|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.13. 23:45 - |
 Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Érezte a hatalmat, ami rátelepedett, érezte, hogy egy olyan helyre került, ami már nem az övé, de valaha egyenest az otthona volt.
'A Félelem' Az Örök Rettegés országa!'
Szétterjesztette hatalmas szárnyait és sodortatta magát az alig rezdülő, mások számára talán fojtogató szellővel. Közben gondolatai visszaszálltak egy egész élettel ezelőttre.
Itt született, egy északi pusztán, ahol a szülei remélték, hogy békésen nőhet fel. Itt mesélték neki a Félelem (ez volt a bennélők számára az ország neve) történetét és sok más történetet is. A szülei bölcselők voltak, kiváló nevelők és a lehető legbölcsebbre akarták nevelni. Itt vagy ésszel, vagy páratlan erővel lehetett csak boldogulni. Az észt a szüleitől megkapta. Egy eltévedés folyamán pedig találkozott az egyik legbölcsebb (külvilágból származó) lénnyel, akit valaha is látott, aki valamiért tanítójává szegődött. Ez a lény végül az erejét is fejleszteni kezdte, míg végül a tökélyre fejlődött. A Félelem ekkor mérte rá az első csapást. A kapott mágiával rátalált a szüleire. De ezek után már csak elkeserítően kevés idő jutott nekik. A támadókat egy másik hatalom küldte, aki Izabót akarta magának. A szülei minden erejüket bevetve védték meg, és mágiával taszították őt el olyan messzire, amennyire csak bírták.
Hosszú út után visszakerült a mesteréhez, aki tovább nevelte.
De a támadók beérték és újabb csata jött. A mestere elsöpörte a gyilkosokat, így a közben elzárt Izabó későn érkezett a harchoz. Az utolsó támadó halálos sebet tépett mentorába. Ő Izabó szárnyai közt halt meg, de előtte átadta az utolsó dolgot, amit Izabó kiérdemelt és amit még megkaphatott: a kivezető utat.
És Izabó kijutott, sokáig élt a fényben és sokra is vitte. Aztán a Félelem idővel a múltjává vált és nem kísértette őt tovább, még akkor sem, mikor meghallotta, hogy a Félelem immár ezen világ elérhető része. Bár minden értelmes lény messze elkerülte...
És most újra itt volt. De már nem félt.
'Vajon tudja rajtam kívül bárki, hogy miért is ilyen rettenetes hely ez az ország? Vagy már csak én tudom az Igaz Történetet?'
Ezen töprengett, míg megérkezett a különös és hihetetlen lényektől nyüzsgő fővárosba. Leszállt és elindult, hogy tegyen egy sétát a múltban. Annak is egy gyűlölt és alig ismert pontján, hisz születése után nemsokkal a szülei örökre elhagyták a fővárost. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
 -Nem várok semmit!-vetette oda.
-Lehet, hogy egy nem.....de két név már többet jelent!-célozgatott. |
Megvetően horkantott.
- Nahát, most azt várod, hogy örömtől kiáltozva barátságba keveredjem veled?! Egy név még mit sem jelent! - gúnyolódott, aztán vállatvont, és elfordult a méntől, hogy továbbinduljon. |
-Ohh bocsánat!A nevem Foll!És nem ismerjük egymást....
-És nem vagyok idevalósi, nem ismerem az itteni dolgokat, de azért jöttem ide, hogy megismerjem!És pont ezért szúrtalak ki téged az ismerkedésre, mert úgy látszott Te idevalósi vagy!
|
Üres és fehér szemei ezúttal is természetesen kifejezéstelenek maradtak, így az undorba túlzó lenézés nem ült ki az arcára.
- Ismerjük talán egymást? - mérte végig látványosan, hidegen a mént.
- Mert egyébként nem tudom miért is beszélünk - tette hozzá pimasz kegyetlenséggel - Nem hiszem, hogy te idevalósi lennél, így mit sem tudhatsz az itteni dolgokról! Így nem is érdekelsz! - szúrt oda még egyet élvezettel, ügyesen kikerülve a kérdést. Még ezt is élvezte!! |
Foll látta, hogy a kanca már nem törődik vele.
Nem kém ő, hogy úgy kövesse a neki tetsző lényeket!!!Nyugodtan, semmi kapkodással mellé ügetett.
-Üdv!Idevalósi vagy?-kérdezte csevegőn, bár gondolta, hogy nem szép választ fog kapni.... |
Ezili elgondolkozva lépdelt az utcák forgatagában. Meglepőmód kinézték maguk közül az itteni lények, pedig olyannyira otthonos volt ez a vidék neki! Boldogan, igen, laza lélekkel és boldogan sétált, vad és kíváncsi nézelődéssel. |
Összeszorult torokkal kezdett beszélni, lesütött szemekkel:
- A város hercege most Cardoron. Sok veszélyes ügye van, de attól persze még mindig eriszi, és azt hiszem segítene, ha megkérnénk rá. Ő is ismeri ezt a helyet. Nagyerejű mágus....és talán.....talán.....
Nagyot nyelt.
- A Fekete Vízbe csak azok mehetnek bele, akiken nem fog sem a halál, sem a lelkük elragadása. Cardoronnak....szolgái és kísérői a főnixei.....Akik halhatatlanok, és azt hiszem Cardoron képes lehet a lelküket magához láncolni, hogy a Fekete Víz ne fogjon rajtuk. Talán ha megkérjük, ők képesek belemerülni a Vízbe.
Megrázta a fejét, és még jobban elcsüggedt.
- Azt kérnénk tőlük, hogy haljanak meg......a mi küldetésünk miatt......... |
- Éspedig? - *fordult rögtön Izabóhoz.* |
- Talán.....volna egy ötletem.... - mondta halkan, bizonytalanul. |
*Jó ideig meredt dermedten Rodusra, utána pedig Izabó felé fordult. Szeretett volna kéredzni, hogy mégis pontosan mire gondolt Rodus, de egyszerűen megszólalni sem tudott...* |
Izabó elhúzta a száját, de ő is kérdőn nézett fel a nagy ménre.
 Rodus kicsit szórakozottan fordult a reménykedő arcok felé, és majdnem közölte velük, hogy ne várjanak tőle semmit....de eszébe jutott, hogy kivel is találkozott ugyanitt, és mit beszélt vele.....
- Egy lehetőségünk van - felelte egyszerűen. Izabó felé bökött a fejével, és kimondta:
- Segítséget kell kérnünk az itteni lényektől.
Javaslatát döbbent csend fogadta..... |
*Megértette, amit Izabó mondott.
Elgondolkozva fordult Rodushoz.*
- Neked nincs valami kivitelezhető javaslatod? - *kérdezte reménykedőn.* |
Izabó szomorúan pillantott a közönyös Rodusra, majd halkan válaszolt Hektornak:
- Nem hiszem, hogy lenne elég erőm egy újabb ilyen kötés létrehozására. Sajnálom.....Nagy különbség, hogy most teljesen egyedül vagyok. Akkor még velem volt a többiek ereje...Úgy-ahogy......
Megrázta éjsörényes fejét.
- Ez nem egy járható út. De nem tudom, hogy mi lehetne az..... |
*Mélyen beszívta a levegőt, majd lassan kifújta.*
- Ami azt illeti, ez is egy elég különleges helyzet... - *jegyezte meg.*
- Ha a kötést újra létre tudod, vagy tudjátok hozni, Én vállalom, hogy bemegyek. |
Izabó lassanként összeszedte magát, és felpillantott a kövezetről, amit eddig makacsul nézett.
- A Főváros arra a nagy sziklára épült, amit láthattál idefelé jövet. Annak a közepetáján tört fel először...Azok a folyók, amik a szikla aljától folynak elfelé, mind ebből az átkozott vízből állnak. Jópár helyen feltört a város alsóbb szintjein. Mostmár azok teljesen víz alá kerültek....Te egy azok alatti száraz részből mentettél ki engem. Ha a Fekete vízhez érsz...belemerülsz....vagy beleiszol....Kisiklik a lelked a testedből. Nincs menekvés. Te is ide leszel láncolva a Félelmebe, mint bolygó kísértet. Az átkozottak egyike..... - suttogta.
Rodus viszont ekkor metszőn rámeredt. Izabó összehúzta magát, és nagyon halkan hozzátette:
- Egyszer sikerült létrehoznom egy kötést....Hogy megvédjek.....valakit. Ő belemerülhetett a Fekete Vízbe, és épen jött ki belőle. Élve. De az egészen különleges helyzet volt... |
*Követte a két pegazust és nem messze tőlük ő is leszállt a toronyra.
Elgondolkodva nézett körbe, miközben nem egyszer kirázta a hideg.*
- Lehetne egy olyan kérésem, hogy meséljetek Nekem kicsit erről a Fekete Vízről? - *fordult végül a két szárnyashoz.* |
Izabó nem tudott uralkodni magán, és szinte hozzásimult Rodushoz miután leszálltak egy torony cserepeire. A nagy, fekete mén ugyan minden volt, csak érzelmes nem, de most nem tiltakozott, és ez is szinte törődő és gyengéden gondoskodó lépés volt tőle. Mert Izabó rosszul érezte magát! Legutóbbi emlékei nem voltak igazán szépek a Félelem mélyebb részeiről, és most szinte ugyanoda kell majd mennie. Ez volt az otthona.....és gyűlölte. Nem csoda! Annyian adták életüket, hogy szabad legyen. Hogy éljen. Ő is tudta az értékét.
Küldetés ide vagy oda, most szüksége volt pár percre! |
 Crollion olyan meglepetten nézett a pegazusra, mintha először látná. Valahogy....meglepte, hogy Szauronnak van hangja.
- Mmm....igen - mormolta, miután ő is megtalálta a magáét.
- Tény, hogy Cardoron nemigen sértette az érdekeiket jó ideig, de lassanként ez változik. Gondolkoztunk is, hogy mi fog történni. A város urai szinte mindent a kezükben tartanak, habár szeretnek a háttérben maradni, és csak onnan irányítani. Eddig uralmuk alapjai olyan mélyen húzódtak, hogy Cardoron a maga tetteivel nem nagyon sérthette őket....De a nagy háborúkban megsérült a Félelmek Országának alapja.....Akkor jött el ide a Birodalom Úrnője, hogy saját maga varázsával segítsen. Ez hatalmas tett volt, és többek közt ezért mindenki elfogadta végül Cardoront vezetőnek azokban a zűrzavaros időkben.....A város urai viszont ezt nehezen viselték......Hiába voltak ők is azok közt, akik meghalhattak volna, ha nem jön kintről segítség, a bosszú kezdte fűteni őket. Félték azt, ami eljött és eljöhet újra, és tenni akartak ezellen....Pont olyanok, amilyenek régen voltak - hörögte undorral.
A kislányra pillantott, aki szinte bíztató mosollyal bólintott neki. A farkas Szauronra sandított.
- Te is gyűlölöd ezeket a lényeket, nem? Már csak így hallomás alapján is.....Vagy rosszul gondolom? Mert ha nem, és igazam van, akkor voltaképp logikus folytatás az, amit - a lányra sandított - ajánlanak nekünk....És ideje dönteni...... |
 *Szótlanul hallgatta végig a kislányt, ám a gyermek minden csöndes szavára meg-megremegett a lába. Nem volt észrevehető, ugyanis indulatában és mély megrökönyödésében a mén egész teste reszketett. Megrendítették a hallottak, feltüzelték, megijesztették, feldühítették és megindították. Hogy képes valaki mágiával és erőszakkal kényszeríteni egy élő, érző lényt a szolgálatra? Szauron kegyetlen volt, ez igaz. Ő ölt, ha a szükség megkívánta tőle, sőt. néha akkor is, ha nem. Ölt, mert kellett és ölt, mert élvezte. De soha sem kínozott senkit... Nem kényszerítette embertelen dologra. A Sötétség Fia volt, kegyetlen és könyörtelen volt... de a becsület, a büszkeség és a hősiesség fontos erények voltak a szemében. Ha egy-egy ellenfele derekasan küzdött ellen, igenis tisztelte érte. Ő sosem volt ily embertelen.... és mélyen feldühítette, hogy ezek a szörnyetegek mily álnokul és aljasul kapaszkodtak nyomorult hatalmuk utolsó morzsáiba is. Ártatlan kancákat kínoztak érte.... Szánalmas, gyomorforgató, és émelyítő tettek egész sora szárad a lelkükön. Szauron undorodott tőlük..*
-Kik ezek az urak? -*kérdezte az indulattól elfúló hangon.
Crollionra pillantott, s a vacogó farkas láttán valamiért felrémlett benne a gondolat, hogy amaz pontosan tudja, hogy kire céloz a kislány.*
-Ismered őket. -*nézett komoran a farkasra.* -Tudod, hogy kikről beszélt, igaz? |
********************
- Elfeledték, hogy minél több torz erőt vegyítesz össze, annál beláthatatlanabbak a következmények.....Alapvető törvényeket szegtek meg.....A hadseregnyi lényből, amit akartak, mindössze egy élt tovább egy napnál......Egyetlen egy harcos. Őbenne a mágia elvegyült és eggyé olvadt....valami újjá.....A harcos viszont nem tűrte a gazdáit és a rémtetteket. Fellázadt. Hatalma volt elég, hogy romba döntse ezt az országot! De nem tette....Mert nem akarta. Nem akart ártatlanokat ölni, akik nem felelősek az uraik borzalmaiért...A város urai rájöttek a harcos gyenge pontjaira....És ráküldtek minden lényt, aki csak őket szolgálta....A harcos Kitörést kísérelt meg, amikor végül sok-sok sebtől vérezve összerogyott és ellenségei csak jöttek és jöttek.....De ebbe belebukott.....A Kitörés majdnem megölte őt....Igaz, a hadseregek java is ottpusztult akkor....A Kitörés után támadt hatalmas mágikus vihar elhozta azt, amitől a város urai rettegtek: Simbelmyne Birodalma elérte a Félelmet.....Különös nemde? Épp a rettegők okozták saját félelmük megvalósulását.....Bár vége lenne a történetnek...De a harcos túlélte a Kitörést....Elroncsolt testét a város urai elhozatták magukhoz. Elmondták neki, hogy még így is őket fogja szolgálni.....Sosem lesz szabad. Életben fogják tartani, nem fog meghalni, és erejét fel fogják használni....Le akarták őt másolni a Mágiában. Hátha utódai majd engedelmességre lesznek szoktathatók....A harcos nem tehetett semmit. Feküdt a gyűlölt ország gyűlölt tömlöcében és a gyűlölt alkotóinak gyűlölt szolgálói gondozták....Akik persze rettegték és gyűlölték őt.....A harcos szíve lassan megtört.....Hősiességéből keserv lett, erejéből vad harag.....Így egy napon....rátaláltam....A szíve felajánlkozott nekem...Én pedig elfogadtam! Ő és én együtt új hatalmat alkottunk meg a Félelemben. Az urak retteghettek immár okkal: a Birodalom lényei jó ideig távol maradtak, de mi öltük a gonosz urakat nélkülük is! Sajnos megesett, hogy ők ellenünk támadtak, ezért esett néha baja az ország alapjának. Ha az Úrnő nem jön, talán ma már minden gond le lenne tudva, mivel nem lenne sem kínzó, sem szenedő.....De nem így történt. És az igazságnak be kell teljesedni. Túl sok év telt el, túl sok szenvedés esett meg....
Hirtelen a kislány ott állt a két lény előtt, sőt, csaknem köztük. Felnézett rájuk. Csak suttogva szólalt meg:
- A Fény nem jöhet ide...A Félelem megöli...A Sötétség képes megmaradni önmagának, ha elég erős, de van egy hely a városban, ahová nem ér el az erőm.....
Crollion csak vacogni tudott:
- Mit vársz tőlem? Mit....mit akarsz?
A kislány ezúttal őszinte szánalommal nézett rá és talán.....megértéssel? Vagy kedvességgel?
- Menjetek el oda....És tegyetek igazságot!
Crollion nem tudta megállni, minden szőrszála és tolla felmeredt,
- Hogy....hogy tehetném???
- Ti felmehettek oda.....Mi nem....Menjetek el oda, ahová nem ér el az erőm, ahol védik magukat hamis erejük minden moccanásával! Legyen igazság!
Közelebb lépett....
- A kis fekete pegazust is az ő parancsukra kínozták meg....Nagyon félnek itt attól a lénytől! Közvetlenül táplálkozik a Félelem erejéből....Erre az urak nem képesek. Ők a többi lényből élnek....Tégy igazságot ne csak a bukott angyalért, a harcosért, akiről meséltem, de őérte is!
A fekete szempár ekkor a pegazusra pillantott.
- A te kis kancád a város új irányítójának a húga, nemde? Sosem gondoltál még bele, hogy a viszonylag újonnan érkezett urat hogyan fogadhatták a régiek? Sosem gondolkodtál még azon, hogy vajon nem jöttek-e már rá ennek az új lénynek a gyenge pontjára?
Sóhajtás, vagy talán valamiféle hang kelt a függöny mögül. A kislány megrezzent, azután hátrább lépdelt, hogy épp középen álljon az ágy előtt. Arcán mosoly terült szét, de a szemei miatt inkább volt ijesztő, mint bizalomgerjesztő.
- Tegyétek meg. Mi veletek leszünk. |
[530-511] [510-491] [490-471] [470-451] [450-431] [430-411] [410-391] [390-371] [370-351] [350-331] [330-311] [310-291] [290-271] [270-251] [250-231] [230-211] [210-191] [190-171] [170-151] [150-131] [130-111] [110-91] [90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Izabó eltévedt, miután egy hatalmas viharral még ő sem tudott mit csinálni és az elsodorta.
Rodus kicsit szórakozottan fordult a reménykedő arcok felé, és majdnem közölte velük, hogy ne várjanak tőle semmit....de eszébe jutott, hogy kivel is találkozott ugyanitt, és mit beszélt vele.....
Crollion olyan meglepetten nézett a pegazusra, mintha először látná. Valahogy....meglepte, hogy Szauronnak van hangja.
*Szótlanul hallgatta végig a kislányt, ám a gyermek minden csöndes szavára meg-megremegett a lába. Nem volt észrevehető, ugyanis indulatában és mély megrökönyödésében a mén egész teste reszketett. Megrendítették a hallottak, feltüzelték, megijesztették, feldühítették és megindították. Hogy képes valaki mágiával és erőszakkal kényszeríteni egy élő, érző lényt a szolgálatra? Szauron kegyetlen volt, ez igaz. Ő ölt, ha a szükség megkívánta tőle, sőt. néha akkor is, ha nem. Ölt, mert kellett és ölt, mert élvezte. De soha sem kínozott senkit... Nem kényszerítette embertelen dologra. A Sötétség Fia volt, kegyetlen és könyörtelen volt... de a becsület, a büszkeség és a hősiesség fontos erények voltak a szemében. Ha egy-egy ellenfele derekasan küzdött ellen, igenis tisztelte érte. Ő sosem volt ily embertelen.... és mélyen feldühítette, hogy ezek a szörnyetegek mily álnokul és aljasul kapaszkodtak nyomorult hatalmuk utolsó morzsáiba is. Ártatlan kancákat kínoztak érte.... Szánalmas, gyomorforgató, és émelyítő tettek egész sora szárad a lelkükön. Szauron undorodott tőlük..*