|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.15. 23:07 - |
 Alighanem élete legszebb napja volt ez, amelyen egy talán sosem létezett tündért kerestek szeretteivel. |
[105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
 Kíváncsian pillantott a térképbe a csikó válla felett.
- Milyen szép! Azt hittem zavarosabb lesz! Tetszik? |
*Miután felmérte a helyzetet és biztnságosnak ítélte meg a környezetet, kipattant Hébé szárnyaiból és a tekercshez lépett.
Egy ideig csak nézegette. Többször kinyújtotta szárnyát, majd visszahúzta. Merjen hozzányúlni? Olyan varázslatos és... különleges...
Végül a kíváncsiság nyert és megérintette szárnyával a tekercset. Felemelte és szárnyai segítségével kibontogatta.
Tudta, mit kívént, mégis, amikor megpillantotta a részletes térképet, még a szája is tátva maradt! Nem is gondolta, hogy ilyen hatalmas a Birodalom, amibe született! Elképedten meredt a térképre.* |
Elcsodálkozva nézett a csikóra. Ilyen kívánságot még nem hallott! Különleges ez a kicsi lény!
A tündér is meghökkenten nézett Amenóra, aztán hirtelen fény villant, vad illat szabadult fel, és mire újra láttak, a mező eltűnt, fák közt álltak, a kis peguni előtt pedig egy tekercs izzott kéken. |
*Ameno gondolatai ide-oda futkostak fejében. valami különlegeset kívánhat. Akkor olyat kívánjon, aminek haszna is lesz!
Hírtelen fény csillant a szemében.*
- Megvan! - *fordult a tündérhez.*
- Egy olyan térképet szeretnék, amin az egész Birodalom szerepel, még a Nyugodt Síkok is. És ha egy bizonyos lényre gondolok, akkor az jelenjen meg a térkép megfelelő pontján és kicsiben lássam, hogy mit csinál épp. Tehát egy helymeghatározós térképet szeretnék. - *foglalta össze egy mondattal az előbbieket.* |
- Bármit. De légy óvatos! Dönts bölcsen, hogy mit szeretnél! Ne fecséreld el apróságra, de ha nagy dolgot kérsz, ne bánd, hogy túl könnyen megkaptad! - mondta halkan a kis peguni mögé állva.
A tündér közben láthatóan kezdett türelmetlen lenni.
- Mire vágysz, amit talán nem kaphatnál meg, és nagyon szeretnéd? De biztosan akard! - súgott Hébé. |
*Kíváncsian hallgatta a pegunit és többször a kapott virágra pillantott.*
- Jaj! A kívánság!
*Abba az irányba fordult, ahol utoljára látta a tündért. Örömmel konstatálta, hogy még mindig ott volt.*
- Még kívánhatok? - *kérdezte óvatosan.* |
Kedvesen, de kissé bágyadtan mosolyodott el.
- Ezek az én virágaim, belőlem merítenek erőt, de eredetileg az én régi világomból valók....Ahonnan apád és én jöttünk.....Ott szedtem őket és a menekülés során rajtam maradtak...Ma pedig már nagyon vigyázok rájuk! Vigyázz Te is a Tiédre, mert hatalmas gyógyerővel bír, főleg mérgek, mérges sebek ellen, ráadásul akkor is segít, ha a gonosztól való a baj! Te, mint az első itt megfordult csikó, megérdemled! - engedett fel elkomolyult arca újra.
- Mondd, milyen okos és bölcs kívánságról beszélt apád? - kérdezte kíváncsian. |
*Ameno először kétségbeesetten nézte, ahogy apja és anyja távozik, majd azt, hogy egy vadidegen peguni szárnyai között időzik... De gyorsan megszokt a a helyzetet és felengedett.
Örömmel nézegette a virágot, amit sörényébe kapott.*
- Neked ezek honnan vannak? - *érdeklődött. teljesen kiment a fejéből a kívánság.* |
- Máris! - felelte azonnal, és gyorsan magához húzta Amenót.
- Ne ijedj meg.....Nekünk most anyukáddal el kell mennünk kicsit, valami fontos miatt....Nem lesz semmi baj, Te csak maradj itt, kívánj okosan és bölcsen, és mi sietünk vissza! - ígérte, miközben komolyan nézett a kis peguni szemébe. Aztán elmosolyodott, és gyors puszit cuppantott az apró lény üstökére.
A fiatal peguni hirtelen tűnt fel előttük.
- Ameno, kérlek vigyázz erre a szeleburdi kancára, rendben? - mosolygott szélesen lányára.
- Hébé, ő itt Ameno! Ameno, ő Hébé! Sietünk vissza! Jók legyetek!
Azzal megpördült, és már ott is magasodott az aranyszín, rácsos kapu előtte. Kinyitotta, és kilépett, Pallast vezetve.
- Szia! Örülök, hogy megismerhetlek! Időtlen idők óta te vagy az első csikó! - lelkendezett a megdöbbentően illatos kanca, azzal lehajolt, szárnyaiba kapta Amenót, körbetáncolta vele az ámuló tündért, aztán a csikó sörényébe tűzte egyik saját virágdíszét.
- Nagyon örülök Neked! |
*Pallas is kíváncsian várta lányuk kívánságát, amikor egyszer csak fájdalmasan felkiáltott.
Szárnyait a fejére tapasztotta és várt, hogyenyhüljön az elviselhetetlen dübörgés, zsongás. Aztán gyorsan rájött az okozójára és gyorsan válaszolt is. Eddigi boldog és nyugodt pillantása mintha a múlté lett volna. Most rémült volt és szorongó.*
- Zeiron - *fordult párjához, miközben leengedte szárnyait.* - az Örök Tél-be kell mennem, azonnal! Oda tudnál vinni? - *kérdezte kétségbeesetten.*
*Ameno értetlenü nézett anyjára. Még sosem látta ilyennek...* |
- Azt Neked kell tudni! - felelte szelíden, és ellépve Ameno mellett Pallas mellé állt. Átölelte párját.
'Kíváncsi vagyok a lányunkra!' üzente a szeme csillogása. |
*Ameno ámulva nézte a tündért.
Amikor meg azt hallotta, hogy kívánhat... Majdnem a hátsójára ült. Aztán zavartan nézet apjára, majd anyjára.*
- Mit kívánjak?...
*Pallas bűvölten nézte a tündért* |
Kicsit előlépett, és meghajolt a virág maradványain ülő, rájuk figyelő tündérnek.
- Üdv! Zeiron vagyok, ők a párom, Pallas és a lányom, Ameno. Mi pihenni jöttünk a Nyugodt Síkokba, nem akarunk ártani senkinek. Ismertem a legendádat, és bár - szégyen nem szégyen - nem hittem benne, felkutattuk ezt a mezőt és keresni kezdtünk.....Bocsáss meg a zavarásért, és fogadd hódolatom! Nagy tisztesség egy igazán mitikus lénnyel találkozni!
- Üdv nektek! Nem bánom, hogy megtaláltatok, a legendám ismert előttem! - felelte egy egyszerre csilingelő és mégis fátyolos hang, és a tündér rájuk mosolygott hátborzongató, pupilla és fehér rész nélküli kék szemeivel, amik telejsen egy drágakőhöz voltak hasonlóak.
Kissé oldalra dőlt, és még szélesebben mosolygott Amenóra.
- Ő szabadított fel engem! Tehát övé a kívánság, amit teljesítek! - mondta szinte ujjongva.
Zeiron csodálkozva nézett a tündérre.
'Hát ez is igaz!'
- Nos, Ameno, valóban Te érintetted meg a virágot - mosolygott bíztatón lányának. |
*Ameno arcára mosoly ült, füleit érdeklődve előre fordította.
Jókedvűen ugrándozott szülei lábai alatt, majd kilőtt, egyenesen a tündér felé.*
*Pallas ámultan nézte a tündért, miközben figyelt Amenora, így nem hagyta, hogy szárnytávolságon kívülre kerüljön. Mikor a kis kanca elszaladt volna, visszahúzta magukhoz.*
- Várj még kicsit. |
Szemkápráztató, szivárványló fény áradt ki a virágból, ahogy egyre jobban széttárult, sokkal több sziromról téve tanubizonyságot, mint várta volna....
A közepén egy kisebb, karcsú alak mozgolódott, majd ahogy a fény kicsit alábbhagyott, csodálkozva nézhettek egy ébredező tündérre.
- Tényleg tündér - hüledezett.
|
*Pallas - látva csikójuk rémült arcát, - bíztatóan rámosolygott Amenora és Ő is megbökte szárnyával.*
- Már alig várom, hogy kiderüljön! - *válaszolta halkan Zeironnak.*
*Ameno óvatos léptekkel közeledett a számára hatalmas virághoz. Nem siette el a dolgokat. Két lépést előre, egyet hátra tett... de végül csak elérte a vörös növényt.
Amennyire lehetett, messze állt meg és éppenhogy csak hozzáérintette orrát a virághoz, mire az irdatlan tempóban szétvágta szirmait. Ameno csak gyors reflexének köszönhette, hogy nem kapott egy taslit.
Nem telt bele 3 szempillantásba, és már szülei lábai alatt állt.* |
Óvatosan nézelődött, érzékeit messzire kinyújtva. Aztán hirtelen megtorpant.
Szemben velük egy óriási, már éppen nem elnyílt vörös virág dagadozott szépségesen.
- Ameno, nézd meg azt a virágot! - mondta halkan, csaknem suttogva, vidám szikrákkal a szemeiben.
Megbökte a csikót, majd kiegyenesedve Pallasra kacsintott.
- Alighanem megvan a tündér! Vagy az, amit annak tartottak - súgta kedvesének. |
*Ameno figyelmesen hegyezte füleit apja szavaira, de abiztonság kedvéért úgy döntött, nem megy szárnytávolságon kívülre...* |
Hátracsapta füleit a sértő zajra, és leengedte szárnyát, Amenót védendő. Kissé később felfedezte a virágot, ami lassan-lassan elhallgatott, így megnyugodott.
- Semmi baj, kicsim - mosolygott le lányára.
- Néha ilyesmi is van a virágokban.....Ne ijedj meg tőlük, itt semmi sem bánthat! Bár valóban elég borzalmas hangja volt.... - hagyta helyben horkantva. |
*Ameno egy ideig még mozdulatlanul állt, míg végül követte szüleit tovább a virágok között. Egy ideig semmihez sem mert hozzáérni.
Aztán az egyik szép virág nagyon megtetszett neki és kíváncsian szemrevételezte, érdeklődve körbeugrándozta. Végül kíváncsian megbökte szárnyával, mire a virág szirmai egyszer csak szétpattantak és fülsüketítő hangon kezdett dalolni.
Ameno ijedten nyerített fel vékony hangján és lábait nyakába szedve loholt szüleihez. Meg sem állt, amíg apja lábai között biztonságban nem érezte magát.* |
[105-86] [85-66] [65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Alighanem élete legszebb napja volt ez, amelyen egy talán sosem létezett tündért kerestek szeretteivel.
Kíváncsian pillantott a térképbe a csikó válla felett. 
