|
Témaindító hozzászólás
|
2007.04.25. 15:31 - |
 Könnyedén ügetett be az erdőbe.Órákig ment,aztán hirtelen egy erős fényt pillantot meg.Még soha nem látott hozzá hasonlót.Kíváncsiságtól égve az erős fény felé vette irányát.
Egy hatalmas,fénylő kapuhoz ért,amin virágok futottak fel.Szinte barátságosan hívta magához.Közelebb lépkedett hozzá és a kapu kinyílt.
Ami bent fogadta,az minden képzeletét felülmúlta: égig érő fák voltak mindenütt,amik finom kékes árnyalatban úsztak.A fákon takaros kis kunyhók voltak,amik szinte a fákba olvadtak.A faházakon kívül,még rengeteg szökőkút,és különböző méretű házak voltak,bizonyára némelyik templom,árusok helye és még sok sok hasonló volt és mindenütt könnyed,tünde muzsika szólt.Ami mégis a legérdekesebb volt,azok a lakosok voltak.Volt rengetek mágikus lény,de a többségük tünde volt.
A mámoros látványtól egészen elállt a lélegzete.Be is lépett,hogy körülnézzen ezen az új helyen. |
[314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
 Délceg csak ügetett a kanca mellett és nem szólt egy szót sem. |
 - Még nem tudom. El. |
-És hova akarsz menni?-ügetett utána. |
Ezüstcsillag megállt a ménnel szemben, kihúzta magát, és nyugodt hangon felelt:
- Elmegyek innét. Ez nem az én hazám!
Azzal felemelve fejét ügetni kezdett tovább kifelé. |
Még utóljára hátranézett.Látta, hogy Szerencsecsillag is arra tart amerre Ő.
Megfordult, a kanca felé.
-Nah?Hogyhogy elhagyod ezt a helyet? |
Szomorúan és megrendülten nézett a mén után. De megértette Délceget.
Megrázta a fejét, hogy szabaduljon a tündéktől "elkapott" bánattól.
Bizonytalanul lépett párat előre, aztán csak megállt.
Régi világa járt az eszében. Ott sosem sírt. Sosem félt....Boldog volt a fényben, tanulta a varázst és a békét, a tündék nyelvét és bölcsességét, és könnyelmű volt....Vajon most jobb lény?
Komolyabb lett. Felnőtt....De ez a keserv...korábban sosem fogta el!
Megrázta az önbírálat....
Aztán visszanézett az emlékcsarnokra. Az ő erdeje nem ilyen volt! Helyes volt egy fairth-et ajándékozni....De nem akart itt élni!
Döntött, és sietősre fogva a lépést, ő is kifelé indult. |
-Elnézést, de Én ezt nem hallgatom tovább!Bocsáss meg!Szörnyű!Azt elhiszem, és részvétem, de nem lehet örökké csak sírni a MÚLTON!És ha akrod tudni, Te egyfolytában siratod őket!
Mondta azzal hátrálni kezdett, majd megfordult és sétában elindult kifelé az erdőből.
-Örültem, hogy segíthettem, az idetalálásban!-mondta végleg |
- Ettől még ez borzasztó - suttogta lehajtva fejét.
- Senki sem tudja már meg valóban milyen csodásak lehettek! Csak ezek a képek maradtak.....Jóvátehetetlen veszteség! És mennyi lény halhatott meg! Sokan ártatlanul, nem is tudva mi történik velük! Mennyi harcos bukhatott el! Mennyien lehetettek rabokká! Nem segíthetünk már, de.....Egyáltalán elsiratta valaki azokat az élőhelyeket lés élőket, amikből csak egy képtár maradt és néhány kacat?... |
-Szörnyű, de már vége!Nem tudsz rajta segíteni!Hiába siránkodsz, nem tudsz mit tenni!Ahogy Én sem és senki más sem!
|
| - Az enyém tényleg nem - rázta meg a fejét - De a többi világ, aminek odafenn őrzik az emlékeit?! Amik talán ugyanúgy hiányoznak valakinek? Márha van túlélő......Ez olyan szörnyű! |
| -De hát nem is biztos, hogy elpusztult!Sőt!Valószínűleg nem pusztult el a Régi hazád!-mondta. |
Csak vadul megrázta a fejét válaszul, ahogy összeszorította szemét-száját. Így is reszketett, könnyek folytak végig az arcán, és már nem is tudta jó ötlet volt-e idejönni.
- Ennyi szörnyűség... - szakadt ki belőle végül a sóhajtás.
- Ennyi szörnyűség történt a Gonosz miatt....Világok pusztultak el! Annyi fájdalom, annyi veszteség..... |
Délceg csöndesen végignézte a megrendítő történéseket, de amikor Ezüstcsillag elrohant utána kiabált.
-Hová mész?-kérdezte, majd utána rohant.Nem látta Csillagot elesni, de hallotta, s erre begyorsított.
Leért hozzá és segített neki felálni.
-Jól vagy?-kérdezte. |
 Nagyot nyelt, és végül legyűrte megrendülését.
Fejet hajtott, ezúttal mélyen meggörnyedve, és csendesen ennyit mondott:
- Megtiszteltetés itt lenni veletek, és őszintén örül a szívem, hogy itt éltek....Remélem boldogság és Fény vár a jövőtökben.....
- A jövőnkben - javította ki egy mosollyal a tünde, és megsimogatta Szerencsecsillag nyakát. Aztán szemügyre vette a fiatal pegazust.
- Azt hiszem sokat kell még tanulnia ennek a fiatal lénynek - mondta egyszerre szelíden és mosolyogva, s mégis komor szigorúsággal.
- Nagyon fiatal még, nem élte meg a Sötétséget....Amiért én inkább hálás vagyok - felelte gyorsan Szerencsecsillag.
- Szerencsés ifjú! - bólogatott a tünde, majd Jövőtváró elé lépett, s pár pillanatig mélyen a szemébe nézett.
- Nem hiszem, hogy illene ide - mondta végül az ezüsthajú lény - De talán talál magának itt valamit..... - elmosolyodva folytatta - Innen nyugatra, pár órányi repülésre találsz egy küzdőteret, ahol a mi fiataljaink fejlesztik képességeik. Ha gondolod, látogass el oda. Te pedig nézd meg a tekercset nyugodt szívvel - intézte szavait a kancához, majd meghajolt és távozott.
Szerencsecsillag egy darabig hallgatott, majd elmosolyodva szólt fiához:
- Lenne kedved tündékkel kipróbálni magad?
Földbegyökerezett lábakkal állt nem sokkal a bejáraton túl.
Előtte a falakat képek borították, a rég elveszett világok szépségét ábrázolták, vagy azok borzalmas pusztulását.
- Fairth-ek - sóhajtotta remegő hangon. Sehogy máshogy nem lehet ilyen megrendítő műveket alkotni.......
Csak beljebb lépdelt, a képeket nézve, majd feltűntek neki a terem közepén, elszórtan álló talapzatok. Az egyiken egy gyönyörű, szárított virág feküdt, a másikon egyfajta zeneszerszám, a harmadikon egy törött kard....egész sok tárgy pihent itt a csendben. Ezüstcsillag sejtette, hogy mindnek van története, de már nem akarta őket hallani.....
Sejtette, hogy csak a tündék képesek egy ilyen emlékcsarnokot létrehozni.....Csak aki egész életében bánattal él együtt, az tud egy ilyen helyre belépni és itt időzni, mindent ismerve.....Becsülte ezért a rendkívüli népet, de szeretett volna már elmenni.
- Mi úgy éreztük, hogy nem hagyhatjuk teljesen elveszni az elpusztított világokat........Legalább emlékeikben élhessenek tovább - mondta csendesen az eddig velük tartó tünde, szinte felelve Ezüstcsillag gondolataira és érzéseire.
- Megrendítő hely - mondta szinte suttogva a kanca.
A tünde bólintott, majd egy sarokból felemelt egy palatáblát.....
Ezüstcsillag hosszan bámulta a tárgyat, majd lassan előrelépdelt, a tábla fölé hajolt, és néhány pillanat után suttogott pár szót.
Gyönyörű erdei tisztás folyt szét a képen. Ezüstcsillag és egy ifjú tündelány nevettek a képről, fényben fürdőn az ágak közt. Elmosódott lett, mint ahogy a fodrozódó vízfelszínen a tükörképek, de nagyon megragadta a múltbeli boldog pillanat szépségét.
- Köszönöm - mondta halkan a tünde, Ezüstcsillag pedig egy bólintás után elhagyta a termet, szinte rohanva le a lépcsőn. Teljesen megfeledkezett Délcegről, és ahogy könnyek lepték el a szemeit, csúnyán elesett a lépcső alján. |
*Követte anyját a levegőbe, míg fel nem értek.
Csodálkozva és furcsállva nézte a berendezést. Fülei ide-oda jártak és nem bírt betelni azzal a rengeteg mássággal, ami ezen a helyen volt...
Nem értette a társalgás végét, de tapintatlannak érezte volna felvilágosítást kérni.
Csöndben állt és vezetőjükre, majd anyjára sandított.* |
| Csodálkozva nézte a szökőkút feletti házat és elgondolkodva hallgatta az idős tündét, majd követte Ezüstcsillagot. |
- Ó, biztos vagyok efelől....De nagyon szerettem őket.....Mellesleg sosem volt szándékos. Mindig csak bajba sodródtam....
Közben egy hatalmas szökőkút elé értek, ami fölött összefonódtak az ágak. Az összefonódott, hatalmas ágakon egy csodálatos ház ült, mint fióka a fészekben, de ez nemcsak fából épült-fonódott, hanem kristályos üvegből is. Gyönyörű volt a víz felett......
- Talán ez lehet az uralodó háza - mondta a kanca áhítattal, de erre csengő nevetést hallottak.
A szökőkút mögül egy idősnek tűnő tünde férfi lépett elő. Csak a haja hófehérsége és szeme mélysége mutatta korát, arca örökifjú volt, mozgása kecses, könnyed.
- Nem, nem. Itt nincs uralkodó - mondta kedves hangon.
- Bocsánat - motyogta Ezüstcsillag.
- Ugyan! Semmi baj, máguslény, nincs miért bocsánatot kérned. Nem tudhattad. Ez a ház egy emlékcsarnok, a Sötétség áldozatainak emlékére....Sok történetet őrzünk itt...Sok emléket. Ha jól sejtem Neked is fel kellened menni oda - nézett merőn a kancára.
A szürke lény egy ideig csak csodálkozva állt, majd bólintott.
A tünde erre intett, és az egyik hatalmas fához vezette őket, aminek meglepő módon a belsejében vezetett fel egy lépcső. Épp elég hely volt Ezüstcsillagnak, aki el is indult fel. |
Elmosolyodott.
-A szüleid jól megszenvedhettek veled!-nevetett. |
Elmosolyodott.
- Amikor kamasz voltam, elvesztem a saját otthonomnál! - nevette el magát.
- Nem is volt olyan rég... - pirult el kissé.
- Egy különös, idegen varázst láttam...Vagy valami olyasmit....Nem is tudom már mi lehetett....Nagyon hosszan űztem az erdőben rohanva, és mire körülnéztem, sem az ismerős fákat, sem egy teremtett lelket nem láttam! A bűbáj eltűnt, én pedig egyedül voltam a nagy, sűrű erdő ismeretlen pontján....Már rámesteledett, annyit kutattam, de olyan sűrű részeken jöttem át, hogy nem tudtam hazakövetni a nyomaim....Apám jött értem....Alaposan megmosta a fejem a botorságomért! Azóta ügyelek rá, hogy ne kószáljak akármerre és kiismerjem a vidékeket! |
Elmosolyodott.
-Nem, nem!Dehogy untatsz!Mesélj csak! |
[314-295] [294-275] [274-255] [254-235] [234-215] [214-195] [194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Könnyedén ügetett be az erdőbe.Órákig ment,aztán hirtelen egy erős fényt pillantot meg.Még soha nem látott hozzá hasonlót.Kíváncsiságtól égve az erős fény felé vette irányát.
Délceg csak ügetett a kanca mellett és nem szólt egy szót sem.
- Még nem tudom. El.
Nagyot nyelt, és végül legyűrte megrendülését.