|
Témaindító hozzászólás
|
2008.02.19. 18:04 - |
 *Feno oldalra sandított. Tekintetében alig észrevehető csodálkozás ült.*
-Még sose jártál itt? - nyerítette Carnenre pillantva és kérdőn felvonta a szemöldökét.* -Azt hittem, ennek a szigetnek minden apró szegletét úgy ismered, mint a saját patádat...
*Megrázta sörényét.*
-Mindegy, nem számít. Ezek szerint téged is érnek még meglepetések. Örülök, ha tetszik a táj, de nem emiatt hoztalak ide.
*Visszafordult a víz felé, és arcán megjelent vagány, csibészes mosollya.*
-Mondd csak... -*kezdte, tekintetét le sem véve a vízről.* -...úsztál már delfinekkel?
*Válaszra sem várva előre lépett, majd tisztán, hangosan elnyerítette magát. Ajkait azonban korántsem nyerítő hangok hagyták el; Feno furcsa, távolba vesző, leginkább visításra emlékeztető kiáltást hallatott, majd vigyorogva a vízbe gázolt.
Alig néhány másodperccel később két delfin feje bukkant ki a vízből, majd megjelent egy harmadik, negyedik, ötödik, és így tovább, mígnem egy tizenkét fős delfincsapat nem lubickolt a part menti sekélyes vízben. Feno megfordult és biztatóan intett egyet fejével.*
-Gyere. -*kiáltotta a parton álló kancának.* -Ne félj, egyik sem bánt. |
[109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
 Bólintott Ia szavaira.
- Amennyire lehet, sietnék én, de a hajóforgalom irányítója nem én vagyok - felelt a különös kék lófélének. Furcsán viselkedett, az biztos! Az előbb még vágtázott, most csendesen, merengőn, de érdeklődve kérdezget!
Iroc kicsit aggódott. Még egy beteg hiányzik csak a karavánjukba!! |
 Ia végig érdeklődve figyelte az érkezőt.
Az utolsó kérdésre szívesen felelt volna egy "Ráérük!" szócskával, de most nem ő volt a főnök.
De azért mégis megsólalt.
-Amíg nem jön a hajó, addig úgysem tudunk tovább menni!Tehát, gondolom-nézett Irocra-...amíg nincs itt a hajó addig nem sietünk! |
*Bólintott.*
- Értem.
*Ismét a tenger felé fordult.*
- A hajóra várhattok még egy darabig. - *állapította meg kicsit késöbb.* - Nem látom sehol. - *ingatta fejét és elgondolkodva meredt a távolba, fátyolos tekintettel.*
- Siettek, vagy ráértek? - *puhatolózott tovább. Szavait Irocnak intézte, mivel a többiek nem tűntek túl beszédesnek.* |
- Én Iroc vagyok - mutatott be egy kis meghajlást. Hatalmas, tollpalástos farkával a mögötte állók felé intett:
- Ezen kancák a védelmem alatt állnak. A nevük Lothela, Neeka és Ia. Valóban a Rémségek Szigetére tartunk - bólintott nyugodtan. |
 *Feanor megrázta magát. Lassanként tollait is megszárogatta a nap, és jólesően friss, üde érzés fogta el. A horizonton már lemenőfélben volt a nap, és az egész tengert narancsossá festette egy hatalmas, széles sávban. A delfinek eltűntek, mindössze két kíváncsi jószág úszkált még a part mellett, akik nem tartottak azonnal társaikkal. Olykor játékosan kiugrottak a habok közül, majd visszacsobbantak.*
-Na jó. -*szusszant egyet a mén.* - Hát ezzel is megvolnánk. Azt hiszem, most már teljesen megszáradtam. Veled mi a helyzet, Carnen?
*Mélyet szippantott a sós, tengeri levegőből, majd félig behunyt szemmel szólalt meg újra.*
-Innen merre tovább? Mihez lenne kedved? Vagy pihenjünk még egy kicsit? |
- Duope vagyok - *felelte és fejét kihívóan felszegte.* - És Ti kik vagytok? - *kérdezte kicsit oldalt dőlve, a többieket is érdeklődve figyelve.*
- Merre tartotok? - *érdeklődött tovább és a távolba nézett a víz fölött. Pupillája megváltozott és hamar kivette a távolban a szigetet.* - Csak nem a Rémségek Szigetére? - *lepődött meg és fürkészőn pillantott Irocra.* |
Nagy szökkenéssel az idegen előtt termett, elzárva az utat közte és Lotheláék közt.
- Üdv - felelte neki higgadtan és hűvösen, de nem mozdult. Küldetése van, annak meg kell felelnie!!
- Kihez van szerencsém? |
*Duope fejét rázva, a hullámokat kihívva vágtatott a parton a sekély vízben. Nem is igazán tűnt fel Neki, hogy immár a harmadik féle tengerpartot hagyja maga mögött... Kitartását nem tette próbára a könnyű, vidám vágta, így nem érzett semmiféle visszatartó tényezőt.
Egészen addig, amíg lényeket nem fedezett fel a parton, nem messze magától. Lassított és fejét felemelve szimatolt a levegőbe. Távolabb... ugyancsak voltak lények...
Rendezte vad természetét és energikusan ügetve vette célba a kisebb csoportot.*
- Üdv mindenkinek! - *kiáltotta már messziről. Viselkedésével egy általános lófélének nézett volna ki, ha élénken csillogó, kihívó szemei nem árulkodtak volna pont az ellenkezőjéről.* |
- Nos igen, jó, hogy nyáron jöttünk, hamarosan jönni kell egy hajónak - mondta, de azután figyelme valami másra irányult.
Lényeket látott nem messze!! Komoran fordult arra teljes elmélyültséggel. Ki tudja? |
-Tyű!Még sosem utaztam hajón!-mondta mosolyogva, s várva a hajóra.
Örült, hogy Iroc most kicsit feloldódott, mert eddig még suttogva is alig beszélhettek Lothelával. |
- Ó, azt azért nem! - nevette el magát, amikor meghallotta a kérdést. Csillogó szemekkel pillantott Iára.
- Remélhetőleg értünk jön egy hajó..... - mondta jókedvűen, és sétálni kezdett a parton. |
Ia viszont kíváncsi volt arra a nagyerejű szigetre.Tekintete ide-oda ugrált.
Mikor a víz közvetlen közelébe értek, lothelához fordult.
-És innen tovább?Úszunk? |
Iroc egyenes tartással állt a parton, nagyokat szusszanva a hűs, párás levegőnek hála. Szerencséjük volt, mert az akaratuk elég erős volt, hogy élből idehozza őket.
Örömmel nézegette ezt a kicsiny partszakaszt, hiszen innen lehet eljutni a Szigetre, és innen már jó eséllyel hamar hazajutnak.
Ő pedig végre letudja a küldetést, és minden rendbejön!
 Lothela ijedtebben nézett szét a kopár parton, amin érezte a Rémségek Szigetének hol borzalmas, hol trükkös erejét, és azon gondolkozott, hogy nem épp az engedelmességgel követett-e el hibát.
|
Kimondhatatlanul jólesett neki, hogy Feanor mennyire átérzi őt, és ez őszinte mosolyt csalt arcára. A szikrázó kék égre pillantott.
-De vigyázz, mert szavadon foglak!-fenyegette meg játékosan a pegunit. |
-Annyira sajnálom, hogy nincs szárnyad... -*szontyolodott el egy pillanatra és Carnen tökéletesen szárnytalan oldalára esett a pillantása.* -Úgy megmutatnám neked egyszer, milyen odafönt a világ. A vágtatás is szép dolog, persze, de azért mégsem hasonlítható a repüléshez. Azt nem lehet szavakkal leírni... Fantasztikus, ahogy a süvítő szél az arcodba csap és annyi felhőt érinthetsz meg, amennyit csak akarsz. De azt érezni kell!
*Ábrándosat sóhajtott, majd megrázta hosszú üstökét.*
-Kitalálom a módját, hogy egyszer felvigyelek oda. -*bökött végül orrával a magasba.* -Muszáj megmutatnom neked, hogy milyen.
|
Szelíden mosolygott, szeme egy pillanatra elkalandozott Feanor hatalmas szárnyain.
-Csodás lehet, hogy bármikor el tudsz szakadni a földtől, fel a magasba, szabadon...én gyakran vágtázok át hatalmas tereket, hogy érezhessem ezt a szabadsgáot, de persze az más...
- Az én életemben a szüleimen kívül nem igazán volt olyan lény, akivel szorosabb kapcsolatba kerültem volna. Persze a társaim és a nevelőm egyben a barátaim is, de az másféle kapcsolat.-mosolyodott el.
És, bár csak magában tett hozzá, ő is úgy érezte, hogy az élet ilyen társaságban jobb, mint egyedül...
|
Őszintén meglepődött Carnen reakcióján. Nem számított puszira, és - bár bíborszínű szőre miatt ez kívülről nem látszott, de - kicsit el is pirult tőle.
-Na jó, nem Anyu volt az utolsó, egy kicsit túloztam az előbb - motyogta - de tényleg nem hódítottam meg eddig túl sok szívet. Szeretem a szabadságot!
Hogy kijelentésének nyomatékot adjon, kibontotta hatalmas szárnyát és erőteljesen suhintott vele, majd visszaeresztette az oldala mellé és Carnenre vigyorgott.
-Bár, azt hiszem, ezt is meg tudnám szokni. Céltalanul kóborolni ide-oda, szobrokhoz meg tengerhez, úszkálni meg minden, amit csak akarsz. Ráadásul a társaság is lényegesen jobb, mintha csak magamban száguldoznék.
Ráharapott a nyelvére, és megrázta sörényét.
-Ne csak én meséljek már! -*mosolyodott el finoman. -Te is mondj valamit! |
Szívből felnevetett az utolsó megjegyzésre, és rögtön elfelejtette pillanatnyi bizalmatlankodását. Ezúttal önmagától nyomott egy puszit a mén orrára.
-Szó sincs róla, hogy idegesít!-mosolygott. De valami belevésődött az emlékezetébe:
'Utoljára az édesanyámtól kaptam puszit...' De úgy döntött, nem firtatja a dolgot. |
-Hidd el, nem olyan sokat! -*csóválta mosolyogva a fejét, és ő is megköszönte a delfinek segítségét. Kényelmesen kisétált a partra, jólesően megrázta magát, és amint többé-kevésbé megszabadult a rátapadt vízcseppektől, visszafordult Carnenhez. A kanca kérdőn felvont szemöldökkel állt és egyensen őt nézte.*
-Most mi van? -*játszotta az értetlenkedőt.* -Oké, oké, rendben! -*adta meg magát végül Carnen furcsálló tekintetének.* -Tényleg szeretem játszani a szívtiprót... De csak bohóckodom, ugye érted? Mármint, sosem használtam ki egyetlen kancát sem, és ezután sem fogok. Nem vagyok az a tipikus 'helyzettel visszaélő' típus.
*Megsuhogtatta farkát, és céltalanul rugdalni kezdte a homokot a lába előtt.*
-Utoljára az édesanyámtól kaptam puszit. -*vonogatta a vállát.* -Nem nagy ügy. Tudod, én csak szeretem azt hinni, hogy sármos vagyok. De ha idegesít, szólj nyugodtan... Néha eléggé lüke tudok lenni. -*vigyorgott csibészesen.* |
Megrázta sörényét.
-Fáradt? Én?-nézett furcsállkodva-Legfeljebb tőled lehetek az!-nevetett.
Ám a delfinek eldöntötték helyette a kérdést: hirtelen alájuk úsztak, és vinni kezdték őket egyenesen a part felé!
És micsoda száguldás volt! Carnen alig pislantott párat, és patái már szárazon voltak.
-Köszönjük.-mondta csodálkozva a delfincsapatnak. Azok játékosan sivítottak vissza jellegzetes hangjukon.
Feanorhoz fordult. Valami nem hagyta nyugodni.
-Egyébként mi az, hogy 'a legfinomabb puszi, amit valah kaptál'? vonta kérdőre félig mosolyogva, félig komolyan.
-Vajon hány kancát húzhattál csőbe így?-vonta fel szemöldökét.
|
[109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Feno oldalra sandított. Tekintetében alig észrevehető csodálkozás ült.*
Bólintott Ia szavaira.
Ia végig érdeklődve figyelte az érkezőt.
Lothela ijedtebben nézett szét a kopár parton, amin érezte a Rémségek Szigetének hol borzalmas, hol trükkös erejét, és azon gondolkozott, hogy nem épp az engedelmességgel követett-e el hibát.