|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.14. 20:55 - |
 *Lúthien csöndesen legelészett a réten, és közben fülét hegyezte. Nem hallott fura zajokat, így tovább rágcsálta a friss, zsenge füvet, és közben magában merengett.* |
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
__________________________________________________ |
 -Szerintem mi is menjünk!-mondta a kancára mosolyogva.
|
 Ő is elmosolyodott.
-Nah és most?-kérdezte kicsit viccesen.
-Maradunk?Vagy inkább menjünk? |
Delliesre mosolygott.Boldog volt ,hogy vele maradt. |
 Elmosolyodott.
-Dellies nem csikó már, s úgy láttam az a csődör nem véletlenül akarta, hogy maradjon!
Ő is vágtába ugrott, s követte a mént.Már várta az út végét.Kíváncsi volt már a Rémségek szigetére! |
 Iroc vágtába ugrott, és nekilendült az útnak.
 Lothela gyorsan maga elé terelte Neekát, és csak nehezen, lihegve válaszolt, hiszen a tempó egy méné volt, nem törékeny kancáké.
- Hát csak....járnak vadak szabadon...és én biztos....ne....nem hagynám.....magára...ménekkel.....akiket.....nem is....ismerek...... |
-Őőőmm.....igen....-pirult el egy kicsit, majd Iára nézett.
Ia biccentett Delliesnek.
-Most?Mert mi van most?....Tud magára vigyázni és eddig is külön utakon jártunk.....
Elköszönt társától, majd Lotheláékkal együtt továbbhaladt.
|
Komolyan végignézett a kancán.
- Tégy, ahogy jónak látod, de az én dolgom csak Lotheláék felügyelete! Ha bármit történik veled, nem biztos, hogy tudok segíteni. Te nem vagy eriszi, bizonyos védővarázslatok nem terjednek ki rád. Mindazonáltal a Szigetnél rosszabb helyek is vannak, mi csupán a mágia felszabadításával törődtünk. Ha úgy tartja kedved, gyere, de nem tartom lehetetlennek, hogy meggondolod majd magad.
Az idegen, fekete lényen látványosan elidőzött egy darabig a pillantása, azután csak horkantott, és elindult. Nem akarta itt tölteni hátralévő életét!
Kicsit meglepetten mosolygott Iára, de nagyon örült a szavainak! Csak éppen azt is jól tudta, hogy Irocnak igaza van. A Rémségek Szigetére hosszú út vezet, és néha csúf akadályokat kell leküzdeni közben.....
Amikor meghallotta a fekete csődör szavait, elkerekedtek a szemei, majd értetlenül odasúgta Iának, aki épp mellé került:
- Te itthagynád a társad??? Most? |
Dellies mellé lépett.
-Ugye Te maradsz?-kérdezte reménykedve. |
"Hát talán nem is válnak el útjaink......"-gondolkodott, majd szélesen elmosolyodott.
Irochoz lépett.
-Azért, ha nem bánod, veletek tartanék!Lotheláék nagyon szimpatikusak nekem, és amúgy is kíváncsi vagyok arra a szigetre. |
Iroc újra bemutatta a lényeknek a kis főhajtást, ezúttal köszönés- és elköszönésképp, azután kihúzott tartással szembefordult társaival.
- Lothela, Neeka! Indulnunk kell. Nincs apelláta! Az erisziek nem véletlenül várták el mindenki odautazását a Szigetre! Az erőink instabilak! A Tieitek is! És a Sziget éppen a biztonságunkat szolgálja, nem veszélyes! Direkt nektek is van hely a fővárosban! Amit tesztek veszélyes és a közös elhatározások semmibe vétele!
- Ugyan, kérlek! - horkantott nagyot, és ezúttal kiérződött a hangjából némi rosszallás.
- Mi semmiféle veszélyt nem jelentünk senkire! Egyikünk sem olyan hatalmas vagy veszélyes elemű! Miért nem inkább a valóban veszélyes szökevények után kutatsz? A Sziget...lehet, hogy sokaknak otthon, de ránk ez nem igaz.....
Megvillantak a szemei.
- Nem tudtam, hogy a Kitörések felől is ilyen biztos vagy - mondta szárazon, de Lothelán látszott, hogy elevenébe talált a szó. Lassan, higgadtan, halkan folytatta:
- Nem csak magunk miatt kértük az utazást. Gondolod, hogy a sok-sok csikónak, akikért felelősek vagyunk, olyan könnyű az odaút? Eris varázsa megszűnt. Ha bárki bajba esik, nem tudunk segíteni. A Szigetet ismerjük, a Fővárost áthatják Hibernius és a gazdánk erői, ezért biztonságos. Ne feledd, járnak még szabadon sötét ragadozók! Ott tudjuk egyedül megvédeni az utolsó léha eriszit is! Egyedül ott! Mit szólna Eris, mikor visszatér, ha azt látja, hogy valamelyik lénye súlyosan megsérült? Mit érezne vajon?
Ha korbáccsal vernek végig rajta, Lothelát azt sem rázhatta volna meg jobban. Minden eriszi remélte, sőt, érezte és tudta, hogy a gazdájuk vissza fog térni. És mind várták őt. Lothela is. Eris hozta ki őket rekordidő alatt az Árvaházból. Eris engedte őket szabadon azzal, hogy tegyenek amit akarnak, nem maradnak magukra.
Hirtelen valóban hűtlenségnek érezte ittlétüket, és az óvó szeretet elárulásának.
'Nem, Eris nem csalódhat bennünk!' határozott hirtelen. Az őt figyelő, komor, de szelíd Irocra pillantott, és elszántan bólintott.
- Köszönöm, hogy értünk jöttél - mondta csendesen.
A két fehér lény felé fordult.
- Nagyon örülök neki, hogy találkoztunk! Remélem nem csak most volt egymáshoz szerencsénk! - búcsúzott kicsit szomorú mosollyal.
 Neeka meglepetten nézett nővérére, aki ilyen hirtelen döntött, de ő is hallotta Iroc szavait, és nem akart tiltakozni.
- Azért remélem valami nyugodt úton megyünk.... - jegyezte meg, de csak mosolygott, jelezve, hogy viccel. |
-Bocsánat....iagazd van!-mondta majd hátrébb lépdelt és onnan figyelt, egyedül maradnak a réten, vagy nem. |
Iroc hűvösen mérte végig a két lényt. Azután apró főhajtást mutatott be nekik.
- Bocsássanak meg, Kisasszonyok, de valóban nincs beleszólásuk. Épp elég ideig maradtak távol! És ami azt illeti.....miért olyan biztosak benne, hogy ők szorulnak védelemre másokkal szemben és nem fordítva? |
Ia Lothela mellé állt, majd meghajolva Iroc előtt megszólalt.
-Bocsáss meg, tudom, hogy ebbe nincs beleszólásom......De tényleg!Mi történhetne velük a tisztáson?Kérlek!Hagy maradjanak még egy kicsit!-szólt udvariasan.
Ekkor már Dellies is mellébaktatott és beleegyezőn bólogatott. |
Valósággal porzott utána az út, ahogy bevágtázott a tisztásra! Körbepillantott, majd néhány szusszantással elűzte fáradtságát. Megrázta magát, és kicsit bizalmatlanul átlépdelt a lények közt, de mindenkinek biccentett.
Csak a majdhogynem reszkető Lothela előtt állt meg. Kihúzta magát, és lenézve a sötétszürke kancára, így szólt:
- Nem tudom miért maradtatok el ilyen soká, de egyikőtök sem olyan erős, hogy ezt megengedjük! Nem tudom mit képzeltetek, de most azonnal indulnunk kell!
Lothela nem talált szavakat! De mivel Neeka sokkolva, letaglózva állt mögötte, végül csak összeszedte magát.
- Iroc....kérlek.....mi maradni szeretnénk. Ugyan mi történhetne itt? |
-Sajnálom!-nézett Qaridorra.
-Mi csak sétálgattunk!Véletlenül találkoztunk össze itt a tisztáson, és gondoltuk együtt csatlakozunk hozzátok!
Dellies körbetekintett a lényeken.Rég volt ilyen nagy társaságban. |
-Ő a szíve hölgye után én meg....-nem fejezte be a mondatot.
Várt egy kicsit.
-A szívem miatt....most hagyott el a hölyg akiért eddig dobogott a szívem!-mondta.Nem volt kedve többet mondani de nem is kellett.
|
Neki is megakadt a szeme Qaridoron, de nem bámulta perceken keresztül.
Folytatta a társalgást:
-És, ha szabad kérdeznem...mi járatban erre?
Ia csendben várta a választ. |
-A nevem Qaridor!Ő pedig a barátom Vyare!-mutatkozott be.Pár percig nem bírta elfordítani a tekintetét a kancárol.
|
Elmosolyodott, majd úgy döntött békénhagyja Neekát, mert látszott rajta, hogy nagyon zavarban van.Ezután végigmérte a kis csapat többi tagját, akik még nem nagyon akartak idefigyelni.
-Uhhh!Elnézést!Még be sem mutatkoztunk!Az én nevem Ia, ő pedig Dellies!
|
[616-597] [596-577] [576-557] [556-537] [536-517] [516-497] [496-477] [476-457] [456-437] [436-417] [416-397] [396-377] [376-357] [356-337] [336-317] [316-297] [296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Lúthien csöndesen legelészett a réten, és közben fülét hegyezte. Nem hallott fura zajokat, így tovább rágcsálta a friss, zsenge füvet, és közben magában merengett.*
-Szerintem mi is menjünk!-mondta a kancára mosolyogva.
Ő is elmosolyodott.
Elmosolyodott.
Iroc vágtába ugrott, és nekilendült az útnak.
Lothela gyorsan maga elé terelte Neekát, és csak nehezen, lihegve válaszolt, hiszen a tempó egy méné volt, nem törékeny kancáké.
Neeka meglepetten nézett nővérére, aki ilyen hirtelen döntött, de ő is hallotta Iroc szavait, és nem akart tiltakozni.
