|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.11. 17:23 - |
 *Elenarya kecsesen vágtatott a felhők között. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, de nem látott semmit az egyre sűrűsödő, koromfekete felhőktől.* -Ahh, Szauron már megint nem bír magával! -*bosszankodott Elena. Szauronnak szokása volt sötétséget borítania egy adott tájra, ha épp kedve tartotta. Imádta ijesztegetni az élőket, így rendszeresen sötétségbe vagy homályba burkolta az erdőket, réteket, mezőket. Elena és Elbereth volt az egyetlen, aki elég fényesen világított, hogy Szauron féljen tőlük, vagyis a fényüktől. Elena és Elbereth egy idősek voltak a csillagokkal és a Holddal, és fényüket egyenest tőlük kapták. Mindketten a csillagok fényével bírtak. Ezért csak ők tudták megzabolázni Szauront.*
*Elena lejebb ereszkedett, hogy lásson is valamit a felhőfüggönyön át, majd végül teljesen leszállt. Csöndesen, kecses léptekkel ügetett. Hangokat hallott, kiáltásokat, döbbent nyögéseket, de nem törődött semmivel: Szauront kereste! Aztán minden megváltozott: valami feszeset érzett a nyakán. Ijedten pillantott le, s megrémült attól, amit látott: egy sodrott kötél feszült a nyakán. Az emberek faluja közelébe tévedt, miközben Szauront kereste, és nem figyelt fel a hangokra sem. Az emberek voltak, akik döbbenten felkiáltottak, mikor Elena elsétált a falujuk mellett. Elvégre nem mindennap lát az ember pegazust!*
*Elena mindenesetre komoly bajban volt... és úgy tűnt, segítséget se nagyon kaphat. Ott állt egyedül, egymaga, és farkasszemet nézett 15-20 erős, markos, felnőtt férfival, miközben egy szoros kötél feszült kecses nyakán, és néhányan fegyvert szegeztek rá, arra az esetre, ha - ahogy az emberek mondták - esetleg "megbokrosodna" és rátámadna valakire. Nem túl kecsegtető kilátások...*
-Segítség... -*motyogta magában Elena.* |
[167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
- Felőlem aztán forgolódhattok álmatlanul - *morogta, miközben felsegítette Gamart.*
*Silencio kényelmesen oldalra gurult és könnyedén talpra állt.*
*Hektor örült, hogy időközben Estro és a két unikornis közé került.
Érezte, hogy kezdenek elszabadulni az indulatok.*
*Han suttogva szólt Frostigashoz.*
- Észre se vennék...
*Frostigas azonban határozottan nemet intett fejével.*
- De hiszen sokkal többen vagyunk! Könnyen elbánhatnánk velük... - *folytatta zavartalanul, de olyan halkan, hogy csak a mellette álló unikornis hallhassa.*
*Ha nem állt volna Ő és Giadron között Estro és Hektor, biztosan nekiment volna a fehér ménnek, de így csak dühösen kapálta a földet.*
- Nem tartozunk számadással. - *fordult a fehér mén felé.* - Oda megyünk, akkor és annyian, ahova akarunk. - mondta és erős figyelemmel kísérte mindkét unikornis viselkedését.* |
 - Helyes! - vigyorgott a mén Hektorra.
Résnyire kinyitva a szemét kényelmesen megugrott előre, elsodorva Elessa egyik oldaláról az őrt, aztán egy ügyes kanyarral előre is végrehajtotta a nyugodt mozdulatsort, Gamart is félregázolva.
 Habár nem látszott rajta, határozottan megkönnyebbült.
Giadron mögött nyitva volt az út, de mégis inkább mozdulatlan maradt, és pár pillanatig tanácstalanul nézett a szürke ménre. Aztán csak szólásra nyitotta a száját, de semeddig se ért....
- Akár, ha már ilyen szépen összegyűltünk, el is mesélhetnétek, hogy minek jötettek ide. Jó ideje élnek itt emberek újra, vajon minek jött ide épp most egy nagy csapat vorstandi?
Hátra és oldalra pillantott, Carsanaum felé, és úgy mormolta.
- Úgy felcsigáztátok a kíváncsiságunkat, igazán nem lenne szép tőletek hagyni minket álmatlanul, nyitott szemmel tölteni az éjszakát..... |
*Egy lényként fordultak egyszerre a két idegen felé.*
*Silencio nem mozdult, csak alaposan szemügyre vette a szürke mént maga előtt.*
*Gamar összehúzta szemeit és Giadron lehunyt szemeit nézte.*
- Csak próbáld meg!
*Estro - hallva társa szavait- ugrásra készen állt.*
*Inexorable feszülten horkantott.*
*Han és Frostigas egymás mellett álltak és lopva Hektorra néztek.*
*Hátrafordult a két unikornis felé.*
- Nincs erre semmi szükség. - *szólt nyugodtan és lassan közelebb lépkedett Giadronhoz és Carsanaumhoz.*
- Nem akarunk semmit a társatoktól. |
Most esett pánikba!
Ezek a lények úgy viselkedtek, mint akik......
Nem is akart erre gondolni, hanem egy pillanatra behunyta szemeit....s a Sikoly végigsöpört az erisziek hálóján.
A válasz pedig nem késlekedett. Elessa mérhetetlenül idegesen, amennyire tudott elhúzódva a többiektől várt, csendben, minden neszre kétségbeesetten figyelve. Remélt és félt egyszerre.....De nem volt választása: várni kellett. Így csak meredt a lényekre, tőle sosem látott sötét pillantással.
Aztán összerezzent. Érezte! Érezte őket!
Egyszerre lélegzett fel, és kezdett újra félni...De a szabályokat mindenki betartja amúgy is....
Nesz hallatszott, mintha a fű zizzenne egy szellőtől....Aztán......
A semmiből termettek ott, kedvenc, vadászatra kitalált módszerüket alkalmazva.
Carsanaum oldalt állt, Elessával egy vonalban, de kissé távolabb, az egész csapatot belátva....és befogva.....
Giadron pedig hirtelen ott állt Elessa előtt, alig fél lépésre tőle és a kétoldalán állóktól.
- Széttépjelek, öcsém? - vigyorgott a kék lényre, szorosan behunyt szemeivel egyszerre tűnve nevetségesnek és rémítőnek.
Aztán lassan Gamar felé fordult.
- Rád is vonatkozik, bellissima nocturna luna! |
*Ithildina hajlott arra, hogy elmondja az egész történetet Elessának elejétől a végéig.
Mély levegőt vett, rászánta magát és elkezdte.*
- Tehát az Ú...
- Ithildina! Kérlek, gyere ide egy kicsit. - *szólt hátra Hektor, aki figyelemmel követte az iddigi szóváltást és jobbnak látta most véget vetni az egésznek.*
*Ithildina elharapta a mondatot és Hektor mellé ügetett.*
*Eközben Gamar állt Elessa mellé.*
*Han türelmetlenül felhorkantott.*
- Mi tart már ennyi ideig?! Nem lehet nagy kunszt oda-vissza repülni. Én hamarabb megjárom a házak között észrevétlenül... - *bosszankodott.*
- Türelem, barátom. - *intette csendre Hant.*
- Biztosan okkal késik. |
- Kit? - sziszegte kíméletlenül a gyöngyszínű kanca arcába.
- És hadd jutassam eszedbe, hogy kik nem mennek soha messze innen! - ezúttal a szelíd kanca szemei kemények lettek, mint a gyémánt, és hangja vészjósló.
- Ha egy embert akartok, ahhoz másoknak is lehet néhány szava! Lehet, hogy az Úrnő lényei vagytok, de ők már nem gyilkosok! Nem is igazi emberek! Mit akartok itt?! |
*Silencio elfolytott egy mosolyt és nem szólt.*
*Ithildina meglepődött. Erre nem volt felkészülve.
Eddig Ő is a tájat kémlelte, de most Elessához fordult.*
- Elessa, kérlek... - *kezdte nyugtatón.* - Nem azért állunk melletted, hogy őrizzünk, hanem hogy ne csinálj botorságot. Ha akarsz, elmehetsz.
*Ithildina lopva a többiekre nézett. Több kételkedő és nem egyet értő tekintettel találkozott.
közelebb hajolt Elessához.*
- Legyen annyi elég, hogy keresünk valakit. - *suttogta.* |
- Bajom? - suttogta mostmár riadtan.
- Mi folyik itt?! Mit csináltok?! - suttogta felháborodottan és félelemmel telve.
Aztán metszőn Ithildinára nézett.
- Ezért lettél vorstandi?! Hogy az eriszieket őrizd? Nagy az arcotok! |
- Ssssss - *szólt egyszerre Silnecio és Alisar az unikornis kancára.*
- Maradj veszteg. Addig nem történhet semmi bajod. - *folytatta a tengerkék színű mén halkan.*
- Körülnézzek? - *ajánlotta Luna.*
*Hektor a fejét rázta.*
- Felfigyelnének Rád a színed miatt.
*Több se kellett az energiában gazdag kancának.*
- Hagy menjek én! - *pattogott izgatottan. Amint látta a mén beleeggyező bólintását, habozás nélkül ellökte magát a talajtól és eltűnt a magasban.*
*Alighogy Alisar a levegőbe emelkedett, Ithildina lépett az idegen unikornis megüresedett oldalára.
A csapat várakozón figyelte a területet és a távolban a falut.* |
Elessa eleinte gyanakodva hátrafordította a füleit, de végül meg is fordult, mert valóban közeledő vágtázókat hallott! És mágiát érzett......
Aztán a csapat hirtelen feltűnt a semmiből, és mielőtt csodálkozása kiteljesedett volna, hogy vorstandiakat lát, már ott termett a két oldalán két lény!
Riadtan szökkent egyhelyben egy aprót, aztán felkiáltott:
- Mi történik itt?! |
*Mindannyian -némi varázst felhasználva,- nesztelenül száguldottak a falu felé. A falu határáig tartott az őrült tempót diktáló vágta. Közelebb érve megpillantották az idegen unikornist.
Senki nem tagadta, hogy a jelen helyzetben cseppet sem volt ínyükre az ismeretlen!
Néhányan hangosan felhorkantottak, mások csak a fejüket rázták.
Az őrült tempót lelassították normál vágtára, így közeledtek. Fajtájukbélire nem hatott a nesztelenítő varázs, csak az emberfélékre, így jövetelük nem maradt titok a magányosnak tűnő unikornisnak.
Intett társainak, hogy nem állnak meg. A terv nem változik a lény miatt.*
*Silencio és Alisar kiváltak a csapatból és az unikornis mellett kétoldalt megálltak. Zavartalanul közrefogták.*
*Eközben a többiek kicsit előrébb megálltak.
Hektor Inexorable-hoz fordult.*
- Érzed? - *tette fel tömören a kérdést.*
*Inexorable egy ideig csak a távolba révedt, majd alig láthatóan bólintott.*
- Itt van. - *suttogta.* |
Óvatosan, minden lépést megfontolva haladt a falu felé.
Igazából nem félt, de az óvatosságot beléoltották már nagyon rég.
Meg-megtorpanva, minden zajra fülelve, néha összerezzenve ment tovább.
Nem tagadhatta: javarészt a már minden erisziben tobzódó kíváncsiság hozta ide....Vajon milyenek az új "emberek"? |
 - Béke Veled - mondta nyugodtan, és ő másfelé indult. |
- Mhm, értem. - *mondta és bólintott.*
- Ha nem haragszol Leonardo, Én most tovább állnék és elvinném a hírt néhány társamnak. - *folytatta.
Szárnyaival magasabbra emelte magát.* |
Kicsit elmosolyodott.
- Ő soha senkivel nem óhajt találkozni. |
*Miközben nem sokkal a föld fölött lebegett, elgondolkozott azon, hogy milyen nehéz lehet az embereknek, hogy megváltoztassák a róluk alkotott véleményeket.
Miután Dominus eltűnt a szeme elől, Leonardohoz fordult.*
- Nem óhajtott találkozni az emberekkel? |
Nemsokára Dominus felett suhant, aztán nemsokára ledobbant elé.
Meghajolt, és gyorsan beszélni kezdett.
 Dominus bólintott, és megfordult.
Aztán egy pillanatra felnézett Hektorra, biccentett neki, és vágtázni kezdett visszafelé. |
- Áh, értem.
*Követte Leonardot.* |
- Ezt így nem mondanám, csak ha megijesztik, márpedig nem készül találkozásra, akkor hatalmas mágiát szabadíthat fel.....
Lassan, de határozottan fordulni kezdett. |
*A peguni megjegyzéséből azt vonta le, hogy aggódik.
Jobbnak találta rákérdezni.*
- Miért baj az? Talán Dominus ember-ellenes? |
[167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Elenarya kecsesen vágtatott a felhők között. Hatalmas szárnycsapásokkal haladt, de nem látott semmit az egyre sűrűsödő, koromfekete felhőktől.* -Ahh, Szauron már megint nem bír magával! -*bosszankodott Elena. Szauronnak szokása volt sötétséget borítania egy adott tájra, ha épp kedve tartotta. Imádta ijesztegetni az élőket, így rendszeresen sötétségbe vagy homályba burkolta az erdőket, réteket, mezőket. Elena és Elbereth volt az egyetlen, aki elég fényesen világított, hogy Szauron féljen tőlük, vagyis a fényüktől. Elena és Elbereth egy idősek voltak a csillagokkal és a Holddal, és fényüket egyenest tőlük kapták. Mindketten a csillagok fényével bírtak. Ezért csak ők tudták megzabolázni Szauront.*
- Helyes! - vigyorgott a mén Hektorra.
Habár nem látszott rajta, határozottan megkönnyebbült.
- Béke Veled - mondta nyugodtan, és ő másfelé indult.
Dominus bólintott, és megfordult.