|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.12. 21:55 - |
 Michaelangelo megállt és visszanézett. Az utolsó útdarabon kicsit előrerohant, lehagyva ezzel Lilinát, de most türelmesen várta, hogy ő is beérjen. |
[276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 Sikítani akart, de nem tudott!!!
Döbbenten pislogott, és rémülten nézte a mén oldalát.
 A mén elé lépett, és elindult lefelé.
- Elég hosszú lesz, de kényelmes. |
 *Meznokto úgy tett, mint aki nem hallott egy szót sem Azíra tiltakozásából.
A kanca mellé állt és felkapta a hátára.*
- Merre? |
Hakima elgondolkozott.
Aztán mielőtt Azíra szólhatott volna, biccentett a ménnek.
- Tulajdonképpen igen. Nem lenne jó, ha terhelné a lábát. Segíts levinni!
- Nem! Nem! - tiltakozott.
- Nem, nem kell segítség! Főleg nem tőle! Hisz megsebesült! És tudok járni! - sorolta az okokat. |
- Köszönöm - *mondta Hakimának.
Csalódott volt, ez a szemén is látszott, így örült, hogy éppen senki sem figyelte. Hakima elfoglalt volt, Azíra meg láthatóan kerülte a pillantását.*
- Segíthetek valamit? |
Hakima mindkettejüket alaposan végignézte.
- Mi a csodát csináltatok?
- Nem mi! Nem....Scytho volt - fejezte be halkan, mire Hakima szemei felizzottak. De Azíra nem szólt védelmezőn vagy vádlón, így a szürke lény is dolgának látott.
Gyorsan és könnyedén kihúzta Meznoktóból követ majd a mindig magánál hurcolt kis csomagból valami port szórt rá.
- Fertőtlenítő és bezárja a sebet - mondta a ménnek.
- Gyorsan begyógyul majd, de ügyelj rá, hogy tiszta maradjon!
Azírát szemügyre véve megcsóválta a fejét.
- Te nem mehetsz sehová. A lábad tönkremegy, ha terheled.
- De én... - kezdte hirtelen hevesen, majd elhallgatott, és ügyelt rá, hogy ne nézzen Meznoktóra.
Továbbmenne? Hisz a csődör nem akarja......
Megadóan bólintott a gyógyítónak. |
*Elismerően bólintott az ötletre.
~Hát igen, így sok minden egyszerűbb~ -gondolta.* |
- Tudok menni! - felelte gyorsan, és három lábon szökdécselve elindult.
Nagyon hosszú út várt rájuk!
De hirtelen jobb ötlete támadt. Megállt, és behunyta a szemeit. Pár pillanat múlva mintha mosoly árnyéka futott volna át az arcán.
Hamarosan feltűnt egy járatból.
- Azíra! Mi történt?! - kiáltotta.
- Balesetünk volt....Kérlek segíts! |
*Megadóan bólintott.*
- Jól van. Menjünk.
*Alaposabban szemügyre vette Azírát.*
- Tudsz jönni? Vagy vigyelek? |
| - A hakima jobban meg tudja csinálni! És nekem is kelleni fog.... - tette hozzá jóval halkabban. |
*Megpróbált lecsillapítani a kancát.*
- Nyugalom, nem történ semmi komoly. Csak ki kellene húzni. Ott nem maradhat. - *mondta.*
- Hidd el, nem olyan nehéz. Csak egy rántás és kész. |
Már éppen elnézést akart kérni társa nevében, mikor követte Meznokto pillantását, és észrevette az oldalából kiálló követ.
- Az Égiekre! - sóhajtotta elalélón, és megbicsaklott a lába.
- Sajnálom! Úgy sajnálom! - kezdte halkan, és megnézte a kődarabot, majd egyre hevesebb mozdulatokkal megrázta a fejét.
- Inkább menjünk le a hakimához! Én nem tudom... |
- Igen - *válaszolta kurtán, mikor közvetlenül a kanca előtt állt.*
- Szeretnélek megkérni valamire. Megcsinálnám Én, de nem érem el. - *mondta és orrával az oldalára bökött.*
- Ki kellene húzni - *folytatta.* - Megtennéd? |
- Igen. Minden rendben - felelte csendesen, lassan felemelve a fejét.
- Scytho igazán ostobán viselkedett! - kiáltotta el magát hirtelen, ahogy megpróbált lépni egyet, és könnybe lábadtak a szemei a fájdalomtól. Nagy levegőt vett, hogy lehiggadjon, és összeszorította a szemeit.
Jónéhány sóhajba került megnyugodnia.
- Téged is fellökött? - kérdezte újra nagyon halkan, ahogy észrevette, hogy a fekete mén még mindig ott áll szemben vele. |
*Az éles hangra hátra fordult volna, de még mielőtt akármit is látott volna, lökést érzett az egyik oldalán és oldalra bukfencezett.
A düh elöntötte egész testét. Ha lennének szárnyai, biztosan keményen elnáspángolná a pegunit. Gyorsan összekapta magát és egy lendülettel felállt.
Amikor már úgy érezte volna, hogy minden rendben, éles fájdalom hasított az oldalába. Odanézett és egy szikladarab állt ki belőle, de pont nem érte el!*
- Hát ezt meg hogy szedtem össze? - *kérdezte magától, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy nem volt eddig egyedül. Fejével hátrább fordult és meglátta Azírát.*
- Jól vagy? - *kérdezte hangosan és visszafelé indult. Minden lépéskor fájdalmat érzett, de rezdüléstelen arcal ment vissza az unikornishoz.* |
Meznokto után pillantott, a szemébe hulló sörénye szálai közt.
- Szívesen veled mentem volna - suttogta, majd gyorsan megrázta a sörényét, és hangosan a mént után kiáltott.
- Ég Veled! Jó szerencsét....
Majdnem folytatta egy "remélem még találkozunk"kal, de gyorsan elharapta. Minek mondja?
 Scytho szélsebesen vágtázott kifelé egy kanyargós járatban, vadul lihegve, három lángoló szemét a kijáratra szegezve. Mindene üvöltött a szabadság után! Annyit várt sérülései után!!!
Végre kirobbant a kijárathoz vezető útra, és meglátta a fényt! Eszelősen felnyerített, és már félig-meddig kibontott szárnyakkal kezdett futni felé újra!
Nem vette észre a szürke unikornist, aki a fény és sötét határán állt, tökéletesen láthatatlanul a maga ködös színével.
Úgy lökte fel Azírát, hogy a kanca két-három pördülés után nagy puffanással elterült a kövön!
- Ne állj az út közepére! - kiáltotta a fehér lény, és rá sem nézve futott tovább. Még dühös is lett, hogy lelassították!
Az előtte feltűnő fekete unikornis az utolsó csepp volt a pohárban!
- Eressz már! - rivallt rá, pedig szabad volt az út, azzal félresöpörte azt a lényt is, és pár pillanat múlva már vadul evezve szántotta az eget!
A döbbenet hallgattatta el.
Csak aztán jött a fájdalom, ahogy kitisztult a feje.
Csúnyán lehorzsolódott az egyik oldala, és fájt a lába.
Lehajtott fejjel, csendben állt fel, hogy összeszedje magát. |
*Tanácstalanul nézett ki a fejéből.
Szívesen magával hívta volna az unikornist... de hát ki szeretne egy magafajta lénnyel több időt tölteni? Bizonyosan elég volt neki ennyi és alig várja már, hogy elmenjen.
Zavartan kezdett beszélni.*
- Figyelj... talán... ha... lenne kedved... de nem muszáj! - *mondta összefüggéstelenül. Így utólag végtelenül hülyének érezte magát, így inkább gyorsan elvágta a vonalat.*
- Örülök, hogy találkoztunk - *hadarta, megfordult és kifelé vette az irányt.* |
Bólintott, és lehajtotta a fejét. Nem tudta mit mondjon. Nyilván a fekete csődör többé nem tart igényt a társaságára. Miért is tartana.
Zavarában kapálni kezdett lábával, és tanácstalanul nézte a barlangfolyosó kövezetét. |
*Bólintott.*
- Igen, úgy tervezem. Már ha megtalálom és hajlandó lesz akármit is mondani... |
Kétkedőn nézett a csikó után.
- Nem tudom - mondta halkan.
- A túl sok fájdalom sem jó.....Valóban megkeresed Inkubót, és kikérdezed a csikó végett? |
- Szerintem lehetett volna rosszabb is. - *vélekedett.*
- És legalább tudja az igazat. Ez a kárára nem válhat. |
[276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo megállt és visszanézett. Az utolsó útdarabon kicsit előrerohant, lehagyva ezzel Lilinát, de most türelmesen várta, hogy ő is beérjen. 
Sikítani akart, de nem tudott!!!
A mén elé lépett, és elindult lefelé.
*Meznokto úgy tett, mint aki nem hallott egy szót sem Azíra tiltakozásából.
Scytho szélsebesen vágtázott kifelé egy kanyargós járatban, vadul lihegve, három lángoló szemét a kijáratra szegezve. Mindene üvöltött a szabadság után! Annyit várt sérülései után!!!