|
Témaindító hozzászólás
|
2006.09.16. 23:52 - |
 *Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.
~Felőlem...~*gondolta ilyenkor, s nem törődve a barátságtalan szemekkel, tovább ment.
Rendszerint fásult és nemtörődöm volt. Soha semmi sem érdekelte igazán, az paróbb örömökkel tette színessé életét. Mások ijedelmén szórakozott, s kuncogott magában, vagy mással ütötte el az időt. Ezek az apróbb dolgok szórakoztatták ugyan, de... de most... most boldog volt. Igen, boldog volt, hiszen egy kiscsikót hord a szíve alatt! Ez a csikó mindent megváltoztat majd... bizonyos, hogy mindent csak jobbá tesz majd... |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
Jövőtváró szemei egyik pillanatról a másikra felpattantak.
- Van egy ötletem! - lelkesedett be teljesen.
Érdekes volt "belülről" látnia azt, hogy ahogy a két kanca közeledett felé, a démonok is mindig sokkal jobban közre fogták.
Végignézett a sok alakon és udvariasan megkérte őket, hogy menjenek kicsit távolabb és hagyják, hogy a két gyógyító tegye a dolgát. Ám előzetes reményeivel ellentétben nem történt semmi, amit Jövőtváró nem igazán tudott mire vélni. Aztán gondolt egyet és a kérést megismételte fennhangon.
Egy végtelennek tűnő másodpercig nem történt semmi. Aztán az alakok egy része eltávolodott, egyesek el is tűntek... Jövőtváró volt a legjobban meglepődve, hogy csak kérnie kell és teljesítik a kívánságát.
Viszont... ahogy egyre távolabb kerültek a démonok és pár közülük el is tűnt, Jövőtváró egyre nehezebben vette a levegőt és pillanatokon belül nagyon rosszul lett! |
Hébé és Démétér riadalma is lassan felengedett. Mindketten örömmel mosolyogtak a pegazusra. Démonlét ide vagy oda...jó volt látni, hogy jobban van.
- Nagyon szívesen - mondta lágy hangon Démétér.
- Ezért vagyunk - hajtotta meg kissé a fejét Hébé.
Démétér óvatosan körültapogatta a lényt a varázserejével, de olyan káoszt talált, hogy hamar feladta.
- Legjobb lesz, ha pihensz - sóhajtotta - Egyelőre a démonerők segítenek, és egyelőre nem tudunk áthatolni rajtuk a saját mágiánk erejével...De láthatóan...stabil az állapotod.
Hébé bólintott.
- Ha Stranger tényleg a ködös részt akarja átkutatni, úgyis csak holnapra érhet vissza. |
Még mindig kissé az iménti események hatása alatt volt, de próbálta figyelmét a kancára összpontosítani és felfogni, amiket neki mond.
- Persze, rendben, fekszem. - válaszolta készségesen, miután magához tért és pár másodperc elteltével már ismét elterülve feküdt a földön.
Semmi esetre sem akarta a két gyógyítót bajba keverni, vagy haragot ébreszteni irányukba. Hálás volt nekik, amiért segítettek rajta és enyhítették mindenfajta fájdalmát.
- Még meg sem köszöntem, amit értem tesztek - szólalt meg - Köszönöm!
A figyelmeztetésen halványan elmosolyodott. Igen, érzékelte, hogy veszélyes lény és annyi biztos, hogy a következő időszakban nem is akar vele találkozni. Valóban nem tud még semmit arról, ami vele történik és nem is akar addig gyakorlatilag senkinek a szeme elé kerülni, amíg bármi rosszat, vagy veszélyeset tehet szimplán a tudatlansága miatt.
Viszont szüksége lenne egy tanítóra. Akire nem gyakorol veszélyt. Erről majd még beszélnie kell Strangerrel. Ha a mén valaha ugyan visszatér, és nem inkább kiszaladt a világból, de legalábbis elég messze ahhoz, hogy ne kelljen Jövőtvárót látnia. |
Wizarde távozása után először ő tért magához, és gyorsan a pegazushoz sietett.
- Feküdj vissza! Feküdj vissza! Még nem gyógyultál meg!
Látta, hogy nem nagyon hatja meg a fiatalt, így kérlelni kezdte:
- Megígértük Strangernek, hogy vigyázunk rád! Kérlek ne ébreszd fel a haragját irányunkban!!
Aztán a rég tovatűnt Wizarde után nézett.
- Őtőle próbáld magad távol tartani...Veszélyes lény. |
Jövőtváró egyik sokkból a másikba került. Először azon döbbent le, hogy a démonok azt tették, amire gondolt. Mármint.... nem pont azt, mert konkrétan nem arra gondolt, hogy állják a távozó lény útját, hanem csak hogy milyen jó lenne egy kicsit feltartóztatni!
Aztán saját magán érezte a démonokat ért "csapást", mintha ő is ott állt volna közöttük és ő is odébb lett volna penderítve.
Szóhoz sem jutott a figyelmeztetést hallva. Még fel sem ocsúdott, fel sem fogta, mi minden történt pár perc leforgása alatt. Szeretett volna elnézést kérni, de mire eljutott idáig, Wizarde már sehol sem volt...
Megpróbálta jól az elméjébe vésni a tanácsokat, figyelmeztetéseket és fenyegetést is...
Eleinte nem nagyon mert a kanca szemeibe nézni, de ahogy teltek a másodpercek, egyre inkább vonzotta a tekintetét a hófehér szempár. Amikor pedig bepillantást nyert.... Egyenesen odáig volt, meg vissza, a szó legjobb és legrosszabb értelmében, egyszerre. Egyrészt érzett végtelen rajongást, másrészt csontig hatoló rettegést...
Csak nézett döbbenten, száját tátva a távozó alak után, ki az ajtón és próbálta felfogni, mik is történtek vele az imént... |
Démétér és Hébé egészen a falig hátráltak a két lény közeléből, elkerekedett szemekkel. A helyzetet nem lehetett leírni azzal, hogy megfagyott a levegő a teremben, amikor Wizarde, ki tudja pontosan miért, de megtorpant távoztában, Jövőtváró kiáltása után.
Wizarde néhány másodpercig moccanatlanul állt, nem mutatva semmilyen reakciót, aztán egy hihetetlen gyors mozdulattal aprót lódított a fején.
A démonok, akik eddig előtte toporogtak, mintha bábuk lettek volna egy táblán amin végigvágott egy szárny, szanaszét perdültek Wizarde elől. Aztán Wizarde lassan hátrafordult, és belebámult Jövőtváró szemeibe kifejezéstelen, fehér szemeivel.
- Ezúttal elnézem neked ezt. Új vagy még ebben a világban. De tanuld meg féken tartani a kis...barátaid. Ha másnak az útjába kerülsz így, velük együtt leszel eledel, és pocsékba ment a gyógyítás és Stranger küzdelme érted.
Rápillantott Jövőtváró szárnyaira.
- A démonk erősebbek mint az átlagos lények. Ne próbálj szűk helyeken repülni, amíg meg nem tanultad használni ezt az erőt - jegyezte meg.
Aztán egyetlen pillanatra, de nem többre, engedte, hogy a fehérség....átlátszóvá váljon Jövőtvárónak és a lény igazán a szemébe nézhessen.
Szinte még azelőtt végetvetett a pillanatnak, hogy az kiteljesedhetett volna.
- Akármit láttál, kezdj vele, amit akarsz. De én a helyedben azt mostantól mindig az elmémben tartanám, hogy megváltoztál. És az új formáddal bőven lesznek még....munkáid, mire tudhatod használni.
Hirtelen elvigyorodott.
- Ha pár év múlva még életben vagy, keress meg engem a lápon! Kíváncsi leszek milyen színűek lesznek addigra a szárnyaid!
Szinte kaján mosollyal az arcán távozott. |
Jövőtváró mintha egy másik dimenzióból figyelt volna. A beszédet mintha víz alól hallgatta volna, nagyon tompán és összemosódottan. Néha mintha a saját testéből figyelt volna, máskor pedig mint kívülálló látta a történéseket.
Elmondhatatlan megkönnyebbülést érzett, ahogy a szárnyain végigfutott a furcsa mintájú, tarka színű varázs.Végre érezte szárnyai minden porcikáját, ám nem úgy, mint amik azonnal szétszakadnak. Kicsit sajgott, kicsit nyilallt, de egyre kevésbé, egyre kellemesebb érzésnek átadva a helyét.
Mire felocsúdott, a lény, aki visszaadta a szárnyait, már csaknem el is ment.
- Várj! - szólt utána, korábbi állapotához képest egész határozottan.
Döbbenten látta, ahogy a homályos alakok közül többen a távozni készülő lény felé mozdulnak, hogy elállják az útját.
Ledermedt arckifejezéssel, kerek szemekkel nézte a távozó lény hátát. Hirtelen fogalma sem volt, hogy reagálja le a történteket.
- Én csak... szeretném megköszönni, amit értem tettél. Köszönöm! |
A két gyógyítással megbízott kanca egyre többször pislogott össze, ahogy Jövőtvárót hallgatták a hagymázos révületben. Nem láthatták a többi....lényt a teremben, de természetesen érezték, tudták, hogy a terem bizony kellemetlenül tele van........
Aztán mindketten összeborzongtak, amikor lassú, kényelmes léptekkel a fehérszemű, festettmaszkos kanca egyszercsak beballagott a terembe, és szép lassan, flegma arckifejezéssel végignézett a lényeken.
Mindegyiken.
És mindkét gyógyító hátán a hideg kezdett futkosni, amikor a lény nekiindult, hogy jobban megnézze Jövővárót. Csak épp nem merték útját állni. Még megszólítani se akarták nagyon.
Wizarde a látszólag alvó pegazus fölé hajolt, egy ideig nézegette majd meg is szaglászta, aztán oldalra fordította a fejét, és rámeredt a semmire. Látszólag.
De a lusta pillantás fókuszálása (már amennyire meg lehetett ítélni, egy pupillátlan szempárnál) nagyon úgy tűnt, hogy igenis szegeződik valamire. Vagy valakire.
Wizarde nemcsak nézett, de látott is.
- Némelyiknek nagyon tetszik a fiú varázsereje. Nem lepődnék meg, hogy ha pár éven belül lenne belőle egy második Steel - susogta flegmán Wizarde az ítéletet, csakúgy mindenkinek és senkinek a szobában.
- Bár Steelnek nincsenek látomása - tette hozzá lassan megjelenő, ijesztő kis vigyorral.
- Wizarde, ugye csak tréfálsz? - riadozott Démétér.
- Miért tenném? - egyenesedett ki lassan a boszorkány, hogy hátravessen a két ijedt alakra egy újabb flegma pillantást - A démonok kezdik megkedvelni. Ha nem is kapcsolódnak a lelkéhez, követni akarják majd. Munkás feladat lesz elhajtani némelyiket, ha nem akarnak menni....
Visszanézett a pegazusra.
- De most csak jót tesznek neki. Összetartják a kis törött edénykét, ami a teste. Egyébként már rég kifolyt volna a lelke.
Oldalra biccentette a fejét.
- Kicsit rásegítek - döntötte el, és még mielőtt a másik két kanca közbeléphetett volna, Wizarde nagy erővel ráfújt a pegazus fekvő alakjára. Azon kívül, hogy egy pillanatig mintha zöld fények szőtték volna át a lehelletét, és aztán az egész teremben egy apró, inkább csak sejthető, mint érezhető fuvallat táncolt körbe, úgy tűnt semmi se történt.
Aztán Hébé felsikkantott, ahogy Jövőtváró szárnyain bizonytalan harmóniában, egészen gyerekesnek tetsző minták terjedtek szét. Nrancssárga, kék, vörös, zöld, mélybíbor pettyek, sávok, körök, csíkok borították be a pegazus tollait, és mintha a tollai alapszíne is egy különös, vöröses-sárga fényt vagy árnyalatot kapott volna.
De, mintha csak káprázat volna, a színek és a minták egy pillanat alatt tovatűntek, néhány tarka, vörös csíksorozatot hátrahagyva csupán, de azt is csak egy-egy tollon.
- Mit tettél vele? - kérdezte Démétér óvatosan, de feszülten.
- Meggyógyítottam - felelte Wizarde csúfos mosollyal - Legalábbis a szárnyát. A tüdejét másra hagyom.
Azzal megfordult, és laza léptekkel elindult kifelé a teremből, vissza se nézve Jövőtváróra.
Az se érdekelte, mikor egy pillanattal később Hébé felsikkantott. A fiatal peguni közelebb óvakodott ugyanis Jövőtváróhoz. De arra nem volt felkészülve, hogy egészen sárkányos módon, egy-egy nagy, vörös, kampószerű tüskét fog találni Jövőtváró nagy szárnyízületénél. Mintha csak sárkányvér is keveredett volna benne immáron...
Vagy......démonoké.... |
Annyira jó volt. Melegséget érzett, csend volt és semmije se fájt. Már egyenesen idillinek volt mondható a jelenlegi helyzete, legalábbis azokhoz képest, amiket az elmúlt időszakban átélt.
Aztán mintha valaki elkezdett volna suttogni a fülébe. Kicsit megmozgatta, előre, oldalra, hátra, de még mindig ugyanolyan halkan hallotta. Lassan sikerült kivennie szavakat. Jobban mondva csak azt, hogy számára ismeretlen nyelven suttog valaki, ritmusosan, ismétlődő dolgokat.
És idővel ez inkább ráolvasásnak tűnt, mint egyszerű beszédnek. Jövőtváró kezdett aggódni, amikor már több hangot is hallott a fejében és mind ugyanazt kántálta.
Félt attól, amit látni fog, ha kinyitja a szemét. De muszáj volt valamit tennie, mert így az idegei készülnek ki. Így hát vett egy nagy levegőt és kinyitotta a szemeit. De gyorsan vissza is csukta, mert egy egész sereg hullámzó alakot látott maga körül.
"Ez nem a valóság." - győzködte magát, és újra kinyitotta a szemét. Ám ugyanazt látta, mint az imént.
Kicsit elhúzta a száját és próbált bátorságot magára erőltetni. Muszáj lesz megbarátkoznia a helyzettel, ha valóban úgy történtek a dolgok, ahogy Stranger elmondta (és feltételezte, hogy ilyen durva dologgal senki sem tréfálna), akkor sokáig kell néznie a derengő alakokat.
Amíg magát győzködte, észre se vette, hogy az egyik alak kifejezetten közel került hozzá, lehajtotta csontvázszerű nyakát és fejét Jövőtváró fekvő szintjére, hogy élénk zölden világító szemeivel belebámuljon Jövőtváró szemeibe.
Jövőtváró nem volt felkészülve az efféle zaklatásra. Olyasfajta dolgokat látott abban a zöld szempárban, amikhez foghatót még soha. És persze rossz értelemben. De ugyanúgy, ahogy más lények esetében, így az övében is elveszett, világokon zuhant keresztül, ki tudja, milyen időkben, és milyen lények társaságában, hiszen egyiküket sem ismerte.
Túl sok dolog történt egyszerre. Jövőtváró összeszorította a szemeit és fennhangon szólalt meg:
- Mássz ki a fejemből. - úgy érezte, muszáj hangosan beszélnie, különben megbolondul.
Még csukott szemekkel is érezte magán a zöldszemű démonlény metsző pillantását és kitartó jelenlétét.
- Most... hagyj egy kicsit békén... - kezdett Jövőtváró alkudozni. - Hagy nyerjem vissza az erőmet egy kicsit. Utána megbeszéljük.
A legnagyobb meglepetésére, az idegen, hátborzongató jelenlét ugyan elmúlni nem múlt el teljesen, de csökkent és távolodott. Jövőtváró úgy érezte, egy kis levegőhöz jut és fel is lélegezhet végre egy kicsit. |
Annnnyira tudta és érezte, hogy baj lesz, már akkor, amikor Jövőtváró rábámult!
Épp volt ideje elkapni az összeesés közben a fiatalt a szárnyaival, aztán mérgében és félelmében csúnyán ráhördült a két kancára. Azok rémülten összerezzentek, de Strangert meg is lepte, hogy milyen erőről tettek tanúbizonyságot: nem futottak el, hanem gyorsan odaugrottak a két oldalára, és szó szerint mágiák tucatjait kezdték zúdítani Jövőtváróra.
Csakhogy.....
Előbb Hébé hőkölt aztán hátra, aztán Démétér is lassan abbahagyta a mágiatámasztást.
- Mi történik? - mennydörögte Stranger hol egyikre, hol másikra kapva vörös tekintetét.
- Az történik, drága barátom, hogy a mágia töredéke fog csak rajta - sóhajtotta Démétér, szinte várva a félsárkány dühkitörését - Ami mágia megtartja most őt, az alig enged valami a miénkből hozzá...
Stranger elhűlt a kancát hallgatva.
- Nem tudtok segíteni?!?! - üvöltötte két lélegzetvétellel később, megremegtetve még a falakat is!! Mi történik? Mi történik?! Ennek nem így kellene lennie!!!
Hébé riadtan eltolatott tőle, de Démétér csak kihúzta magát, aztán a félsárány szemébe nézve bólintott.
- Ide most nem a mi erőnk kell. Hanem démonoké.
Hébé alig hallhatóan cincogva tette hozzá:
- De meghalni nem fog....Akik vele jöttek, azok nem engedik...
Stranger lenézett a fehér lényre, és kezdte nagyon nyomorult módon érezni magát. Nem tudta hogy segítsen. Akiktől megoldást várt, azok se tudták....Sohase szerepelt a tervei közt ez a fajta felelősségvállalás. Mindig is tudta, hogy soha nem lesz ilyesmire alkalmas.
Jövőtváró viszont akkor is Szerencsecsillag fia, és neki kötelessége segíteni...
De hogyan?!?!?!?
Ezek az erők teljesen mások, mint aikkel ő rendelkezik! Semmit se tud róluk, nem érzi, nem érti őket!!
És szorít az idő....Akármennyire is képesek a démoni erők Jövőtvárót életben tartani, ez így...nem élet...És ki tudja közben mit művelnek a tudtukon kívül a pegazussal?!
Aztán felkapta a fejét.
- A ködös szakaszon még mindig őrség van, ugye? - kérdezte hirtelen.
A két kanca bólintott.
- Vigyázzatok rá! - mormolta, óvatosan, üggyel-bajjal lefektetve Jövőtváró a földre.
Aztán elviharzott, olyan vehemesen dobva ki magát a várból, mintha legalábbis csatába hívnák és ő mindenáron ölni akarna.... |
Jövőtváró egyre jobban elhűlt, ahogy Stranger szavait hallgatta. Aztán a történet eljutott egy olyan pontra, ahol elszakadt nála minden cérna és hisztérikus nevetésben tört ki. Forgolódni kezdett, hahotázott, fejét néhányszor még a talajhoz is verte (véletlenül).
De amikor pillantása Strangerre vetődött és meglátta a lény határozott, komor és metsző pillantását, megfagyott benne a vér. Ledermedt, még levegőt venni is elfelejtett, olyannyira, hogy elkezdett a feje lilulni.
- Nem... - kezdte lassan, a fejét rázva - Nem hiszek Neked... - a fejét csak egyre rázta.
Borzasztóan sok minden kavargott benne. Legszívesebben övültött volna és minden feszültséget, fájdalmat, félelmet és reményvesztettséget rázúdított volna a félsárkányra. Már épp kinyitotta a száját, hogy szabadjára engedjen mindent, ami belülről majd szétvetette, amikor mélyen Stranger szemeibe nézett... és anélkül, hogy egyetlen hang is elhagyta volna a torkát, becsukta a száját.
Szomorúan lehunyta szemeit és fejét a hideg padlóra engedve elnyúlt a földön.
Nagyot sóhajtott, mire éles fájdalmat érzett a mellkasában és összeráncolta homlokát. Az apja mindig arra tanította, hogy méltósággal viselje a legnagyobb fájdalmakat is. Ő hol van most? Miért nem segít rajta? Ismét nagyot sóhajtott és rájött, hogy igazságtalan... a birodalom hatalmas. Ha azonnal indult is volna (és tudja, hogy hol van), akkor se érhetett volna ide. De nem tudja, hogy hol van... hogy is lehetne itt?....
Ha őszinte akart lenni magához, akkor nem Üstököst kívánta volna maga mellé. Sokkal inkább az anyját, akitől mindig kedvességet, gyengédséget és melegséget kapott.
Stranger utolsó néhány szava meglepte. Szemeit kinyitotta és a ménre nézett.
És megmerevedett...
Képek tömkelege árasztotta el, amiket egyszerre érzett és látott! De annyira gyorsan történt minden, hogy fel se tudta fogni a felét se! Voltak benne fényes és sötét képek, boldog és fájdalmas pillanatok, nevetés és sírás... De minden képen ugyanazokat az alakokat látta: Strangert és Szerencsecsillagot...
Annyira váratlanul érte a rengeteg információ, hogy ismét elfelejtett levegőt venni. Ezért amikor felocsúdott, egy hatalmas lélegzetvétellel kezdett és azzal a lendülettel fel is állt. Ennek következményeképpen persze ismét csontropogás hallattszott, Jövőtváró fájdalmasan felszisszent és megpróbálta magát szárnyaival megtámasztani, amiből újabb csontropogás lett.
A kevés oxigén és az újabb és újabb fájdalomhullám hatására elájult... |
Stranger halkan hörrentve sóhajtott egyet, de megállta, hogy elkezdjen kihátrálni a teremből, el a lénytől, akivel ki tudja mi lesz, el a helyzettől, aminek sose lett volna szabad így alakulnia.
Segélykérőn nézett két társára, de Hébé csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem tud segíteni, míg Démétér.....nos Démétér állta a pillantását, kemény és majdnem arrogáns tekintettel....és Stranger rá is jött, hogy ez a kanca mind közül teljes joggal néz rá azzal a pillantással, hogy....
ez most a te dolgod....
'Tényleg az én dolgom? Mi van Üstökössel?' morfondírozott, csakhát....a vorstandi a jóégtudja merre volt, míg Jövőtváró itt és most tűnt riadtnak.
- Jól figyelj - mormogta, miután lehajolt a pegazus fejéhez, és mormogni kezdett neki, gondosan kerülve a fiatal tekintetét:
- Megharapott egy démoni lény. Minden sérülésed közül most...ez a legfontosabb....Ugye nem tudod mi lesz azokkal, akiket démon mar meg, de túlélik? Ritka dolog, de ha bekövetkezik, akkor....annak következményei vannak. Sin nem használhatja minden képességét, de ettől még démon. A harapása megtörtént, de te élsz. Akik így járnak...azok jó eséllyel megkapják a démon képességeinek egy részét. Nem tudni Sin mire is képes. Tilos telivér démonként tevékenykednie itt, ez volt a feltétele, hogy Marc mellett maradhasson, és idejöjjön a Birodalomba. Sosem fogjuk megtudni mire is képes....De te a képességei teljes palettájából részesülhetsz most....Nem tudom mi lesz veled Jövőtváró.
Halkan levegőt vett, és a háta mögé lesett, ahova Jövőtváró is nézegetett pár pillanattal ezelőtt.
- Ettől függetlenül halott lennél, ha....én nem láttam volna esélyt a történtekben pont a megmentésedre. Egy eriszi segített. A démonharapás erején át segített rajtad: felhasználta az erdei erőket, démonokat és szellemeket, hogy erősítsenek és tartsanak életben. Ők vannak most itt veled.
Stranger összehúzta magát a pegazus feje fölött, mint valami nagyon bizarr madár egy fészek fölött. A szárnyai szinte ernyőként borultak föléjük.
- Miért nem mondtad meg nekik, hogy ki vagy? Nem bántottak volna! Miért?
Végignézett a törött szárnyakon, sérült bordákon.
Olyan halkan szólalt meg, hogy még maga sem volt biztos benne, hogy kiejtette a szavakat:
- Én még mindig hiszem, hogy megtalálom anyádat..... |
Jövőtváró hol Strangerre, hol a homályos, remegő alakokra nézett. Továbbra is pislogással próbálta elérni, hogy élesebben lássa őket, mígnem az egyikük félelmetesen rávillantotta zöld szemeit. Jövőtváró hátrahőkölt még fekvő pozíciójában is elkapta tekintetét. Strangerhez hajolt és suttogva kérdezte:
- Most komolyan... mit szívtunk az erdőben?... |
Démétér értett annyira az élethez, hogy meg se lepődött a pegazus gyors egymásutánban változó hangulatain és állapotán. Rezignált arccal hajolt el a kiköpött vér útjából, alaposan szemügyre vette a foltot, aztán mélázva a fiatalt kezdte nézni. Hébé viszont elkerekedett szemekkel nézte a sérült lény handabandázását.
Stranger maradt mindvégig a legnyugodtabb. El se mozdult Jövőtváró mellől.
Vagy csak nem látszott a sárkányos agyarú arcon, hogy mik suhannak át épp a lelkén.
Amikor rájött, hogy Hébé egyelőre nem találja a hangját, Démétér meg elgondolkozott, összeszedte magát, és halkan mormogni kezdett Jövőtvárónak.
- A szárnyaid ott vannak, ahol lenniük kell. Nem maradsz nélkülük. Ne aggódj, megmaradsz. Azért nem érzed őket, mert hatnak a fájdalomcsillapító varázslatok - hazudta. Vagy hazudta félig-meddig.
Lassan arra sandított, amerre a homályos pillantás rebbent Jövőtvárótól.
- Ők nem az én barátaim. A tieid. Miattad vannak itt. Segítenek - mondta a tőle telhető legnyugodtabb hangon.
Pontosan tudta, tisztán érezte, hogy kisebb seregnyi....valami tobzódik körülöttük, csak épp a szemeivel nem látta őket.
Ahogy persze senki más se a jelenlévők közül. |
Jövőtváró kényelmesen elnyúlt, kinyújtóztatva végre lazulóban lévő testét.
- Láttatok már pegazust szárnyak nélkül? - érdeklődött morbid humorral. - Ha rossz munkát végeztek, még láthattok - folytatta démoni vigyorral az arcán.
Nevetnie kellett a saját viccén, aminek következtében persze ismét köhögő görcsöt kapott és jó adag vér gyűlt össze a szájában, amit ki kellett köpjön. Arra már nem figyelt, hogy a vére a szokásos vörös helyett korom fekete volt...
Felemelte a fejét és elkezdett végre körbenézni.
- Hmmm. - morgott először, amikor furcsa alakokat vélt felfedezni maga körül. Pislogott párat, és nem látott senki mást a két kancán és Strangeren kívül.
- Elég alaposan beüthettem a fejem - állapította meg félhangosan és Strangerre nézett.
- Ha később érkezel, szerintem már rég halott vagyok - folytatta, miközben fejét ingatagon jobbra-balra mozgatta, mivel nem bírta egy helyben tartani - de ha mégsem, ami válljuk be a rosszabbik verzió lett volna, a szárnyaimat tuti letépték volna! - a mondat végére kifejezetten hisztérikus kezdett lenni és riadtan a szárnyait kezdte keresni.
- Hol vannak a szárnyaim? - ismét jobbra-balra forgatta a fejét. - Nem érzem őket. Miért nem érzem őket?!
Fejével a két kanca felé fordult, majd Strangerre nézett, akik mellett számos halovány alakot látott. Erőltetetten pislogott és látható volt, hogy bár fizikailag egyre jobban volt a sok-sok varázsnak köszönhetően, de szellemileg egyre mélyebbre zuhan.
Először rémülten nézett, majd bugyután vigyorogni kezdett.
- Hé, Stranger, miért nem mutatsz be a barátaidnak? - és orrával a semmibe bökött. |
Stranger egy szó nélkül letette Jövőtvárót egy nagyobb csúsztató mozdulat segítségével.
Hébé, és a közben odaérkezett különleges, nyulánk, hosszúszőrű unikornis elszörnyedve nézték a roncsolt tollas akármiket, amik a lény oldalain meredeztek.
- Ahhoz, hogy ezek a szárnyak rendbejöjjenek, rengeteg varázs fog kelleni - mondta halkan csodálatos, megnyugtató hangján az unikornis kanca.
- És alighanem a régi módszerek is - susogta Hébé.
MIndkét kanca szomorúan nézett a pegazusra.
- Hónapokig nem fogsz tudni repülni, hacsak nem találunk neked egy erős gyógyítót. De azokból nagyon kevés van. Rögzíteni fogjuk a szárnyaid, és attól tartok jó ideig itt kell maradnod - mondta lassan, nyugodtan, óvatosan az unikornis.
- Ahogy csak tudunk, segíteni fogunk - tette hozzá Hébé.
- Tehát...megmaradnak a szárnyai, ugye? - hördült fel Stranger.
A két lény összenézett, aztán bólintottak.
- Hogy milyen repülő lesz belőle ezután, azt nem tudom megmondani. De alighanem fog tudni repülni - mondta Démétér - Most inkább érjük be annyival, hogy örülünk, hogy él! |
Jövőtváró határozottan jobban kezdte érezni magát. Elég kényelmetlen volt Stranger izmos hátán, így elkezdett fészkelődni. Többet egyébként se tudott volna tenni, mivel a saját szárnyaiba volt becsomagolva...
- Letennél... kérlek? - szólalt meg ismét, már sokkal inkább összeszedetten. |
Mire a várhoz értek, Sin és Marc kettőse egész eltávolodott, félve az egyre hallgatagabb Stranger haragját.
A félsárkány rájuk se nézett, amikor bevitte az épületbe a pegazust. Később ráér felégetni a kis otthonukat....
Addigra, mire az ispotály kicsiny szárnyához értek, már úgy érezte az agyát cirógatják a démonok, akik Jövőtvárót kísérték.
- Hakima itt van? - kérdezte komoran a hozzájuk siető Hébét.
- Nincs. Velem és Démétérrel kell beérned - mondta a nemes fiatal.
- Hogy kerültetek ti ide? - értetlenkedett Stranger.
- A menedék megtelt - válaszolta lakonikusan a fehér peguni, és elkezdte egyik fájdalomcsillapító bűbájt a másik után a pegazusra borítani.
- Stranger! Ez a pegazus - hördült fel az örökfiatal lény, de a félsárkány leintette.
- Tudom....Maradjon életben.....Aztán meglátjuk.... - sóhajtotta reményvesztetten.
- Ki ez? - kérdezte halkan, riadtan Hébé.
- Szerencsecsillag fia.... |
Dominus büszke volt arra, amit véghezvitt.
Az apró vár a fák közt rémítő és erős volt. Dominus fekete lángokkal perzselte fel a vidéket körülötte, hogy a hamvakat gyémántkeménnyé tömörítve felemelje a falakat.
Büszke volt az első lépésre, hogy a Birodalomban rend legyen. Az erdőt ő és néhány társa vállalta fel.
Örömmel.
A vár menedéknek készült bárkinek, akinek szüksége lehet rá.
Amikor majd eldurvulnak a dolgok. |
Cassandra csak bólintott, aztán felkapta a fejét.
Aztán Selene kirobbant a fák közül, és rájuk üvöltött:
- Oszoljatok szét! Tűnééés!
Az eriszi csapat valósággal szétrobbant, bár néhány pillanatig még semmi sem látszott a riadalom okából. Cassandra majdnem számonkérte a botor tréfát Selene-n, amikor a különös hang megütötte a fülét.
'Halljátok?? Ti is halljátok?' visszhangzott Selene rémülete az elméikben.
Jó nyolcvan méterre látták meg a zaj forrását végül, ahogy lassan előtűnt a homályból: hatalmas emberalaknak tűnt, izomkötegekkel mindenhol a testén. Már ami látszott belőle. Valami fekete bőrkötényszerű szoknya takarta deréktól lefelé, ami akár nadrág is lehetett, nem lehetett megállapítani. Úgysem azt figyelték. Hanem a hatalmas, fekete fémből készült ormótlan, bolond maszkot, ami az egész fejét eltakarta. Nem is igazi maszk volt, hanem egy hatalmas csőrt formázó előre kinyúló, fejet beborító szögletes fémdarab.
Az emberszerű óriás egy sisakjához hasonlóan esetlen, és mégis valahogy borzasztó kopjaszerű fegyvert húzott maga után a kopár talajon....
'Minket akar??' iszonyodott Aredhel.
A nevetséges külsejű, és mégis minden eriszit rettegéssel eltöltő alak megállt egy mélyedésben. Épp addig jött el, hogy tisztán láthassák csak. Egy pillanatig a hosszú nyúlvány feléjük fordult, néhány szívdobbanásig senki sem moccant, dermedt csend honolt az egész erdőn.....aztán a rémfigura lassan, esetlenül megfordult, és a lehetetlen fegyvert maga után vonszolva eltűnt a szemeik elől. De addig egyikük sem moccant meg, és egyikük sem szólt, míg a halk, sürlódó hang, amit keltett, teljesen el nem tűnt vele.....
- Épp arra tart, mint mi - nyögte kiszáradt szájjal Cassandra.
- Csak azért jött elő, hogy lássuk....hogy tudjuk, hogy itt van....épp az utunkban - nyöszörögte Selene.
- Nem most kellünk neki.... - tette hozzá Aredhel megtört hangon.
Ha valami még hozzátehetett a hely riasztó hangulatához, akkor az az volt, ahogy a jelenlévő higgadt, hűvös, érzelemmentes, magukon mindig uralkodó erisziek arcára kiült valami undorodó rémült borzadály. |
[129-110] [109-90] [89-70] [69-50] [49-30] [29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Levia peckesen ügetett a fák közt. Bármerre járt, mindenhonnan szörnyülködő tekintettel meredtek rá az állatok, de őt nem zavarta. Ha észrevette, hogy valaki meredten, elborzadva bámulja, csak vállat vont.