|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 12:12 - |
Draugherit elérte a tengerpartot és kedve támadt egy kis pancsolásra. Leszállt, bevágtatott a vízbe, tombolt egy sort, úszott egy sort és hempergett egy sort a parti fövenyen. Mikor biztos volt benne, hogy tökéletesen tiszta lett, egy kis legelészés mellett döntött a közeli erdőben. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
Draugherit látta ki sétál alatta és a gyomra teljesen görcsberándult.
'Nem. Nem akarok vele beszélni....'
Azzal még jobban összehúzta magát. |
 *Üstökös elballagott a fa mellett, ahhol az imént Draugherit állt. mivel nem látott senkit, továbbbaktatott. Útközben kinyújtóztatta szárnyát, majd visszahelyezte őket szabályos helyükre.* |
Draugherit hosszan állt egy fának nyomva a fejét.
Aztán meghallotta lépteket.
Villámgyorsan megpördült, de még nem látta ki közeledik.
Mindenesetre most igazán nem volt beszélgethetnékje, így könnyedén felugrott a levegőbe és gyorsan, amennyire bírt halkan, felszállt a lombok legsűrűbbjébe.
'Most legalább nem kell félnem, hogy túl színes vagyok. A szarvam is pont olyan fekete, mint a testem többi része: mint az éjszaka...' |
*Üstökös szépen lassan beért az erdőbe. Határozottan lépkedett az erdő mélye felé. Nem tudta, hogy Draugherit hol van, de érezte, hogy jó irányba megy. Így hát folytatta útját.* |
Draugherit mélyen bevágott az erdőbe. A hatalmas fák miatt nem volt aljnövényzet, ami akadályozhatta volna, így már alig látszott a part mikor megállt.
Rettentő bűntudata volt és most, hogy Steel elment, szembe kellett néznie vele.
Amit Steel mondott, az azt jelentette, hogy őt is veszélybe sodorta. Ezzel pedig lelkek ezreit.
Sosem volt érzelgős típus, de most legszívesebben elégette volna az egész erdőt.
Bár az sem segített volna. Az előbb átvágott a korábban megégetett, még mindig hamus részen és csak egyre rosszabb lett. |
 - Én is megyek! Az ott...olyen ismerős... |
 *Despota csodálkozott, hogy hirtelen minden sötétté vált. Felnézett az égre, és több repülő alakot is észre vett. Erre felébredt benne a harcolási vágy.*
- Jaj, ne haragudj, de Én most megyek. - *mondta a pegazusnak, és felrepült a sötétségbe burkolózott égbolthoz.* |
- Nem kell félteni - *válaszolta Despota.*
- Már nem egyszer túléltem Draugheritet. És mint láthatod, sértetlenül ! - *erre kitárta szárnyait, majd ismételten visszazárta.* |
Izabó kicsit befelé elmosolyodott.
- Valami - illetve, ha jól sejtem Te - felzaklathatta. Ő nem szokta egyáltalán használni az erejét, főleg nem ilyen mértékben!
Mindenesetre örülök, hogy nem esett komolyabb bajod!
Ő rettenetes dolgokra képes! És olyan ritka, hogy valakit nem döngöl a földbe, ha egyszer nekifogott!!! |
| *Despota fürkészte a pegazus szemeit. Majd sokatmondó pillantást váltott vele, és bólintott.* |
- Óh! Semmiség! Csupán kicsit úgy fogalmaztál, mint aki nem szeretné.......nos........rendesen részletezni a mondandóját.....
De igazán nem számít! Csak tudod ez itt pont úgy néz ki.....mintha......- ekkor villámcsapásként jött a felismerés - mintha egy ismerősöm csinálta volna! Egy barátom!!! Draugheritnek hívják.....ő volt? |
| - Öhöm - *bólintott Despota.* - valaki jött, és megtudta amit akart. De ez téged miért érdekel annyira ? - *kérdezte gyanakvó pillantások kíséretében a pegazust.* |
Izabó örült, hogy a pegazus jókedvű és nem akar neki ártani, de a hirtelen jött jókedv kicsit idegen volt neki. Mindenesetre igyekezett elfojtani hirtelen feltörő gyanakvását és jókedvű arcot vágva így szólt:
- Természetesen...Tegeződjünk....Valaki? Megtudta, amit akart? Rejtélyesen fogalmazol......De ha gondolod, hagyjuk....
|
- Örvendek - *felelte Despota a köszönésre.
Kissé elmosolyodott, de próbálta megőrizni rezdüléstelen arcát. ~Hogyne tudnám, hogy mi történt itt ?~
- Hát, nem is tudom, hogy magyarázzam el. Röviden csak annyi, hogy jött egy peguni, akart valamit, megtudta, és végül elment. - *magyarázta Despota a történetet dióhéjban.*
- És ha lehet, inkább tegeződjünk. Úgy vélem egyikőnk sem olyan idős még, hogy ehhez kelljen folyamodni. - *mondta Despota, majd rákacsintott a másik pegazusra.* |
Mikor meglátta a gondolataiba merült pegazust, elgondolkodott, hogy egyáltalán felhívja-e annak figyelmét a jelenlétére, de végül nem volt szükség erre, a hatalmas csődör megállt és gyanakodva szemügyre vette. Ez kicsit zavarba hozta, de végül elővette azt, ami eddig a legtöbbször jól jött neki és kisegítette a legtöbb szokatlan helyzetben: a jómodort.
- Üdv! - bemutatott egy apró főhajtást - Örülök, hogy találkoztam valakivel! Én még nem jártam erre. Bocsásson meg nekem a kíváncsiskodásért, de nem tudja véletlenül mi történt itt? Életemben nem láttam még ilyen különös tűznyomokat! Érdekelne hogyan történt...
Teljesen beidegződött volt, hogy magázódni kezdett, afféle mélyen a fejébe vésett protokoll, ez találta a legudvariasabbnak. Csak kicsit később jutott eszébe, hogy esetleg a csődör sértésnek veszi, a korára való célozgatásnak. Csak remélte, hogy nem így lesz. Az idegen pegazus elsőre kíváncsinak, kicsit idegenkedőnek tűnt, de ugyanakkor jólneveltnek. |
| *Despota lendületesen ügetett a fák között. Végiggondolta az elmúlt néhány nap alatt történteket. Teljesen elmerült gondolataiban, nem is vette észre, hogy máris megérkezett a kis tisztásra, így hát az is meglepte, hogy ismételten valakit az erdőben talált. Lelassította léptei, majd végül megállt az idegen pegazussal szemben.* |
Beügetett az erdőbe. Sokáig kuncogott a kalandján, de aztán a nap elfárasztotta és egy árnyasabb helyet akart keresni. Örült az erdőnek és sietett befele. Csodálkozott, mikor egy olyan tisztásra ért, ahol minden elégett: a fű, a bokrok és a fák tisztásfelőli oldalai. Az egyik kisebb fát jobban meg akarta nézni, de mikor az orrával véletlenül hozzáért, az hamuként semmivé omlott.
Ez egyenesen megdöbbentette.
'Mi tehette ezt? Egy villám csak egy fába vágott volna, ha meg a tisztásba vágódik nem égett volna meg minden és nem is ennyire. Erdőtűz sem lehetett: az továbbterjedt volna, ha meg eloltotta valaki, akkor hol a víz? Ez pont úgy néz ki, mintha a tűz magától lobbant volna, aztán kihunyt volna.'
Ekkor a tudatalattijában megmozdult valami, de még nem jött a felszínre, így, bár úgy érezte valahol tudja a választ, nem tudott válaszolni a saját kérdéseire.
'Nagyon különös' nézegette tovább a fákat. |
Vissza sem nézett, bár tudta mi folyik a háta mögött. Üstökös és az a fekete pegazus jobban érdekelte.
Az aranyficsúr nem akarta megtámadni és egyáltalán semmit sem akart tőle, így belőle is lassan elpárolgott a megvetés, amit eddig érzett és a békés, rideg közöny lépett a helyébe.
Így mostantól, alkalomadtán el fog jönni az erdőbe, nem fogja messzire kikerülni és mégse fogja felvenni arra a listára, amin a soha-többet-nem-látogatom-meg-helyek szerepeltek. |
 - Örülünk, hogy segíthettünk - *mondta Pallas.
Majd mikor Draugherit elindult, Pallas búcsút vett Despotától, elrugaszkodott a földtől, kitárta szárnyait és felrepült. A magasból még1X visszanézett Despotára. Despota intett szárnyával a kancának. Majd Pallas elrepült.*
*Despota is elindult. Ő a kis tisztás felé vette az irányt. Most kivételesen gyalog indult el. Még egyszer Draugheritre nézett, majd elindult a másik irányba.* |
Draugherit megvárta a semmítődés végét, majd odafordult a két másik lényhez és magára erőltetve egy jó adag nyugalmat és udvariasságot meghajtotta magát és így szólt:
- Köszönöm Nektek, hogy megmentettétek, ez igazán nemes és jó tett volt. - majd még kelletlenebbül folytatta:
- Ő néha óriási ostobaságokat csinál, és rengeteg bajt okoz, köszönöm még egyszer azt, amit tettetek.
Azzal, mivel befejezettnek tekintette az aranyficsúrral elintézendőket, elindult. |
[953-934] [933-914] [913-894] [893-874] [873-854] [853-834] [833-814] [813-794] [793-774] [773-754] [753-734] [733-714] [713-694] [693-674] [673-654] [653-634] [633-614] [613-594] [593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Üstökös elballagott a fa mellett, ahhol az imént Draugherit állt. mivel nem látott senkit, továbbbaktatott. Útközben kinyújtóztatta szárnyát, majd visszahelyezte őket szabályos helyükre.*
- Én is megyek! Az ott...olyen ismerős...
*Despota csodálkozott, hogy hirtelen minden sötétté vált. Felnézett az égre, és több repülő alakot is észre vett. Erre felébredt benne a harcolási vágy.*
- Örülünk, hogy segíthettünk - *mondta Pallas.