|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.10. 20:31 - |
 Celyaryon kényelmesen leszállt a gyümölcsösben.
Éjszaka volt, de a telihold reflektorként vilagított. A csősz sosem fog ráakadni.
Odasétált egy fához és kényelmesen nekilátott.
'Ostoba.....Gonosz emberek......Mocskok....' gondolta jókora harapások közepette.
Az emberekbe is jutott egy hatalmas adag a Sötét Nagyúr kiszabadult hatalmából. Így mást se tettek, mint gonoszkodtak az állatokkal, egymással és nagyon vigyázni kellett, hogy egyetlen máguslény se essen áldozatul nekik.
Annak idején olyan ostobák voltak, hogy bár több figyelmeztetést is kaptak, nem mentek el. És a Sötétség felfalta a lelküket.....
De senkiben sem volt annyi gonoszság közülük, hogy megöljék a falu lakóit. Így várni kellett....
Steel nem vállalta, Izabó lelépett, a többiek meg sem akarták próbálni a gonoszság kiűzését.
Így - hetekkel ezelőtt - Celyaryon végül előállt azzal a javaslattal, hogy tartsanak távol mindenkit a falutól. Egy őr, aki figyelmezteti a közeledőket.... És persze végül neki kellett vállalni.
De legalább méltó jutalmat kapott: minden éjjel teleehette magát gyümölccsel! Ebben az volt a jó, hogy valóságos luxust élvezhetett....És szórakoztathatta magát az emberek dühével az unalmas járőrözgetésben...
Attól nem tartott, hogy az emberek valakit bánthatnak is a méregtől. Ő azért repkedett minden áldott nap a falu felett, hogy egyetlen ütés, pofon vagy rúgás se történhessen meg... De unatkozott, egyedül volt és a gyümölcsevés is egyre kevésbé elégítette ki.
Mélyet sóhajtott.
'És ott van még a tovatűnt párom is... Hozzámegyek, pedig egyszer ha beszélhettem vele, és ez a hála! Elvesz és meg se akar ismerni!' harapott még egy méreteset mérgében a körtékbe. |
[88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
 *Szilaj megborzongott a látványtól, de jódarabig nem fordította el tekintetét.*
-Akkor...nem lesz belőle baj, ha egy kicsit most elrabollak? -*kérdezte huncut mosollyal, és szárnyaival határozottan ölbe kapta a kancát.* |
- Nem. - suttogta.
Szárnyával a falu felé, a központhoz mutatott. Mostmár a csődör is láthatta, amit ő tudott: a falu égett és néha a fel-feltámadó szél elhozta odáig a sikolyokat.
- Ami megmarad ma a faluból, annak már nem lesz szüksége megfigyelőre... |
*Szilaj mosolygott, és szárnyaival magához húzta párját.*
-Na és... mondd csak, ma is szolgálatban vagy? |
| - Ajánlom is! - mondta megenyhülve és hozzábújt párjához. |
| -Ne haragudj, kicsim! -*ölelte át Szilaj szárnyaival gyöngéden a kancát, és vígasztalóan susogott tovább.* -Tudom, hogy nagyon nehéz volt neked egyedül, de másfelé volt dolgom. De most már itt vagyok. |
Megprödült.
- Bizony, ami a társaságot illeti, unatkoztam, bár azt állandó életveszély, amit a Sötétség itt az emberekkel összehoz, indokolttá teszi, hogy ezt csakis a társaságra értsem! - mondta, miközben a szemei szikráztak a haragtól.
- Hol voltál ennyi ideig?! - szakadt ki végül belőle a bántalom, a félelem és a magány. |
*Szilaj csibészes mosollyal, halkan dobbant le párja mögé a gyümölcsös füvére. Támadt egy ötlete: elhatározta, hogy meglepi párját, így hát hátulról, halkan közelített a kancához, és mikor már ott állt egészen mögötte, hirtelen egy hatalmas, cuppanós puszit nyomott Celyaryon arcára. Azonnal megcsapta orrát a kanca finom, kellemes illata, amit mindig annyira szeretett.*
-Szervusz, édes! Gondoltam, biztos unatkozol egyedül, úgyhogy... -*huncut mosollyal az arcán vállat vont.* |
Celyaryon kényelmesen leszállt a gyümölcsösben.
Éjszaka volt, de a telihold reflektorként vilagított. A csősz sosem fog ráakadni.
Odasétált egy fához és kényelmesen nekilátott.
'Ostoba.....Gonosz emberek......Mocskok....' gondolta jókora harapások közepette.
Az emberekbe is jutott egy hatalmas adag a Sötét Nagyúr kiszabadult hatalmából. Így mást se tettek, mint gonoszkodtak az állatokkal, egymással és nagyon vigyázni kellett, hogy egyetlen máguslény se essen áldozatul nekik.
Annak idején olyan ostobák voltak, hogy bár több figyelmeztetést is kaptak, nem mentek el. És a Sötétség felfalta a lelküket.....
De senkiben sem volt annyi gonoszság közülük, hogy megöljék a falu lakóit. Így várni kellett....
Steel nem vállalta, Izabó lelépett, a többiek meg sem akarták próbálni a gonoszság kiűzését.
Így - hetekkel ezelőtt - Celyaryon végül előállt azzal a javaslattal, hogy tartsanak távol mindenkit a falutól. Egy őr, aki figyelmezteti a közeledőket.... És persze végül neki kellett vállalni.
De legalább méltó jutalmat kapott: minden éjjel teleehette magát gyümölccsel! Ebben az volt a jó, hogy valóságos luxust élvezhetett....És szórakoztathatta magát az emberek dühével az unalmas járőrözgetésben...
Attól nem tartott, hogy az emberek valakit bánthatnak is a méregtől. Ő azért repkedett minden áldott nap a falu felett, hogy egyetlen ütés, pofon vagy rúgás se történhessen meg... De unatkozott, egyedül volt és a gyümölcsevés is egyre kevésbé elégítette ki.
Mélyet sóhajtott.
'És ott van még a tovatűnt párom is... Hozzámegyek, pedig egyszer ha beszélhettem vele, és ez a hála! Elvesz és meg se akar ismerni!' harapott még egy méreteset mérgében a körtékbe. |
[88-69] [68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Celyaryon kényelmesen leszállt a gyümölcsösben.
*Szilaj megborzongott a látványtól, de jódarabig nem fordította el tekintetét.*