövid úton!
Eszmen felé biccentett, és higgadt hangon folytatta:
- Ha végeztem utazásom itteni szakaszával, elkísérem addig, ahonnan veszélytelenül térhet haza - ígérte. |
Bár szívét még mindig átjárta a félelem az előbb hallottak miatt, valami azt súgta neki, hogy jobban tenné, ha Cardoronnal tartana. Igaz, hogy nem régóta ismerte a lényt,de mellette biztonságban érezte magát.
-Cardoron! Ő itt Kamilia és Kardfia..bár gondolom ezt már tudtad-mosolyodott el. -Kardfia! Azért jöttünk, hogy többet tudjunk meg a Birodalomról, de ha most visszamegyünk semmit nem tudunk mondani a többieknek. Cardoron rengeteget tud, talán ha egy ideig vele tartanék...-mondta csöndesen.-Persze csak ha nem bánja-nézett a csődörre.
Kardfia mérgesen ráncolta a homlokát.Bár szavait Eszmenhez intézte közben a másik lényt fürkészte.-Nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet nélkülünk továbbmenned. |
Cardoron észrevette Eszmen reakcióját, de nem bánta meg, hogy elmesélte a történetet. Jobb, ha az ezüstös lény tudja, hogy a patakparton kevésbé nyugodalmas részek is vannak. A különc lény nem volt benne biztos, hogy eddig nem csak a szerencsén múlt-e, hogy Eszmen nem vetődött el arra. A maga részéről hálás volt érte, hogy Sctyho annak idején inkább a kényelmetlen, meredek, sűrű és árnyas partszakaszon vert tanyát.
Elképzelni is elég volt a hatást, ha Eszmen, vagy egy hozzá hasonló ártatlanabb lény betéved a göcsörtös, lényforma bokrok tömegébe......
'Nem biztonságos már a hajdani tündéri kertek egyike se' gondolta keserűen, de aztán gyorsan elterelte a gondolatait. Hányszor látta már ezt a történetet végig leperegni....Nem kívánt az emlékeibe veszni.
A közeledőket előbb érezte meg, mint hallotta vagy látta volna, de nem ijedt meg túlzottan. Egyik sem volt sötét lény, és Cardoronnak ennyi elég volt, hogy ne tartson az idegenektől.
Bólintott a két érkezőnek, és mellső lábaival a patakba gázolt. Hiába utálja a vizet, előbb-utóbb úgyis át kell menjen rajta...
- Eszmen, azt hiszem valóban jobb, ha velük marad a továbbiakban. Sajnálatos módon - hatalmasat és bosszúsat sóhajtott - két olyan eriszi is szabadon jár-kel, akikkel senkinek sem tanácsos találkozni. És mondanom sem kell, hogy az erdő a kedvenc területük.....Őket még a Boszorkány Vidéken sem volt érdemes marasztalni - fújtatott még egyet haragosan. |
Kíváncsi csillogással a szemében nézte a csődört, míg hallgatta a történetet. Megborzongott és akaratlanul is közelebb húzódott a másikhoz eme szörnyűségek hallatán.Meglepően jól esett a közelsége.....annyira elkalandoztak a gondolatai, hogy észre se vette közeledő társait.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kardfia óvatosan lesett ki a szélső fák árnyékából és csendre intette Kamiliát.
-Nem úgy néz ki,mint akinek bármi gondja is van.-jegyeztem meg egy kaján vigyor tekintetében Kamilia, ahogy a patak partján egymás mellett állókat nézték és vidáman előszökkent. -Hello!
De Kardfia nem volt ilyen vicces kedvében.
-Szép napot!-vetette oda foghegyről a kettősnek-Örülök, hogy nincs semmi bajod Eszmen! Indulhatnánk végre? |
- Korábban itt élt egy társam. Egy elég extravagáns peguni, egy elég szörnyű elemmel megverve. Amikor a Sötét Nagyúr a Birodalomra támadt, elég sok borzalom történt. Az egyik leggyalázatosabb tette az volt, hogy a mágiára kevésbé fogékony, és így az átkaitól legkevésbé védett lényeket az uralma alá hajtotta. Az akarata, az elméje irányította őket, míg végül elvesztették a saját személyiségüket, lelküket. Elkorcsult lények lettek, a sötétség szolgái, hajszoltak, gyilkoltak minket, ahogy csak bírtak. Hajtotta őket a Sötét Nagyúr szelleme. Mikor ő elbukott, ezek a lények már olyan sok varázst kellett elviseljenek, elnyeljenek tőle, hogy nem tudtak szabadulni a Sötétségtől. Beteg, sérült lelkek, szörnyű szándékkal, helyrehozhatatlanul a gonoszság bábjaivá válva. Megszűntek létezni korábbi lényegüket nézve....Hihetetlenül veszélyesk voltak, és előbb-utóbb elpusztultak volna. De addig ki tudja hány máguslényt öltek volna le. Így mi megállítottuk őket - mondta keserű mosollyal - Amit sok más birodalmi társunk nem nézett jó szemmel, elvégre kegyetlenség áldozatokat ölni. Arról nem szólt a szentbeszéd, hogy a csikók, akiket leöltek volna ezek a megszállott lények, így élhetnek és felnőhetnek....Scytho végül megelégelte a megvetést, lenézést, és kitalálta ezt az aranyos kis tréfát.
A szeme még sötétebb árnyalatot öltött, ahogy befejezte:
- Ott, a túlparton, ha addig mész, míg a fák árnyéka összeér a víz felett, láthatod mit alkotott. A fák emberformájúak vagy éppen orkra hasonlítanak megdöbbentően......és némelyik tud beszélni is - csendesedett el.
Aztán megrázta a sörényét, és könnyedebb hangnemben folytatta:
- Ott mindig érdekes dolgokra lehet bukkanni, ha tudod mit keress. |
-Miért, mi van arra?-kérdezte félénken, mert látta a másik szemében a változást. Jólesett neki, hogy Cardoron a bizalmába avatta legalább a feladatát illetően.
-Mi azért indultunk útra, hogy felkeressünk más lényeket,akiktől esetleg megtudhatjuk mi történt a Birodalomba.Olyan kihalt minden.-sóhajtott elkeseredetten.
________________________________________________________________________
Mivel megérezték a telepatikus kapcsolaton keresztül feléjük áramló riadalmat Kardfia és Kamilia Eszmen után indultak az összeköttettés nyomán.
-Már megint elmászkált-morgott Kardfia-mindig ez az egyedüllét. Remélem nem került bajba.-
Óvatosan, de gyors tempóban siettek utána. |
Megbillegtette nagy, cakkos szélű füleit. Vajon mennyit mondjon el? A világ szétesőben, nem egyszerű a feladata....ugyanakkor senki se kérte titoktartásra, és az egyszarvú aligha akar ártani nekik. Végül úgy döntött, hogy megosztja a dolgot Eszmennel.
- Néhány társamat és engem egy-egy feladat elvégzésére küldött ki a Boszorkányúrnő. Néhány lény....még a zűrzavarok és eltűnések kezdete előtt....magára maradt a Birodalom bizonyos pontjain. Semmit se tudni róluk azóta. Hová lettek, bajuk esett-e, miért nem leljük őket, mind-mind megválaszolásra váró kérdések. Az egyik csoport több szempontból is igen fontos a nevelőmnek. Az én feladatom az, hogy megtudjam ővelük mi történt, hol látták vagy láthatták őket utoljára, mit tehettek, mielőtt a katasztrófák lecsaptak a Birodalomra. Ha lehetséges, haza kell vinnem őket. Ha útközben más társaimra is ráakadok, az lenne csak a hatalmas öröm és szerencse. De a fő feladatom annak a csoportnak a felkutatása. Vagy legalább a nyomaiké.
Mélyet szusszantott.
- Mivel a Birodalom térmágiája is megváltozott, ide keveredtem, nem pedig arra a helyre, ahová el akartam jutni, de talán nem is baj.
A túlpart felé intett a fejével, és szemébe sötét komolyság költözött.
- Ha arrafelé indulok, biztosan megtudok egyet s mást. |
-Örvendek a találkozásnak Cardoron!-mosolyodott el szégyenlősen Eszmen a meglepő gesztusra.-És elnézést az előző kirohanásomért, csak kicsit érzékenyen érint, ha a családom tagjait becsmérlik.
-Bizony sokminden változik körülöttünk, ha még a napokat is le lehet rövidíteni.-kuncogott magában.
-Azt mondta, küldték Önöket?Ki küldte és hová? |
Kifürkészhetetlen szemekkel nézett az egyszarvúra, de a szemében mintha vidám szikrák táncoltak volna.
- Még jó, ha más. Mi nem az, mostanában? - pillantott körbe.
Aztán valamivel tárgyilagosabb, udvariasabb és üresebb hangon hozzátette:
- Nem sértésnek szántam, amit mondtam a családja harcosairól. Szauron közvetlen rokonaként nehéz objektívnek maradni mások harci képességeinek megítélésekor.
Eszmen szemébe nézett
- Ő az a pegazus, aki egyszer előrébb hozta az éjszakát. Hogy imponáljon a húgomnak - fejezte be csikorogva.
- A nevem egyébként Cardoron - hajtotta meg a fejét tökéletes udvari stílusban. |
Égett az arca a méregtől, hogy így vélekednek a családját.-Lehet, hogy nem nagymúltú a családunk, de vannak köztünk igen jó harcosok-vágta oda dacosan, majd mikor a nevét hallotta a lény szájából meghűlt benne a vér.
-Eriszi-suttogta, mintha egy ősi istenség nevét ejtené ki, mi mindent tudhat még róluk, róla. Megrázta fejét, mintha egy kellemetlenekdő legyet akarna elhajtani.-Az már a múlt, ne bolygassuk. A Nildák ménese egészen más, de akkor ezt is tudnia kellene.-nézett kihívóan a csődörre. |
Cardoron közben jól megnézte magának az unikornist, és napirendre tért a találkozó felett. Nemet intett a fejével az utolsó kérdésre, és a partot kezdte nézegetni.
- Akiket kiküldtek közülünk, egyedül utaznak - mondta olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról beszélgetnének.
Végigmérte a lényt, és mintha csak elhangzott volna egy kérdés, biccentett.
- Bölcs dolog nem magunkban lenni manapság. Bár én nem tudok róla, hogy a Nildák közt lennének veszedelmes erejű harcosok.
Közelebb ment, és megállt az ezüstös fényű alak mellett, de a túlpartot sasolta még mindig, nem a lényt. Aztán, mikor megtalálta, amit keresett, szinte szórakozottan oldalra sandított, már majdhogynem kaján szikrákkal a szemében.
- Eszmen....Még mindig ez a neve? - kérdezte, aztán fújtatott, és beleszimatolt a patak felett kószáló szellőbe - Az eriszi mágia-háló újra ép, már amennyire az lehet, így újra megosztjuk a tudást és a gondolatokat, az örömöket és a gondokat - újra a másikra pillantott, kifürkészhetetlen szemekkel - A nevelőm még emlékezett Önre, annyi idő után is. Bántotta, hogy egy unikornis, akit ő hívott a Birodalomba, végül egy olyan felelőtlen, nemtelen alakhoz lett hű, mint az a bolond nevelő. Benne sokan csalódtunk - vicsorított diszkréten - nem is kicsit. Élnek köztünk olyanok, mint Ön, akiket ő dobott el az ostoba praktikáit hajszolva. Mindenkinek jobb mostmár, hogy ő nincs többé a Birodalomban. A tündérek világa remélem jobb. |
Semmit se vett észre a lény érkezéséből, ezért nagyon megijedt mikor valaki megszólalt mögött. És nem csak azért, mert valaki mögé került.
"Hogy lehettem ilyen elővigyázatlan?"-gondolta magába."Otthagytam a többieket és elcsászkáltam egyedül mikor ilyen bizonytalan minden a Birodalomba." És ez a hang......a hideg rohangál ,a hátán tőle. Mindez egy pillanat alatt suhant át a fején, míg a parton egyensúlyozott, nehogy a vízbe zuhanjon.
Nagy nehezen talpon maradt, és már perdült is az idegen felé. Harag és szégyen vegyült az ijedtség mellé, amiért így meglepték, ilyen kellemetlen helyzetben.Ugyanakkor örült, hogy végre talált értelemes lényt a Birodalomban. Az igazi meglepetés azonban akkor érte mikor szembekerült az unikornissal, már ha jól látta és tényleg abba a fajba tartozott a lény.
-Öööö, nem, nem vesztettem el semmit, csak....-hebegte megdöbbenésében. Majd egy szégyenlős mosoly után zavartan hajtotta le a fejét. Nem tudta mit tehetne, elmenekülni valószínűleg nem lenne képes, és hajtotta a kíváncsiság is efelé a furcsa(legalábbis számára ismeretlen) lény felé.Hiszen ezért utaztak annyi mérföldet, hogy más mágikus lényeket találjanak a Birodalomba, hátha ők tudják mi történt. - A társaimat várom, -mondta, hogy elbizonytalanítsa a másikat, vagy inkább saját megnyugtatására-nemsokára itt kell lenniük.-nézett újra a másik felé.Próbált határozottnak tűnni, bár sejtette, hogy látszik lába remegése. És elég nevetséges is lehetett a pofájáról csöpögő vizzel, ezért óvatosan megrázta fejét, majd hátravetette sörényét és a másik szemébe nézett.-És Ön?Szintén a ménesével? |
'Ahogy kívánod, Mylady. Megkeresem a barátod.....'
Sejtelmes, gyenge, aprócska, susogó lángnyelvek lobbantgattak fel a semmiből újra és újra. Aztán a számuk növekedni kezdett, de nem széthúzva, kinyúlva, mohón a fák felé kapva, az ágakat elemészteni, elpusztítani, hanem éppen: összesűrűsödve. A légben, a semmiben, egyre sűrűbben és sűrűbben jelentek meg, összekapaszkodtak, megerősödtek, és mielőtt az összetérő-szétnyíló, fellobbanó, kihunyó lángok a fák előtt bajt okozhattak volna, egy megdöbbentő külsejű lény lépett elő komótosan, nagy harcosok vagy öreg bölcsek méltóságával közülük. Apró főnixek szárnya rebbent körötte egy pillanatra a lángokban, kinyúltak felé, körbeölelték, majd feje egy intésére tovatűntek a semmibe, minden tűzzel együtt.
Középmagas, szíjas, karcsú alakját kemény, sárkányéra hasonlító, de világosszürke bőr fedte. Amit combján, hasán, nyaka elején, lábain, torkán, állán, és feje tetején homloktól orrig bizony felváltottak a vad, szilaj külsőt adó pikkelyek........A gerincén kiemelkedő erős szaru, és a belőle kiálló apró tüskék ezúttal is megnyugtatták.....Az épp gyógyulóban és tovatűnőben lévő óriási harapásnyom sokkal rosszabbul is végződhetett volna, ha nincs a gerince különleges védelme.....A masszív szaruborítású rövid farok három törése is a múlté volt már. Elégedetten mozgatta meg, megsuhogtatva a hosszú szürkés unikornisfarkat, ami bizonyította, hogy inkább a lóféle máguslények szülötte, mint a sárkányoké.
Ritkás sötétszürke sörényét hanyagul lerázta izmos, kiválóan alakult nyakára. Majdhogynem durván alakult, legömbölyített, ősi kosfején büszkén viselte a hátrafelé görbülő, gyűrűsen tagolt szarvat, amivel volt már tréfák céltáblája....De mindenkinek csak egyszer adatott meg, hogy gúnyolja őt.
Igaz, ezúttal lenne rá okuk: a lábai hátsó oldalán a hosszú szőrők mind lepörkölődtek.....Azt visszanöveszteni időbe kerül majd...De legalább futásra, mászásra és harcra teremtett patáiból ezúttal egyet se hagyott el.....
Mélyen beszívta a levegőt, és sárkányszemei felparázslottak. Egy pillanatra majdnem kivicsorította tűhegyes fogsorát, de valami nem stimmelt a vadul rejtőzködő támadó szagával kapcsolatosan.
Elgondolkodva megkerült egy apró fasort, aztán korára, tapasztalatára és eszére való tekintet nélkül leesett az álla.
Egy unikornis hátsóját szemlélte épp, aki valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a patak partján térdelt, és a fejével a vízben turkált.
- Elvesztett valamit? - szaladt ki a száján a kérdés, és rekedtes-surrogó mély hangja se tudta leplezni elképedését. |
Még éppen látta, ahogy a két lény lassan semmivé lesz a látóhatár szélén.Nem bánta, örült, hogy egyedül lehet, hiszen élete nagy részét is így töltötte.Mostánában azonban nagy volt a nyűzsgés körülötte.Az árvaházi munka túl sok zajjal és új ismerőssel járt és a családjába is többen kerültek mostanában.Nem bánta ezeket, szerette a családját és a munkáját is, de végre egy kis nyugalomra vágyott.
Ahogy a nyár kezdte a végét járni érezte, hogy valami megszakad benne. Nem volt ez szokatlan, hiszen évről-évre ismétlődött. Emlékezett az első alkalomra mikor csikókorában megtörtént vele..rettegett, hogy itt a vég, elfogy minden ereje.Azonban a tél a végére ért és ő lassan újra erőre kapott.Azóta megtanulta kezelni és már nem viseli meg annyira a változás. Bár a Nap még melegen sütött és mindenki a hőségre panaszkdodtt, ő érezte, hogy közeleg az ősz. Fel kell készülnie a hosszú téli hónapokra, erőt kell gyűjtenie.
Ide is ezért jött, ezen a patak melletti tisztáson,ami az erdő mélyén rejtve van csak kevesen járnak. A növények itt háborítatlanul burjánzanak, csodálatos üde zöld még ilyenkor a legperzselőbb nyári napok után is minden és rengeteg gyógyfű nő a patak meder szélén,a mi segít megőrizni erejét a téli hónapokban. Csak kár, hogy olyan közel nőnek a vízhez.
Eszmen nem szerti a vizet, bezzeg a növények. Annyira a patak medrében nőnek, hogy neki a mellső lábaival térdre kell ereszkednie és még így is jócskán nyújtózni kell, hogy le tudja legelni őket. Ilyenkor pofája csurom vizes lesz, amit mindennél jobban rühell. |
 _________________________________________________________________
Fantom követte párját. |
 Hátára helyezte lényát, majd a levegőbe ugrott......
|
[509-490] [489-470] [469-450] [449-430] [429-410] [409-390] [389-370] [369-350] [349-330] [329-310] [309-290] [289-270] [269-250] [249-230] [229-210] [209-190] [189-170] [169-150] [149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
* Khorall rövid repülés után meg is érkezett a patak mellé. Könnyed mozdulattal leszállt, majd megállva a kis patak mellett elkezdett inni. *
_________________________________________________________________
Hátára helyezte lényát, majd a levegőbe ugrott......