|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.19. 20:15 - |
 Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Legalábbis, ő így érezte a torony ablakának párkányán.
Lazán megfordult, és nézte kicsit az elétáruló látványt: a fátyolos-fügyönyös falú, szőnyegekel bélelt szobában csaknem mindenütt párnák pöffeszkedtek.
A legnagyobbon, amin egy sárkány is elfért volna, egyetlen lény feküdt.
Egy alig derengő, fehér lény. Úgy feküdt, mintha soha többé nem akarna felébredni. Homlokköve seszínű volt, és néha kavargott, majd újra kihunyt.
A föléhajló, leginkább rémre emlékeztető kanca suttogása betöltötte a szobát. Ahogy a suttogás néha felerősödött, úgy kezdett a homlokkő változni.
A suttogástól, bár Galbatorix már régóta ismerte a csontmaszkos lényt, most is kirázta a hideg a csődört.
A hangok egyáltalán nem tűntek eviláginak. Igaz, hogy a tulajdonosuk épp varázsolt, és önmagában sem volt evilági, de ahogy a hangok csaknem kicsalták a lelkét simításukkal, hogy kövesse őket, hogy hagyja abba a fejtörést és borzongást, és olvadjon fel a csodás, súlytalan táncban....Galbatorix ellen tudott állni, de nem kedvelte mindezt. Túl idegen volt őtőle! Épp ezért kellett neki Vanwa Vala. Tudta jól, hogy a kanca nem ártana neki, most is legföljebb szórakozik, ugyanakkor sosem tudta megzokni ezt a hatalmat. A suttogás erősödött, halkult, hullámzott a szobában, szavak nélkül szólt, és Galbatorix tudta, hogy hat.
 Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
- Mi az?! - hörrentett feszülten, és előrelépett.
- Nem tudom felébreszteni...Nagyon gyenge.....Nem is látom értelét próbálgatni..... - mondta, aztán egy csaknem elrejtett tálhoz lépett, ami a párnák közt lapult.
Ivott belőle, majd elnyúlt Lilina mellett.
- Miért nem hagyjuk csak úgy itt? Hadd pihenjen. Mi baja lehetne itt? Gyerünk innen! - mondta a fehér lényre pilantva, méricskélve őt.
Könnyedén és lesajnálóan nézett a csődörre, elnyúlva a párnáján.
- Galbatorix, ne bolondozz! A kancának szüksége van rám. Megtehetném, igen, megtehetném, hogy hagyom kiszakadni a testéből, és aztán visszaparancsolom. De annyira gyenge, hogy történhetne tragédia! Mellesleg: amíg jó helyen van, addig ottmaradjon, ahol van az a lélek! a helyén! Ez nekem minden erőfeszítést megér....
Sötéten elvigyorodott.
- Ez éppolyan erőfeszítés, mint az én álhatatosságom, hogy végre hozzámgyere!
Nagyot, reményvesztettet sóhajtott.
- Galbatorix.....ezt már sokszor megbeszéltük.........
- És még mindig nem értem a választ! - dobbantott.
Türelmesen pillantott a lényre.
- Kár lenne egy ilyen szép, gyümölcsöző, észérveken és érdekeken logikusan alapuló szövetséget bolond érzelmekkel tönkretenni!
Horkantott.
- Bár lehetnénk épp őszinték is: nem vagyok bolond! Tudom jól, hogy sosem bíznál bennem, és Te is tudod, hogy én sem igazán benned! Régóta ismrjük egymást, és mikor egymást védjük, akkor is szemeket növesztünk hátul! Akiket érdekek hajtanak, megértik egymást, tehát tudhatnád, hogy ez minden lenne, csak nem helyes döntés! Csak azért, hogy szilárdabb legyen a szövetségünk, meg hogy jobban szemmel tartsuk egymást a közelség miatt.....tudod jól, hogy az lenne a vége, hogy valaki ki- aztán meg felhasználná a másikat....és valószínűleg egymásnak menénk. Könnyeb meggyilkolhatóság....ez nem indok egy házassághoz! Mellesleg...mondj szentimentálisnak, de nem tartom etikusnak sem, hogy nem szerelemből-szeretetből házasodjunk.....Igaz, hogy nekünk idegen az etika, de ez az én elvem, és tartom magam hozzá! Azért egy dologban igazad volt - gonoszul elmosolyodott - ideje menni! Indulj!
Morrant, aztán nem vágott vissza azzal, hogy talán ideje másik szövetségest keresni, és erre Wizarde, Vanwa tagadott "lánya" épp megfelelne.
Sagulon, akit meg Vanwa elfogadott, jó lenne harcosnak...Bár ő hű Vanwához...
Megrázta a fejét.
Nem. Wizarde még Vanwánál is idegesítőbb. Jobb megmaradni a bejáratott módban...
Egyelőre......
Kilépett az ajtón, amit súlyos függönyök takartak, és vissza sem nézve elindult.
Kiérve a toronyból, ahol Vanwa elszállásolta védencét, elvegyült a szürreális város szürreális tömegében. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
 Lionelf nem vesztegette az időt, hanem egyenesen iderepült.
Nagy sóhajjal vette célba a torony tetejét, és tudta, hogy igen bonyolult mágiát kell végrehajtania, hiszen mindenkit le kell tennie, de ő nem férhetett el a mellvéden, ami a tornyot vette körbe.
Susurrus ért talajt először, de már nem is vette körbe a kígyozó sárkánytest, aztán Fúrior puffant le, a szétfoszló sárkány tekeredett még egyet, és mielőtt eloszlott volna, Ceuron is lesimult a kőre. Lionelf kicsit fáradtan, lihegve koppant éles patáira, utolsóként.
- Hívd Démontangót! Talán ő még tudja hogy áll a feje tetején ez a kóceráj! - csattant fel, ahogy a némán álló Fúriort észrevette.
 Fúrior elhúzta a száját, de nem ellenkezett, hanem bekocogott a toronyba nyíló széles ajtón. Odabenn különös sötétség várta, meleg és illatos, de valahogy baljós. Ügyet sem vetve rá elindult lefelé egy óriási csigalépcsőn.
- Tudnám ki az a Démontangó! - hörögte fintorogva.
 Ceuron eközben rendszertelenül kapkodta a levegőt, és küzdött a hagymázas álom szörnyeivel.
 Susurrus aggódva hajolt pegazus társa fölé.
- Talán ehhez nem is Démontangó kellene, hanem rögtön Vanwa Vala! - mondta, komolyan nézve Lionelfre.
- Én meg nem keresem a sámánlényt, az már egyszer biztos! - toppantott Lionelf válaszul, de őt is nyugtalanította Ceuron csendje.
 - Fúrior még mindig forró egy lény - mondta mélyen zengő, nyugodt hangján, kilépve az ajtón.
- Egyszerűen elment mellettem - mesélte, és Ceuron fölé hajolt - Örülhetünk, hogy él....Ha ennek a démonnak Kitörése lett volna, egyikőtök sem ér ide...Vigyük el Naryához! - javasolta, és hátára pakolták a pegazust.
- Ne maradjatok le! - intette a csapatot. Aztán megtorpant, mert egy csillagfehéren ragyogó idegen pegazus kanca is velük mozdult.
- Hát Te ki vagy? - kérdezte meglepetten.
 - Nem tudom, de ha arra gondolok milyen hideg a víz, inkább várok, hogy elvigyen ahová akar - felelte nyugodtan, a patáiktól nem messze hullámzó bíborságot nézve.
- A szárnyaink még nem száradtak meg...... |
 Anyjára vigyorgott.
El is feledkezett a teknősről egy pillanatra, mikor a patái alá pillantott.
-Meddig megyünk még vajon? |
 Kyara - habár utálta ezt bevallani - nagyon szeretett itt lenni. Nyugodttá tette a hely atmoszférája, a tény, hogy nem eshet bajuk, hogy nincs egyedül, hogy itthon van. Mióta eriszi lett, ez a hely nyitva állt előtte, és szavatolta a védelmét, ez pedig egy olyan lénynek (és anyának) mint ő, nagyon-nagyon fontos volt. Biztos alap volt az élethez.
Így mosolyogva, fiát terelgetve, mély és nyugodt sóhajokkal, csillogó szemekkel lépegetett a lassan emelkedővé váló utcán......
- Az lesz az! - nyerítette lelkendezve a hatalmas torony alapjait meglátva az út tetején. Ez volt a városban a legnagyobb torony......A hatalmassága hajdani óriási csatákról mesélt, arról, ahogy a tomboló árban rendíthetetlenül állt......De a valóságban persze a városnak olyan mágikus védelme volt, hogy támadónak a közelébe sem volt esélye jutni. A fellegvár egyszerű dísz volt és kilátó. |
 -Rendben! - egyezett bele. Minél beljebb haladtak a városban, egyre csodálatosabbnak találta. Noha nagy volt a tömeg, s közel maradt, amennyire csak tudott Kyarához, s Kyradorra is vigyázott fél szemmel, az épületek díszítése, a formák már alapjában magával ragadták. És ez még csak a külváros!
|
Tara is elnevette magát Beatles jókedvétől.
- Ez aztán a helyes hozzáállás! Biztosan Te leszel a világ legnagyobb mágusa, ha így folytatod! - kacsintott. |
 Szomorúan megingatta fejét, majd megfordult és eltűnt a tömegben.
-Akkor sokáig maradok!-mosolygott anyjára!
-Főleg, hogy egy darabig biztosan nem jutunk ki!-nevetett |
 Leonardo nem felelt, csak lépdelt tovább.
Nem is nézett vissza, és nem is mutatta jelét, hogy hallotta volna a kancát.
Megcirógatta Beatles üstökét, és mosolyogva válaszolt:
- Biztos vagyok benne, hogy az lehetsz! De igazából bárki bejöhet ide......csak kérdés, hogy mennyire épen, miként megy el, már ha ki tud jutni. Azok, akik veszélytelenül, vidáman játszva bejöhetnek ide, még nálam is erősebbek. De élvezem, hogy próbára tehetem magam! És Neked is jót tehet, ha ilyen helyeket látsz. Sokat tanulhatsz! A védővarázs pedig megvéd, mert a fiam vagy, úgyhogy ha kedved van, kalandozhatsz itt, amíg csak akarsz! |
-Nem!Csak egy anya, aki segítségért kiált!-szólt lehajtott fejjel, s közben hangja fokozatosan halkult...
-Hiberniusz az építész?És ha én itt vagyok...és erős mágusoknak....én akkor hogyhogy itt vagyok?Egyszer majd lehetek én is nagyon erős mágus? |
Leonardo hosszú pillanatokig bámult a kancára üres, megkövült szemekkel.
Aztán hirtelen hátatfordított neki, és elindult az ellenkező irányba.
- Bolond vagy! - kiáltotta hátra a fehér lénynek.
- Ezt a hatalmas várost egyetlen lény parancsára építették. Sokmindent ő maga csinált benne, méghozzá varázslattal. Ez a lény az Építész. És az ő különös, néha bogaras varázslatai sok helyen csinálnak érthetetlen dolgokat. Sosem lehet tudni! - magyarázta fiának.
- Lehet például ez a teknőc is egy ilyen bűbáj, vagy az, hogy szállít minket.....Ez az épület persze mindenképpen Hibernius parancsára változik folyton, mint afféle játszóház, de erős mágusoknak. |
-De hát akkor ki segít rajtatok?-kérdezte kétségbeesetten-Nem lehet, hogy egymást kéne segítenetek, támogatnotok?
-Az Építész bűbája?Az mi? |
Majdnem elnevette magát, de végül csak kicsit érződött a hangjából a keserűség:
- Segítség? Hát nem tudod, hogy ide hiába jöttél segítségért? Mind bajban vagyunk.....Minden eriszi beteg. És senki sem tud segíteni a párodon közülünk. |
-A nevem Berkenye!Fantom a párom, s az utóbbi időben nagyon megváltozott....tudom miért-halkult a hangja-...de ez nem mehet így tovább!Segítségért jöttem!Hátha valaki tud rajta segíteni! |
- Megtaláltad őket - mondta ugyanolyan üres hangon.
Lassan végigmérte a kancát, majd megjegyezte:
- Ismerősnek tűnsz....Valahol már láttalak.....Ki vagy?
- Nem tudom - nevetett Beatles féktelen kíváncsiságán.
- Lehet, hogy csak véletlen. És nem tudom hová is visz minket - tűnődött.
- Lehet, hogy az Építész bűbája...de lehet valami más is! |
-De mi dolga velünk?Vagyis miért jó neki, ha kivisz minket?-kérdezősködött, de láthatóan élvezte az utazást.A kilátás mindig, mindenhol ugyanolyan volt, de Beatles képzelete határtalan volt, s most így egy teknős gátán szívesen játszott volna barátaival izgalmasabbnál-izgalmasabb játékokat.
De nem volt itt senki, az eriszi csikók közül....
Meglepetten, de megkönnyebbülve nézett a pegazusra, hogy végre valaki legalább szóbaáll vele.
-Köszönöm és üdvözlöm!Örülök, hogy végre találok itt valakit, aki nem csak rohan és morgolódik!Nagyon szeretném, ha segítenél nekem!Az eriszieket keresem! |
- Ó, nem. Nem hiszem - rázta meg elázott tollékeit.
A teknőc ekkor odaért eléjük, de nem gázolta le őket, hanem lebukott,majd hirtelen alattuk kezdett emelkedni!! Tara elképedten sikkantott, majd magához húzta fiát, és egyensúlyozni próbált.
- Ő kivihet minket! - lelkesedett reménykedve, aztán a teknőc felért a felszínre, és elkezdődött furcsa utazásuk. Teknőcögölés......
- Örömmel üdvözöllek BoszorkányVidék Fővárosában - mondta fahangon a fehér pegzusnak, aki elveszetten téblábolt egy ideje a városban. Habár sokminden megváltozott, és ő maga is beteg lett, Leonardo fakó szőrrel és hulló tollakkal is udvarias városfelügyelő maradt. Most is csak egy pillanat volt ledobbanni előtte, miután leugrott a városfalról. |
Beatles elképedt az óriás látványától.Fúrdalta a kíváncsiság, de anyja mellett maradt.
-Ugye nem harap?-kérdezte azért meg.
Berkenye már kétségbeesetten kérdezgette a furcsa lényeket, hogy hol talál egy eriszit, de azok többsége csak elfordult és haladt tovább, vagy esetleg rámorgott és faképnél hagyta.
Búsan felsóhajtott, majd összeszedve magát tovább keresgélt.
Kezdett kiérni a tömegből.Talán a város másik oldalán volt már.Itt nagyon különös, váraknak nevezhető épületek voltak.Megállt és körülnézett.Az egyik oldalon tömeg, a másikon komor csend és üresség.... |
- Várj egy kicsit! - intette fiát, és gyorsan repült egy kört. Sehol sem látta a kijáratot innen! Ezek szerint csak úszhatnak.....
Visszatért Beatleshez, majd vett egy mély levegőt, és lebukott mellé! Iszonyú hidegnek tűnt a víz a kinti léghez képest! Vacogva, mérgelődve bukkant fel, és a csikó mellé tempózott.
- Azt hiszem most jobb lesz, ha mindketten alaposan kinyitjuk a szemünket, és próbálunk rájönni, hogy hol a kijárat - húzta mosolyra a száját. Ha mozgott, nem volt olyan szörnyű, de a hátborzongató szín Tarát nem derítette fel......Remélte, hogy nem fogja be őket a bíboros-rózsaszín.....
Ekkor tűnt fel előttük a gigantikus akármi a vízben, egyenesen feléjük tartva........
- Óriásteknős! Mit keres ez itt? - képedt el a pegazus kanca, és türelmesen várta az idegent, hogy odaérjen hozzájuk. |
Beatlesnek nem volt gondja az úszással, hisz sokat járt már a tengerparton és sokat játszadozott a vízben.
De ez most nem esett annyira jól neki, a víz igen hideg volt.
-Nem tudok kimászni ebből!Vizes szárnnyal nem tudok repülni!
Nagy dobbanással ért földet egy hatalmas kapu előtt.Végigmérte a kaput.Folyton kis családja járt az eszében.Behunyta szemeit, erőt vett magán, majd átvágtatott a kapun.
A kapu másik oldalán igencsak meg kellett torpannia.Nagyon megdöbbent a látványtól.
Hatalmas házak, hosszú utcák és óriási tömeg mindenhol.
"Hogy fogok itt bárkit is találni, aki eriszi???"-sóhajtozott, majd nekiindult, s eltűnt a tömegben. |
Elnevette magát.
- Az az egyetlen ajtó! Szerintem a palota azt akarja, hogy arra menjünk! Úgyhogy nincs is választásunk - bökte meg fiát, és benyitottak az ajtón....
Gigantikus terembe zuhantak ki, nem is tudtak visszahátrálni! Tara gyorsan szárnyat bontott, de Beatlest már nem tudta elkapni, aki hatalmas csobbanással elmerült a terem felét betöltő furcsa színű vízben.....A terem ennek a víznek a sejtelmes mintáitól fénylett, bájos mélyrózsaszínben, míg a víz bíboros árnyalatú volt. A falakat fekete minták díszítették, soványka, táncos alakokkal, habár a homályba vesző mennyezet magasát nem lehetett kivenni.
'Remélem tud úszni' idegeskedett Tara a vízfelszín felett lebegve. |
 Ő is arra az ajtóra pillantott.
-Az biztos nem visz ki!Látszik rajta....De azért bemehetünk!Kíváncsi vagyok mit rejt!-mosolygott anyjára. |
[593-574] [573-554] [553-534] [533-514] [513-494] [493-474] [473-454] [453-434] [433-414] [413-394] [393-374] [373-354] [353-334] [333-314] [313-294] [293-274] [273-254] [253-234] [233-214] [213-194] [193-174] [173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Galbatorix a hatalmas Város felett állt.
Vanwa Vala megrázta a fejét, és kissé visszahúzódott.
Lionelf nem vesztegette az időt, hanem egyenesen iderepült.
Fúrior elhúzta a száját, de nem ellenkezett, hanem bekocogott a toronyba nyíló széles ajtón. Odabenn különös sötétség várta, meleg és illatos, de valahogy baljós. Ügyet sem vetve rá elindult lefelé egy óriási csigalépcsőn.
Ceuron eközben rendszertelenül kapkodta a levegőt, és küzdött a hagymázas álom szörnyeivel.
Susurrus aggódva hajolt pegazus társa fölé.
- Fúrior még mindig forró egy lény - mondta mélyen zengő, nyugodt hangján, kilépve az ajtón.
- Nem tudom, de ha arra gondolok milyen hideg a víz, inkább várok, hogy elvigyen ahová akar - felelte nyugodtan, a patáiktól nem messze hullámzó bíborságot nézve.
Kyara - habár utálta ezt bevallani - nagyon szeretett itt lenni. Nyugodttá tette a hely atmoszférája, a tény, hogy nem eshet bajuk, hogy nincs egyedül, hogy itthon van. Mióta eriszi lett, ez a hely nyitva állt előtte, és szavatolta a védelmét, ez pedig egy olyan lénynek (és anyának) mint ő, nagyon-nagyon fontos volt. Biztos alap volt az élethez.
-Rendben! - egyezett bele. Minél beljebb haladtak a városban, egyre csodálatosabbnak találta. Noha nagy volt a tömeg, s közel maradt, amennyire csak tudott Kyarához, s Kyradorra is vigyázott fél szemmel, az épületek díszítése, a formák már alapjában magával ragadták. És ez még csak a külváros!
Leonardo nem felelt, csak lépdelt tovább.
Ő is arra az ajtóra pillantott.