|
Témaindító hozzászólás
|
2006.10.02. 18:49 - |
*Néhány órás keresés után végre megtalálta a megfelelő helyet.*
- Hát, elvileg itt kell valahol lennie...
*Alaposabban körbenézett, de nem látott semmi gyanúsat.*
- Eve, Te nem látsz valahol egy titkos ajtót? Vagy bejáratot? |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
*Bólintott.*
- Akkor hát menjünk. |
 Izabó a távolba révedt, nem mutatva arcán semmit.
- Olyan helyre kell mennünk, olyan lényt kell keresnünk, aki tudja mi folyik itt! - kezdte elszánatn - A Birodalom furcsán viselkedik újabban, és jobb ha tőlem tudod: a legerősebbek és az Alapítók kivételével szinte mindenki elszakadt az eriszi hálótól.....Zavar van a mágiában...Az az oka, hogy baja van a Tieidnek és az enyéimnek is....Hogy ez a mi szívünkből jött....vagy máshonnan, azt csak Antulorian és a hozzá hasonlók tudhatják. De nekünk a leghatalmasabb látó és mester kell most!
Hektorra nézett.
- El kell mennünk a Félelembe! |
*Csöndben hallgatta Izabót és a még számára ismeretlen unikornist fürkészőn végigvizslatta.
Antulorian varázsa mintha felpezsdítette volna! De belül azért érezte, hogy nincs minden rendben... Gyorsan elfolytotta a kósza érzést és fürgén talpra állt.*
- Fogadd köszönetem, Antulorian - *szólt az unikornishoz, mielőtt még eltűnt volna. Aztán Izabóhoz fordult.*
- Bármit megteszek, csak mondd, mi legyen az! - *hangja visszanyerte régi csengését, alakja ismét méltóságot parancsoló volt. Mégis... belül remegett... és szörnyen érezte magát a bőrében. Úgy érezte, megtörték, úgy érezte, elbukott... Szinte mindent el tudott viselni, de a kudarc érzése folytogatta.
Sörényét megrázta, így üstöke az arcába lógott, eltakarva beszédes szemeit.* |
 Sötét szemvillanással felelt csak a mén elméjének, habár érezte milyen fontos szavakat "hallhatott" tőle.
'Elkéstél.....Az Alapítók nagyon dühösek és csalódottak. Nem tudod mit tettetek, hogy mit tettél velünk!'
Halk dobbanás hallatszott csak. Aztán hirtelen furcsa homály lendült Hektor köré.
Izabó a semmiből, vagy a homályból termett a lámpásarcú pegazus előtt. Komolyan, hosszan nézte a mént, aki előtte feküdt. Szótlanul nézték egymást egy darabig, majd a fekete kanca aprót sóhajtott.
- Hallottam Cassandrát, ő még elég erős, hogy gondolatai elérjenek. Hallottam őt, és mindent, amit neki mondtál. Hiszek Neked.
Hirtelen egy másik alak jelent meg az oldalukon. Izabó ránézett, és halkan így szólt:
- Kérlek tedd ezt meg! Kérlek....
 Antulorian vak szeme a lényre szegeződött lábai előtt. Hosszú csend következett, majd a szürke mén lehajolt, és Hektor arcába bámult. Az ősi fej görbe, csavart szarva majdnem hozzáért a pegazus homlokához, de végül az unikornis csak ráfújt-rálehelt a gyenge lényre, éppen nem érve hozzá. Körülöttük hirtelen virágok és friss, vad fű terült szét, Hektor alatt és a két lény körül, illatozva, olyan élettelien és harsogón, hogy lerítt róla a mágia! Aztán egy pillanat alatt elhervadt és elporladt minden, de Hektor gyengesége velük együtt eltűnt!
Izabó lenézett a sokkal egészségesebbnek és erősebbnek tűnő lényre.
- Végleg meggyógyulni csak önmagadtól tudsz majd. Mi nem tudtunk annál többet tenni, minthogy erőt adunk, és egy időre elválasztunk a többi társad varázsától... - pillantott Izabó a homályán túlra, a többi vorstandi lényre.
Aztán újra Hektor szemébe mélyesztette pillantását.
- Antulorian egy mágia nagymester - biccentett tisztelettel a némán álldogáló unikornis felé.
- De az ő ereje sem végtelen. Sietnünk kell.
Lehajolt Hektorhoz, és arca vészesen komollyá vált.
- Te megmentettél engem. Most én segítek Rajtad. És ketten, együtt meggyógyítjuk a yawe-t! - hangzott keményen, elszántan a hangja, miközben Antulorian aprót bólintott, és ugyanolyan felfoghatatlanul hirtelen, észlelhetetlenül, eltűnt mellőlük. |
*Széllelszálló nem figyelt Cassandra minden mondatára, csak ami most hirtelen neki fontos volt. Először csak elképedve hallgatott, atzán megpróbálta kicsit összekapni magát.
Mikor a pegazus elrepült, az agya őrülten zakatolni kezdett.*
- Amarrus sincs... - *gondolkozott félhangosan.* - Teleportálás... Ki tud... - *körbenézett, mintha a környezetétől várná a segítséget.
Aztán egy ötlet pattant ki a sok gondolat közül.*
- Nautilusz... Ő... hátha...
*Az összefüggéstelen szavak után gyorsan szétbontotta szárnyait és eltűnt a felhők fölött.*
*Fáradt pillantását az elrepülő Cassandrára szegezte. Hangjával nem érhette utol a szárnyaló pegazust, ezt jól tudta, így maradtak a gondolatok.
~Mindig is nyílt titok volt, hogy hozzánk Ti áltok a legközelebb. Azzal, hogy nem mondtunk el mindent, csak jót akartunk nektek. Sosem tettünk szánt szándékkal olyasfélét, amiről tudtuk, hogy megbánthatunk Titeket. Azzal, hogy az utóbbi időben elutasítóak vagytok velünk szemben, tenni nem tudunk. - az eddigi többesszámokról most eggyesszámra váltott. - Sajnálom, ha minden igyekezetem ellenére voltak dolgok, amiket nem sikerült jól csinálnom... Ítéljetek el, vessetek meg, de ne süssétek rá a vorstandiakra, hogy cserben hagyták az eriszieket! Elismerem... Én is hibáztam. Rajtam vezessétek le! |
Csodálkozva meredt a lényre.
- Amarrus? Hetek, hónapok óta nem láttuk....De megpróbálhatom szólítani..... - mondta lassan, megfontoltan.
Aztán elképedt.
- Nem felel! Mi történhetett?!
Hirtelen dühvel telt meg a szeme.
- Miért kellett átkozottá válnunk? Nem ártottunk másoknak, nem indítottunk háborút, nem akartunk mást, csak élni! Miért kellett ennek így lennie?!
Nagyon úgy tűnt, hogy Hektorhoz szólnak a szavai!
- Nektek persze mindegy volt.... - tört ki keserűen.
Megrázta a sörényét, és felszálláshoz készült.
- Annyira sem értetek rá, annyira sem bíztatok bennünk, hogy egy Alapítónak elmondjátok mi folyik a Birodalomban! Most Ti is betegek vagytok, de nálunk is haldoklik a Háló, több lényt emészt a bánat, ami halhatatlanoknak tilos, bajok vannak, amiket senki sem tud megoldani! Szilnoriak, hah! Megvan a maguk baja, és annak megoldásához mindent eszközt megragadnak, szintén nem érdekli őket mi történik velünk! Afraiak? Majdhogynem gyűlölet fűti őket ellenünk! Az angelidek sem foglalkoznak már azzal mekkora bajt csinálnak! Hisz mi úgyis mindent kibírunk, nemde?! Soha, soha nem hittük, hogy végül Ti is azok közé tartozhattok, akik egyszerűen elsöpörnek minket, és most elvárnád, hogy meghajoljak Neked, vorstandi, hogy csüggjek szavaidon, és segítségedre legyek, de ha csak eszközök vagyunk, hacsak nagy bajban a megoldást segítők vagyunk, és semmi többek, miért legyek udvarias? Rajta, Úrnő lénye! Adj parancsot, ha tudjuk, ha nem pusztulunk bele, teljesítjük, és aztán élhetjük tovább az életünket, nemdebár?
Néhány dühös könny folyt végig az arcán, pár pillanatot várt, aztán egyszerűen elfordult, és egy kisebb szélviharral tovatűnt a magasba.
- Elpusztítottátok a yawe-t!!!! - sikoltotta még le, aztán, mint egy vad vihar, elzúgott a semmibe. |
*Összenézett a másik két vorstandival.
Elgondolkodva meredt a porba.*
*Széllelszálló, kihasználva az alkalmat, közbeszólt.*
- Bocsánat, hogy közbeszólok... meg hát ez nem is ide kapcsolódik, de fontos. - *fordult Cassandrához.*
- Yadlának és Csillagszárnynak segítségre lenne szüksége Amarrus személyében. - *hadarta egy szusszra.* |
Kissé elfintorodott. Az értelem és a tisztaság rajongójaként, azok után amiket a vorstandiakról hallott, kiábrándító volt ismételnie a tényt:
- Azt sem tudtam, és így mások sem, hogy egyáltalán valaki közületek el akart jutni hozzánk. |
*Homlokánt, üstöke alatt apró ráncok jelentek meg.
Az eddigi találgatások után most kezdett rosszat sejteni.*
- Ezt úgy érted, hogy Ithildina nem beszélt egyikőtökkel sem? - *kérdezett tovább, az utolsó mondatot egyenlőre tudomásán kívül hagyta.* |
- Én nem tudok segélykérésről - válaszolta szárazon.
- Egyébként meg gondolj bele mi lehet az ok! - húzta össze szemeit, ahogy elhalkult a hangja. |
*Türelmetlenül igaz, de csöndben állt és várt a sorára.*
*Hektor, kerülve mindenféle hivatalos formát, a közepébe vágott.*
- Kíváncsi lennék, mivel érdemeltük ki azt, hogy segélykérésünkre még csak választ sem kaptunk? |
| Ledobbant kissé Ninque mögött, és ironikusan, gúnyosan és szórakozottan nézte a lényeket. |
*Hektor és Széllelszálló mellett fogott talajt.*
- Hagy mutassam be... - *kezdte, de gyorsan el is hallgatott, mert csak most esett le neki, hogy az érkezőnek nem is tudja a nevét.* |
| Kissé szórakozottan nézett le, végigmérte a fehér pegazust, majd megnézte magának az érkezőt is, aztán végül, lassan, csak lefelé fordult. |
*Izgatottan és türelmetlenül várta a pegazus válaszát. Szinte egy örökkévalóságnak érezte, míg Cassandra méregette, de amint látta a fejmozdulatot, felkiáltott.*
- Eriszi!!!
*Hirtelen azt se tudta, mihez kezdjen, de végül gyorsan összeszedte magát.*
- Kérlek, szálljunk le oda.
*Szárnyával Hektor felé bökött.*
*Fülei meglepetten moccantak Ninque kiáltására. Felpillantott, majd amikor látta, hogy társa felé mutat, úgy döntött, illene talpra állnia.
Fejével nagy lendületett vett és felállt, megtámasztva magát szárnyaival.
Óvatosan megrázta magát, hogy a por legalább valamilyen szinten leperegjen róla.*
*Széllelszálló kisebb légvihart hagyott maga mögött, majd durván földet ért. Szusszant kettőt, majd elkiáltotta magát.*
- Segítségre van szükségem!
*Körbepillantott, majd mivel Hektoron kívül senkit sem látott a közelben, a gyengélkedő pegazushoz ügetett.* |
Hosszan, keményen a lény szemébe nézett sötét pillantásával. Egy ideig méregette őt, szinte "megmérve" a lelkét, fontolgatva válaszoljon-e.
Aztán egyszerűen csak biccentett. Nem is mondott semmit. |
- Így igaz - *válaszolta kelletlen.* - De hát testvérek között is lehetnek viták.
*Remélte, hogy nem kell így rákérdeznie, de nem bírta magában tartani.*
- Mondd csak, nem eriszi vagy véletlen? |
Biccentett, miközben fél szemel szinte lesajnálón nézte a lenti eseményeket.
- Látom lassan gondjaitok támadnak - jegyezte meg némi tárgyilagos éllel. |
- Ninque vagyok, vorstandi, bár ezt biztosan Te is tudod.
*Mistral megrázta sörényét és Tyrant felé fordult.*
- Nincs semmi, Tyrant. - *fordult az érkező pegazus felé.
Inkubotól elfordult, ezzel jelezve hogy nem szándékozik párbajozni.*
*Inkubo dühösen horkantott.*
- Akkor keresek valaki olyat, aki nem vorstandi! - *vetette még oda Mistralnak.
Aztán sarkon fordult és elvágtázott, nagy porfelhőt hagyva maga után.*
*Mistral forgatta a szemeit a hallottaktól.*
*Fél füllel hallgatta társait, de csak hangfoszlányok jutottak el hozzá, pedig egyáltalán nem volt tőlük messze. Ha a régi formájában lenne, biztosan értené, de még azt is, amit a levegőben lebegő két pegazus beszél.*
- Kérdezd meg, hátha eriszi. - *motyogta csak magának.* - Akkor egy rejtélysorozatnak végre megtudnánk a végét. |
Kicsit elhátrált finoman a fehér mén elől.
- Üdv! -köszönt vissza hűvösen. |
[173-154] [153-134] [133-114] [113-94] [93-74] [73-54] [53-34] [33-14] [13-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó a távolba révedt, nem mutatva arcán semmit.
Sötét szemvillanással felelt csak a mén elméjének, habár érezte milyen fontos szavakat "hallhatott" tőle.
Antulorian vak szeme a lényre szegeződött lábai előtt. Hosszú csend következett, majd a szürke mén lehajolt, és Hektor arcába bámult. Az ősi fej görbe, csavart szarva majdnem hozzáért a pegazus homlokához, de végül az unikornis csak ráfújt-rálehelt a gyenge lényre, éppen nem érve hozzá. Körülöttük hirtelen virágok és friss, vad fű terült szét, Hektor alatt és a két lény körül, illatozva, olyan élettelien és harsogón, hogy lerítt róla a mágia! Aztán egy pillanat alatt elhervadt és elporladt minden, de Hektor gyengesége velük együtt eltűnt!
