|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[Későbbi] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
*Mióta barátaival volt, most érezte magát először zavarban.*
- Jaj, ne aggódj Eve. A sziklaszállítást meghagyom Asylonnak.
- Én a darabolásban tudok segíteni. Erre tudok egy nagyon hasznos varázslatot. |
 Egyszerre nézett meglepetten, kérdőn és aggódva öccsére.
- Hogyan? Ezek a sziklák nagyon nagyok!
 - Jogos a kérdés. Hogyan? - nézett ő is kérdőn Zenitre.
|
- Jó kis munkamegosztás ! Az biztos, hogy ez így nagyon jó gyors !
- Na, de mostmár Én is segítek. |
- Ez lenyűgöző! Hogy csináljátok??
- Óh, érdekel? Nos, először is, a gyorsaság és a munkások épségének érdekében én hozom ide az óriási kőtömböket, aztán megfagyazstm, mert úgy könnyebb a darabolás. Ezt láttátok, ugye? Ha ez megvan, akkor én emelem fel a nagyobb köveket, a többiek pedig rögzítik a helyére! A kisebb kövekkel a csigákkal is lehet boldogulni...
- Ez így elég gyors és nincs is más dolgom, mint figyelni a munkavezetőkre!
|
*Zenit Asylonra pillantott.*
- Teljesen meg vagyunk vele elégedve ! - *felelte Zenit mosolyogva.
Már tudta, hogy Asylont mindig hol fog kellenie keresni...* |
- Rendben. - mondta és elindultak a fal mellett.
Pár perc séta után elég elképesztő látvány tárult a szemük elé: a fal ezen részén két tornyot emeltek fel egyszerre.
Mindenütt fáklyák égtek, lények rohangáltak mindenfelé lázasan.
És ekkor a távolba meredt minden szempár (v szemtöbbes).
A Kastélytól messze egy irdatlan kőtömb felemelkedett a semmibe és egyre emelkedve feléjük repült. Aztán leereszkedett nem messze a talajra, és megfagyott! A lények felszaladtak rá és nekiláttak, hogy kisebb, szabályos darabokra törjék.
Testet öltött barátai mellett és rájuk köszönt.
- Sziasztok! Hogy tetszik a meló??? |
*Zenit bólintott.*
- Akkor menjünk oda, nézzük meg mi van ekkora hanggal. - *ajánlotta Zenit.* |
Eve mosolyogva bólintott.
- Csak légy önmagad! - mondta melegen.
Aztán bizonytalanul egy irányba nézett.
- Onnan hallom a legtöbb zajt! Talán ott lesz! |
*Zenit elgodolkodott.*
- Hát igen, lehet, hogy nem volt túl kedves hozzájuk.
- De ez mindegy. Én nem Ő vagyok. Úgy bánok Velük, ahogy jónak látom.
- A vár pedig egy fantasztikus változáson fog keresztül menni és szebb lesz mint új korában !
*Körbenézett.*
- Ideje lenne már, hogy Asylon megkerüljön... |
- Persze! Örülök, hogy így bánsz velük!
- Csak tudod....az a nagy sárkány tegnap olyan alázatos volt, pedig alig szóltunk hozzá. Ebből én arra következtetek, hogy az....elődöd valószínűleg kegyetlenebbül bánt velük. |
*Kérdőn nézett Evére.*
- Miért ? Én csak az igazat mondom. És ha ügyesen dolgoznak, akkor meg vannak dícsérve. Ez így normális szerintem. Vagy tévedek ? |
- Na igen. - elmosolyodott, majd elnevette magát. Először, talán évtizedek óta!
- Szerintem ezért mind hálásak a királyuknak! És biztosan ritkán hallhattak ilyesmit! Csak el ne bízzák magukat! |
- Aha, nagyon is.
- Még nem láttam sosem lényeket ennyire alaposan, gyorsan és igényesen dolgozni. Egy rossz szavam sem lehet rájuk. |
- Erre keresztet vethetek. - mondta és végül egy lelki vállrándítással elfordult a faltól.
- Azt hiszem felesleges ezzel foglalkoznom.
- Elégedett vagy az építkezéssel? - váltott témát. |
*Zenit némán hallgatta Evét.
Ezek a vacak minták Őt egyáltalán nem érdekelték.
Ezért nem is értette, Eve miért van annyira kiakadva rajtuk. szép díszeknek, de ennyi...* |
Előrelépett a falhoz, felágaskodott és mellső lábaival nekitámaszkodott a falnak, hogy közvetlen közelről megnézhesse a mintákat.
Aztán csalódottan ledobbant négy lábára.
- Ezek régi minták. Nem tudhatom meg ki tette fel őket ide... - motyogta elszomorodva.
- Azt hittem rájöhetek, hogy az a mágus járt-e itt, vagy honnan jött.... |
*Zenit elengedte Evét és odébb lépett.
Nem válaszolt a kérdésekre, mert maga sem tudta rájuk a választ.* |
Reszketett és majdnem lerázta magáról Zenitet.
Félelem, harag és pánik cikáztak a lelkében....
De aztán igyekezett visszanyerni az önuralmát, és végül ő győzött.
- De hogy kerültek ide? Mit jelentenek ezek a minták? Ki tette őket ide? Ez nem lehet véletlen!!!! Honnan valók ezek a minták?
- Tudni akarom!!!
Egy új gondolat született meg a fejében..... |
*Zenit magához húzta bal szárnyával Evét.*
- Ne aggódj, Eve, semmi összefüggés nem lesz. Ezek csak egyszerű minták. |
A döbbenet és a rémület végigsodort az elméjén. Visszafordult a falhoz.
- Igazad van... - suttogta.
- A mágus alig párszor vitt el a Kastélyába...de azt úgysem fogom soha elfelejteni. Ott láttam! Ott láttam!
- Hogy kerülnek ide ezek a minták? Hogyan?! - sikította. |
[Későbbi] [224-205] [204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
Egyszerre nézett meglepetten, kérdőn és aggódva öccsére.
- Jogos a kérdés. Hogyan? - nézett ő is kérdőn Zenitre.