|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.17. 17:29 - |
 Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
Nézte amint társai utolérik és közben az útra gondolt, ami idáig vezetett. Valahol a lelke mélyén el kellett ismerje, hogy Szauron vihara nélkül nem érhettek volna ide ilyen gyorsan. És csak mindhármuk együttes ereje volt elegendő, hogy a Félelmek Országának határát átlépjék. Azokat a hatalmas viharokat leginkább egyáltalán nem lehet áttörni. Vagy bele kell repülni a közepükbe és remélni, hogy élve jut be (már ha egyáltalán bejut) a peguni, vagy elég erősnek kell lenni, hogy az erejüket elfordítsa magától és áttörjön hatalmas falukon.
Ezek a viharok is a sötét mágiának köszönhetik létüket. Bár ez a mágia vagy gyengül vagy átalakul, hiszen húsz éve a Félelmek Országa még nem volt elérhető a túloldal világából. Hogy pontosan hol is létezett, azt senki sem tudta, de aztán lassan de biztosan megjelentek az óriási viharok a normál világban és idővel fura lények meg a meséik is, hogy a Viharfalon túl egy másvilági ország terül el.
Ők átjutottak, bár ez sokban volt köszönhető a sárkányvarázsnak is, amit ő használt fel...
Felnézett az örökké szürke égboltra.
'Hát, itt Üstökös sem fog ragyogni...Ez az állandó sötét mágia, mindenkit elnyom egy kicsit. Ez az egész hely nyomasztó, de hamar meg lehet szokni. És ez elég szürreális világ, hogy kiválóan összeismerkedjünk Szauronnal...' |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
 *Üstökös állta Draugherit pillantását, de közben próbált semmire sem gondolni, nehogy valami olysmit lehessen kiolvasni szemeiből, aminek belül van a helye...* |
Draugherit már úgy-ahogy elfogadta az érkezőket és rájött, hogy Szauron mégsem az az ördögien gonosz teremtmény, akinek hiszik mások.
Aztán Üstökösre esett a pillantása.
Ügyesen kivonult a körből és odaállt mellé, majd némán tanulmányozni kezdte az arcát. Szinte belefúrta a tekintetét és hosszasan figyelte. |
*Üstökös még Izabó után nézett. Gondolatai elrepültek a pegazussal.
De gyorsan visszakanyarította Őket a valóságba, és visszasétált a többiek közelébe.* |
 Mikor a peguni hozzászólt, válaszolt volna, mikor pedig elébevágott, legszívesebben képencsapta volna. De végül lehiggadt.
- Nem becsüllek alá. De kérlek jegyezd meg, amit mondtam! Én itt születtem és túl sok sötét dolgot láttam már. Kívánom, hogy kivétel légy......És kívánom, hogyha segítségre szorultok majd, légy elég erős, hogy el tudj érni.....-mondta merengőn, majd begyorsított és szokásos, királynői stílusában felszállt. |
*Üstökös Izabó után lépett, és még válaszolt neki.*
- Ne félts te engem. Akit nem ismersz, ne becsüld alá.
Ekkor gyorsan Izabó elé lépett, a szemébe nézett.*
- És majd ha esetleg valami bajom lesz, akkor majd Téged hívlak. - *rákacsintott Izabóra, majd visszabaktatott a többiekhez.* |
- A Te döntésed.....Értem......Én is ezt teszem......Vigyázok a számomra fontosakra. De Neked egy valamit tudnod kell! Látod milyen színű lettem? És látod Draugherit színváltozását? Nekünk nem árt. De Te idővel szintén sötétülni fogsz és Neked ártani fog! Gondolod, hogy képes leszel úgy vigyázni másokra, hogy közben gyenge vagy és magadra sem leszel képes gondot viselni? - halk hangja elveszett a semmiben és elfordult a csoporttól.
Indulni készült. |
*Amikor Izabó kihangsúlyozta az okkal szót, Üstökös elmosolyodott.*
- Hát igen, keveredtünk már bajba, és akkor nagyon is szüksége volt a segítségre, de ez már egy lefutott dolog.
- Tudom, hogy ez nem nekem való hely, de aért maradok. Hamarosan jobban leszek. - *bizonygatta.*
- Szóval biztos vagyok benne, hogy maradok. - *felelte határozottan Üstökös Izabónak.* |
Izabó elhűlt...Aztán hüledezett:
- Egy nem-eriszi megszereti Draugheritet? Ez.....ez.....olyan elképzelhetetlen! Ha ez lehetséges, én nemsokára képes kell legyek eloszlatni a Viharfalat!
Szauron (így hívják? még csak-csak illik hozzá, de Te? Fehér vagy! És valószínűleg minden jó képviselője ebben a világban! És Draugherit a barátod????
Lehet, hogy túl forrófejűnek tűnik, de tud magára vigyázni. Sokkal kiismerhetetlenebb, mit hinnéd. Én már ismerem egy ideje, de mindig meg tud lepni. Bár ha jól sejtem, Te okkal félted...- fürkészte a másik tekintetét.
És hadd legyek őszinte: most magaddal kellene törődnöd. Draugherit tán képes lesz a védelmedre, de nem lehetsz ebben biztos! Ez nem Neked való hely. És épp ezért rendkívül veszélyes rád nézve!
Nem hiszem, hogy elmegy innen Veled, bármennyire is kedvel! Őt nagyon izgatja most Szauron és azok a kalandok, amikbe keveredhet vele. Bár ezt nem tudhatom biztosan...
Biztos vagy benne, hogy maradni akarsz? |
*Üstökös komolyan elgondolkodott. Miért nem megy el ? Miért marad ? Annyira megszerette volna Draugheritet ? Igen ? Nem volt szégyen kimondani, igen.*
- Hát azért, mert megszerettem Draugheritet, és féltem itthagyni. Túl forrófejű, és még valami butaságot csinálna. Szerinted most mit fognak csinálni Szauronnal ? Elképzelni sem tudom... - *megcsóválta a fejét.* |
| - Miért? - kérdezte és őszintén csodálkozott a pegunin. |
- A nevem Üstökös. - *felelte Izabónak.*
- Hát, nem valami vidám hely ez. De nem hagyom itt Draugheritet, az biztos. - *jelentette ki határozottan Üstökös.* |
- Izabó vagyok.
És mi a Te neved? Jól sejtem, hogy Neked fény kellene? Felelőtlen vagy! Ha gyengén bajba sodródsz a Félelemben, véged! Jobb ha elhagyod ezt a vidéket! Nem neked való! Mint ahogy senki másnak sem, aki nem igazán itteni lény! |
*Üstökös arcára erőltetett egy mosolyféleséget. Hiába, az elmúlt napok megterhelték.
Erőtlenül állt a Félelmek Országában. Semmihez sem volt éppen kedve, ezért ránézett mégegyszer a pegazusra, majd Draugheritet nézte, és a többi lényt, akik mellette álltak.
Visszanézett a pegazuskancára, és így szólt:*
- Megtudhatnám a nevedet ? |
- Te nagyon vigyázol rá.- mondta továbbra is halkan, miközben a társaságban álldogáló Draugheritet nézte, de gyakran odalra sandított a fehér-szürke pegaunira.
- Ha nem jövök, nem hiszem, hogy azt láttad volna, amit hiszel.
Draugherit elpusztult volna, de csak a lelke. A testét megtámadta egy akarat, egy itteni, őrült lélek, hiszen az emlékeiben való kutatás során messze került a szelleme és nem is tudott védekezni.
Ki tudja miféle pusztítás kezdődött volna az ő testével és hatalmával egy őrült elme befolyására? - a hangja elhalt és összeborzongott. |
*Üstökös ránézett a koromfekete pegazusra.*
- Nincsmit. - *mondta.*
- DE Én köszönöm, hogy ilyen hamar ide termettél. i tudja, mi lenne, ha... - *itt megrázta fejét. ~Nem, ilyenre nem is gondolok...~* |
Izabó nem szólt bele eseményekbe, hagyta hogy Draugherit újra a helyzet urává váljon és inkább elkezdett háttérbe vonulni.
De azán feltűnt neki a már korábban is kicsit "kilógó" peguni. Miután megismerte a mágiáját, rájött, hogy ő tépett bele kétségbeesetten az eriszek hálójába.
'Nahát....Nem is eriszi és mégis kapcsolatba került a Hálóval! Fontos lehet neki Draugherit.'
Halkan odalépett a fehér (vagyis jelenleg inkább szürke) lény mellé és halkan így szólt:
- Köszönöm. - és kedvesen, (szokásosan) mindentudón hunyorított. |
| *Üstökös megnyugodva álldogált néhány lépésnyire a többiektől.* |
Izabó megérezte a bajt. Az erisziek mágia-hálóján terjedt szét és bár nem neki szólt, tudta mit tegyen. Az eredeti címzettnek megüzente, hogy elintézi a dolgot, majd mozgásba lendítete magát. Felébredt a griffszobrok közt, életre keltette a szervezetét és felszállt. Féktelen sebességre kapcsolt és nemsokára már látta is, hogy hová kell mennie.
Mások mágiáját akadályozta a félelem, de ő erőt meríthetett belőle és megsokszorozta egyébknt is figyelemreméltó hatalmát.
Amint észrevette a csoportosulást összecsapta szárnyait és lezuhant az égből, aztán pár szárnycspással fékezett és leszállt.
Két fekete pegazus állt előtte, akik észre sem vették. Ezen elcsodálkozott, de aztán rájött, hogy véletlenül a hangtalan szárnyalását használta és ezért nem észlelték.
Tudta hogy nagy baj van, így elvesztette a türelmét, felnyerített, felágaskodott és félretúrta az előtte állókat.
A kör közepén aztán meglátta az egyik legrosszabb rémálma megvalósulását: Draugherit feküdt a körben, de ez még nem lett vona ijesztő, hanem a kihunyó fény a szrvában!
'Meg fog halni!!!' sikoltotta a tudata!
Azonnal odaugrott a félsárkányhoz és sátormódra magukra borította a szárnyait. Majd behatolt barátja tudatába és mivel külső, a Félelem miatt szinte végtelen erő volt, félresöpörte a Draugheritet pusztító akaratot és felemelte a peguni tudatát, sőt még Félelembeli sötét erővel is ellátta, hogy mikor felébred, jobb lehessen mint régen.
Draugherit mérhetetlen fájdalmat érzett és dühöt, ami valóságos lángviharként égette őt.
Amint a sötét ráborult, megértette, hogy nem a sárkányemlékekkel volt a baj, hanem a hellyel, ahol használta őket teljes mélységükben. A Félelem egy ittragadt lelke, aki fájdalmában őrült és gonosz lett, támadta meg őt. Máskor az emlékek sosem bántották. Figyelmeztették ugyan, hogyha túl mélyre merül, akkor baj lehet, de eddig semmi ilyesmi nem történt. Pedig volt, hogy szinte eggyé vált az emlékek hajdani tulajdonosával! De itt a sötétség volt az erősebb és erről megfeledkezett.
A kicsiny pajzs, amit elméje és valója védelmében hozott létre, lassan, de biztosan emésztette el az erejét. Egy halhatatlan, értelmétvesztett lélek időtlen dühe ellen még ő sem lehetett elég erős.
De aztán megérezte a másik tudatot. Azt hitte itt a vég, de ez az új elme nem ellene volt. Mint a lassan növekvő köd, betöltötte a tudatát és mint szél vagy folyam a tollpihét, elsodorta a támadóját.
Aztán magára maradt a sötétben és pihent. Ez a fekete éj az ő éje volt, uralta és élvezte és meghúzódott benne. De hirtelen az ereje nőni kezdett, míg az éjszaka a fejében csak a szeme elé hullott fátyolnak tetszett és érezte, hogy mennyivel nagyobbra nő, mint a korábbi énje.
A másik tudat még vele volt, de mintha csak kívülről figyelte volna a szárnypróbálgatásait, ahogy újra erősnek és élőnek kezdi érezni magát. 'Csak így tovább' súgta neki az a másik tudat boldogan.
És akkor Draugherit felébredt.
Körbenézett fektében 'micsoda tömeg!' szédült bele.
Aztán érezte, hogy amint kitisztul a feje, egy csapásra megtelik erővel! Felállt és nagy örömmel vette észre, hogy Izabó lép hátra, hogy felkelni engedje.
'Szóval Te voltál?' kérdezte boldogan telepatikusan. Aztán észrevett egy apró változást Izabón és magán: elfeketültek! Az ő színei épp csak halványan látszottak, ha az alig létező fény ráesett; Izabó szürke részei pedig szine teljesen feketék lettek.
'Aha! A Félelem erejét használta a megmentésemre! Nem baj, a színeink majd visszaváltanak, és csak hálát és szerencsét érezhetek mindezért!' gondolta. |
 *-Óóó! Elnézést, be sem mutattam magunkat. Az én nevem Titán. Ő Őrző,-*mutatott a sárga pegazusra*- és Ő itt Tél. -*itt szárnyát az öreg unikornis felé tartotta. Halotta, hogy Madonna dühösen nyerít.*-Ja! És Ő Madonna. Titeket hogy hívnak?-* |
| *Tián kicsit küzdött, de aztán végre átcsapta magát a határon.*-Húúúú!Az ott elájult?-*kérdezte röhögve miközben egypár szaltót nyomott a levegőben.*-És még ő mondta rám, hogy Piritós?!-*még mindig röhögött, de mikor meglátta, hogy rossz a helyzet abbahagyta nevetését.*-Bocs!-*mondta lelkiismeretesen és leszált Üstökös és Szauron közé.*-Elvileg ez egy játéknak indult, nem? Én nem akartam harcolni, de Ő olyan...-*itt Szauronra mutatott*-.....olyan.........mint én!-mondta Üstökösnek.*-Bocsánat!!! Nehogy meghalj! Várj segítek!-*mondta a fekvő sárány félének, majd suhintott egyet szárnyával, de a "kicsi" szellő varázslat nem sikerült. Megpróbálta megegyszer, de a szél nem engedelmeskedett neki.*-Ja, most jövök rá ilyen kicsi szelet azóta nem tudok csinálni mióta Őrző leterített egy jó nagy adag vízzel. Tényleg! Segítenem kell nekik!-*hátrafodult, de mielőtt vihart keltett vona a határnál meglátta a kis csipit-csapatot a határ előtt. Őrző a szárnyát igazgatta, Tél nézegette a sötét eget, Madonna a remegő lábait figyelte.* |
[117-98] [97-78] [77-58] [57-38] [37-18] [17-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Draugherit megérkezett és leszállt egy hatalmas sziklára.
*Üstökös állta Draugherit pillantását, de közben próbált semmire sem gondolni, nehogy valami olysmit lehessen kiolvasni szemeiből, aminek belül van a helye...*
Mikor a peguni hozzászólt, válaszolt volna, mikor pedig elébevágott, legszívesebben képencsapta volna. De végül lehiggadt.
*-Óóó! Elnézést, be sem mutattam magunkat. Az én nevem Titán. Ő Őrző,-*mutatott a sárga pegazusra*- és Ő itt Tél. -*itt szárnyát az öreg unikornis felé tartotta. Halotta, hogy Madonna dühösen nyerít.*-Ja! És Ő Madonna. Titeket hogy hívnak?-*