Témaindító hozzászólás
|
2007.04.14. 12:54 - |
Ria cikázva suhant a felhők között, végül kifulladva földetért egy párkányon. Elmélázva nézett körül. Mindenfelé kiálló párkányok nőttek ki a falból, és csobogott rajtuk a víz, ami aztán lecsurgott róluk a lent fekvő óriási tóba.
'Csodás hely.'gondolta és egy-két párkánnyal lentebb repült, hogy alaposabban szemügyre vehesse a tavat. Az szinte átlátszó volt: az alján csillogó halak sodródtak ide-oda. Majd hátrafordult, és végre rájött, hogy honnan ered a párkányokra csobogó víz: ahogy magasra felnézett, öt-hat pata nagyságú résen csorgott a víz a legmagasabb párkányra, ahonnan továbbhaladt a lentebb fekvőkre. Felrepült a legmagasabb párkányra, és inni kezdett a lyukból kicsorgó vízből. |
[194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
Kataklizma számára nagyon gyanús volt ez a lény! Miért viselkedik ilyen változón? Ez csapda lenne? A fekete, szárnyas lény el akarja őt kapni? Hát abból nem eszik!
- Én csak kijöttem a barlangból! Túl nagy ott a forgalom - csikorogta a választ.
Közben Logos minden rezzenését figyelte, szinte falta szemével! |
- Örvendek - *vált hangja barátságossá a kimért után.*
- Merre tartassz Kataklizma? - *kérdezte, majd jobbnak látta gyorsan hozzátenni.* - Már ha szabad megkérdeznem... |
Kataklizma kicsit lehiggadt, főleg, hogy a pegazus nem jött közelebb. Talán bevált a fenyegetés......
- Kataklizma - mormogta. |
*Fülei jobbra-balra forgolódtak és fejét kissé oldalra biccentette.*
- Logos vagyok - *válaszolta végül, majd várakozón tekintett az unikornisra.* |
Megcsikordultak a fogai és még hevesebb lett a remegés a környékén. Épp ilyen fölényesen beszéltek fölötte azok is, akik miatt sohasem lesz már igazi máguslény! Épp így tárgyaltak, mielőtt megkínozták volna.....
- Az, aki az utolsó lény lehet, akit életedben láttál! Válaszolj!! |
*Meglepetten vette észre az alig pár méterre álló unikornist. Tekintetét elszakítva az égről az érkező felé fordította figyelmét.*
- Ki kérdezi? - *kérdezett vissza nyugodtan.* |
Megcsúszott egy lejtős kövön és csaknem orra bukott az alatta lévőn! Szétvágta négy lábát és lassan meg is találta egyensúlyát, de ekkor mozgásra lett figyelmes, és döbbenten látta meg alig pár méterre magától a hatalmas, fekete pegazust!
Azonnal megremegett alatta a kő, széléről morzsalék kezdett peregni.
- Ki vagy? - nyerítette rivallón. |
*Természetellenes vízcsobogásra lett figyelmes. Eleinte nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, csak fülei jártak ide-oda, tekintetével továbbra is az eget fürkészte.*
|
Nem volt maradása a barlangban. Az a lény! Úgy érezte magát, mintha kitúrták, kirúgták volna otthonából a gyűlölt és félt világba. Minek kell mindenkinek odajönni?!
Csúszkálva, botladozva küszködött a mini-vízesésektől csobogó párkányokon, összehúzva szemét. Bántotta a fény.....
Minden olyan bizonytalan idekinn! A zajok, a fények, a szagok, a színek! Vadul lihegve küszködött előre, de nem is tudta merre menjen.....És félt..... |
*Elkapva egy meleg légáramlatot, Logos elkezdett ereszkedni, míg végül puhán talajt nem fogott egy vizes párkányon.
Fejét az égre szegezte és várta lányát.* |

Felszállt, és habozás nélkül követte Bátort, bármerre is vezeti őt. |
-Torony írányt!-kiáltotta és szárnyra kapott.... |

Nevetett.
-Hát persze! Ez nem volt kérdés... Édes.-mosolygott.
-De merre menjünk? Valami ötlet?-kérdezte. |
-A számból vetted ki a szót...kedvesem. ...Márha szabad így becéznem önt hölgyem. |

Ő is mosolygott, aztán visszacsókolt.
-Nincs kedved más helyket is felfedezni...velem?-tette hozzá kacéran mosolyogva. |
-Na azért!-mosolygott, szárnyait vissza helyezte, és megcsókolta a kancát. |

Felvonta szemöldökét, elképzelve a 'súlyos következményeket'. Végül mégis megszólalt:
-Nos, a modorodra visszatérve, igaz néha csípősen, és néha viccre fogva, de mindig az igazat mondod. Ezt például nagyon megszerettem benned.-mosolygott.
-És a humorérzéked is jó.-nevetett. |
-Naná!Tehát mondd meg, különben sújos következményei lesznek!-engedte le lassan szárnyait. |

Felvonta szemöldökét.
-És még meg is kérdezed?-nevetett, ezüstösen, akár a csengettyűk. |
-Miért, mi baj a modorommal?-kérdezte huncut tekintettel. |
[194-175] [174-155] [154-135] [134-115] [114-95] [94-75] [74-55] [54-35] [34-15] [14-1]
|