|
Témaindító hozzászólás
|
2007.05.22. 18:28 - |
 Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
-Hmm. Furcsa. Sötét. És félelemetes. Valyon hol vagyok? |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
 Egy pillanatra zavarba jött, majd napirendre tért a dolog felett.
- Ti is átutazóban vagytok? |
-Nem zavarsz, sőt.-mondta mosolyogva és nyugodtan.
Carnen igazából szerette a társaságot, csupán ő is meglepődött, hogy nincsenek egyedül. De kellemesen csalódott, és nem szerette volna, ha a kanca megriad és elmegy. |
Egy pillanatig még riadtan nézett a két lényre, kicsit méregetve őket, aztán gyorsan fejet hajtott, és ő is köszönt:
- Üdv - mondt nyugodtan, de halkan.
- Elnézést a viselkedésemért, de nem hittem, hogy bárkivel is találkozom itt - mondta az utolsó szót kissé megborzongva.
- Csupán átutazom itt, nem akarok zavarni - tette még hozzá gyorsan, a mént és a kancát nézve zavartan. |
Meglepődve nézett az idegenre, aki hirtelen előbukkant a kanyarból, és látta, hogy ez fordítva is így van.
-Üdv!-köszönt nyugodt hangján, látva, hogy a kanca egy kicsit megriadt a hirtelen társaságtól. |
Nyugodtabban lépdelt, sőt, idővel gyorsítani kezdett, egész ügetésig.
Jókora volt a meglepetése, ahogy kibukkanva egy kanyarból, három lénnyel találta szemben magát! Hangja elhalt, ahogy megtorpant, és riadtan cikázott tekintete az idegenek közt.... |
Meglepődve összerezzent.
-Mi ez a hang?-kérdezte kissé megnyugodva. Az ének, amit hallottak, gyönyörű volt, bárkitől is származott.
Azt azonban nem tudta, hogy honnan jön az ének, mivel a völgy igen visszhangos hely volt. Ezért aztán csak álltak és füleltek. |
Csendesen, gyorsan lépdelt végig a völgyön, és próbált nem sokat gondolni a névre.....
Végül, hogy elűzze borús gondolatait, énekelni kezdte Eris kedvenc dalát:
- A napfény, felvidít, mikor az égre felragyog. De sohase várd a holnapot, mert titokban izen a zord halál...... - előbb egész halkan szólt a dal, aztán hangja egyre erőtelibb lett, vigaszt merítve a kétarcú énekből, és nemsokára a régi-régi dallam kanyargós hangjai, különös, néha egészen fülbántást határoló váltásai ide-oda verődtek a völgyben. |
Mosolyogva rázta fejét.
-Akkor, ha minden igaz-nézett körül, tájékozódva-arra lesz.-mutatott egy keskeny, kanyargós ösvényre, aminek nem lehetett látni a végét. |
 -Még nem láttam, de nagyon szívesen megnézném. Persze csak ha nem bánod. -*nézett rá Carnenre.* |
-De, ezer örömmel!-válaszolt mosolyogva.
-Láttad már az unikornis szobrot? Nem messze van egy hely, ahol, ha minden igaz, megtalálható...bár én nagyon rég jártam arra...lehet, hogy már nem is létezik. |
*Feno is mosolygott.*
-Nincs kedved egy kicsit körbevezetni engem? Bár úgy tetszek, de valójában alig ismerem ezt a környéket... Jó lenne egy kicsit többet tudni róla. -*mosolygott huncutul.* |
Boldogan mosolyodott el.
-Igen...mostmár valóban ők az én családom.-mondta egyetértőleg. |
*Figyelmesen hallgatta végig a kancát, és mélyen elgondolkodott a szavain. A végén kissé sajnálkozva tekintett Carnenre.*
-Annyira magányos voltál, hogy mérföldekre érezni lehetett az elkeseredettségedet? -*nézett rá szánalommal teli pillantással.* -Szegény. Nagyon sajnálom! De örülök, hogy végül minden jól alakult, és családra leltél. |
Nevetett.
-Dehogy fáraszt! Inkább örülök, hogy van kinek válaszolgatni...-mosolygott.
-Dorcsy pár éve itt, a Rémségek Szigetén akadt rám. Nagyon magányos és elkeseredett voltam, azt mondta, olyannyira, hogy megérezte, egy lénynek segítségre van szüksége.
-Ígyhát idejött. Eleinte tartottam tőle, mivel démon-angyal, de nagyon barátságos volt vele. Mindennap eljött ide, és beszélgettünk, amíg egy nap feltette nekem a kérdést, hogy csatlakoznék-e az Orbisziekhez. Tartott tőle, hogy nemet mondok, de nagyobb habozás nélkül vágtam rá az igent.
-És ő boldogan befogadott, együtt vagyunk már évek óta. Azóta megismertetett a többiekkel, akik nagyon barátságosak és közvetlenek voltak velem, és bemutatták nekem a Birodalom többi részét is.
-Én azonban újra vissza-visszatértem ide, hisz ez az a hely, ahol Dorcsy-val megismerkedtem, így nagyon jó emlékek fűznek ide.-mondta. Annak ellenére, hogy valójában szűkszavú volt, most minden gátot széttört, és jól esett neki a beszéd. |
-Ez is lehet egy élet, még ha kicsit keményebb úton vált is azzá. -*bólintott a csődör.*
-Nekem se volt könnyű a csikókor, de rengeteget köszönhetek a mentoromnak, és miatta mondhatom nyugodt szívvel, hogy volt értelme és megérte! Ha ő nincs, Niphredillie - vagyis Legend - és én soha nem találkozunk...
-Na és mondd csak, Carnen, mi a helyzet Dorcsyval? Hogy lelt rád? És te mióta vagy vele? Sajnos nem tudok sokat rólatok, Orbisziekről, ahogy Dorcsyról sem, mivel eddig a Szilnoriakon kívül jóformán csak egy-két Eriszi ismerősöm volt... Tehát? Persze, csak ha nem fáraszt a sok kérdés! -*mosolyodott el kissé zavartan.* |
Felsóhajtott.
-Ez nem indiszkrét, hanem logikus kérdés.-mosolyodott el.- Hát igen, jó lett volna a segítség, de mikor minden rokonom odaveszett, nekivágtam a világnak, gondolkodás nélkül, és hogy is mondjam...magányos utam volt. Senkivel sem találkoztam, és szép lassan felcseperedtem.
-Aztán Dorcsy rámtalált, és azóta itt vagyok, Simbelmyne-ban, és segítségével megtanultam bánni az erőmmel.-fejezte be végül. |
*Feanor egy darabig a kissárkány után bámult, és csak azután szólalt meg.*
-Dacos kölyök, nagy a szája, de a légynek se tudna ártani. -*jegyezte meg, még mindig a sárkányfióka után nézve, majd Carnenre pillantva folytatta.* -Ne aggódj! Le fog csillapodni.
-Nos, nem szeretnék indiszkrét lenni... de miért nem kértél segítséget valakitől, ha... ha a családodra már nem támaszkodhattál többé? Engem is mentor nevelt, bár tünde volt az illető... és most kivételesen nem Legendre gondolok.
|
Kicsit elszégyellte magát. Valóban nem sokat foglalkoztak a kissárkánnyal. Feanorra nézett.
|
| Indrassan nem szólt semmit, csak duzzogva elvonult. |
Kicsit bűnbánóan nézett Indrassanra, de Feanor egész jó társaság volt...
-Nos, nekem mindegy, bár örülnék, ha tényleg valami biztonságosabb helyre mennél. Mint láthattad, a Végvölgy is tartogat kellemetlen meglepetéseket... |
[127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Indrassan elindult a partról. Egyenesen a völgybe.
Egy pillanatra zavarba jött, majd napirendre tért a dolog felett.
-Még nem láttam, de nagyon szívesen megnézném. Persze csak ha nem bánod. -*nézett rá Carnenre.*