|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 19:12 - |
 *Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
-Nos, eddig hogy tetszik? Gondoltam, a Félelem után jobb lesz, ha először egy effajta, homályos, ijesztőbb helyre hozlak. -*mondta a kancának, és még ő maga is meglepődött saját magán.
Szauron, a nagy és félelmetes csődör figyelmes és törődik másokkal?! |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 - Elbereth vagyok - zengte csendes, de hatalmas hangja, és fejet hajtott.
- Sötétség nem éppen hétköznapi társaság...... |
- Nem történt semmi érdekes, amit megzavarhattál volna. - *biztosította a hófehér pegazust.*
- Engem Gemininek hívnak. |
 - Én viszont az hiszem indulok! - vetette oda épphogy nem fintorogva, mert Elbereth fénye rá-rávetült.
- Én is elmehetek, Sötétség! Nem akarom, hogy miattam távozz! - felelte szinte azonnal törődő, bár kissé bánatos hangján.
- Amúgy is kezdtünk már sokan lenni - morrantotta, és elügetett, búcsú nélkül.
Mély sóhajjal nézett a zöldsörényes csődör után.
- Sajnálom, ha megzavartam valamit.... |
- Üdv. - *viszonozta a köszönést.* - Egyáltalán nem zavarsz. Már ami engem illet. - *itt Sötétségre vetett egy pillantást.* |
- Csak kétlem, hogy ez oly nagy öröm lesz.....
Csendes léptekkel tűnt fel a fák között a táncoló fény.
Aztán formátkezdett ölteni, és hirtelen villanással előlépett egy bokrot megkerülve.
Csodálkozva torpant meg, majd elmosolyodott.
- Üdv, bocsássatok meg a zavarásért! Nem vártam, hogy ma találkozom itt valakivel. |
- Remek! - *mondta lelkesen.*
- Megismerkedhetünk egy további lénnyel a Birodalomban! |
Fülei hirtelen hátrafordultak.
- Valaki jön - mormogta szinte álmodozó hangon. |
- Ezt nem is mondtam és állításod szerint csak közöttetek vannak 2en 3an, akik hasonlítanak hozzánk.
*Megrázta sörényét.*
- Persze! Az a fő, hogy itt vagyunk! |
Vállatvont.
- Lélekelemű lényekkel megesik, hogy elkezdenek mások lelkébe olvadni. Szellemeleműekkel megesik, hogy elvesztik a valóság és a szellemvilág közti külnbség érzékelésének lehetőségét. Ki tudja a Te unikornisod milyen elemű volt? És mennyiben volt más, mint a világ összes többi lénye? A Mágiában megesik, hogy nagyon furcsa, megismételhetetlen dolgok esnek meg, mégha olyan ritkán is, mint mágianélküli világokban a varázslat. Én a helyedben örvendeznék, és kész. Mellesleg annyira nem is vagy kivétel, mint hiszed! |
- Ha logikusan nézzük a történteket, nem lehetne, hogy itt legyek, vagyis legyünk. Legalább az egyikünknek ott kellett bolna, hogy hagyja a fogát. Mégsem így történt... - *magyarázta.* |
| - Mennyiben lennél Te kivétel? - tért vissza gúnyos énjéhez. |
- A kivételek erősítik a szabályt - *mondta, majd megvonta a vállát.* |
- Érdekes - felelte távoli hangon, a lényt méregetve.
- Nagyon érdekes. És különös..... |
- Igen, az voltam. - *felelte és nem kerülte el a figyelmét beszélgetőpartnere viselkedésváltozása.* |
Bólintott. Először nem volt gúnyos vagy megvető.
- Szép kis történet. Eléggé ügyesen csináltátok a dolgot. Általában teljesen a világrend ellen való egy testet megosztani. A Lovasoknak sem szabad. Nem mindennapi, hogy túléltétek....épen.....Ezek szerint Te is egy félelembeli lélek voltál? |
*Egy ideig hallgatott és azon morfondírozott, vajon megbízhat-e ebben a lényben...
Végül úgy döntöttek, hogy bizalmat szavaznak a fekete ménnek.*
- Megpróbálom a lehető legegyszerűbben megmagyarázni a dolgokat az Én szemszögemből. A Félelemben kódorogtam. Semmi dolgom nem volt, senkit nem ismertem, csak voltam... A napjaim mind ugyanazzal teltek: a semmivel. Aztán egyszer csak megpillantottam Gemelát. Nem értettem, hogy egy hófehér unikornis mit kereshet a Félelemben. Még nagyobb meglepetésemre Ő - a többiekkel ellentétben - látott engem. Onnantól kezdve sok időt töltöttünk együtt. Beszélgetünk, felfedeztünk, segítettünk egymásnak. Aztán egyik alkalommal elmondott egy varázsigét, ami nem teljesen úgy sült el, ahogy kellett volna. Az egy testet sikerült megosztanunk békében, viszont ahelyett, hogy Én lettem volna a csöndesebbik fél, Ő lett. Az Ő kinézete idővel eltűnt és felcserélte az enyém. A hófehér unikornisból fekete "ló" lett. - *mesélte halkan.* |
| - Időm mint a tenger - vigyorgott gúnyosan, de szemei szinte villogva meredtek a fekete lényre. |
- Hát ez elég bonyolult és hosszú történet... |
| - Gemela? Gemini? Szóval ezért kérdezted azt a testmegosztós dolgot! Te is ilyen vagy! Hm....egész jól leplezed. Hogy lettél ilyen? |
- Biztos Gemelára gondolsz. Hiszen társalogtatok, nem?
*Biccentett.*
- Én meg Gemini. |
[241-222] [221-202] [201-182] [181-162] [161-142] [141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Szauron leszállt a homályba burkolózott erdőben, majd megállt és felpillantott. Meg akart bizonyosodni róla, hogy Cardassya nem maradt le valahol, de nem; a kanca épp most szállt le mellé.*
- Elbereth vagyok - zengte csendes, de hatalmas hangja, és fejet hajtott.
- Én viszont az hiszem indulok! - vetette oda épphogy nem fintorogva, mert Elbereth fénye rá-rávetült.