|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.26. 22:25 - |
 Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett.
Három hónap....Az épp elkezdődő tavaszból lassan a nyárba lép másutt az idő. Ő ennyi ideje űzte a Gonoszt. Itt, a Sötétben csak pár hete voltak, de ez épp elég volt, hogy végleg kihaljon belőle minden, ami korábban jellemezte.
A rengeteg hatc és küzdelem kimerítette. Mi sem mutathatta ezt jobban, minthogy éjfekete lett ott is, ahol sosem volt az a színe és a szeme a sárgából vörösbe váltott. De úgy érezte, mindez megérte.
Mert végig, ahogy kiszorítoták a rosszat Simbelmyneból, érezte, hogy közelednek a Rossz Urához. Ha őt legyőzik, akkor vége lesz a lidércnyomásnak. Minden nyom, minden ötlet, minden mágianyom idevezetett. Meg kell találniuk a forrást, különben a vérfarkasok legyőzése, a szellemek elkergetése, at orkok és más szörnyek szétzilálása és a Nagy Akarat megtörése mindezeken - hiába volt.
Nem sok társa volt. Steel, Machos voltak a legjobbak, de a többi eriszi is küzdött, védte a Birodalmat. Ő vállalta a legkeményebb utat....
Azaz mégsem. Mert a legkeményebb út Izabóé volt, aki ugyenzt csinálta, de teljesen egyedül a Félelmek Birodalmában.
Mások élvezték az életet, ők meg itt, elszigetelt sarkokban küzdöttek másokért...Akik nem is sejthették....És nemcsupán itt küzdöttek, de egyenesen ők kergették ide vissza a Sötétet...
Egy pillanatra visszaszállt a hónapokal ezelőtti percbe, mikor még a tündérországszerű világban lehetett, mikor egyetlen nem eriszi barátjával utoljára találkozhatott. 'Az egy egész másik élet volt.....'
Végül fáradtan behunyta szemeit és pihenni próbált. A nagy küzdelem mégodébbvolt.
|
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
*Zenit csak hallgatta két barátját.*
- Én repülve követem. - *mondta Asylonnak.
Azzal már el is rugaszkodott a földtől és a levegőben szállt.* |
 - Ugyan már! Eve, mindig is mondtam, hogy a kancák sokkal erősebbek! Mi, gyenge csődörök, csupán az árnyékotokba húzódunk, és remegünk a kegyeitekért! - viccelődött ő is.
 - Hát, igen! Ezek vagytok Ti! De azért szeretünk titeket! - mondta szélesen elvigyorodva.
- Nooos.....hol is tartottunk? Ja igen! Épp próbáltatok utolérni! - kiáltotta és újra mámoros vágtába ugrott. |
*Zenit oldalán Asylonnal könnyedén "föld"re szállt.*
- Nagyon vicces. - *szólt a válasz.* |
- Ügyes kanca! - mondta valami nagyon-nagyon furcsa színnel a hangjában...
Majd könnyedén csapott egyet, és már suhant is a csapdákkal teleszórt rész vége felé.
Kényelmesen lefékezett és laza, nemtörődöm pózban bevárta a csődöröket.
- Na? Épségben átjutottatok? Tudjátok, vak vagyok! - gúnyolódott.
|
- Nem, nem akartam vizsgáztatni, csak láttam, hogy úgy vágtatott, mint aki látja a dologokat. - *felelte Asylonnak.
Zenit változtatott szárnyai állásán és néhány pillanat múlva már Asy mellett lebegett Ő is.
Szemeit viszont semmi áron le nem vette volna Evéről. Figyelte, ahogy a kanca ügyesen ki-kikerüli a sötét vermeknek látszó csapdákat. Néhány alkalommal szinte leállt a szívverése, amikor Eve nem kikerülte, hanem átugrotta azokat.
Asylon felé fordult.*
- Rendben, menjünk ! |
Pillanatok alatt rájött miért is fékezte le őt Zenit.
- Vizsgáztatni akarod? - kérdezte Eve felé intve a fejével.
- Tán jobb lenne, ha hagynád, hogy vele menjek. Nekem nem árt ami itt lehet!
- Bár....boldogul egyedül is!
- Gyere! Repüljünk át efölött!
Felszállt és szitálni kezdett.
Óriási tempóval száguldott át a sötét úton. Pár pillanat múlva feltűnt, hogy Zenit nincs már mögötte. Megállt és visszanézett. Látta a két beszélgető csődört.
'Mi lehet?'
Körbenézett, mert látta, hogy Zenit állította meg Asylont.
Aztán meglátta a másszínű részeket maga körül.
'Valaki munkált itt! De vajon milyen céllal? Ha Zenit normálisan látta ezeket, és nem akarta, hogy Asylon bejöjjön...és ő sem jött ide...akkor ezek nem jó dolgok!!!! De engem miért engedett be?'
Kis ideig döbbenten és csalódottan állt, aztán megsejtett valamit.
'Talán a látásomra kíváncsi. Hogy valóban nyugodt lehet-e felőlem általa!!!'
'Na jó. Akkor megkapod amit akarsz, öcsi!!!'
Megpördült a korábbi irányába, aztán újra kilőtt.
Természetesen látta az összes helyet, ahol bárki bármit tehetett, így vagy kikerülte, vagy átugrálta őket, egyre jobban felgyorsulva és néha nagyot rikkantva az izgalomtól! |
*Zenit mosolyogva vágtatott a sötétben.
Már jó ideje szaladtak céltalanul, amikor hírtelen megállt és maga elé meredt. Szemével követte Evét, aki könnyedén vágtatott tovább. Valószínűleg nem is vette észre, hova jutottak: egy csapdákkal teli részhez...
Zenit kétoldalra szétnyitotta a szárnyait, hogy az érkező Asy pegazus formájában ne szaladjon bele a nemkívánatos helyekre.* |
Kis ideig még állt ott, aztán harsogón felnevetett, és (ezúttal szigorúan pegazusként) két barátja után ugrott ő is!
Kacagva, vígan vágtatott, érezte az izmai erejét, amik pár hete még sehol sem voltak és már most kezdtek kifáradni, hisz nem volt még erős, de nem érdekelte!
A Sötétség milliárd színnel ragyogta körül és ő most semmi mást nem akart, mint élvezni a saját sebessége által életre keltett szelet! |
*Zenit ránézett Asylonra, aztán a kanca után vetette magát.* |
- Jó, de akkor mehetnénk gyorsabban is! Mert a Sötétség már képes új Urat választani, addig fog tartani ez a körút!!!! - csipkelődött.
Evenion erre egy szót sem szólt, hanem kilőtt, mint valami nyíl és gyorsabban, minthogy bárki kinézhette volna belőle vágtázni kezdett elfele a két kissé meglepődött csődörtől! |
*Zenit bólintott.*
- Szia
- Igen, jól mondja Eve. Jó lenne, ha azért egyszer-kétszer leszállnál hozzánk, Asylon ! - *mondta komolyságot színlelve Zenit.* |
- Halihó! - fékezett ki a semmiből immár pegazus testben.
Kényelmesen ügetett Zenit oldalán.
- Hahó! - nevetett vissza a csődörre.
- Kezdem úgy érezni, mintha csak Zenit és én lennénk! - viccelődött. |
- Egyszerűen csak kíváncsi voltam rá.
*Abbahagyta a hadonászás. Bevárta Evét, aztán indult csak tovább.* |
Végül ráunt a saját ereje fitogtatására, és egy széles ívvel visszakanyarodott a barátai felé.
- Látlak. Miért érdekel ez? |
*Zenit elképzelte magukat, kívülről szemlélve...
Elől egy gomolygó füstszerű felhő, középen egy hófehér peguni, hátul pedig egy fehér unikornis.
~Ennél furcsább kis csapatot aligha láttak eddig az itteni lények~ - tűnődött magában.
Aztán hátrafordult Evenionhoz.*
- Mondd, Eve, látsz Te engem. Most mozgatom az egyik szárnyam.
*Azzal elkezdte egyik szárnyát mozgatni.* |
Süvítve száguldott előre, a sötét égett körülötte, ő pedig egyre jobban felgyorsult.
Peckes, kapkodónak tűnő ügetésben haladt öccse mögött, el-elrévedve új látásának hála. |
- Bármi legyen is az, ami ránk vár, biztosan nem lesz unolmas dolog.
*Azzal Asylon után ügetett. Nem sokkal hagyta maga mögött Eveniont.* |
- Gyerünk! - és süvítő széllé válva előrezúgott!
Egy pillanatra öccse sörényébe fúrta az arcát.
- Jó, menjünk tovább!
Szépen lépett egy kecseset előre, majd elmosolyodott hátborzongató szemeivel a tájat fürkészve.
- Sokminden vár még ránk. |
*Zenit Asylonhoz fordulva vágott egy grimaszt a "Fenség" szóra.
Aztán közelebb lépkedett Evenionhoz és megcirógatta a sörényét.*
- Na, megyünk tovább ? Nem hiszem, hogy csak Ők vannak a Sötétben. |
- Naná, Fenség! - vágott vissza.
- Igen, jól csináltad. Őszintén és nemesen. Ez az igazi uralkodás! - mondta szelídebben és finomabban elmosolyodva. |
[1184-1165] [1164-1145] [1144-1125] [1124-1105] [1104-1085] [1084-1065] [1064-1045] [1044-1025] [1024-1005] [1004-985] [984-965] [964-945] [944-925] [924-905] [904-885] [884-865] [864-845] [844-825] [824-805] [804-785] [784-765] [764-745] [744-725] [724-705] [704-685] [684-665] [664-645] [644-625] [624-605] [604-585] [584-565] [564-545] [544-525] [524-505] [504-485] [484-465] [464-445] [444-425] [424-405] [404-385] [384-365] [364-345] [344-325] [324-305] [304-285] [284-265] [264-245] [244-225] [Korábbi]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit hasalt. A sötétben a többi érzéke vezette, a szeme csak felesleges gond volt, mert állandóan vörösen égett. 
- Ugyan már! Eve, mindig is mondtam, hogy a kancák sokkal erősebbek! Mi, gyenge csődörök, csupán az árnyékotokba húzódunk, és remegünk a kegyeitekért! - viccelődött ő is.
- Hát, igen! Ezek vagytok Ti! De azért szeretünk titeket! - mondta szélesen elvigyorodva.