|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.02. 16:37 - |
 *Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...* |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
 Látta lánya mérges és ijedt arcát, ahogy apja a hátára vette, de ő csak bíztatóan mosolygott rá, és bólintott neki.
Kryanna nem szokott leesni, az ő hátán is remekül egyensúlyozott, de tudta, hogy bizalmatlan még.
'Nyugalom, légy jó' üzente tekintete, aztán Khorall felszállása után ő is a magasba ugrott, és utánuk indult.
 Kelletlenül ült apja hátán, és tűrte a helyzetet. Csak akkor nyugodott meg kissé, mikor látta, hogy anyja jön utánuk.
Onnantól végül előrefordult, és nézte hova mennek. Anyja már láthatóan nem haragudott a lényre, akin Kryanna most ült, de a kis kanca (ha nem is értette az egészet) haragtartóbb volt.
'Apa.....és az ki?' rágódott magában. |
 - Tudom. - Mondja Maranna száraz megjegyzésére. Szomorkásan nézi, ahogy a kislány hátrébb megy atyja fejétől. Majd mikor Maranna odaadja a kicsit, a hátára teszi. Jobb mellső lábával ver kettőt a talajba. Ezt Danyeltől tanulta, hogyha zsákmányt szerez, akkor ne essen, ne forduljon le róla. Nyerített egyet kedvesen, hogy nem lesz semmi baj, majd elkezdett repülni a felhők felé. |
Nem szólt, csak figyelt.
Hátraugrott a nagy lény elől, és durcásan nézett rá pár pillanatig, aztán anyjához szaladt.
- Nem rendeztünk még el mindent - jegyezte meg szárazon.
Szárnyával finoman előretolta Kryannát, és megálltak Khorall előtt.
- Ő az apád. Rosszat tett, de most azon van, hogy helyrehozza. Légy jó, és legyél kedves! - mondta komolyan a kis kancának, majd felemelte, és odaadta Khorallnak.
Tudta jól, hogy Kryanna nagyon nem akarja Khorallt látni se, és utasításból mégnem lesz szeretet, de parancsa megteszi majd a magáért. Jó lesz afféle kezdő löketnek, hogy kibéküljenek. Mert egy csikónak és az apjának jóban kell lenni, főleg, ha egy családot alkotnak az anyával! |
- Köszönöm. Természetesen az leszek. - Jelentette ki, is kihúzta magát. Majd odament lányához, és kissé saját fejével simogatta a csöppséget.
- Most pedig mennyünk innen.Olyan rideg érzésem van itt. Esetleg a felhőkre? |
Mérge mindig is hamar elpárolgott, hisz alapvetően nem illett Maranna személyiségéhez.
Most Khorall őszintén beszélt, és bűnbánóan nézett rá.
- Nem akarok fájdalmat okozni - mondta halkan.
- A lányunknak kellesz, és én sem akarlak elveszteni. Megbocsátok, de mostantól légy felelősségteljes családapa! |
- Nem követtelek. Csupán kiszámítottam, merre fogtok menni. Nem vagyok hülye. - Mondta Maranna szemébe. - A kislányról pedig..... Boldog voltam. Hát hogyne lettem volna boldog! - Nyerített. - Tán nem lehetek boldog a kislányomnak? - Kérdezte, majd igazán mérgesen nézett Maranna szemébe. - Hát persze, hogy az ember, amikor nagyon boldog, összevissza csinál mindent! - Ismét nyerített. De abbahagyta, mert tudta, hogy nem neki kéne lennie dühösnek.
- Tudom, nem nekem van okom rá, hogy dühös legyek. Elmentem, és ez megfelel egy hűtlenségnek. Ezekért a dolgokért én vagyok a felelős. - Majd sorra mutogatni, és mondani kezdte a dolgokat.
- A szíved összetöréséért. Ám nekem is összetört a szívem. - Mondja először.
- Magam bajba sodrásáért. - Másodszorra hangzik el, majd szárnyát felemelve mutatta meg nagy sebét.
- Ezért késtem: Siettem hozzátok, ahogy csak tudtam. - Fűzi hozzá. Majd elsorol még pár dolgot, és egy utolsó mondatot tesz hozzá:
- Összetörtem a szíved. Ám kérlek, te ne tedd meg, ha jóvá tudom hozni. - Mondja igazán halk, elfúló hangon. |
Nagyon dühös lett, mikor Khorallal találkozott szembe!
- Teee?! - hűlt el és horkantott dühösen.
- Követtél?!
Aztán egész mást vágott Khorall fejéhez.
- Sajnálhatod is! Mindent, mindent elrontottál! Ha tudnád mennyit vártam Rád! Mennyit aggódtam! Milyen nehéz volt egyedül, mert bárhogy segítettek többiek, nekem Te kellettél!!!! És aztán hűtlenséggel gyanúsítasz!!! Engem!!! Aki sosem voltam hűtlen! Soha!!! Mit gondolsz Neki hogy esett? A lányodnak?!?!? Mit képzeltél? És most mit képzelsz? Hogy csak úgy elfelejtem?! He?! |
Khorall észrevette, hogy Maranna közelít felé, nézvén, mi dühíti annyira a kicsit. Mikor odaér, Khorall Lehajtja a fejét, majd halkan azt súgja:
- Sajnálom. |
- Mi az, Kryanna? - kérdezte, ahogy észrevette a figyelő csikót.
A kicsi kanca szárnyával egy irányba mutatott, és dühösnek tűnt.
- Maradj itt! - mondta parancsolóan, és óvatosan afelé indult, ahová lánya mutatott. Nem akarta, hogy bajuk essen. Kyranna jelzése meg aggasztotta. Jobb utánanézni, hogy mi idegesíthette fel a kicsit. |
| Khorall Kinézett a sziklák mögül. Meglátta kicsijét, majd sokáig azt nézte: Balszerencséjére. A gyermek meglátta, és őt bámulta egy ideig. Majd Khorall észbe kapott, és reméli, hogy nem ijedt meg a csikója. |
Kryannának tetszett ez a hely, de főleg az, hogy anyja újra nyugodt. Nem is gondolta volna, hogy ennyit számít neki a biztonságosság, amit a sárga kanca jelentett.
Érdeklődve nézelődött.
Tett egy nagy kanyart pár szikla felett, majd leszállt egy párkányra. Kicsit ki kellett fújja magát. És át kellett gondolnia, hogy mi következzen ezután.... |
| * Sebesen repült el idáig. Felhagyott a zokogással. Majd egy szikla mögé bújik, lesve, hátha erre mennek Marannáék. Nem mer kiállni, ugyanis fél, hogyha párja meglátná, visszafordulna. * |
 Könnyedén nyugatnak fordult. |
- Oké. - *válaszolta és Ő is felszökkent a levegőbe.
Nem várta meg, hogy anyja elinduljon, kilőtt a levegőbe, majd megfordult és visszaszáguldott. Tett néhány kört anyja körül, majd várta, merre mennek.* |
Kedvesen mosolygott fiára, majd Strangerre.
- Mi továbbmegyünk a Varázserdőbe! Nincs kedved velünk tartani?
 Megrázta a fejét.
- Köszönöm, de nem - mondta tömören, azzal kicsit még elmerült Szerencsecsillag szemeiben, majd hirtelen kisebb tornádót kavarva felszárnyalt, és elszáguldott!
Lesunyt fülekkel várta a szélvihar végét, majd Stranger után nézett.
Aztán gyorsan ő is felröppent.
- Gyere! Menjünk! |
*Jövőtváró eddig csendben hallgatta anyját és az eddig ismeretlen lényt.
Nem akaródzott neki közelebb menni ahoz a furcsa lényhez, akit nem tudott mire vélni, de anyja közelebb tolta! Ez nem tetszett neki! Nagyon nem!*
- Üdv - *mondta kelletlenül, majd anyja mellé oldalazott.* |
Szerencsecsillag könnyedén suhant, cikázott, szoktatta magát újra az erejéhez, a szabad szélhez.
Olyan boldog volt!
A fia vele van, ő egészséges, a Birodalom megmenekült, a Sötét Nagyúrnak vége! Mi kellhet még?
Hirtelen elméjébe villant a válasz, olyan pontosan, olyan élesen, hogy belesajdult a lénye, de megrázta a fejét, és körülnézve lebegni kezdett egyhelyben.
Ide-oda tekingetett, keresgélt, elméje szólongatta a lényt.......közben pedig igyekezett maga mellett tartani Jövőtvárót.
- Csak egy pillanat! - intette nyugalomra.
Valóban csak egy pillanat volt, ahogy egy hatalmas, különös árnyék vetült rájuk, majd tovashant.
Szárnyak suhogását hallotta, majd egy dobbanást pont a háta mögött. Megpördült, és felemelte fejét a hatalmas szikla pereméig.
- Stranger! - kiáltotta bldogan, és emelkedni kezdett, Jövőtvárót magával vonva.
- Szerencsecsillag - morogta mély hangján, meghajtva fejét.
Határozottan sokat változott, mióta befogadták itt. Beszéde kitisztult, támadóból inkább visszahúzódó lett, bár még mindig kíméletlenül viselkedett, ha úgy hozta a sors.
De most nem. Némán, összehúzott szemekkel figyelte Szerencsecsillagot, hosszan rajta felejtve pillantását, de nem kerülte el a figyelmét a fiatal pegazus csődör sem, aki vele jött.
- Mi szél hozott? - kérdezte végül.
Egyik szárnyát maga elé emelte, felemelve a nyakában lógó nyaklánc kövét.
- Meg szerettem volna köszönni...mindent...Nélküled....
- Ugyan! - intette le.
- Semmi volt! - mondta büszkén kihúzva magát.
- Én azért mégis köszönöm! - ismételte meg hangsúlyosan - Ismered a fiamat? Jövőtváró, hadd mutassam be Neked az életem megmentőjét, Strangert! Stranger, kérlek ismerkedj meg a fiammal, Jövőtváróval! - mondta előre tolva kicsit fiát.
Vörös szemei a fiatalra szegeződtek, és egy darabig némán figyelte, majd biccentett.
- Üdv! |
*Ő pedig követte.* |
 Könnyedén suhant előre. |
*Elrugaszkodott a talajtól és várta, hogy Leolan vezesse.* |
[141-122] [121-102] [101-82] [81-62] [61-42] [41-22] [21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Crystal az egyik sziklaszirt peremén álldogált csöndesen, és kélelő tekintettel fürkészte a tájat. Nehéz szívvel nézett abba az irányba, amerre a Sötétség mélyén dúló csata folyt, s látta, hogy az életben maradtak lassacskán egyenkét elhagyják a széthulló Homály birodalmát. Ő azonban csak egyetlenegy lényt vágyott volna látni. Egyetlenegy pegazust... ha csak egy pillanatra is. Csak hogy lássa, hogy jól van... Hogy életben van...*
Látta lánya mérges és ijedt arcát, ahogy apja a hátára vette, de ő csak bíztatóan mosolygott rá, és bólintott neki.
Kelletlenül ült apja hátán, és tűrte a helyzetet. Csak akkor nyugodott meg kissé, mikor látta, hogy anyja jön utánuk.
- Tudom. - Mondja Maranna száraz megjegyzésére. Szomorkásan nézi, ahogy a kislány hátrébb megy atyja fejétől. Majd mikor Maranna odaadja a kicsit, a hátára teszi. Jobb mellső lábával ver kettőt a talajba. Ezt Danyeltől tanulta, hogyha zsákmányt szerez, akkor ne essen, ne forduljon le róla. Nyerített egyet kedvesen, hogy nem lesz semmi baj, majd elkezdett repülni a felhők felé. 
Könnyedén nyugatnak fordult.
Megrázta a fejét.
Könnyedén suhant előre.