|
Témaindító hozzászólás
|
2006.08.01. 00:31 - |
 Mély álmából ébresztette az elméje egyik sarka. A víz legmélyén aludt, de így is érezte az ébredése okát: messze, odakinn, a vízen és a barlangon túl, két lény közeledett..... |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 -Én jól vagyok. -szögezte le Elena. -Csak érted aggódtunk. Szinte a fél barlang rád omlott. Nem mindenki bírta volna ki azt a nyomást...
Elenarya elfordította a fejét, és a beomlott barlangot nézte. |
 'Jó neked....' gondolta a pegazust nézve....
 Nyöszörgött, és felemelte a fejét.
Nagyon kába volt, és a mellette unikornis jelenlétéből arra jutott, hogy elég sokmindenről maradhatott le.
- Igen...azt hiszem....Minden rendben? - mondta végül Elenaryának. |
*Elenarya merengve tűnődött a kanca szavain. Végül halkan válaszolt.*
-Ez pedig olyan dolog, amit én nem fogok sohasem megérteni... -mondta csöndesen.-...rettegés... gyűlölet... számomra szinte még a fogalom is ismeretlen.
A csődörre pillantott, és elmosolyodott.
-Jobban érzed magadat? -kérdezte kedvesen. |
Elvigyorodott kicsit.
- Az iménti mondatodban két hibás feltételezésen alapuló megállapítás is volt. Egy: nem vagyok a Fény lénye. Értek hozzá, a része vagyok...de nem az elemem. A másik dolog pedig....nem a hált nem értem...hanem azt, hogy Kataklizma miért mentett meg...sosem szokott így tenni...Ő mindenkitől egyformán retteg, ergo mindenkit egyenlő mértében gyűlöl. - mondta, és újra csak megcsóválta a fejét.
A csődör hirtelen hatalmasat sóhajtott, és úgy tűnt, felébred..... |
*Elena döbbenten nézett rá.*
-Te nem tudod, milyen a hála? Az meg hogy lehet? Ha a Fény lénye vagy, ezt az érzést ismerned kell... -nézett megütközve a kancára.* |
Vállatvont.
- Ez egy olyan dolog, amit sosem fogok érteni....... - mondta, és hangja töprengően csengett.
|
| -Igen. -*sóhajtotta.*-De megmentett. Hálás vagyok neki. |
- Nincs ezen mit köszöni.Valakinek mindenképp jönni kellett volna segíteni. - mosolygott vissza, de némi irónia volt az arcán.
- Szép kis kalandba kevert ez a csődör! És saját magát is.... - hervadt le a mosoly az arcáról. |
-Köszönöm. -bólintott Elena. -A nevem Elenarya. Nagyon örülök, hogy megtaláltalak, Mara.
Mosolyogva nézett az egyszarvúra. |
Jó kérdés honnan került elő hirtelen, de egyszercsak ott állt Kataklizma mellett.
Lehajolt, szarvaik összeértek, a csődör megrázkódott, és lehunyva a szemeit hallotti csendbe merült.
- Csaknem túl későn jöttem!
A pegazusra pillantott.
- Te hívtál? Szép volt! Nem egy az elemünk, de jól használtad! |
-Szó...szólítsam? Dehát... nem is ismerem... És ha nem válaszol a hívásomra? -nézett döbbenten Elena, de aztán pillantása Kataklizmára tévedt, és nem akadékoskodott tovább.
Behunyta a szemét, és megidézte a Fényt. Minden gondolat kiszökött a fejéből, csupán a vakító, ragyogó Fény maradt, ami teljesen elöntötte egész tudatát. Aztán ez a Fény lassan túlcsordult az elméjén, és terjedni kezdett: először csak a barlangban, majd kiszökött onnan is és szétáradt mindenfelé... De olyan gyorsan tette ezt, hogy elme felfogni képtelen eme sebességet. Hamarosan a Fény már körbeölelte az egész birodalmat, s mindehhez csupán a másodperc tört részére volt szüksége... Majd a Fény, s a Fényen keresztül Elenarya megszólított minden Fény-elemű lényt. Elena egy fényből szőtt pókháló-szerű rendszert látott, s a szálak minden egyes találkozásánál ott állt egy-egy lény. Elena tisztán látta mindük arcát, vonásait, ahogy elméje a szálak közt suhant és sorra elszáguldott a lények mellett.
Végül ráakadt arra, akit keresett.
Mikor kinyitotta a szemét, Kataklizmára pillantott.
-Kitartás. Már jön. |
Fáradtan nézett fel....
 Dühödten kaffantott.
- Te még mindig itt vagy?! Nem tudom....nekem más dogom lenne....Nem maradhatok.....Hm.....Van egy lény......Különös egyszarvú......Eriszi, mint mi....Ő meg tudná gyógyítani, és csak most érkezett, tehát még nem lehet túl elfoglalt.....De én nem tudom hívni....Neki a Fény is az eleme, ami Neked is, nemde? Szólítsd! Ő majd segít!
Lepillantott Kataklizmára, majd egyetlen szökkenéssel elhagyta a barlangot. |
Elena kicsit megrettent a farkastól... illetve csak megrettent volna, ha képes ilyesmire. Így azonban csak valami félelemhez hasonló érzéssel a szívében hátrált el.
Mikor azonban látta, hogy a fekete jószág csak segíteni akar, tett pár bizonytalan lépést előre.
-Esetleg... tudnék segteni valahogy? |
- Jó! - kiáltotta sóhajtotta vissza.
Kicsit csalódott volt, hogy még szenvednie kell, és nem igazán hitte, hogy a pegazus meg tudná menteni.
A feje sziklákra hanyatlott.
Aztán felkapta.
- Elenarya! Menj innét! Jön!.....Jön! Ne félj tőle! - kiáltotta, de aztán már hallotta, hogy későn szólt....
A hatalmas barlangból idevezető folyosón robaj hallattszott, majd az alagút nyílását eltorlaszoló kövek beröpültek a kicsiny barlang romhalmazába.
És Gomor bepréselte magát a résen.
Körülnézett és felhördült, ahogy a fehér fényű lényre esett a tekintete. Elég hosszú ideje kúszott-mászott már a beomlott alagútban, hogy bejusson, és a szeme a sötétet szokta meg.
Megrázta a fejét és rávicsorgott a pegazusra, elsősorban azért, hogy elriassza, mert a fény zavarta. Az lassan hátrálni kezdett, így Gomor elfordította róla a figyelmét és szimatolni kezdett a kövek közt.
'Igazam volt!! Ez Kataklizma!'
Hatalmas izmait megfeszítve dolgozni kezdett a köveken. Nemsokára beásta magát alájuk és míg izmai és inai recsegtek-ropogtak, felegyensedett.
A kövek legurultak róla, ahogy lassan felegyenesedett, és így Kataklizmáról már alig pár követ kellett lelöknie.
Végigmérte az összetört és félájult unikornist.
'Jól megkapta.'
Járatni kezdte az agyát, hogy mit is tegyen...... |
*Elenarya a hang hallatán hirtelen torpant meg a levegőben. Ahogy lefékezett, azonnal fülét kezdte hegyezni, hogy meghallja, honnan érkezik a hang. Lepillantott. Csak nem...csak nem a kövek alól? Elena leereszkedett, és újra fülelt. Újra halotta a csődör halk "itt vagyok" kiáltását.*
*Tehát Kataklizma valóban a kövek alatt van.*
-Jól van, itt vagyok. Megtaláltalak, most már nem lesz semmi baj. Kihozlak onnan. -*kiáltott le a csődörnek.*
~Csak még azt nem tudom, hogyan... Fénnyel nem igen szoktak sziklákat mozgatni... |
Nagyon lassan ébredt fel.
'Tehát élek.....Kár.......'
Kinyitotta a szemét. A fájdalom a testében nem álom volt: mindenütt kövek és por, és rettenetes erővel nehezedtek rá a sziklák. Lassan összeállt a kép, és kitisztult a feje.....
Magára omlasztotta a barlangot. Igen. Az emberek körülötte meg kellett haljanak. Igen. És most jó eséllyel ő is meg fog. Igen.
Igyekezett mély levegőt venni, de a kövektől ailg tudott, és pokolian fájt az oldala.
'De legalább az erőm elcsitult. Na igen. Mostmár nics mitől félnem. Mostmár aztán igazán nincs!' gondolta sötét elégedettséggel és humorral.
Aztán meghallotta a furcsa hangot és ahogy lassan az agya összerakta, rájött, hogy valaki őt keresi.
Megdöbbent.
Aztán a szűk rés előtt, amin kilátott az őt eltemető kövek közt, valami hatalmas és fényes suhant el.
'Ez lenne a Halál? Ezért keres engem?'
Kicsit megriadt és már majdnem összehúzta volna magát, de aztán rájött, hogy ő nem is akar elrejtőzni!
- Itt vagyok! Itt vagyok! - kezdett kiáltozni, már amennyire tőle telt. |
*Elena hallotta a robajt, ahogy a barlang mély morgással beomlik, és tanácstalanul lebegett a magasban. Vissza kellene mennie, segíteni Kataklizmának... de hát a kanca maga küldte el... és ha épp ezzel sodorná bajba?
Végül döntött, és újra alábukott a kürtőben, ezúttal lefelés szárnyalva. Odalent mindenhol kövek hevertek, csupa por és rom volt az egész barlang.*
-Kata! -*kiáltotta Elenarya.* -Kata, hallasz? |
Rúgott, harapott, vagdosott, de lassan az ereje kevésnek bizonyult! Az emberek körülvették, szurkálták, csapkodták, megsebesítették, kiáltoztak, zengett a barlang!
Nem látott, a kétségbeesés összezavarta, és a pánik szokás szerint fojtogatni kezdte! Így végül az ereje mozgásba lendült, lassan elborította az elméjét, és épp mikor a földre rántották a lábaira dobott kötelekkel, beomlasztotta magukra az egész barlangocskát és a kis folyosót!!!!
'Remélem megérte...'
Azzal magába ölelte a sötét..... |
| *Elenarya tiltakozni akart, de lassan tudatosul benne, hogy úgyse tehetne semmit, hisz' harcképtelen. Engedelmeskedett Kataklizmának, és felröppent a kijárat felé.* |
- No igen...
Hirtelen felkapta a fejét és füleit mozgatva a bejáratot kezdte figyelni....
Aztán hirtelen felcsattant:
- Gyere gyorsan!
Magával rántotta Elenaryát egy szűk résen át egy kicsi folyosóra, ami egy apró cseppkőbarlangba nyílt.
- El kell tűnnöd!
Felfelé bökött a fejével.
- Ott egy kürtő, ami felfelé nyílik, azon nem férsz ki, de alatta nyílik egy újabb járat! Az kivezet..
Nem folytathatta. Emberek rontottak be. Vagyis....majdnem emberek.....
- Fél-lelkek! Repülj! Tűnj el! - kiáltotta, majd az "emberekre" vetette magát!
És körülöttük a barlang lassan, finoman, de annál biztosabban remegni kezdett...... |
[137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Mély álmából ébresztette az elméje egyik sarka. A víz legmélyén aludt, de így is érezte az ébredése okát: messze, odakinn, a vízen és a barlangon túl, két lény közeledett.....
-Én jól vagyok. -szögezte le Elena. -Csak érted aggódtunk. Szinte a fél barlang rád omlott. Nem mindenki bírta volna ki azt a nyomást... 
'Jó neked....' gondolta a pegazust nézve....
Nyöszörgött, és felemelte a fejét.
Dühödten kaffantott.