|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.05. 22:48 - |
 - Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
- Nemsokára..aha! Látod? Kijött elénk!
 Végignézte a kettős leszállását.
- Remélem rendben ment az utatok során minden! - mondta mély, hatalmat sugárzó, dinamikus hangján.
Aprót hajolt Brünhilde felé.
Majd Beatlashez fordult, de a hatalams lény mosolygott.
- Szóval Te vagy Beatles. Ha nem tévedek, a tanítványon szeretnél lenni, ugye? Üdvözöllek itt! |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
*Kicsit távolabb állva mosolygott és figyelt.* |
 Türelmesen taposta a havat, egyre azon merengve vajon mennyi szörnyűségben nem állt a lényei mellett, és a Lelkek Köve vajon mit fog tenni vele.....De nem sokáig tehette!
Csörtetést hallott, a fák ágai ropogtak és suhogtak előttük, és már épp azon gondolkozott, hogy mit fog tenni, ha akárcsak egy vadkan ront most rájuk.......
De ámuló szemei elé egy sokkal ismerősebb és szeretettebb alak toppant!
- VINO! - kiáltotta kitörő örömmel, és a hatalmas, borvörös lényhez futott, hogy megölelje.
Csak amikor már a gazdája a nyakát szorongatta, és tényleg a valóságban állva nézhette őt a havas táj közepén, akkor kezdett el zihálása lassulni.
- Tudtam! Éreztem! - mondta ki végül nagysokára, mikor már egymás arcát bámulták Erisszel. Ő, Vino láthatja először!!! Olyan különös volt ez az érzés!
- Visszatértél - suttogta, hatalmasra nyílt, felhős szemekkel.
- Vissza - bólintott a láncos lénynek, és nevetni kezdett, teljesen megfeledkezve mindenről. |
*Egy bólintással jelezte, hogy megértette a hallottakat és elfoglalta helyét Eris jobb oldalán.* |
Kedvesen nézett Zenitre.
- Elsősorban az az okom a "miért ne"-re, hogy nehezebb vagyok, mint amilyennek tűnök. A csataménjeimnek meg sem kottyanok, de azt nem szeretném, ha bajod esne! Másodsorban pedig nem vagy eriszi, az ajánlatodat nem fogadhatom el, habár nagyon nemeslelkű volt tőled!
Homlokráncolva körbepillantott.
- Egyelőre gyalogolunk - sóhajtotta, és elindult a fenyők közt. |
*Kissé zavarba jött.*
- Ha szükséges... gondoltam... miért ne... |
Megütközve, meglepetten nézett Zenitre, aztán őszintén. szívből elkezdett kacagni, de úgy, hogy a könnye is kicsordult! Mint ahogy a fagyott patak kel életre, és csobog tova a kövek közt.....
- Csak tréfálsz! Ugye? - kérdezte végül levegő után kapkodva, széles mosollyal.
- Természetesen nem utazom rajtad! Hisz épp ezért van szükségem a segítőimre! - mondta aztán igazán jókedvűen. |
- Rajtam utazhatsz. - *ajánlotta gyorsan.* - Megtiszteltetésnek venném.
*Megrázta sörényét.*
- Tehát nincs egy hely se, ahol többször megfordulnak? - *érdeklődött tovább.* |
 Már kipihente magát.Nagy öröm ötötte el, amikor meglátta Erist,-nem túl erős, de kézzel fogható-testtel.Meghajolt előtte, s szó nélkül nézett utána.
Mélyet hajolt Catly előtt, s a többi Úrnőnek is nagyot biccentve, elköszönés képp felszállt Vad Szél hátára (Nemest már nem akarta fárasztani), s így szólt lényeihez, szeretettel:-Menjünk haza!
Haza?Hiszen itthon van!Neki mégis az Erdő volt az otthona! |
Türelmesen sóhajtott egyet.
- Zenit...elismerem, hogy sokmindent láthattál tőlem....Sok képességet és varázslatot. De magad is hallhattad a gazdádtól, hogy most nemigen tanácsos próbálgatnom az erőmet.....És talán magad is láthatod, hogy nincs szárnyam, és habár a külsőm eléggé......nos, varázslatos, attól még ember vagyok, nem tünde, hogy tartani tudjam a tempót veled, főleg akkor, ha repülsz. Eleve problémás tehát a Sötétségbe eljutnom Bandobrasék nélkül...
Újra sóhajtott.
- Abban viszont Neked van igazad, hogy nem tudom hogyan hívjam őket magamhoz... |
*Zenit egy fa mellett állva hallgatta a BoszorkányÚrnőt.*
- Nem tudom, ki szállta meg, de szerencsére sikerült legyűrnie.
*fejét kicsit oldalt mozdította.*
- Mit tehetek? - *kérdezte segítőkészen.* - A Sötétségbe hamar odaérünk, de nem tudom, hogyan találhatnánk meg hamar Mandalort vagy Bandobrast... |
- MI...micsoda? Megszállás?! - ismételte elhűlten.
- Ki szállta meg Asylont? Mikor?! Miért?! - kiabálta döbbenten, körbejárva a kis tisztást, amin álltak.
Aztán megrázta a fejét.
- Sürgősen el kell érnem Mandalort vagy Bandobrast.....vagy valakit....Mielőbb oda kell mennünk! A Sziget várhat, de Asylon megzavart mágiával nem mehet a Sötétségbe! - hozott hirtelen döntést. |
*Megrázta sörényét és Erishez fordult.*
- Biztosan ezt nem állíthatom, de nagy valószínűséggel a Sötétségbe tart, a táblák alá. - *rövid szünetet tartott.* - Ezzel nem is lenne olyan nagy baj, csak hát ami azt illeti, féltem. Ki tudja, hogy érzi magát most, megszállásából kijózanodva. - *vallotta be őszintén.* |
Meglepetten és riadtan torpant meg.
- Hogy érted ezt? - kezdett aggódni. Asylon különleges lénye volt. Bajba került volna?! Miféle veszedelem bánhatott el Steel és Izabó fiával?! |
*Catly lényeivel nem sokkal késöbb indult ki a barlangból.
Kint, a többi Úrnőnek megköszönte a segítségét - különösen Koninak - és elnézést kért sietős távozásáért.
Nautilusz vezetésével a kis csapat hamarosan köddé vált.* |
*Zenit szorosan Eris mellett maradt.
Kiérve a járatból minden Úrnő előtt fejet hajtott.
Amikor már kicsit távolabb kerültek mindentől, amit nem is olyan régen éltek át, kíváncsian fordult Erishez.*
- A Rémségek Szigetére megyünk először? - *érdeklődött, majd váratlanul elhallgatott és megállt.
Egy furcsa rántást érzett a mellkasában, mire emlékképek ezrei töltötték meg! Asylonnal volt a dimenziókban... Dehát Ő nem is ott volt, hanem a... Szemhéjjai szétpattantak és igaz, csak pár pillanatot tartott az egész, levegő után kapkodott.
Értetlenül nézett először közbe, de lassacskán csak helyrerázódtak a dolgok...*
- Azt hiszem, nem ártana Asylonnál kezdenünk. Talán segítségre szorul... - *mondta csendesen a BoszorkányÚrnőnek.* |
Beletörődőn bólintott, aztán fejével intett Zenitnek.
- Hát induljunk, kedves barátom! Azt hiszem a kaland már csak ránk vár odakinn - mosolyodott el, és fürge, könnyed léptekkel nekieredt a felfelé vezető járatnak.
Mikor végre kiléphetett a fényre, amitől annyi ideig volt megfosztva, szemei elé kellett kapnia a kezét, olyan erősnek találta! Körbenézett, és meglepetten látta a többi nevelőt! Hát ennyien küzdöttek volna érte mégis??
Mosolyogva hajtott fejet, aztán egyszerűen a szívére bízta magát, és nekivágott a havas tájnak. |
*Egyetértően bólintott.*
- Mennyiben változhat? - *ismételte meg a kérdést csak úgy magának.* - Lehetséges, hogy semmi változást nem fogsz érezni, de lehet, hogy minden meg fog változni - *véleményezte.* - Biztosat sajnos nem tudok mondani. Sehol sem tudok ehez hasonló történtekről. Részben ezért is szeretném, ha Zenit Veled tartana.
*Halványan elmosolyodott és búcsúzóul végigsimított Zenit izmos nyakán.*
- Azt hiszem, mostmár mindent tudsz. Ha mégis kérdésed támadna, bátran tedd fel, tudod, hol találsz.
*A maga módján viszonozta Úrnője búcsúját és határozottan Eris mellé lépkedett.
Kíváncsian megszagolta az Úrnő feléje nyújtott tenyerét és füleit figyelmesen mozgatta.* |
Erisnek nemigen tetszett az új helyzete...Kezét is a mellkasához kapta egyszer, nem tudta megállni. A Lelkek Köve lett az új szíve! Ijesztő, zavaros érzés volt ez.....
Keletlenül bólintott az Úrnőnek.
- Elfogadom, amit mondasz. De félek, a jövőben ennél nagyobb gondjaim is lesznek, sőt, lehet gondjaink. Az én varázserőm mennyiben változhat meg ezen tárgy miatt?!
A gyanús csendet hagyta hosszúra nyúlni, majd Zenithez fordult.
- Nekem megtiszteltetés, ha vállalod, hogy segítőm leszel. Amint lehet, vissza fogod kapni a szabadságod, megígérem. A Rémségek Szigetére....érdekes utunk lesz, az már biztos - sóhajtotta.
Körbehordozta pillantását a barlangon.
- Tudnom kellene még valamiről? - kérdezte kicsit reszketeg mosollyal még Catlyt. Jobb túlesni rajta.... |
*Kedvesen elmosolyodott.*
- Az elég bajos lesz, ha nem akarsz a Lelkek Köve közelében lenni, ugyanis mostantól Ti ketten egyek vagytok.
*Közelebb sétált Erishez és röviden, de velősen elmesélte Neki a történteket és hogy erre miért volt szükség.*
- Ami pedig azt illeti... szeretném, ha egy lényem Veled maradna, amíg a kulcsok meg nem kerülnek. Így tudok a leghamarabb értesülni, ha szükséged lenne rám. - *válaszolta magyarázón és hagyta, hagy válaszoljon a kérdésekre Zenit.*
- El sem tudom mondani, mennyire megtisztelne az Úrnő azzal, ha egy darabon Vele tarthatnék. Örülnék, ha hálámat kifejthetném, bár igaz, nem túl sokat tudok az erisziek köreiről és mostani viselt dolgairól. Csak annyit, hogy legtöbbjük a Rémségek Szigetére igyekezett. |
Meglepetten hallgatta végig Catlyt.
- Nem értelek.....Mi közöm nekem a Lelkek Kövéhez? Nagyerejű tárgy az, nemigen szeretem az ilyen halálos játékokat a közelemben. Legföljebb annyi közös van abban és bennem, hogy az elemünk a minden és a semmi.
Aztán kutatón pillantott Zenitre.
- Fiatal ő ahhoz, hogy az én rigolyáimnak kitedd, nem? Miért kellene nekem kísérő?
Még egy kérdő pillantást megengedett magának Zenittel szemben.
- Neked egyáltalán megfelelne a velem közös út? Nemigen tudom mi a helyzet most az erisziek köreiben....Te tudsz róluk valamit? Tudod mit vállalnál? |
[457-438] [437-418] [417-398] [397-378] [377-358] [357-338] [337-318] [317-298] [297-278] [277-258] [257-238] [237-218] [217-198] [197-178] [177-158] [157-138] [137-118] [117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
- Megjöttünk! - szólt Beatleshez.
Végignézte a kettős leszállását.
Türelmesen taposta a havat, egyre azon merengve vajon mennyi szörnyűségben nem állt a lényei mellett, és a Lelkek Köve vajon mit fog tenni vele.....De nem sokáig tehette!
Már kipihente magát.Nagy öröm ötötte el, amikor meglátta Erist,-nem túl erős, de kézzel fogható-testtel.Meghajolt előtte, s szó nélkül nézett utána.