|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.18. 21:40 - |
 *Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
-Nahát! -suttogta megrendülten. Eddigi rövid élete alatt nem sok telet látott, s őszinte csodálattal töltötte el ez a hólepte táj. Pár pillanatig még gyönyörködött a tájban, de azután eszébe jutott apja, Szabadesés intelme: Keresd meg Vinót! Bármi történjék is, keresd meg őt, lányom! Ő majd befejezi, amit mi elkezdtünk! Nagyszerű mentor! A legjobb nevelést kapod majd tőle.
Tünde tehát elfordította tekintetét, és beljebb merészkedett a havas birodalom mélye felé, hogy ráleljen a tapasztalt mesterre. |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
| *Megint bólintott, és immár Vino válaszától megnyugodva ballagott tovább mentora mögött.* |
 - Ez nem fog megtörténni. Mind megváltozhatunk úgy életünk során, hogy korábbi létünknek hátatfordítva akarjuk folytatni. Ez megesik. Az is, hogy elkövetünk hibákat, olyanokat, amiket semmiképp sem kerülhetünk el, és azokon túllépve, tanulva belőlük válunk jobbakká, teljesebbekké. Én ahhoz adok segítséget, hogy megismerd önmagad, és ez egy állandóan folytatandó feladat. Mindig változunk, mindig kell tudnunk hogy állunk. Ezt nem ronthatod el, hisz ez valóban Te vagy, ahogy a szárnyaidról is tudod, hogy hozzád tartoznak, repülsz velük, ezekkel vagy pegazus! És én nem vezethetlek rossz útra, mivel én csak megmutathatom az eszközöket, hogy magad választhass utat a lehető legjobban. Nem én, Te fogod tudni, hogy helyes-e az utad. |
*Bólintott és követte. Egy idő után azonban felötlött benne egy kérdés, amit nem bírt magában tartani.*
-Honnan tudod majd, hogy helyes utat választok? Mi van, ha félreismerem önmagam, és így téged is félrevezetlek? Mi lesz, hogyha rossz útra vezetsz emiatt? |
| - Mivel a mentorod vagyok, segítni fogok Neked, hogy megismerhesd önmagad. Hogy megtalálhasd az utad, ami valóban a Tiéd. És segíteni fogok Neked, hogy elég erőssé válhass, hogy megtaláld a boldogságod - mondta nyugodtan, és ment tovább nyugodt tempójában. |
*Tünde mélyen hallgatott, a gondolatok egymást kergették a fejében. Vino után indult, és egyre csak azon járt az esze, hogy mégis mi a célja. Mit vár az élettől? Mit szeretne elérni? Szinte biztos volt benne, hogy mentora most nem a rövidtávú, apró-cseprő célkitűzéseire gondol, hanem arra, hogy hosszútávon, az egész életét átgondolva mivé akar várni. Rengeteg minden kavargott a fejében, egyik gondolat követte-űzte a másikat, de semmi konkrétum nem jutott az eszébe. Nem voltak nagy tervei, sem világmegváltó ötletei, és fogalma sem volt, mivé akar válni...*
-Nem... nem is tudom. -*kezdte kissé bizonytalanul.* -Én... én azt hiszem, egyszerűen csak boldog szeretnék lenni.
*Nem volt jobb válasza. Tényleg ez volt az egyetlen, amit igazán akart, és valóban elvárt az életétől. Boldogságot. Hogy ez aztán később mégis miből fakad majd, az már a jövő zenéje volt.* |
Lassan bólintott.
- Részben erről van szó. Igen. Részben pedig...Az Élet és a Halál kétoldalú érmék. Élni valakinek, akinek már nincs életcélja, gyötrelem. Meghalni annak, aki még ijfú és oly keveset látott, vagy boldog volt éltében, szintén gyötrelem. Nem is beszélve arról, ha a lelked halott, de a tested folytatja az életet.....De az Élet csodás mindenkinek, aki látja a jó oldalát, és egy hosszú, teljes élet után a Halál csak egy új út kezdete, és egy megfáradt alak hátrahagyása. A pusztítás szörnyű dolog....de általában nem lehet teljes....Az Élet néha csak szunnyadásba merül, néha pedig hosszú szünet utn tér vissza...a fő, hogy visszatér. Ez egyfelől jó dolog....Meg kell jegyeznünk. De másfelől....Sose feledd el, hogy az ellenség is meglephet! A Lét ilyen: kétélű penge. Simbelmyne a Sötét Nagyúrtól megszabadult...de jönnek majd új veszélyek. Sokmidnen elpusztult benne a harcok során, de újjá fog születni az Élet valamilyen formában, talán a régiben, talán az újban...Ezt jelenti teljesen figyelni, Tünde. Mikor látod és érted a körötted lévő dolgokat....Nemcsupán harcban jó...De az Életet magát, a Létezést segít megérteni. Örökké változik körülöttünk minden, és bár unikornisok és pegazusok vagyunk, mi is változunk. A kérdés, hogy hogyan. Mi irányítjuk, törkeszünk valami cél felé, ami lehetőleg jó, vagy pedig csak sodródunk?
Nem a fát nézte már, hanem Tünde szemeibe meredt.
- Ez az igazi Erő: ha az Életed a Tiéd. Ha tudod mire akarod használni, és igyekszel elérni a célod! Eszközöket felhasználva, és bármiből lehet eszköz...És ezek az eszközök....az út, ami a célodhoz vezet....legalább olyan fontos, mint maga a céltérés. Mind vagyunk valamik. Hogy miként lettünk azzá, az sokmindenen múlik....de ha ebből a sokmindenből Te kontrollálsz jópárat, akkor több is lehetsz egy csodás fánál, aki legyőzte az erdejét elpusztító sötét gonoszságot.....A főnix akkor igazán hatalmas, ha ő maga irányítja éltét, a hamvadást és az újjászületést is beleértve...Ha minden újjászületéssel valami felé előrébbjutni próbál.
Elfordult, és elindult kifelé.
- Neked Mi a Célod? |
*Nem szólt semmit, de megértette és megjegyezte Vino szavait. Mélyen belevéste őket tudatába, s jól tudta, hogy ez olyan lecke, amit nem fog elfelejteni. Tett pár lépést a fa felé, ámulva, kutatón tekintett fel a karcsú törzsre, a rivallkodón zöldellő levelekre, s pillantása egyszerre volt csodálattal és szörnyülködéssel teli.*
-A tanulság tehát annyi, hogy a halál is szülhet életet? Úgy, akár a főnixek. A hamvakból is éledhet új tűz? -*kérdezte továbbra is a fát bámulva, ám mivel Vino nem válaszolt azonnal, hátrapillantott mentorára és immár őt nézte csodáló tekintettel.* |
- A meglepetés ereje miatt jöttünk ide. Gyere!
Elindult a kopár törzsek közt.
- Ezek a fák akkor pusztultak el, amikor az én családomat is elhurcolták a Sötétségbe. Engem is.....Sok sötét dolog történt akkor itt. A menekülők nyomában felgyújtották az erdőt, mágiával. Nyomait ma is érezni.....Nem lehet eltüntetni. De nézd!
Úgy tűnt beértek a halott fák területének közepére.
Egy ragyogó fa állt középütt, ezüstösen fátyolos, szürke törzse karcsún nyúlt az égbe, bár még nem volt túl nagy. Levelei vad, mélyzöldek voltak, és tojásdad formájukkal a dacos élni akarást és a diadalmas életvidámságot hirdették. Nagyon nem illett ide.
- Nem ültették. A többi fát elpusztító mágiát szívta magába, és így lett erős és életteli! A csemete valószínűleg a pusztításkor született, nem előtte. Azért változhatott meg ennyire. Valahogyan túlélte a borzalmakat és most túlnő...hm...szülein...Sose mondj le valamiről, amit hallottnak hiszel a természetben. A természet mágája néha túltesz mindnyájunkén. Mert mágia ez is. Ha kevesen is ismerik és érzik. Végy példát erről a fáról! Légy mindent túlélőn kitartó és mindig tudj az ellenfeleidnek meglepetést okozni. És mindig higgy az Életben. Ez most nagyon fontos a Birodalomban....Sokmidnent kell újjáépíteni, sok pusztítást megkönnyezni, és utána hinni a folytatásban.... |
*Tünde egész testében beleborzongott a látványba. Születése óta szerette a természetet, és bár ritkán találkozott vele, de mindig is mélyen megrendítette a halál, bármely élőlényé is legyen az. Most, így itt állva a holt fák rengetege között nem tudta visszafojtani azt az egy, legördülő könnycseppet...*
-Miért jöttünk ide? -*kérdezte alig hallgató halkan.* -Azt, hogy a fák védelmet adnak éltükben és holtunkban egyaránt, már megtanultam... És ez itt... -*elharapta a mondatot. Nem tudta volna folytatni, de nem is akarta. Elvégre tanulni jött, s Vino a tanára volt. Nyílván oka van annak, amit tesz, a tanítványnak pedig nincs joga tanárát kioktatni. De ez a hely akkor is megrázta és az elfogadáson túl a megértésig már nem jutott el.* |
- Sohase kapkodd el valami fontosnak a megfigyelését. És sosem tudhatod mi lehet később fontos. Így igyekezz mindent minden részletre kiterjedően megfigyelni és rögtön megjegyezni mire használható.
Továbbindultak, kitartón taposva az egyre magasabb havat.
Végül elértek egy olyan helyre, ahol holt fenyők álltak hihetetlen tömegben.... |
| *Tünde figyelmesen hallgatta mentorát és valósággal csüngött a csődör minden szaván, ám közben lelke mélyén még mindig afelett örvendezett, hogy Vino megdicsérte és érdemesnek tartja a további okítást.* |
- Értelek. Nagyon jól feleltél a kérdésemre és jól töltötted az elmúlt napokat. Jó a szemed. Érdemes folytatnunk. Tanultál valamit már.
Egy nagy fa elé lépett.
Irdatlan fenyő volt. Sok-sok hótól roskadtak az ágai, törzse mögött elrejtőzhetett akár egy falka lény is.
- Az élet nem szenved és küzd, néha egy-egy rügyet hozón, hanem szunnyad. Ereje megmutatkozik, és kész a folytatásra. Ha eljön az ideje.
Szarvával csíkot hasított a fenyőbe, és ragyogó aranyként buggyant ki rajta gyanta. Hamar lezárta a sebet a gyönyörű anyag, és bizonyítékát adta a fa életrevalóságának.
- Néha fontos tudni mennyire él a környezeted. |
*Újabb többértelmű kérdés.*
-Az életre. -*felete végül. Egy kicsit hallgatott, gondolkozott, hogy vajon magyarázza-e tovább, vagy Vino így is érti, mire gondol. Végül azonban jobbnak látta tisztázni ezt az egyszerű szót.*
-Körbejártam ezt a környéket. -*kezdte.* -Sokáig azt hittem, hogy semmi sincs errefelé, kihalt az egész vidék, de aztán rájöttem, hogy rengeteg élet lapul itt, még ha maguk a fák és bokrok halottnak is tűnnek.
*Kicsit tétovázott, próbálta megfogalmazni magában, mire gondol.*
-Itt lehetőség van arra, hogy élj. Pár napig figyeltem egy mókuscsaládot, csak azért gondoltam... aztán egy üregi nyúl családot is találtam, és... -*bizonytalan volt magában, de Vino tekintetétől követve gyorsan folytatta.* -A fák menedéket adnak, elrejtenek a nemkívánatos szemek elől, üregeik óvnak a hidegben, a kicsinyeknek biztonságot nyújtanak, az anyáknak fékszket, ahol gyermekeiket világra hozhatják, és felnevelhetik, az öregeknek békés vackot, ahol kimúlhatnak, az ágaikon pedig néha még egy-egy rügy is fakad, ami élelemmel lát el. Ez az egész környék lehetőséget ad születéshez, élethez és halálhoz egyaránt.
-Ha... -*folytatta.* - ...ha például most itt érne egy támadás, akármit fel tudnék használni a magam védelmére. Akármit, hogy tovább élhessek! Meg... megismertem a környéket, fejből tudok minden fát és bokrot. Tudom, hol lehet elrejtőzni, vagy hol tudom csapdába csalni az ellenfelem. Van például egy mélyebb verem a közelben, amit belepett a hó és... mindegy, nem ez a fontos, hanem... -*elhallgatott, és kicsit elpirulva, bizonytalanul pislogott Vinóra.* -Öhm... Érthető egyáltalán, amit mondok? Kicsit úgy érzem, hogy össze-vissza beszélek... Próbálom, elmagyarázni, de valahogy nem tudom kifejezni, amit szeretnék... |
Érdekes válasz volt.
- Mire? - kérdezte végül újra. |
-Igen. -*Tünde készségesen azonnal Vino után sietett és mindvégig szorosan a hatalmas csődör nyomában maradt. Szerencsére nem vesztegette az idejét, és fogadalmához híven alaposan körbejárta a környéket, így kész volt a válaszokkal, ám Vino kérdése olyannyira többértelmű és könnyen félreérthető volt, hogy Tünde hirtelen nem tudta, melyikkel is feleljen rá. Végül egyetlen szóval felelt.*
-Lehetőséget. -*mondta, mikor eldöntötte magában, hogy ez az egyetlen olyan válasz, amely minden értelemben megfelelte Vino kérdését.* |
- Elég, ha Vinónak szólítasz. Gyere!
Elindultak az erdőben, ami Tünde rejtekhelyét vette körbe.
- Mondd, mit látsz. |
*Tünde már jóideje ébren volt, amikor meghallotta mentora hangját. Épp szokásos széna-reggelijét rágcsálta, ám Vino kiáltására kis híján félre is nyelte. Köhögve-prüszkölve felpattant fektéből és azonnal a rejtek előtt termett.*
-Igen, mester! -*hajtotta meg gyorsan a fejét.* -Itt vagyok! |
Vino őrjárata sosem ért véget. Réges-rég, kicsiny csikóként fogadta el, hogy csodás erdőjüknek vége, hogy az egyszer csodamód lehullt hideg fehérség örökre velük marad és sokminden szép elveszett. Ifjú lényként megtanulta, hogy a Mágia változott valahogyan, és mivel elvándorolni nem akartak, itt és így kell megtanulniuk élni, a hóban és fagyban. Felnőtt ménként családja, ménese vezetője lett apja elveszte és nagybátyja halála után, és sosem kegyelmezett ellenségnek, de barátnak sem. Mindenkivel kemény volt, mert hitte, hogy itt csak így lehet élni. De sosem bántott senkit ok nélkül, nem volt durva. A szigor és irgalmatlanság jó eszközök voltak, de nem életstílusok. És tudott gyengéd is lenni....Főleg a csikókkal....Sokminden veszett el aznap, mikor hosszú útja elkezdődött......
Vadászok jöttek, emberek, orkok, sötét ismeretlen lények, hálókkal, kötelekkel és láncokkal.....
És elfogták a védenceiért előrontó Vinót, majd elhurcolták.
Erős lény volt, és a sötét légióknak ilyen vezetőt akartak......Mennyi idegen, sosem látott tájon hurcolták át! Mennyi foglyot látott a karavánjukban! Mennyi halált látott, mert mások nem bírták a kínzást és éhezést....
Vino kibírta, sőt még a fény, az egyszerű és éltető fény elvesztését is kibírta, amikor elérték a Sötétség Birodalmát. Kibírta a verést, kibírta a gyötrelmeket, amiket a tömlöcfőnök mágiái tartogattak, kibírta a láncokat, amikkel kikötötték és összeverték.....És mikor lelkét akarták, minden varázsát összegyűjtötte, és pokolra küldte a gonosz lényeket, és mivel elvesztette uralmát a tomboló lángok felett, megölte az ártatlan foglyokat is.....
Nem tudta soha meg, hogy hogy jutott ki onnan. Mikor feje kitisztult, nem emlékezett lángjain kívül semmire, és már rég a Sötétségen kívül járt....és hosszú láncait húzta maga után véges-végig az úton....Lassan tanulta meg, hogy a Sötétség eszközeiből az ő részeivé lettek, és használhatja is őket.
A hatalmas mén egy sziklán állt, a csillagos eget nézte, és merengett.
Visszatért otthonába a szörnyűségek után.....a felperzselt fák összekoszolták a havat, és a nyomokból hamar rájött, hogy családját elhurcolták. Hosszú vadászat kezdődött számára akkor, sötét bosszúállás ideje, aminek végén el kellett fogadnia, hogy egyedül nem söpörhet el hadseregeket, és sosem kaphatja vissza szeretteit....
Újra hazatért, és a magány lett egyedüli társa...Csak járta a havas tájakat, és őrködött...Gazdája így talált rá, és megtetszett neki a lény bölcsessége és kíméletlen Sötétség-ellenessége.
Eris csak úgy jött, csak úgy megbízott benne, nem kérdezett, csak megszerette.....
És Vino hamarosan csikók közt találta magát, nem is emlékezve rá, hogy mikor fogadta el ezt a feladatot. Ő lepődött meg a legjobban, hogy újra társasága van, és mégsem sérül magánya és életcélja - jól érezte így magát!
És türelme jól kialakult az idők során....Elég volt, hogy őr legyen és nevelő és merengő.....
Most viszont a világ változott!
A határvidéken járva látta, hogy a fákról leolvadt a hó, és új hajtások serkennek az eddig alvó ágakon! Pontosan tudta hol az Örök Tél Birodalmának határa, fára és ágra pontosan. S most ez változott!
Vino nem tudta mit jelent ez, és nem örült a változásnak. Túl régóta élt már a megszokott körülmények közt....
A sötét lények maradékait is kiirtotta már a mai napon....
Így talán....talán.....
Már a hajnal fényei színezték az eget, mikor elhagyta a sziklát, és néhány napig nem látogatott növendékéhez indult.
Megállt a rejtekhely előtt.
- Tünde! - kiáltotta. |
| *Tünde halkan köszönetet mondott, majd fáradtan leheveredett a földre az egyik fa tövébe, és sokáig nézett távozó mentora után, mikor végül rádöbbent, hogy mennyire éhes. A bozót felé nyújtotta nyakát, beleszimatolt, és már érezte is a széna ismerős illatát. Fanyalogva húzta el a száját. Odahaza mindig volt friss fű, és zsenge hajtások. Sosem kellett ilyesmin élnie. De több esze volt annál, semhogy finnyáskodjon. Jól tudta, hogy itt, ahol a hó örök, nem nő meg semmiféle zöld, és már annak is örülhet, hogy egyáltalán ehető élelem van előtte. Odahúzott hát maga elé egy kisebb köteg szénát, és fektében, zokszó nélkül régcsálni kezdte. A széna annál is laktatóbb volt, mint hitte volna, és ha eltekintett korábbi étkeitől, egészen finomnak találta. Hamar el is telt tőle, s nem kellett sok ahhoz sem, hogy elálmosodjon. Lehajtotta fejét a földre, s az álmosságtól nagyokat pislogva végiggondolta a napját. A széna mellett a tanultakat is emésztgetni kezdte magában, és megfogadta, hogy ha Vino nem is jön holnap, ő akkor is a környezete megismerésére fogja fordítani az idejét. Minden tanítványa közül ő lesz a legszorgalmasabb és a legtanulékonyabb. Többé nem hibázik, odafigyel minden leckére, minden szóra, és meg is fogadja őket. Ám mire mindez végigsuhant az elméjén, már el is nyomta őt az álom, és békésen, egyenletesen szuszogva aludt a fa tövében...* |
Nyugodtan állt szemben a fiatal kancával. Alig néhány fa állt köztük, ahogy mindvégig a pegazus edzése alatt, de ezúttal is elég volt.
A keresés alatt kíváncsi volt, hogy Tündét mennyiben viseli meg a hideg és az idegkimerítő feladat.
Egész jól teljesített elsőre. De maga a feladat messze nem lett teljesítve. Ahogy ma már nem is lesz.
Előlépett a lény elé.
- Nem volt rossz, de ahhoz képest, hogy Te a levegőben haladhattál végig, használva azt, én pedig egyszerű lónál többet nem értem, egy kissé gyenge teljesítményt nyújtottál.
A szinte fekete égbolt előtt alig látszó sötét ágak felé intett fejével.
- Sok-sok hó van rájuk rakódva. Ha beomlasztod, az alatta bújkáló ellenség megreked, nem lesz több gyenge prédánál. Ismerd meg a környezeted! Nagyon fontos szabály, mert úgy tudod kihasználni a körötted lévő dolgokat. Ezért kell mindig élénken figyelned. Ha idegenben jársz, ahol otthonosan mozgó ellenség várhat rád, az egyetlen esélyed, ha gyorsan alkalmazkodsz, és minden rezdülésre figyelsz. Az Örök Tél Birodalmában nincs sok zaj. Élnek itt lények, de mind küzd a mindennapi életben maradásért, vagy bújkálnak. Mindig van hó, sosincs változás. Ezeket érdemes megjegyezni róla. Most gyere!
Hosszú, csendes séta után egy sűrű bozóthoz értek, pár fa tövében.
Vino félrehúzott két ágat, és intett Tündének, hogy lépjen be.
Aztán követte.
A vörös mén egyik meglepő rejtekhelyén álltak. A bozóton keresztül vezető utacska a fák közé vezetett, egy csaknem teljesen zárt, száraz és szinte meleg kuckóba, ahol éppen elég hely volt, hogy ketten állhassanak benne. A bozótost és a fákat ellepő hó olyan jó hőszigetelő volt, hogy már most melegedett a hely.
- Ha éhes vagy, találsz szénát a bozót alatt - mutatott egy irányba.
- Reggel amint felébredtél, menj ki. Ha soká maradsz, túl meleg lesz itt, és elolvad a hó, ami elrejti ezt a kis menedéket. Mostantól ez lesz az alvóhelyed. Ha reggel nem jövök, csak pár nap múlva várj. Azalatt ismerd meg a környező erdőrészt!
Biccentett, és magára hagyta a lényt. |
[130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Tünde kimért léptekkel, feszülten fülelve lépte át a határt, és máris az Örök Tél Birodalmában találta magát. Pillanatra megállt, és körülnézett. Minden tiszta hó!
- Ez nem fog megtörténni. Mind megváltozhatunk úgy életünk során, hogy korábbi létünknek hátatfordítva akarjuk folytatni. Ez megesik. Az is, hogy elkövetünk hibákat, olyanokat, amiket semmiképp sem kerülhetünk el, és azokon túllépve, tanulva belőlük válunk jobbakká, teljesebbekké. Én ahhoz adok segítséget, hogy megismerd önmagad, és ez egy állandóan folytatandó feladat. Mindig változunk, mindig kell tudnunk hogy állunk. Ezt nem ronthatod el, hisz ez valóban Te vagy, ahogy a szárnyaidról is tudod, hogy hozzád tartoznak, repülsz velük, ezekkel vagy pegazus! És én nem vezethetlek rossz útra, mivel én csak megmutathatom az eszközöket, hogy magad választhass utat a lehető legjobban. Nem én, Te fogod tudni, hogy helyes-e az utad.