|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 - Hahh, bezzeg én! Amint felkínálták a tanulás lehetőségét, kapva kaptam rajta és annyira, de annyira szerettem, hogy sosem hibáztam! Egyszerűen a lételememmé vált. Mintha mindig is bennem lettek volna ezek a képességek, csak kellett a segítség, hogy előjöjjenek. Az úritök meg nagyon finom, csak meg kell sütni. |
 -Hallgatom.-mondta Diadém kiváncsian.
|
 - Hát igen, volt. - *vallotta be Despota.* |
| Örülök, hogy jót nevetsz.-mondta mosolyogva-Fogadjunk, hogy neked is volt már ilyen "baleseted". |
*Despota felkacagott.*
- Uritök ?? Az tényleg jó vacak... - *válaszolta Diadémnak.* |
| -Csak nem arról a táncolásról beszéltek?-mosolygott-Hidjétek el, van cikisebb dolog is, például amikor beszélni tanul a ló: egyszer összekevertem a zab és az uritök jelentését.Amikor kiskoromban elmentem a gazdámhoz, uritököt kértem zab helyett.Csodálkozott rajta, de én azt mondtam, hogy imádom az uritököt.1 hétig azt edtem.Fúj!Szörnyű volt! |
| - Hogy felejtsem el ? - *kérdezte megrökönyödve Despota.* - Eszem ágában sincs elfelejteni ! Rég mulattam ennél jobban. - *vallotta be Michaelangelonak az igazat.* - De ne félj, nem mondom el senkinek sem. - *ígérte meg Despota Michaelangelonak.* |
Csendben figyelte mi történik, ehhez amúgy sem volt hozzáfűznivalója. De aztán eszébe jutott valami:
-Khm, khm, khm. Despota, megkérhetnélek rá, hogy....amit láttál......nos, mély tisztelettel kérlek rá, hogy felejtsd el! |
| - És Te, Michaelangelo ? Mesélj magadról ! - *fordult a pegazus csődörhöz már kevesebb kedvességgel Despota.* |
| -Rendben-bólintott. |
*Despota bólintott.*
- Igen, Én vagyok Despota. - *felelte Diadémnak.* - De a harciasságot inkább haggyuk. |
| -Diadém vagyok,-felelte-te bisztosan Despota vagy.Pallas mesélt rólad.Nem is tűnsz harciasnak.-mosolygott |
| - Örülök Michaelangelo ! És Neked is, kedves ... - *itt elhallgatott, mivel még nem is tudta az érkező kanca nevét.* - Ne haragudj, hogy is hívnak ? - *tette fel a kérdést Despota.* |
| Diadém is meghajlott az udvarias csődör előtt: -Én úgyszintén uram! |
Ekkor vette észre az érkaző kancát.
újabb meghajlást vágott ki:
- Óh, üdvözlet szép hölgyem! |
Michaelangelo kényelmesen csapongott egy darabig, mikor végre feltűnt neki, hogy valaki figyeli. Egy majdnem akkora pegazus álldogált lenn, egy tisztáson, mint ő. A szégyenérzet valósággal lesújtotta. Szárnyaszegett madárként lezuhant, majd bemutatta egyik leglenyűgözőbb leszállását: az utolsó pillanatban kitárta szárnyiat, lassított, igen rövidet vitorlázott, majd függőlegesbe állította őket és így zökkenés nélkül fogott talajt. Pár lépést kocogott, hogy elfogyjon a lendülete, majd becsukta óriási, gyöngyházszín szárnyait. Festői mozdulat volt, tökéletesre gyakorolva. Közben végig figyelte az idegent és végül a tettek mezejére lépett:
bemutatott egy szárnyaival cifrázott meghajlást.
- Üdvözletem. Michaelangelo vagyok. |
| Diadém a délinap ellenére kimerészkedett az erdőbe gondolván, hogy itt nem fogja bántani a nap, és kiváncs is volt van-e ott valaki. |
*Despota éppen aludt, mikor az idegen betévedt az erdőbe. Eleinte nyugodtan aludt, majd egyszer csak álmából énekszóra kellett ébrednie. Kinyitotta szemeit, észrevette a betolakodót, de nem állt fel. ~Már megint ki jár erre ? Már aludni sem hagyják a pegazust ?~ Kis ideig hallgatta az énekszót, és tekintetével követte a másik pegazust. Szórakoztatónak találta ezt a hatalmas jókedvet és játékosságot.
Egy idő után viszont már zavarónak találta a dolgot. ~Nem tudna magátol elmenni ? Muszáj szólnom neki ?~ - kérdézte magától nyűgösen. Majd komótosan felállt, leharapott a legközelebbi levélből egy jókora darabot. Rágcsálás közben továbbra is a pegazust figyelte. Miután lenyelte a falatot, kitárta szárnyait, elrugaszkodott és felemelkedett. Leszállt a tisztás közepére, és továbbra is az idegent kémlelte. Kíváncsi volt, mikor veszi észre.* |
Féktelenül boldog volt. Itt a tavasz! Ez egy valódi megújulás! Az elméjét versek, anekdoták, hosszabb-rövidebb történetek, színdarabok töltötték ki, nem mind a tavaszról, de mindet szerette. 'Ez a mai nap a jókedvre termett. Kár, hogy nincs itt mondjuk Lionelf. Jó lenne egy méltó beszélgetőpartner. De ő nem is tudta volna tartani a tempót...Hiszen a tengeren hogy vágott volna át? Kár...Jót lehetne vele vitatkozni, hogy a természet vagy a mesterséges művészet-e a jobb....'
Önfeledt volt. 'Nini! Egy erdő! Nagyszerű! Még több hely az elmélkedésre, a gondolkodásra!'
Azzal berepült. Biztos volt benne, hogy egyedül van, így olyasmire vetemedett, amit például a többi eriszi közt nem csinált volna: játszadozott és énekelt.
Körbe-körbe repülte a fákat, élvezte a szárnyai suhanását, a harmónikus repülést, amit szinte a tökélyre fejlesztett, az erdő ezer hangját, a bizsergető tavaszi érzést.
Hatalmas pegazus volt, még pegazus mértékkel mérve is, bár ez őt nem érdekelte; hiszen elmélkedő volt. Viszont mind a két említett jelzője miatt soha nem csinált ilyen "gyerekes" dolgokat mások előtt. Most megrészegítette a tavasz, az illat-, hang- és színorgia és egyedül hitte magát, ezért ragadtatta el magát erre a száguldozásra. Szlalomozott, felrepült, majd lezuhant az ágak közé és mindeközben torkaszakadtából énekelt. Jó hangja volt, de legföljebb a ménes búvóhelyén szerette így kiereszteni. Ha most látta volna magát az általános hangulatában, igen-igen szégyenkező lett volna. De nem látta, hát szórakozott tovább.
Elvégre most tavasz volt. |
*Despota furcsállta ezt az elmenést. ehhez foghatót még sosem látott. de hát minden elmúlik egyszer...
Azzal elrugazkodott a földtől, kitárta szárnyait és ismételten felszállt a kedvenc fájára.* |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Hahh, bezzeg én! Amint felkínálták a tanulás lehetőségét, kapva kaptam rajta és annyira, de annyira szerettem, hogy sosem hibáztam! Egyszerűen a lételememmé vált. Mintha mindig is bennem lettek volna ezek a képességek, csak kellett a segítség, hogy előjöjjenek. Az úritök meg nagyon finom, csak meg kell sütni.
-Hallgatom.-mondta Diadém kiváncsian.
- Hát igen, volt. - *vallotta be Despota.*