|
Témaindító hozzászólás
|
2007.08.29. 17:05 - |
 Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
-Istenem félelmetes volt!Jól vagy?-kérdezte párját
-Én kicsit szédülök den jól vagyok_nyomott egy csókot kedvese orrára |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Hirtelen két alak állt meg Mith előtt, neki bizonyára ismerősek lehettek, már ha tisztán látta őket.Az egyikük kérdezett.-Te vagy Mithrandir?
|
 Nem számolt a saját kimerültéségével, és hogy nem ismeri a hatalmas barlangrendszert......Össze-vissza kóválygott, és nem is vette észre, hogy eltévedt. Csak ment és ment, szédelegve, homályos látással, és tanácstalanul. Nem is kiáltott párja után, mert valahogy azt hitte, hogy csak még egy forduló, és rá is akad.
|
Egyre bizonytalanabb lett magában:valóban erre jöttek?és, ha arra?Talán hívni kéne Idahot, hátha tudná a kiutat..."Áh, dehogy!Idaho ismeri a környéket, de nem ezt a barlangot!"
"Mith, hol vagy már?"kesergett."talán itt kéne maradnom, előbb-utóbb csak rám talál valaki..."......."Ja, pár száz év múlva!"
Megállt, elhatározta, hogy pihen.Még nem volt éhes, s le is akart nyugodni....Kis idő múlva kísérteties, ám vidám nevetés hallatszott.Két fiatal sárkány tűnt fel!A homályban nem is látszott átlátszóságuk-Angel nem sejtett semmit.
Elindult feléjük mosolyogva.-Héj, várjatok!-kiltott oda hozzájuk.
A sárkányok eddig nem is vették észre, ezért meglepődten néztek a hang irányába.Angel ügetésben érte őket utól.Biccentett-Eltévedtem, nem tudnátok segíteni?....Nem akarok rosszat, csupán kijutni!-tette hozzá.
A két sárkány egymásra nézett.Az egyik közelebb ment, lehajolt hozzá (nem volt olyan nagy, de azért magasabb volt a kancánál).Jól megnézte.-Érdekes szerzet vagy!A hozzád hjasonlóknak nem igen van szárnya, s szarva....És nem ilyen hófehérek!
-Nos igen...-lépett hátra egyet Angel-Én nem idevalósi vagyok, csupán felfedeztem én is a barlangot!
A sárkányok megint egymásra néztek.-Hogy-hogy?Vadvidéki vagy, nem?
-Nem, Simbelmyne-i!Nem is hallottatok a Mágikus Versenyről?
-Nem....
A kanca tehát regélésbe fogodt, s elmesélte a Mágikus Verseny okát, történetét, s hogy a két világ most már "összeolvadt".A sárkányok elkerekedett szemmel hallgattták a történetet, s itt-ott csillanva a szemük, megkérdezték:-S mi is átmehetünk ugyanúgy a világotokba?
-Persze!
A fiatalok szeme még jobban megcsillant.-Mehetünk!
-Várjatok!-szólt Angel kissé bátortalanul-Van itt még valaki, aki eltévedt...egy szürke foltos pegazus, a férjem, de elkeveredtem tőle....
-Semmi gond, kiviszünk téged, s megkeressük!-mondta az öregebbik.
-De aztán utána megmutattot mindent Simbelbimban?-kérdezte a tüzesebb fiatalabbik, de az idősebb rögtön szúró pillantást vetett rá, amitől el is szégyelte magát.
Angel felnevetett.Már azt is megmosolyogta, hogy félre mondták Simbelmyne nevét.Bólintott, s a sárkányok egy írányba indultak.Követte őket.Nem is kis idő múlva már kezdett világosodni...De valami furcsa történt! a sárkányok tünedezni kezdtek!Angel furcsán nézte őket, de nem akart szólni, bár már sejtette, hogy nem élők....
Még nem értek ki, amikor a halvány lények megálltak.-Menj egyenesen!Hidd el, kitalálsz!Mi visszaindulunk, megkeressük a páod...Mi is a neve?
-Mithrandir!Ha megtaláljátok, mondjátok, Angel küldött!
A sárkányok bólintottak, s visszaindultak.Ahogy sötétebb lett, a kontúrjaik is életerőssé váltak..... |
Mithrandir közben kúszott-mászott a furcsamód kemény, hideg tetem mellett. Néhol szárnyai szinte veszélyesen lapultak rá, másutt meg meredeken csúszott lefelé, alig tudva fékezni! De végül hirtelen kizuhant a semmibe, gyorsan szétvágta hát szárnyait, és lebegni kezdett nem akármilyen erőlködés után.
A behemót egy hatalmas barlangban állt, amibe Mithrandir nem is látta torkollnak-e mások, így újabb rejtély jött az eddigiek mellé: hogy került ide a hatalmas lény?! A holt lény valóban állt, karja a szűk helyre szorult, ahol végigmászott a pegazus, és tökéletesen ép volt.......
Mithrandir valahogy körberepülte, és eltöprengett miért is jött ide....A behemóton semmi érdekeset nem látott.....
Leszállt a fejére, és a szemébe nézett. Megdöbbent. A szem drágakőből volt kifaragva!!!! Érdeklődve közelebb hajolt, mire mágia vágott a testébe! Villámcsapás erejű ütést érzett, vad fájdalmat, azután emlékek árasztották el!!!!!
Halott pegazusokat látott hatalmas teste előtt, összetört tetemeik elborították a sziklák vidékét, ahol üvöltve állt. Pusztított, és ez elégedetté, sőt boldoggá tette őt!
Továbbindult, letartolva egy patak egész virágos partját, majd erdőket, mezőket is! Ami élőt talált, megölte. Ami szépet látott, eltiporta. És bömbölt, bömbölt az örömtől. Lovagok jöttek, lovastul- páncélostul szakadtak darabokra mancsa erős roppantásában! Mágusok jöttek, vastag bundájáról visszahullott minden varázsuk, és ő a földbe döngölte a csontjuk porát is!
Azután egy napon egy hatalmas hegyet talált, aminek tetején valami csillámlott. Elkezdett felmászni, letördelve a dombnyi sziklákat maga alatt, de nem érdekelte. A csillogást akarta!
Egy barlangot talált a hegyen. Ahogy befelé mászott, aranyat és drágaköveket talált, amit sárkányok tüze világított meg! Sok-sok játszadozó sárkány tüze. Feléjük csapott, morgott, el akarta pusztítani őket is. Nem azért hagyta el otthonát, a vad, barbár vidéket, ahol a többi behemóttal kellett verekednie, ahol sárkányokkal kellett küzdeni és osztozkodni, mert ő nem tudott repülni, hogy itt most újra őket lássa! Légyként csapott le két fiatal, tudatlan, merészebb sárkányt.....Mire a többi lángot okádott rá! Dühösen feléjük rontott, de ekkor egy hatalmas sárkány mászott elő az aranyból!!! Gigantikus volt, és fején egy alak állt......Hófehér villanás vágott a szemébe.......Sötét lett....
Mikor felébredt, a sziklában állt! Ebben a borzalmas sötétben, beszorulva kuporgott, karja beszorult egy járatba, sehol sem látott kiutat, és még mindig kábultan nézett maga elé......egy apró alakra......Az metszőn nézett vissza rá.....Furcsán derengő szeme volt az apró alaknak! Ijesztő......
ÉS az megszólalt!
- Szörnyű dolgot tettél......Két fiatal sárkány halála szárad a lelkeden, akik nem ártottak neked! És tudom, hogy másoké is...De bűnöd azért oly nagy, mert a sárkányok lovasai is halottak...Megbántad tetted? Tudom, hogy értesz? Érzed a fájdalmat, amit okoztál?????
A behemót gonoszul morgott vissza.
- Mit bántam volna meg?...A világ kemény. Amit elveszek, az az enyém! Mindent akarok! Mások sem kegyelmeznének nekem.
- Ez önzés! Képes vagy megváltozni?? Honnan tudod, hogy mások hogy állnának hozzád? Csak gyilkoltál! Kérdés nélkül!!!
Újra morgott.
- Mit érdekelnek engem mások? Hm? Az a célom, hogy enyém legyen a világ! Semmi más nem számít!!!
A lény szemei erre hatalmasat villantak!
- Hát jó.....Akkor megkapod a büntetésed! Itt maradsz örökre, és mindenki tudni fogja micsoda borzalmas szörny voltál!!!!!
Mithrandir odalenn, a kövön tért magához.
Szédelgőn felállt, és alig tudva magáról, felrepült a lény karjához. Borzadállyal eltelve kimászott, végig az úton, azután szinte menekült kifelé............Csak megtalálja Angelt!!!! |
Könnyezvwe nézett Mith után, majd kifelé tartott a barlangból... |
Mithrandir lágyan elmosolyodott, és arcát Angeléhez simította,
- Nem lesz semmi baj....Ígérem, nem vállalok semmiféle felesleges kockázatot! Te vagy nekem a legfontosabb.....Szeretlek.
Elszánt pillantással a szűk helyre meredt, amin le lehetett menni a beszorult behemót hatalmas karja mellett, és elkezdett belepréselődni. |
| Nagy levegőt vett.-Na jó, menjünk!Félek, hogy bajod esik, ha nem vagy a közelemben!-próbált vicces lenni. |
A mancsra nézett, merengőn, furcsán távoli szemekkel, majd Angelre.
- Ha akarod, nem muszáj megnéznünk. |
| -De magadra sem akarlak hagyni,, ez veszélyes hely...és nem szeretek várakozni! |
Mithrandir mélyen párja szemébe nézett.
- Nem muszáj..... |
Nyelt egyet.-De! |
Mithrandir még jobban meglepődött, és még jobban elmerengett.
Aztán hirtelen így szólt:
- Azt hiszem mi végsősoron it csak akadémikus vitát folytatunk. Igazából csak úgy tudhatunk meg bármi biztosat, ha lemegyünk, nem? |
| Jó kérdés!De mivel nem tudott válaszolni, kérdéssel felelt.-S ha a vermek raktárok...élelem raktárok? |
A kézre meredt. No igen. Ez is egy lehetőség, méghozzá igen érdekes.
- Talán igazad van...De akkor miért a vermek? Mit akarhatott itt egy behemót? Hogyan szorult be így? |
| -S ha ő volt a betolakodó? |
| - Nos, nem tudom hogy került ide, de azt hiszem ez egy behemót tagja....És azon gondolkoztam, hogy talán ez a vermekkel teli barlang afféle védőszerepet játszott......Érdekelne miért....Miért akarhat valaki egy halott, beszorult behemótot védeni? |
-Mith!Mi a baj?-lépett súgva kedves mellé de megijedt az hatalmas kézfejtől, s Mithrandir mögé bújt.
-Mi ez?-kandikált ki kis idő múlva a tekintete-Hogy került ide?! |
Végig csendben állt, és méregette a másik két lényt, de most elmosolyodott.
- Különös, hogy épp párok járnak erre. Azt várná a lény, hogy komoly kalandorok vágynak ide. De mi lehetünk azok most! Gyerünk! - mosolygott Angelre.
Továbbindult, és kilépett egy barlangba a járatból oldalt. Látta, hogy a barlang másik végében valamerre tovább lehet menni, így kíváncsian arra indult nézelődve. Szárnyából újra előhívott egy tűzlabdát, és ennek hála épp idejében állt meg egy hatalmas verem előtt!
Ha ebbe belezuhan, a nyakát töri, az biztos, ráadásul ideje sem lett volna szárnyat bontani.....
Borzongva körülnézett. A barlang szakadékokkal, vermekkel, hasadékokkal volt telis-tele tarkítva, és Mithrandir nem is akarta tudni hányan lelhették már itt halálukat....
Visszafelé indult Angelhez.
'Tudnám mi okozta ezeket a réseket és hasadékokat! A legtöbb barlang és járat a környéken sima....Ha földrengés csinálta volna, azok is roncsoltak lennének....'
Hirtelen megállt. Talán valami mágia tette ezt? Koncentrált, de nem érzett semmit. Újra körülnézett a labda fényénél, de a vermeken kívül nem látott semmit. Nem is tudta miért, odament az egyik verem széléhez, és óvatosan belelesett.
Semmit sem látott! Ledobta a labdát, de annak fényében egy üres vermet látott csak......
Értetlenül új gömböt hívott elő, és egy másik vermet is megnézett. Az is üres volt! Ahogy a következő, és az azután jövő is.....
Mithrandir átegyensúlyozott két verem közt a padlón, és ekkor már ott állt a barlang nyílásánál.
Oda is benézett, és megdöbbent. Egy akkora kézfejet látott, aminek tenyerében Angellel is kényelmesen elfért volna! Szűk volt a hely, nem is látta, hogy a kézfej valamiben folytatódik-e, de ahogy a tagot nézte, nem is volt rá kíváncsi!
Kihátrált, és elhatározta, hogy nem lesz kíváncsi hogy szorult ez a kézfej ide....Rég halott a tulajdonosa, ez biztos.....
'Talán egy behemót??? A rég kihalt faj tagja? De hogy került ide?'
A vermet nézte, ami előtt megállt. Hogy kerültek ide a vermek? Minek ide ennyi verem? Valaki talán ki akarta szabadítani a behemótot, amikor még élt? Márha élve került egyáltalán ide? Ilyen primitív módszerekkel akar valaki tolvajoknak gátat szabni?
Hirtelen megállt a gondolatmenetben.
'Tolvaj....Miért épp erre gondoltam? Ki akarna ellopni egy behemótot?' nevette majdnem el magát.
Aztán megdöbbent.
Talán nem a behemótot akarhatja valaki ellopni! Hanem valami...mást!
A vermekre nézett....Talán csak a mágia ébreszti fel a valódi csapdát..vagy ha valaki kifelé jönne! Vagy az esetleges tolvajok nem is tudnak varázsolni, így ez a verem-módszer is elég.
Mithrandir mostmár sokadszorra fordult meg.
Odamászott újra a mancshoz.
'Hogyan tovább......? Mi kellhet innen bárkinek?....' |
-Pontosan.Nem zavarunk.Üdv-köszönt el majd elindult egy mellékágba.Mikor Thorin beérte őt együtt sétáltak tovább...Majd egy útvesztőhöz jutottak
(pókok útvesztőjéhez reag) |
Ő is bólintott.
-Nos, akkor talán nem is zavarnánk tovább.-mondta, hiszen nem akarta feltartani a felfedező körúton lévő párt, no meg persze ő is kíváncsi volt a többi helyre. |
[144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Ahogy megérkeztek Kabarla megkönnyebült.Megmenekültek a vihartól és újra békében lehetnek együtt.
Hirtelen két alak állt meg Mith előtt, neki bizonyára ismerősek lehettek, már ha tisztán látta őket.Az egyikük kérdezett.-Te vagy Mithrandir?
Nem számolt a saját kimerültéségével, és hogy nem ismeri a hatalmas barlangrendszert......Össze-vissza kóválygott, és nem is vette észre, hogy eltévedt. Csak ment és ment, szédelegve, homályos látással, és tanácstalanul. Nem is kiáltott párja után, mert valahogy azt hitte, hogy csak még egy forduló, és rá is akad.