|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 21:00 - |
 *Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
-Jól vagy? -kiáltott hátra kissé aggodalmasan. |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
Elgondolkodva, töprengve nézett Whisperre. Valóban az volt, különös...de ezek szerint, Agrenost már tudta, nem véletlen.
Azért a lelke mélyén örült, hogy nincs egyedül, annak ellenére, hogy magányra vágyott. |
 - Újra és újra és újra....mindig ugyanúgy.... - fejezte be.
Újra Agrenostra nézett, de ezúttal már nem bizonytalanság volt a szemében, hanem némiképp félénk érdeklődés. Mintha azon töprengene kivel is hozta össze a Sors.....
- Különös.... |
Újabb bólintás.
-Néha azt kívánod, bár lenne már vége, bár meg sem történt volna...de a nap mindig újra felkel, és újra lenyugszik, makacsul, és az idő megy tovább... |
- Reméled, hogy egy nap valahogy végetér, pedig dehogy. És nem tudsz továbblépni sem. Visszafelé meg nem folyik az idő..... - mondta tovább lassan.... |
Lassan bólintott.
-Nos, igen...-szólalt meg kicsit nehezen.-Én is, bár nagyon régen, még csikókoromban történt, még mindig nem tudom elfelejteni azt a napot, mikor a szüleimet elvesztettem...bárhogy próbálom is.
-Néha erősebben, néha gyengébben tör rád ez az érzés, de szabadulni nem tudsz tőle... |
Lassan bólintott.
-Nos, igen...-szólalt meg kicsit nehezen.-Én is, bár nagyon régen, még csikókoromban történt, még mindig nem tudom elfelejteni azt a napot, mikor a szüleimet elvesztettem...bárhogy próbálom is.
-Néha erősebben, néha gyengébben tör rád ez az érzés, de szabadulni nem tudsz tőle... |
Állta a pillantást. Aztán, némi szünet után válaszolt halkan:
- Talán.....Ha valóban ugyanazért jöttünk ide....
A messzeségbe nézett.
- Nem voltam elég erős, hogy megvédjem, akit szeretek. Hosszú ideig nem gondoltam erre, próbáltam örökre elfelejtett szakasznak tekinteni az életemből....De nemrég újra szembesültem azzal, hogy ezt nem lehet elfelejteni..... |
Hosszan és mélyen nézett Whisper szemébe.
-Már az is sokat elárul, hogy ugyanazért jöttünk ide...-szólalt meg halkan. |
- Miért lenne bennünk valami is közös? - kérdezte, de érezni lehetett a hangján, hogy ő is tudja: ostobaság kérdezni ezt.... |
Megrázta fejét.
-A tréfálás nem az én szakterületem.-mondta apró félmosollyal. |
Aprót ágaskodott döbbenetében, aztán a ménre meredt hitetlenkedő, neheztelő, elámult szemekkel.
- Ne tréfálj!..... - mondta halkan, komoran, szinte kissé számonkérőn. |
-Mert...magamra ismertem benned.-felelte meg ezzel a mondattal az összes kérdést, ugyanolyan halkan, bizonytalanul, de ugyanakkor meggyőződve. |
Agrenost szavai szívenütötték. Nagyon személyes hangon szólt hozzá, és a fekete lény érezte, hogy őszintén szól, tiszta a lelke, és jóindulat hajtja, semmi más. Meglepetésében és riadalmában hátrahőkölt, de a sziklaszirtje véget ért ott, így meg kellett állnia. Hosszú ideig hallgatott szinte gőgösen és ridegen, másfelé nézve, kihúzva magát. De valójában gondolkozott. Mit is gondol most? Hisz nem is ismeri ezt a mént! Mégis a szavai olyanok voltak, hogy nem gondolta gonosznak, aljasnak, sőt. Mit is érez? Már ha érezhet egy összetört szív.....Bízni kezdett.....Nem is tudta miért.
- Honnan tudod milyen lény vagyok? Nem is ismersz engem. És ki vagy Te, hogy azt gondolod segíthetsz? Honnan tudod, hogy Te éppen segíthetsz nekem? - kérdezte végül halkan. Ha a vihar igazi erejével tombolt volna körülöttük, nem is lehetett volna hallani. |
Némán hallgatta végig Whispert. Olyan ismerős volt számára ez a kifakadás, hogy egyáltalán nem haragudott érte.
-Abban igazad van, hogy nem tudom, min mentél keresztül.-bólintott lassan.
-De szeretnék segíteni...és nem mondom azt, hogy minden jó lesz, mert nem szeretek felelőtlenül ígérgetni. De hagyd, hogy segítsek...
-Bár valóban úgy érzed, hogy nem vagy képes rá, a belsőd nem fogja hagyni, hogy feladd...hiszen egy pegazus sosem adja fel.-mosolyodott el halványan.-Főleg egy olyan pegazus, mint te...
Lehjtotta egy pillanatra fejét, mert szemét égetni kezdték a könnyek...annyira magáraismert ebben a pegazusban, hogy nem hagyhatta, hogy olyan legyen, mint Ő! |
Nagyot csapott farkával, és ledobbant egy Agrenosttól nem messzi szirtre.
- Nem tudod min mentem át - mondta enyhe éllel a hangjában.
- Nem tudod ki vagyok, mi vagyok, miért vagy az ami! Igenis egyedül voltam soká és manapság is általában, és nem hagyom el magam, sosem szoktam, de amin nem lehet segíteni, azon nem lehet segíteni! - dobbantott lábával is!
Agrenostra nézett, és látta, hogy nagy-nagy kár, hogy kifakadt. Szégyenkezve, saját magától megdöbbenve fordította el arcát.
- Sajnálom..... - mondta halkan.
- Te jót ajánlottál nekem, de.....néha úgy érzem már semmit sem akarok elfogadni.....Sőt, nem is vagyok képes! |
Pár pillanat csend következett, majd Agrenost, látva, hogy Whisperwind kezd magába roskadni, megszólalt:
-Mindenesetre nem szabad elhagynunk magunkat.-figyelmezette a pegazust.
-Tudom, nehéz és úgy érzed, magad maradtál, de tudd, hogy nem vagy egyedül. Ott vannak a társaid...és...én is.-tette hozzá elbizonytalanodva. |
- Igen...... |
Bólintott.
-Akkor te is a múlt miatt jöttél ide?-kérdezte csendesen. |
Elborzadt a hallottaktól. Aztán lehajtotta a fejét, és nagyon-nagyon halkan, színtelen hangon ezt mondta:
- Megértelek. Én önmagam miatt is magányos típus vagyok, de.....nekem is most mindenképp egyedül kellett lennem. Ha kísért a múlt, annál nincs rosszabb - sóhajtotta olyan üres szemekkel, mintha halott lenne, vagy a lelke kisuhant volna valahogyan a testéből.... |
Nagyot sóhajtva rázta meg fejét.
-Nem az a gond, hogy nem értenek meg...csak...-kezdte nehézkesen-nem is tudom. Egyedül jobb átgondolni.
-Egy álmom miatt jöttem ide. Egy álom miatt, amiben valaki olyan sérüléseket ejtett rajtam, ami, miután felkeltem látszódott. Mintha valóban megtörtént volna...
-Aztán...a Kristályhegynél, egyik társad segítségével ( itt röpkén elmosolyodott ) kiderítettem, hogy a nevelőapám volt az...és gondolkodnom kellett, hogy rájöjjek, miért... |
[197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Míryel még pár lépés erejéig előreküzdötte magát a magas, keményre fagyott és csontig hatóan hideg hóban, majd kimerülten megállt és megfordult. Tekintetével a csődört kereste.*
- Újra és újra és újra....mindig ugyanúgy.... - fejezte be.