|
Témaindító hozzászólás
|
2006.12.29. 18:33 - |
| *A Fekete Város előtt elterülő síkságon ma egy feledhetetlen csatának lehetünk tanúi.* |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
A Nagyúr felkacagott, fekete hullámokat indított Zenit felé, amiket kínból és lélektörésből alkotott.
Aztán hihetetlen tempójú futásba kezdett a peguni felé.
A seregek dühösen üvöltöttek. A rémeken kívül mások nem tudták követni a szétszóródó lényeket!
Őrült kavarodás kezdődött.
A vizes medence partja üresen állt, nem mertek odamenni a sötét lények, a rémek küzdöttek a villámokat szóró csődörökkel, mostmár a méregeső okozta fájdalom és düh miatt is hajtva.
Mindenki rohangált, próbált elkapni az ellenségek közül valakit, vagy a földre kényszerített sárkányokból kimarni egy darabot.
A még levegőben lévő sárkányokhoz ekkor odaértek a Sötétség sárkányai! Nem vártak, nem támadtak, hanem körülvették a két sárkányt és a pegazust, és lángvihart zúdítottak rájuk!!! A többi pegazussal már nem is törődtek....Ez könnyebb préda volt! |
*Lassítania kellett, ugyanis a lángoszlop éppen előtte tűnt fel. Lepillantott és meglátta, akit keresett.
Leereszkedett egy szilárd pontra, tisztes távolságban a NagyÚrtól.*
*Néhány másodpercre minden főnökségi megdermedt, majd megborzongott.*
*A nemrégiben összeállt kör pillanatok alatt feloszlott. 2-3 fős csapatkákba verődtek és igyekeztek egymást védeni.*
*Triopo eltaszította magától a sárkányt.*
*Skywalker nem messze két sárkánytársától figyelte Triopot, és amint ellökte magától, Skywalker megidézett néhány villámot...*
*Pactenanto tovább hadakozott a rátámadt sárkányokkal.* |
 Homály jól bírta a tempót.Sárkány társának sokat segített, s még kár sem esett benne. |
Koni lényei szívében....egy eldugott helyen, ahol gazdájuk lelke élt és adott nekik erőt....hirtelen meghasadt. ...Amikor kimúlik egy igazán jószívű és jószándékú teremtmény, Koni holtan esik össze, bárhol legyen. ....De pár perc múlva ismét feláll,-vagy pár óra múlva....ez attól függ, mennyien hálásak vagy szerették az elhunytat.
S most az angyal lelke is elveszett egy időre....pont, mikor a legnagyobb szükség lett volna rá.
  A sellőlovak kicsit fágardtak voltak, viszont a dárdák hamar megsebesítették őket.Akaratukkal kitartottak, s egy szökőárrat indítva elmosták a támadókat.
 A sebek fájdalmát jóltűrte, viszont szárnyain lyukak tátongtak, így nem tudott felszállni.Sok hárpiát pusztított, de így nehezebb volt velük megküzdeni.
Homály viszont elemében volt.Sokat segített sárkány társának, és még kár se esett benne.
  Azonban a két csődör nem járt jól.Az óriások izom mellett vastag bőrrel is rendelkeztek, nehéz volt megsütni őket vagy átdöfni.Valahogy mégis sikerült pillanatnyi időt kapnia az unikornisoknak, s egy elég erős mérges esővel válaszoltak nekik.De sebeket még így is szereztek.....
|
 Machos látta, hogy nagy a baj. Egyetlen választása maradt!
'Szét!' parancsolta a többieknek. Nem kérés volt, nem javaslat. parancs.
Az erisziek pedig megtették. Hirtelen mágikus csapássorozatot zúdítottak két hulahegy közt közeledő lényekre, és megugrottak.
A legerősebbek sebesülteket vittek a htukon, mások csak futottak....és két pillanat múlva a tér, amit eddig védtek, amik körül hegyekben álltak a sötét lények....kiürült.
A lények közül sokan egészen egyedül belevágtattak a tömegbe....és eljutottak a hullahegyeken túli tiszta terekre! Mások kisebb csoportokban ellenállni kezdtek, vagy saját akaratukból, vagy a sebesültekkel futók védelméért, megint mások azért, mert nem tudtak tovább menni. De itt, a hullahegyek közt ezer fedezék várt rájuk....Kis esély....de esély!
 Sötét Szeráf a semmiből tűnt elő.
Kanyargott egy darabig, aztán tüzet okádva a holdas főnökségiek köré kanyarodott.
Irdatlan szárnyaival sátorként rájukborult, aztán kígyóteste gyűrűivel fedezékbe takarta őket.
Ekkor jött csak semmitő lángözöne!
A csata pedig tartott, tartott, a semmibe és a sohába folyva át....
Míg egy rettenetes sikoly ketté nem tépte!
 Silence zokogva térdelt egy unikornis felett.
Az unikornis idegen volt, senkié. Egy nyílvessző állt ki az oldalából...átjárta a szívét....Csak azért élt ég, mert akarata itt tartotta.
- Ne.....ne sírj, Silence!....Ez...így...jó.... - suttogta Aya.
- Ne..kérlek ne! EZ így nem jó!!! - sikoltotta.
- Aya... - folytatta - kérlek maradj! Lépj közénk! Minden rendbe jön! Kérlek....kérlek....kérlek..
- Nem lehet....Nem lehetek eriszi...Én Aya vagyok....Az erdei unikornis...
- Megölöm, aki ezt tette veled! Hogy lehetséges ez?! Miért?! - üvöltött a csendes, örökké szótlan Silence fekete gyűlölettel.
- Én...én döntöttem így! - mondta Aya a lényre emelve lázas szemeit, és Silence elhallgatott.
- Silence...Silence... - mondta szelíden és erőlködve - ne bosszulj! Tedd védelemből, tedd szánalomból...hogy őket mentsd...a Nagyúr igájából..és...másokat tőlük....Ne bosszúból! Úgy....sosem...lehet..vége....Figy...figyelj rám! Én...és azok az állatok, akik elsőkként estek el a nyilak előtt.....talán majd megtalálod őket..és ha igen, temesd el őket!...Ők és én...azért jöttünk, mert így volt jó...Nem maradt otthonunk....a Sötétség elvette...és mindenkit, akit szerettünk....Másokat akartunk megmenteni ettől...Hogy más ne ismerje ezt a szenvedést....mikor nincs hová menj és mit tegyél....mikor nincs...már..semmi...Menteni akartunk...véget vetni a szenvedésnek....nem ártani.....Béke legyen a szívedben, Silence! Én már nem volt hová tartozzak, és köszönöm, hogy....megmentettetek....de..így...így volt....jó....Béke..legyen.....a szívedben!
Silence patakzó könnyekkel bólintott.
A vigasztalója....a védence.....a földre ejtette fejét, nagyot sóhajtott, és elment.....fény villant...és mindörökre eltűnt szem elől......
Így múlt el Aya, a vad erdei unikornis..... |
A Nagyúr a magasba küldött egy bíbor lángoszlopot. Mintha csak az égre írta volna, hogy hol van...és vár Zenitre! Magabiztosan mosolygott. Alig várta a küzdelem folytatását. Látni akarta mire vált az ereje, és mintegy ízelítőnek jövőbeli erejből ez a párbaj felelt meg!
A földi erőknek hatalmas lökést adott a gigantikus rémek érkezése. Mögöttük haladva, a hullahegyeket kerülgetve, lassan, de végleges biztonsággal jutottak előre....
Ezek az irdatlan lények csaknem kétszer akkorák voltak, mint a sárkányok. Mind agyaras, izmos lény volt.....néha csak félresöpörték az útjukba kerülő többtonnás köveket!
Rettegés áradt szét előttük, és nem volt az a hatás, amit ne vert volna vissza ősi elméjük.
A hárpiák feldühödtek, és nekiestek a kék sárkánynak és a fehér pegazusnak, aki valahogy erőt adott a körben áló unikornisoknak. Néhány dárdavető troll a medence partjára állt, ahol oly sok társuk tűnt el a két úszkáló lénynek hála, és elkezdek a vízba döfködni, vagy éppen dárdákat hajigálni belé.
A névtelen óriás rémek közül pedig jópár irányt változtatott, és a két villámokat szóró lénynek mentek. Hihetetlen gyorsaság.....borzalmas erő.....és több ezekből...nem sok esélyt hagyott a két unikornisnak........
A rémek mögötti tömegek felbuzdulva indultak meg a kisebb kör felé, ahol vizekkel pusztítottak. Az íjászok evesztek bár, de maradt még elég penge!
A sárkányok nem adták fel! Tüzet okádtak a két sárányra és a pegazusra, de a többiekkel is "törődtek"! Abbahagyták egymás csépelését, alakzatba álltak, és pokoli tűzviharral elindultak a "kicsiny szárnyasok" felé! |
*Még néhány szárnyacsapás után letekintett eddigi üldőzőire.
Gyorsan megállapította, hogy ezektől már nem kell tartania.
Körbefordult és arra a pontra pillantott, ahol még javában dúlt a harc.*
*Ármány látta, hogy társaságot kapott. Egyenesen az ellenséges hadak közé repült. Szlalomozott, meredeken emelkedett és zuhant is, hogy kikerülje az ellene intézett támadásokat.
Remélte, hogy azok a támadások, amiket neki szántak, legalább egyszer-egyszer az ellenségre hulltak vissza, még ha nem is nekik volt szándékozva.*
*Pactenantot gyorsan letámadták a sárkányok. Hiába próbált kitérni a támadások elől, túl sokan voltak...!
A szárnyára akaszkodott lényre könyörtelen mennyiségű tüzet okádott. Sajnos saját szárnya is kapott a támadásból...*
*Triopo és Skywalker együttesen távol tudták maguktól tartani a támadókat, de amikor látták, hogy Pactenanto bajban van, nem tudták, mit tegyenek. Skywalker villámtámadásaival nem tudott segíteni, hiszen ugyanúgy támadná Pactenantot, ahogyan az ellenséges sárkányt. Triopo meg még véletlenül Pactenantot perzselné meg, nem pedig az ellenséget.
Egymásra néztek. Gyorsan megértették egymást. Triopo kitért balra, Pactenanto felé, Skywalker pedig magasan az ég felé emelkedett, közben folyamatosan villámokat szórva.
Triopo sebesen elszállt Pactenantoék mellett és teljes erejéből nekiszállt egy másik sárkánynak. Egymásnak akaszkodva harcoltak a levegőben pörögve.*
*A holdas csapat mozdulatlanul feküdt a földön.*
*A főnökségi sorból egyre többen buktak ki. A sor pillanatok alatt átalakult körré, amin kívül a víz eleműek álltak.*
*Mistral, Grief, Fanya, Nenya és Akvofalo egy vastag vízsugárrl körbevonták magukat. Mindannyian beleadták összes erejüket a körbe.
A vízsugár egyre dagadt és dagadt. A körülöttük álló lények kérdőn pillantottak egymásra, majd amikor támadásra szánták magukat, a vízsugár kiszakadt pályájáról és hatalmas térségben mindenkit eltiport.
Egy kicsit mindenki fellélegezhetett. Körbepillantottak. Tekintetükkel az eriszi kört keresték.*
*Hektor a hozzá legközelebb lévő harcot célozta meg.
Amikor közelebb ért, csak akkor látta, hogy az erisziekhez érkezett.
Gyorsan körbenézett. A főnkségieket sehol sem látta. Majd a szerteszét ágazó vízsugarat megpillantva tudta, hol vannak, akiket keres. Mély lélegzetet vett és elrepült az eriszi kör felett, a messzebbről támadó ijjászokig. Ott kieresztette magából a maradék sárkánytűz-mágiát. Az ijjászokból nem maradt semmi, csak hamu...*
*A robbanás elfelé taszította. A levegő megtelt a párkány egykori építőelemeivel.
Zenit gyorsan felfelé kormányozta magát. A kődarabok, kőtömbök sokszor alig néhány méterrel száguldottak el mellette.
Amint egy kicsit kitisztult a láthatár, kutatni kezdett ellensége után.
A robbanásnak hála eltűntek elméjéből az oda betolakodott emlékképek. Amennyire tudta, felvértezte magát az efajta támadások ellen.
Lejjebb ereszkedett, hogy hamarabb megtalálhassa a Nagyurat.* |
| Együttes erővel sötét villámokkal aprították a csőcseléket, itt-ott testi erővel...... |
Sárkány társai mellett maradt, és védte őket míg tudta.Gazdája varázsának köszönhetően bírta energiával.....
"Szívesen"-ként biccentett mosolyogva az eriszieknek, majd a levegőbe ezerszkedve neki rontott a hárpiáknak.
Mivel a sellőlovaknak nem nagyon akadt tennivalójuk, egy kis szökőárat indítva segédkeztek a csatában. |
A sárkányok egymásnak mentek, és súlyosan megsebesült közülük több is! A legkisebb sárkány összepréselődött, az egyik nagyobbnak vér ömlött a torkából, csak a harmadik lény maradt ép, de az ütközés és a Nagyúrtól jött őrület miatt két társának ugrott!
A megmaradt sárkányok nem voltak olyan jó helyzetben, mint korábban! A soraik megritkultak, összekavarodtak, és egyre többször martak egymásba a vad hajszában, ami éppen a zsákmányiknak kedvezett! De a tűzokádás végül kiegyenlített minden esetleges lemaradást!
Az egyik zöld lény, a csillámos kövekkel díszített sörényű pegazus nyomába eredt, folyamatosan tüzet okádva!
Társai, a megmaradt roppant méretű fekete és vörös lények nekiestek a megmaradt két "furcsa" sárkánynak, meg a segítségükre jött kékesebbnek, aki a Vár ellen indult. Tüzet okádtak, egyre többször kerítették be a lényeket, és nekikmentek kőkemény fejükkel!
A kisebb felderítő sárkányok, a hárpiákkal együtt, ellenben leereszkedtek a talajhoz, és valóságos bombázást indítottak: a hárpiák köveket, hullákat dobáltak éppen gyilkos magasságból, a sárkányok tüzet köptek, és hiába kavarodtak össze néha a földi erőkkel, kaptak a saját szárnyaikba nyilakat, tovább morzsolták az elgyötört lényeket!
A már egyenesen hegyeknek tűnő hullahalmokon, és patakokká, mélyedésekben folyókká összegyűlő véren átgázoló sötét hadak maguk is elcsigázottak voltak, de a Nagyúr hatása még elég erős volt rajtuk, és csak mentek, mentek, gyakran a halálba, de ritkábban bizony győzelemre......Az erisziek körébe egyre többször húztak be sérült, ájult, csendben a földre zuhanó lényeket, hogy mentsék őket, de ezzel éppen a kör került veszélybe.
A többi ellenállóra is ezer meg ezer szablya, dárda, bunkó jutott, kőkemény öklökkel, szarvakkal, agyarakkal, karmokkal.....A balrogokat féken tartó fagymágiás lények ereje valósággal zuhant......
A hatalmas, mindeddig a tömegben távol rekedt névtelen borzalmak pedig beszabadultak a hullahegyek közé!
Alig pár forduló, alig pár lépés nekik......és ott lesznek az ellenállók nyakán!
A Nagyurat bevadította a kiserkenő vér látványa, és még nagyobb erővel akart előrerontani, de mikor Zenit fényt fordított ellene, döbbenten fékezett. Az első pillanatban el akarta söpörni a kicsiny csillagot, de valami óvatosságra intette!
Hátraugrott, de a mágia jött utána! Tovább hátrált ösztönére hallgatva, majd némi sötét mágiát felszabadítva, egy éjsötét lánggömböt hajított a fényre. A feketeség és a fény elkeveredett, zavaros remegés áradt az alig kétmaronyi jelenségből, aztán egy hatalmas robbanás csaknem elsöpörte a párkányt, amin eddig álltak!!!
A félelem és fájdalom korbácsként vágott a Nagyúrra, aki hatalmasat ugrott (vagy röpült?) hátra, a végén már saját mágiája segítségével, hogy meneküljön a szétáradó pusztulás elől.
A hajdani Vár udvarára érkezett végül, a Sötétségnek hála épen. Mellette ott áradt a láva, az egyik átkozott lény alantas varázslata miatt! Rombolta a Várat a forró elem, de ott még, ahol a Nagyúr állt, látszott, hogy egy ideig kitartanak a falak. Az udvar meg fog telni, mint valami pokoli medence......de még kitartott a sötét építmény. Sötét vigyor terült szét a képén, és az eget kezdte kutatni. A peguni élt...Érezte! És itt, a láva partján fog eldőlni a sorsa! Mert erre éppen elég az idő....... |
*Hektor lassan emelkedett felfelé. Figyelte, ahogy a két sárkány kétoldalról, a harmadik pedig alulról közeledett sebesen.
Kivárta az utolsó utáni pillanatot, jó nagyon csapott szárnyaival és 5-10 métert emelkedett pillanatok alatt.
A gyorsan közeledő sárkányoknak kevés esülyök volt arra, hogy kikerüljék egymást, de Hektor nem látta a végeredményt.*
*A két sárkány teste egyre több sebből vérzett. A levegőben még fenn tudták tartani magukat, de amikor ismét rájukakaszkodtak, erőtlenül fújták jeges lángaikat szerteszét. Szemük előtt elhomályosult a kép, majd még a becsapódás előtt elvesztették eszméletüket.
Nagy puffanással értek földet...*
*A sárkányok közül elsőnek a világos színű Albust rántották ki a sárkányok.
Sikerült kivergődnie jónéhány sákrány szórításából, de végül a földön kötött ki...
A többiek szétszóródtak, csak Skywalker maradt Triopo melett.*
*Zenit a sok mágiaindítástól kissé lelassult, így nem tudott elég gyorsan reagálni a nagyúr támadására. Későn ugrott hátrafelé, így szügyét keresztbe végihasította a szablya. Fájdalmasan felordított, majd hátrált még néhány lépést.
Elméjéből igyekezett minnél jobban kizárni a Nagyurat, de ez közel sem volt olyan egyszerű...
Rá kellett jönnie, hogy a Sötét varázslatok őt jobban kifárasztják, mint ellenségét. Valami mással kell próbálkoznia!
Kísérletképpen előreszegezte szarvát, amiből egy kis csillagformájú derengő fényű varázs szabadult fel, és közeledett a Nagyúr felé.* |
Az erisziek hálásan néztek a ragyogó pegazusra, és a megmentőként érkező társaira.
Aztán újra meg újra mágikus bombákat zárporoztattak a szemben közeledőkre.
|
A seregek özönlöttek és özönlöttek, de valami változott: a téboly, amit a Nagyúr rájuk küldött, hogy eszükbe ne jusson tétovázni, gyengült. Sok-sok lelemény, igaz hitű kitartás feszült ellenük, és különleges mágikus csapások!
A seregek azonban még mindig túlerőben voltak.
Az orkok százerei, a trollok, barlogok, kullok, ogrék, árnyak, lidércek, a sötétség tízezerféle neme.......mind-mind ott rontott rájuk.
A sárkányok Hektor ellen küldött csapata dühödten nekiment újra, mindhárom egyszerre rontott a pegazusnak, egy alulról, kettő oldalról.
A kisebb sárkányok egyre fogytak, aztán ráakaszkodtak a fagyot okádó két lényre, és végül a földrezuhantak, magukal rántva a lényeket is....
A Nagyúr megremegett a támadásoktól, ezeket már ki kellett védje egy pajzzsal, és bizony zuhant az energiája!
Aztán mikor végre egy szempillantásnyi szünethez jutott, akkor aztán őrülten kaszabolva hatalmas, halálos tüzet lángoló szablyájával, előrelendült, és Zenit elméjére a családja kiirtásának képeit zúdítva, támadott!!!! |
Visszafordult, s a főnökségi sárkányokat kiszabadítva harcolt mellettük.
 Ő is megérkezett.Nem várta meg Rufust, hanem a szellemek közé vetete magát, és megsokszorozva magát aprította őket.
 Kavarkád is a főnökségi unikornisokhoz sietett.Rájuk nézett, bíztatóan mosolygott, behunyta szemét, s a sajátos módján begyógyította sebüket, majd gondolati úton próbált hozzájuk szólni:-Ne adjátok fel!Mindjárt vége, de még mindig szükségünk van rátok! Ébredjetek!Kérlek!.....
Homály meg az erisziekhez repült.Az ő erejéből átadott amennyit csak tudott, hogy ők is még tudjanak vagy mágiával puszta erővel a levegőben harcolni...... |
*Zenit összehúzta szemeit. Amikor a lángok fellobbantak körülötte, belül egy vészcsengő megszólalt.
Azonnal elrugaszkodott és megugrott előre, ki a sötét lángokon kívülre. Megpördült, és látta a lesúlytó Nagyurat.
Hátrált még néhány lépést, majd sorozatos támadásba kezdett. Ő maga nem mozdult, de igen megterhelte a sok mágikus támadás.
Küldött a nagyúr felé, derengő, szürke, fekete támadáshullámot, fizikai és elmi támadást.*
*Hektor összeszorította fogait. Tehetetlenül lebegett egy helyben és figyelte az egyre nagyobb tűzerőt körülötte. Bosszúsan nézett a három sárkányra. A levegő egyre joban felhevült, de ezt egészen jól bírta.
Gyors elhatározásra jutott.Teleportálni nem lett volna sok értelme, de utolsó megoldásnak ez maradt.
Előtte azonban még volt más terve is. Mély lélegzetett vett, majd a hozzá legközelebb lévő tűzoszlopot magába szívta. Teste lángvörösen felizzott, majd visszanyerte eredeti színét.
Ezt megismételte, és ezúttal a körülötte lévő összes tüzet magába szívta. Teste immár nem nyerte vissza eredeti színét, hanem tűzszínű maradt.
Összecsukta szárnyait és zuhanni kezdett lefelé. A három közül a legkisebb felé kormányozta magát és amikor közel ért hozzá, szétvágta szárnyait és a beszívott tűz egy részével jól odapörkölt a sárkánynak.*
*Avalanche mindannyiszor, amikor az ugrálós sárkány ráugrott, elfordította fejét, ám így is kemény sebeket szerzett. Aztán egyszer, amikor a sárkány épp elrugaszkodott, felemelte fejét, szárnyaival lökött magán egyet, így kicsit sikerült helyet változtatnia, és jeges lángcsóvát lövellt az épp levegőben tartózkodó sárkány felé, aki a sebességnek hátra nemcsak megfagyott, hanem hátrébb is sodródott.
Fáfnír farkával óriás csapásokat osztogatott. Így igyekezett kiszabadítani szárnyait. nyakát mozdítani sem tudta, de fejét forgata ide-oda. Akit meglátott, arra jeges támadásokat zúdított, de ereje igen kezdte elhagyni.*
*Üstökös pokoli kínt érzett szárnyában, amit a sárkány belemart. Eszeveszetten próbálta kiszabadítani magát, de nem sikerült. A magasságuk rohamosan csökkent, ő pedig nem tudott semmit sem tenni.
Amikor a sárkány végre elengedte, ellökte magát, amennyire tudta fölfelé, de ez már semmin sem változtatott. A talaj rohamosan közeledett, majd két puffanás kíséretében Üstökös és a sárkány földet értek..*
*A földön maradt unikornisok utolsó erejüket megfeszítve szembe álltak az orkokkal, trollokkal, mindenkivel, akik körülvették őket. Egy egyenest alkottak, előreszegezték szarvukat, és megindultak az ellenség felé. Még mielőtt elérték volna őket, mágia robbant mindenfelől. A víz eleműek hatalmas vízsugarakat lövelltek mindenfelé, tűzcsóvák, tűzgömbök is alakultak, széllöketek is létrejöttek.
*Egyesített erejük rohamosan csökkent. Tudták, hogy már nem bírják sokáig.
Egy utolsó támadásra készültek. Mindannyian összeszedték maradék erejüket, majd Estro teste felizzott, a levegő felperzselődött és a föld megremegett, vízsugár tört elő a föld egy pontjából, egy tűzgömbb keletkezett és egy széllöket indúlt útjára.
Először Árnyék, majd Éji Táncos, Gamar és végül Estro kibuktak a sorból. Lábuk elgyengült, elméjük elsötétült és végül a földre zuhantak.*
*A szabadjára engedett mágia tombolt, pusztított, jókora károkat okozva az ellenség katonái között.* |
 Glorfindel megbokrosodott!
A sok fájdalom, a sok veszteség, a sérülések, a gyengülő mágia, és a gonosz lények nevetése felszította haragját!
Hajnali napként ragyogott fel, megvakítva a felé rontó sárkányt, és a többi, éji sötéthez szokott lényt is összezavarta. Glorfindel pengetollakat zúdított rájuk, majd nyakát szegte egy fiatalabbnak, aki volt olyan ostoba, hogy közelebb jött.
 Aredhel is fényét adta Glorfindeléhez, és követte a csődört.
A többi lény is mögöttük zúgott, és hamarosan hullani kezdtek a sárkányok, igaz, egyre több eriszi követte őket....
A trollok ellen indult erisziek ledobták magukat a talajra, a hullák közé, és döntést hoztak: meg kell állítani a nyilakat!
Összegyűjtötték az erejüket, mindent, ami megmaradt a szívükben, és egyetlen, fényesen ragyogó gömböt hoztak létre. Remegett a sötétben, és szivárványszínekben játszott. Élet, remény, erő.......
A lények összenéztek, és sorra bólintottak.
Aztán elküldték a gömböt, ami csendet hagyva maga mögött elzúgott a távolba, és csaknem laza léptekkel az unikornisokhoz mentek.
- Ennyi volt! - mondta könnyedén Gwaihir.
Aztán tollaikat átalakítva tollpengét zúdítottak a gömb után.
A robbanás, ami fényt és mérhetetlen energiát lobbantott fel a Sötétség Birodalmában először és talán utoljára, elsöpörte a hadakat, minden íjászt, és mérföldnyi körben mindenkit mást is. A sötét lények vakon és süketen, félholtan tántorogtak a távolban, közelebb meg égett hullák, vagy tiszta, izzó talaj látszott.
A kör közepén pedig mágiájukvesztett lények álltak elégedetten, boldogan....és szárnyuk élettelenül csüggött az oldalukon...... |
 Sok sebet ejtettek karjain, de törzsére boruló szárnyai védték a szúrásoktól.....De elfáradt.Nem tudott tovább harcolni, s látva ugyanúgy fáradt lényeit, úgy gondolta "feláldoza magát" értük.Felfénylett, s ez az erő, amit kibocsátott felrepítette a csoportja fölé, majd egy angyali dalba kezdve, hirtelen többszólamban kezedett énekelni, aztán a dal végén csupán fénysséggé lett, s fénylő eső formájában ráesett lovaira és farkasára.Koni lényei szívében-az eriszi remény érzete mellé-most a bátorság, fáradhatatlanság érzése költözött.Újult erővel harcoltak tovább, és amilyen harci sebeket kaptak,-nem a föld eleműek tették-rejtélyesen begyógyult.....
Koni ereje élt bennük....ám ő nem halt meg..... |
A három üldöző sárkány makacsul a lény nyomában maradt, majd hirtelen harci technikába kezdtek!
A legkisebb lent maradt, messze alattuk, csak tűzokádással terelte a pegazust, míg két társa ide-oda cikázva, semmi teret nem hagyva az oldalra vagy alulra kitérésre űzte a menekülőt. Bonyolult volt kikerülni a szemükbe dobált tűzvarázsokat, de nem adták fel!
Aztán elérték, amit akartak!
A legkisebb lény, bár fuldoklott a megerőltetéstől, eléjük került, és szemberepült velük, de még mindig a pegazus és a két sárkány síkja alatt. A másik két lény meg oldalra és felfelé tüzelt.
A támadás bevált: a zárótűz miatt a pegazus nem mehetett előre, felfelé hiába repült volna, hátulról pedig a két ollómódra záruló lángoszlop szorította!
A sárkányok nevettek, és egyre nagyobb tűzerőt produkáltak!
A kis sárkányok minden erejüket és makacsságukat bevetve lógtak a két jeges sárkányon, és marták, marták őket, a lábukra, és a szárnyuk-válluk tövét, a nyakuk környékét támadva! Az egyik, akinek erős volt a lába, magasra ugrált, és a szemeik felé suhintgatott karmaival!
A fehér peguni eltűnése nagyon feldühítette űzőjét! Bömbölt, és tüzet okádott saját társaira, és a négy szürke szárnyasra, aztán őrült méreggel kutatott tovább!
Egész addig, míg valami oldalról bele nem ment, pokoli kínt robbantva az oldalában! Nem tudta mennyire sérült meg, de oldalra kapva a fejét már látta, hogy gyűlölt ellenfele okozta a bajt! Fájdalmas hörrenéssel látta, ahogy sérült oldalán jeges hideg terjed szét..és befelé is! Felordított, és mielőtt még hátrálhatott volna, elkapta a szájával a peguni szárnyát! Gonoszul vigyorgott a lény szemeibe, majd megropogtatva a csontokat agyaraival, marcangolt egyet a szárnyon.
Aztán perdült egyet, lefelé, és a legmélyebb ponton elengedte a fehér lényt, aki pörögve eltűnt a mélyben!
Ő pedig egy utolsó hörrenéssel utána zuhant......
A földön maradt seregek látták, hogy nem tudnak már előrenyomulni, így dárdákkal, lándzsákkal, nyilakkal elkezdték az "ostromot". Minden alakzatba állt csoport hamarosan gyilkos záporral találta szemben magát!
A trollok és urgalok feldühödtek, és keresni kezdték a leggyengébbeket. Végül a szétszórt, vegyes csoportra esett a tekintetük, ahol unikornisok és farkasok és mindenféle lény küzdött, meg arra a csoportra, amiben az egyetlen emberforma lény harcolt. Bunkóikat lengetve, nyílzáport zúdítva indultak rohamra!
A Nagyúr csillogó szemekkel nézett mindent, amit Zenit tett.
- Hisz épp most bizonyítottad mennyire hasonlítasz rám! Az a sárkány is csak akaratom bábja volt, akár a tiéd is lehetett volna, és lám, milyen könnyedén pusztítottad el! Ez a mi hatalmunk Zenit.....az én hatalmam.....az igazi hatalom ez: mindent, az alantasabbak akaratát, lelkét, tetteit uralni, és élete felett ítélni! De ha nem fogadod el, hogy mindez egyedül az enyém lehet, akkor nem hagysz nekem más lehetőséget, mint megtenni, amit meg kell tennem! - hangja szomorú és sajnálkozó lett a mondandó végére, aztán olyasmi történt, amit biztosan mágiával érhetett el: fekete lángok lobbantak, és a Nagyúr eltűnt!
De nem ment el....
Lángok lobogták körbe Zenitet, és ezzel egy időben a Nagyúr feltűnt mögötte! Kezében hatalmas fekete kardot tartott, és egy pillanatig sem tétovázva lesújtott a fiatal lényre! |
*Hektor hamar elvált a sárkányok ellen küzdők közül, amikor felfigyelt arra, hogy 3man is vadásznak rá.
Egy éles kanyart leírva kifordult az egyik oldalra, majd meredeken emelkedni kezdett.
Gyorsan megpillantotta a három legnagyobb sárkányt, akik követték felfelé.
Folyamatosan támadta őket, láncsóvákkal és tűzgömbökkel. Eközben persze folyamatosan cikázott jobbra-balra, hogy a támadások ne érjék el.*
*Avalanche-ot és Fáfnírt elszakították egymástól az ellenséges sárkányok, akiket nem tudtak magukról levakarni.
Zuhanás közben folyton jeges lángot köptek szerte, több sárkányt megsebesve ezzel.
Avalanche kifejezetten az ellenséges sárkányok szárnyát fagyasztotta meg jéglángjával, akik így vagy még jobban ráakaszkodtak, vagy lezuhantak.
Hatalmas puffanással érkeztek a talajra. Egy ideig még tartották magukat, támadtak jéggel, karommal, Fáfnír még az "agancsait" is bevetette, de lassan egyre jobban rájuk telepedtek a sárkányok, lenyomva őket.*
*Üstökös szárnyai kishíjján lepörkölődtek, amikor az egyik sárkány váratlanul felé fordult és tüzet okádott felé.
Az utolsó pillanatban sikerült kitérniea támadás elől, igaz, így is jónéhány tolla bánta a hibát, hogy nem figyelt kellőképpen.
Üstökös igyekezett egérutat nyerni. Beszállt a többi pegazus közé, majd egy másik irányból előtört és egyenesen a sárkány felé repült. Oldalról közeledett felé. Nem tudta, hogy látja, vagy sem, de egy célja volt: elérni és harcképtelenné tenni!*
*Ármány, Logos, Albus és Skywalker berepültek Pactenanto és Triopo közé, ott köröztek és onnan támadták a körülöttük cikázó sárkányokat, akik igen csak voltak páran.
Skywalker közvetlenül Triopo nyaka mellett repült és a közeledő sárkányokra villámokat szórt.
Logos Pactenanto mellett repült és légviharokat kavart egy egy sárkány mellett, mire azok pörögve zuhantak a föld felé.*
*Zenitet furcsa érzés kerítette hatalmába. Amíg a Nagyúr beszélt, Ő mereven nézett a szemébe és nem szólt semmit.
Túl szép volt, amiket hallott, de egy része ugyanazt akarta, mint a vele szemben álló Úr.
Lelkében ádáz csata dúlt. Egyik fele csatlakozni, másik fele pedig elpusztítani akarta a Nagyurat.
Amikor a lávaoszlop feltűnt, elkapta tekintetét a nagyúr szemeiről. Megrándult, amikor a jéghideg érintés elérte.
Lesütötte szemét, majd ismét határozottan, eltökélten nézett fel a nagyúréba.*
- Én nem hiányolom azt az időt, amikor bennem éltél. Egyáltalán. Megszálltál, mert szükséged volt rám! Sosem voltunk igazán egyek!
- Ami pedig az erőt illeti, ez már nem a tiéd. Az enyém. A részemmé vált. Arra és úgy használom, ahogy akarom. Jelenleg például ellened.
*Fejét elfordította a csatázók felé, célba vette a legközelebbi sárkányt és egy követős, rettentő gyors, derengő gömböt küldött felé. Gonoszan mosolyogva nézte, ahogy a gömb eléri a sárkányt, ami erre megmerevedett és kőhöz hasonlóan zuhant le a földre.*
- Ha a hatalmad kell, vedd el! - *kiáltotta kihívóan.*
- Sosem fogom odaadni! Ez már az enyém! Vagy megtanulsz nélküle élni, vagy megpróbálod elvenni! Válassz!
*Kék szeme immár feketén izzott, hófehér szőre beszürkült. A levegő körülötte csak úgy vibrált. Kíváncsian nézte a Nagyúr arcát.* |
 Narya fellángolt.
Felemelkedett a levegőbe, főnökségiek, sárkányok közé, a sajátjai fölé.
Egyre vadabbul lángolt, szemei csukva voltak, és a mágia végigsurrogott a levegőn körülötte.
Lassan a varázsa szálakra bomlott, kinyúlt minden lényhez a Sötétségben, és akik ellene voltak, azoknak a szívébe belehatolt.
Narya összeolvadt minden harcossal.
'Íme.....az én ajándékom nektek!' gondolta, aztán szemei felpattantak. Két arany világegyetem.....Könnyek peregtek le az arcán, csaknem azonnal ragyogó mágiává párologva el, aztán teste aranyszín lángokká változott. A lángok végigrohantak a szálakon....aztán, az utolsó reménység, az utolsó erő minden morzsája, lángja, fénye beletorkollt a szálakba, és a ragyogás kihunyt. Narya ereje pedig ott lüktetett a szívekben.....
 Angyal felkiáltott és ragyogva, suhogva felszárnyalt.
Minden meggyalázott lényért, minden meggyilkoltért, minden könnyért dühöngött.
Szarva lilás-kékes lett, fehér erezet izzott rajta, aztán gigantikus, kékes villámok csaptak ki belőle. Hófehér fény kísérte őket, míg átjárták egy csoport hárpia és egy sárkány szívét.
Gyorsan agyonvágott egy körben a küzdők körül mindenkit, aztán lehuppant társai közé. Nagyon kimerült, de Naryának és neki hála fellélegezhettek! A hullák halmain már elkezdtek átgázolni a trollok, utat törve, de az erisziek össze tudtak állni egy megfelelő körbe, így aki bennállt, pihent, aki a kör szélén állt, küzdött!
Az eriszi szárnyasok újult erővel röppentek fel, és nekiestek a sárkányoknak! Narya erejével a szívükben, a dühvel, amit a sok fájdalom okozott, és a főnökségiek szorult helyzetét látva...nem volt már semmi erő a földön, ami visszatartotta volna őket!
Jópáran nem mentek. Izzó szemekkel rárohantak a trollokra, és nekifogtak kivájni a szemüket!
Hatalmas, lávából álló oszlop lövellt az égre a Nagyúr erődjének közepén!!!
Aztán Andulon hirtelen kimászott a talajból az erisziek körének közepén.
- Sikerült! - ujjongott.
A zavarban, amit Andulon akciója okozott, és elvonta egy fintorgó pillantás erejéig a delejező Nagyúr figyelmét, egy jéghideg érintés végigsimított Zenit egész lényén.
'Ne hallgass rá...' |
[149-130] [129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Homály jól bírta a tempót.Sárkány társának sokat segített, s még kár sem esett benne.
A sellőlovak kicsit fágardtak voltak, viszont a dárdák hamar megsebesítették őket.Akaratukkal kitartottak, s egy szökőárrat indítva elmosták a támadókat.
A sebek fájdalmát jóltűrte, viszont szárnyain lyukak tátongtak, így nem tudott felszállni.Sok hárpiát pusztított, de így nehezebb volt velük megküzdeni.
Azonban a két csődör nem járt jól.Az óriások izom mellett vastag bőrrel is rendelkeztek, nehéz volt megsütni őket vagy átdöfni.Valahogy mégis sikerült pillanatnyi időt kapnia az unikornisoknak, s egy elég erős mérges esővel válaszoltak nekik.De sebeket még így is szereztek.....
Machos látta, hogy nagy a baj. Egyetlen választása maradt!
Sötét Szeráf a semmiből tűnt elő.
Silence zokogva térdelt egy unikornis felett.
Ő is megérkezett.Nem várta meg Rufust, hanem a szellemek közé vetete magát, és megsokszorozva magát aprította őket.
Kavarkád is a főnökségi unikornisokhoz sietett.Rájuk nézett, bíztatóan mosolygott, behunyta szemét, s a sajátos módján begyógyította sebüket, majd gondolati úton próbált hozzájuk szólni:-Ne adjátok fel!Mindjárt vége, de még mindig szükségünk van rátok! Ébredjetek!Kérlek!.....
Glorfindel megbokrosodott! 
Aredhel is fényét adta Glorfindeléhez, és követte a csődört.
Sok sebet ejtettek karjain, de törzsére boruló szárnyai védték a szúrásoktól.....De elfáradt.Nem tudott tovább harcolni, s látva ugyanúgy fáradt lényeit, úgy gondolta "feláldoza magát" értük.Felfénylett, s ez az erő, amit kibocsátott felrepítette a csoportja fölé, majd egy angyali dalba kezdve, hirtelen többszólamban kezedett énekelni, aztán a dal végén csupán fénysséggé lett, s fénylő eső formájában ráesett lovaira és farkasára.Koni lényei szívében-az eriszi remény érzete mellé-most a bátorság, fáradhatatlanság érzése költözött.Újult erővel harcoltak tovább, és amilyen harci sebeket kaptak,-nem a föld eleműek tették-rejtélyesen begyógyult..... 
Narya fellángolt.
Angyal felkiáltott és ragyogva, suhogva felszárnyalt.
