|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.12. 15:47 - |
*Amethyst könnyedén, önfeledten vágtázott az alkonyi színeket idéző narancs fényben fürdő tenger partján. Itt, a Napnyugta Tengerénél, ahol örökké alkonyat volt, és a Nap soha nem ment le, csupán a horizont szélén táncolt, Amethyst szívesen töltötte az idejét. Szerette ezt a tengert. A másik kedvenc helye, ahol szintén gyakran tett hosszabb sétákat, a Napkelte Tengere volt. De a hangulatához most jobban illett a lemenő Nap nyújtotta látvány... Az egész vöröslő fényben fürdő táj kissé melankólikus és elmúlást idéző, mégis szívettépően gyönyörű és megható. Amethystnek pedig pont erre volt most szüksége.
|
[96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
-Rendben. -*bólintott Amethyst.* -Ha jól tudom... -*kezdte, és lassan körbe fordult.* -...kelet valahol... -*folytatta a forgolódást, s végül megtorpant, teljesen háttal az óceánnak.* -...arra fele van. -*bökött orrával a helyes irányba.*
-Akkor gyerünk! -*mondta könnyed hangon, és elindult kifelé.*
|
 Hosszan hallgatott és végignézett a szivettépőn gyönyörű környezeten. Majd mély levegőt vett és mintha elhatározásra jutott volna.
- Kérlek, vezess ki! - mondta.
- Nem hiszem, hogy kitalálnék....De mennem kell..... |
-Neeem, dehogyis! -*nevetett Amethyst.* -Van kijárat, csak egy kicsit trükkös. Te nem ismered a versikét? -*nézett homlokráncolva a csődörre. Végül sóhajtott egyet, és szavalni kezdte:*
A Napnyugta Tengere örökké fogva tart,
De ha az égtáji kereszt
Néked utat mutat,
S ha elszánt vagy, tán elereszt.
Észak, nyugadt, dél, és kelet,
Kövesd, míg a vágyad vezet.
S ha szíved elég gyorsan hajtott,
Megláthatod a Hajnali Partot.
*Amethyst befejezte a szavalást, és Donra nézett.*
-Érted már? -*kérdezte.* -Előbb a Napkelte Tengeréhez kell eljutni, s ott találod meg a Kaput. Ha akarod, elkísérlek.
|
- Megtisztelnél vele, ha tegeződhetnénk.
- Ha jól sejtem, Te ismered ezt a helyet, ugye? Mondd, hogy lehet innen elmenni? Bevallom, mindig ugyanoda kerültem eddig vissza, ha a kifelé vezető utat kerestem, ahonnét elindultam.....Ez elég trükkös varázslat, és nem mondom, ötletes, de mégsem maradhatok itt örökké!
Egy pillanatra a távolba tévedt a tekintete és halkan ennyit mondott:
- Pedig jó lenne....
Megrázta a fejét és visszanyerte magabiztos hangját:
- Vagy innét nincs is kijárat??? Úgy értem....esetleg - kicsit riadtabb lett a hangja, bár alig érezhetően - Te mindig itt éltél?.... |
Elfogadta a kanca témaváltását és válaszolt a kérdésre:
- Őszintén szólva én csak hallottam erről a helyről, de sosem hittem el, hogy létezik. Tudtam persze, hogy egy mágikus birodalomban nem szabad túl, nos....földhözragadtan gondolkozni, de mégis úgy hittem, hogy ez a hely csak mese.....
- De nemrégiben egy küzdelem után a fáradtságtól hibát vétettem, és egy vihar elragadott. Itt tértem magamhoz, és mikor rájöttem hol vagyok, hát.....meglepődtem, de végeredményben örültem is....Épp mivel én is üresnek láttam, kicsit pihenni akartam.....Azért reppültem ki a víz fölé, hogy egész biztosan ne keveredjem bele semmibe...Nem tudtam semmit erről a helyről és nem akartam bárkinek bajt okozni...Bár azt hiszem ebbéli törekvéseim teljesn kudarcba fulladtak...
|
-Dehogy! -*ellenkezett sietve Amethyst.
Látta, hogy a csődör valóban nagyon sajnálja a dolgot, és szörnyen bántja, ami történt. Ettől Amethystnek is lett egy szikrányi kis bűntudata, amiért így túldramatizálta ezt a kis összekoccanást, és alaposan elszégyellve magát, halkan folytatta.*
-Nem hiszem, hogy szükség lenne ilyesmire. Végülis, ahogy a mondás tartja; ami nem öl meg, az csak erősít. -*nem tudni miért, de erről a mondásról valahogy a nővére, Tethys jutott az eszébe, és az, hogy mennyi bánaton és csalódáson kellett túltennie magát miatta... De ha a mondás igaz, akkor ez is csak erősítette! Végül úgy döntött, hogy ez az a téma, amivel most a legkisebb mértékben sem vágyik foglalkozni, így másfelé terelte a figyelmét.*
-Nem szeretnék udvariatlannak tűnni, de mit kerestél... keresett őn itt, ilyen messze, kint a nyílt vizen? Itt eddig még egy teremtett lelket se láttam soha. Még a parton se...
|
Lejjebb ereszkedett, épphogy nem a vízre.
- Hívjak egy gyógyítót? - kérdezte komolyan.
Nagyon bántotta a baleset.... |
| -Én is örülök. És nem felejtelek el, ígérem! -*fogadkozott a kanca, miközben igyekezett őszinte grimaszt vágni.* -A dudor a fejemen mindig emlékeztetni fog rád, Don. -*mosolygott a csődörre.*
|
- Az én nevem Don. - mondta a kancának.
- És azért örülök, hogy találkoztunk. - mondta még a távozónak. |
-Ugyan, semmi baj. -*felelte Amethyst.* -Azt hiszem, én merészkedtem túl messzire a parttól... Talán jobb is lesz, ha visszamegyek.
*Ezután lebukott a víz alá, hogy könnyebben és gyorsabban megfordulhasson, majd kifelé indult. Aztán megtorpant, mint aki ott felejtett valamit.*
-Egyébként Amethyst vagyok. -*szólt vissza az unizusnak.*
|
- Nagyon sajnálom. Azt hittem eléggé bejöttem a víz fölé, hogy senkivel se találkozzam. Még egyszer elnézést.
|
*Amethyst legszívesebben visszavágott volna, hogy "Miért, látsz itt rajtam kívül mást is, pupák?!", de végülis sosem volt az a haragtartó fajta, és hát tényleg véletlen volt...*
-Igen, de nem súlyos. -*felelte, folyamatosan egyhelyben tempózva a vízben.*
|
Bármibe ütközött a szárnya, teljesen meglepte és kibillentette az egyensúlyából!
Vad csapkodással végül sikerült megúsznia, hogy a vízbe essen és elázzon. Mikor kissé feljebb emelkedett és már biztonságban érezte magát, lenézett és kanyarogva kutatni kezdett az akármi után.
Nagyon meglepte, hogy egy láthatóan haragos és meglepett unikornisra nézhetett le.
- Elnézést. - mondta őszinte megbánással.
- Önbe ütközött a szárnyam? |
*Amethyst kicsit kifulladva lassított vágtáján, majd végleg megállt, és immár lépésben folytatta sétáját. A tenger ki-kicsapódó hullámai kellemesen nyaldosták, simogatták a bokáját. Túl kellemesen... Annyira, hogy Amethyst megkívánta a vizet, és azonnal a habokba vetette magát. Egyre beljebb és beljebb lépdelt, a soha-le-nem-nyugvó nap irányába, míg lába már egyáltalán nem érintette a talajt. Ekkor ügetést mímelő mozgásba kezdett, és szép lassan távolodott a parttól. Aztán egyszer csak valami fejbevágta. Keserű bosszúsággal pillantott fel, s meglepetésére egy unizust pillantott meg, aki szárnyával különféle mintákat rajzolt a vízre. Nyilván nem vette őt észre, ezért vágta fejbe a szárnyával. Amethyst ezelőtt még soha senki mást nem látott itt... Akkor meg hogy a csudába került ide ez a csődör?!
|
A víz felett körözött és gyönyörködött a tájban.
'Jó néha kicsit felejteni...'
Lecsapott a vízre és szárnyvégeivel meg-megérintve a vizet gyönyörű minták rajzolásába fogott.
Nem akart semmit, csak pihenni egy keveset... |
*Amethyst könnyedén, önfeledten vágtázott az alkonyi színeket idéző narancs fényben fürdő tenger partján. Itt, a Napnyugta Tengerénél, ahol örökké alkonyat volt, és a Nap soha nem ment le, csupán a horizont szélén táncolt, Amethyst szívesen töltötte az idejét. Szerette ezt a tengert. A másik kedvenc helye, ahol szintén gyakran tett hosszabb sétákat, a Napkelte Tengere volt. De a hangulatához most jobban illett a lemenő Nap nyújtotta látvány... Az egész vöröslő fényben fürdő táj kissé melankólikus és elmúlást idéző, mégis szívettépően gyönyörű és megható. Amethystnek pedig pont erre volt most szüksége.
|
[96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Hosszan hallgatott és végignézett a szivettépőn gyönyörű környezeten. Majd mély levegőt vett és mintha elhatározásra jutott volna.