|
Témaindító hozzászólás
|
2006.11.03. 21:50 - |
*Nenya gyorsan haladt a víz felszínén.
Nemsokára ki is ért a partra.
Könnyedén lelépett a víz felszínéről a szilárd talajra.* |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
 Tenger elmosolyodott, és ráhajolt nyakával párjára. |
 Elmosolyodott.Mint egy kiscica odabújt párjához.
-Én is!-mondta. |
Pár pillanatig még nézte Illusiona arcát, szemét a csók közben, aztán behunyta a szemeit. Csak jópár pillanat múlva vált el tőle.
- Ezt meg akartam kérdezni....Tudnom kellett...Ha Te képes vagy így szeretni engem, akkor én is képes leszek családot alapítani. Mert én is szeretlek, Illusiona. Attól a perctől fogva, hogy megláttalak. |
-Hogy szeretlek-e?-kérdezte.
-Ebben lehetsz a legeslegbiztosabb!-mondta és megcsókolta párját. |
Zavartan elmosolyodott.
- Kedvesem, sohasem voltam még apa....Bizonytalan vagyok, hogy vajon mi lehet a következménye, ha hibázom.
Fejével a hullámok tükre felé intett, amin ott ringatózott az ő odaillő kékje és Illusiona fehérje, torzan, de kivehetőn.
- Látod? Én mindig oda tartoztam, és sohasem hittem, hogy...több lehetek. Megszoktam, hogy odakinn járjak örökké....Te olyannyira más vagy, s mást hoztál az életembe is. Most nagy dolgot kérsz tőlem, és nehéz számomra...elhagyni a jól megismert vizeket! - viccelődött nehézkesen.
- Szeretsz engem? Valóban? |
Látta a mén bizonytalnságát.
-De ugye te is vágysz egy csikóra?-kérdezte. |
Újra a távolba pillantott, a hatalmas hullámok és tükörsima végtelen kékek világába. Mindig oda tartozott. Világéletében nem volt neki más, mint járni a hatalmas, felfoghatatlanul ősi, titokzatos, változékony vizeket. Igyekezett kiismerni, megfejteni a titkait, és a tenger néha engedett neki, megmutatott igazi arcából egy-egy apró részt, hogy aztán csak újra rejtélyek labirintusává záruljon Tenger körül és néha bizony keményen ellökje!
Mennyi vihart megélt, mennyi bajt, hihetetlenül veszélyes vízi lényt látott már! Kemény és csendes lett, a gigantikus víztömegben így lehetett legjobban megélni......
Távoli, titokzatos lény lett, és mindig merengett, rosszul is viselte a parot, mert mindig visszavágyott a vízbe, amivel eggyé olvadt szinte a lelke. Sóvárgás fogta el, ha látta a kék messzeséget, ahol az ég és a víz szinte simították egymást....
Mindig az a tünékeny, elérhetetlen szépség, amit makacsul hajszolt, az volt a célja.....Amikor megházasodott, igazából nem is tudta mire vállalkozik....Talán mégis megszokhatja a kötöttséget, amivel a szeretet, s talán a szerelem jár? Hogy már nem csak a rejtélyes, mindig változó, szeszélyes és csodás tengerhez tartozik? Talán Illusiona lenne az ő ege?
Szórakozottan rugdosta a part homokját patájával, ahogy ezen mélázott. Vajon képes lesz családapává válni? Nem fogja megőrjíteni, hogy a vizet akarja járni, és nem teheti, vagy az, ha elmegy és családja ittmarad, kettészakítva őt?
A család nagy felelősség. Akkor már nemcsak egy pár lesznek, de egy igazi család....Ez pedig nem játék......
Tenger tanácstalan volt.
Aztán felnézett és véletlenül épp párja szemébe nézett bele. Látta benne saját magát, ahogy komor arccal gondolkozik, üres tekintettel, de látta Illusiona vágyát is, hogy mennyire vágyik arra, hogy csikójuk legyen, és mennyire fájna, ha nemet mondana.
Aprót sóhajtott. Végülis...mi történhetne? Illusiona és ő valóban egy pár, szeretik egymást, ő kérte meg a kanca patáját annak idején, és együtt vannak azóta is.
- Legyen....Legyen csikónk....Próbáljuk meg - mondta ki. |
Lehajtotta a fejét.
-Lehetséges.-mondta.
-De én sem tudhatok mindent!-mondta lágy hangon. |
Felkapta a fejét, és hökkenten, elhűlve, értetlenül meretd párjára.
Aztán lassan így felelt, elfordítva fejét, elgondolkozó pillantással és távoli hangon:
- Gondolod, hogy készen állunk rá...? |
-Még sohasem de nagyon kiváncsi vagyok rá!-mondta boldogan.Kicsit megugrott de aztán mintha kígyót látott volna úgy állt meg.Kicsit elgondolkozott.
"Itt az ideje"-gondolta.
-Tenger!Én nem tudom ,hogy te mit szólnál hozzá de...én...szeretnék....egy...csikót!-mondta kicsit tagolva de mikor a csikó szót mondta kicsi boldogság is csengett hangjába. |
Szinte elpirulva mosolyodott el.
- Akkor ez egy boldog nap! Mondd, jártál már a varázserdőben, a varázsvirágok mezején? |
| -Örülök ,hogy a Te párod lehetek!-mondta boldogan. |
Tenger egy pillanatra megdermedt, majd behunyta a szemeit, és visszacsókolt.
- Örülök, hogy megoszthattam Veled - mondta halkan, amikor nagy sokára szétváltak. |
Mikor kijött a vízből orráról eltünt a burok.Sörényéről cspögött a víz de most jól esett neki ,hogy vizes.
-Ez valóban csodálatos volt!Köszönöm!-mondta és oda ment párjához és megcsókolta. |
| Sörényét rázogatva ügetett ki. |
 Ő is megölelte Nenyát, majd csendes mosollyal biccentett Naryának, és könnyedén visszavágtázott a víztükörre.
 Forró hussanással a magasba szökkent, és ujjongva száguldott el a tengertől.
|
*Búcsúzóul megölelte Therust, majd Naryához fordult.*
- Részemről indulhatunk. |
- Akkor legyetek jók! Ne feledjétek, hogy bár az elemetek egymás ellentéte, Ti összefogva nagyon sok dologra lehettek képesek! - búcsúzott mosolyogva.
- Remek! Ne aggódj, nem lesz baj, Therus! - nyihogta lelkesen. |
*Felderült az arca.*
- Az erdő jó ötlet. Inkább az mint a Sötétség Birodalma... |
Ő is kérdőn, kényelmesen mosolygott fel a pegazusra.
- Jó kérdés....
- Nos, oda is mehetnénk, de én az erdőre, majd a Sötétség Birodalmára gondoltam! - vágta a kék lények arcába szárazon. |
[195-176] [175-156] [155-136] [135-116] [115-96] [95-76] [75-56] [55-36] [35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tenger elmosolyodott, és ráhajolt nyakával párjára.
Elmosolyodott.Mint egy kiscica odabújt párjához.
Ő is megölelte Nenyát, majd csendes mosollyal biccentett Naryának, és könnyedén visszavágtázott a víztükörre. 
Forró hussanással a magasba szökkent, és ujjongva száguldott el a tengertől. 