|
Témaindító hozzászólás
|
2006.05.09. 23:11 - |
 Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
Ezért állt most egyedül a tó partján. Fájt ez a mostani, újabb bizonyíték, ami miatt most például nem játszott a többi eriszivel a cseppkőbarlangban. Ide hallotta őket. De nem érdekelte.
'Közülük vajon hányan fogadtak el igazán?' kesergett. Itt, egyedül, megtehette, másnak sosem mutatta volna ki ezeket a gondolatait. A sötétségben volt egyedül igazán őszinte. Máshol kemény és zárkózott. Bár a gazdája is így talált rá és valósággal kirobbantotta abból az életéből, ami korábban az övé volt, hogy helyette egy őrjítő örvénybe lökje. És az is igaz, hogy akkor és ott, szinte rögtön kapott két barátot, akik azóta is mindig vele voltak, ha kellett.
Felkapta a fejét.
'No igen..Innen nézve már nem is olyan rossz.' Visszanézett a tükörbe.
'Ha ők elfogadtak így, akkor nem lehet akkora baj. És Eris is rajong értem. Így.'
Hátat fordított a tónak és ügetni kezdett a vidám zsivaj felé.
- Kösz. - szólt hátra elmentében. - Még jó, hogy van valaki, aki mindig a megfelelő irányba tereli a gondolataim!
- Szívesen - válaszolta a sötétből egy testnélküli hang.... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
 - Rendben. És ne gondolj a rosszra. - *egy csókot nyomott párja homlokára, majd ismételten megindult kifelé.* |
 - Az leszek.....Csak....Olyan keveset lehettünk együtt! Féltelek....
A csődör kedves arcát nézve lassan megnyugodott.
- Erős leszek. - mondta végül egy nagy sóhajjal. |
Megpróbált mosolyogni, de így is potyogtak a könyei!
|
- Először is nyugodj meg. - *kezdte lágy hangon.*
- Tudod, hogy vissza szeretnék jönni! Megteszek minden tőlem telhetőt, de... mindenkit érhetnek meglepetések... Még minket is... Jók is, és rosszak is...
*Határozottan Arwen szemébe nézett.*
- A legfontosabb, hogy légy erős. Magadért. Értem. Tílért és Tinért. Nekik most nagy szükségük van Rád! Ne lássák, hogy baj van, ne mutasd nekik, hogy félsz. Légy erős! Szükséged lesz rá. |
Csaknem Csodaszarvra vetette magát, aztán zokogni kezdett párjához bújva, és összefüggéstelenül hebegni kezdett:
- Mi lesz......mi lesz velem? Félek.....Féltelek....Nem tudom mi következik........Félek, mint egy kiscsikó! Össze vagyok zavarodva....Kérlek, mondd, hogy nem lesz bajod! Kérlek..kérlek.... |
*Csodaszarv megállt, amint meghallotta párja hangját és elindult visszafelé.*
- Mi a baj? - *kérdezte, amikor megpillantotta párját.* |
Belökte a két csikót a résbe, és bezárta.
Aztán Csodaszarv után ugrott.
- Csodaszarv! Várj! - kiáltozta eszeveszetten vágtázva. |
*Magához ölelte először az egyik csikót, majd a másikat.*
- Higgyétek el, maradnék Én, de el kell intéznem még valamit. Utána ígérem, csak veletek leszek!
*Lehajolt a két kiscsikóhoz.*
- De ne feledjétek, Én mindig veletek vagyok! Csak gondoljatok rám.
*Párjához lépett.*
- Vigyázzatok magatokra.
*Megcsókolta Arwent, megfordult és kivágtatott a járaton, amin jöttek...* |
- Mert nem jöhet. Neki most...dolga van. - mondta nyugodt hangon, pedig úgy érezte széthasad a szíve.
- Nemsokára újra együtt leszünk.
 Felbámult apjára, miután hallotta Arwen válaszát meg el is kezdtek folyni a könnyei.
- De én azt akarom, hogy még együtt legyünk! Miért nem jössz? Miért?! - mondta egyre követelődzőbben. |
*Csodaszarv meghúzta a mellette elszaladó Tíl sörényét.*
- És elköszönni ki fog kisleány?
Tin zavartan nézett apjára, aztán anyjára.*
- Anya, apa miért nem jön velünk? |
Csendesen bólogatott.
- Igen, innen is meg tudom nyitni.
Úgy is tett: szarvával a fal felé intett, mire azon rés nyílt.
- Lányok, idejöttünk! - szólt emelt, feszült hangon.
- Nagyszerű!
Megiramodott a rés felé. |
*Puhán beügetett a földalatti tóhoz.*
- Itt jó lesz? - *kérdezte párját.*
*Tin ámélkodva nézte a tót.* |
 Vállatvont, és elindult egy járat felé.
|
 -Háát!szerintem a lávafolyamhoz menjünk!Az sem egy rossz hely!
Kérdőn nézett Anharra, hogy mi legyen! |
Vállatvont.
- Felőlem.
Kicsit a vízen felejtette tekintetét.
- Igen....Ez valóban jó hely. |
-Mondjuk azt, hogy én is a környékre való vagyok!A nevem Aqene, ha még nem mondtam volna!Egyébként jó kis hely ez!Nem rossz!Aki egyedül akar lenni, annak jó hely!Ne érts félre!Nem miattad mondtam!
Mégegyszer vissza nézett a tóra.
-Nem megyünk innen el?Valahova másik barlangba? |
- A nevem Anhar. Ide tartozom. Nem pont ide, de a közelbe. - mondta nyugodtan.
- Hát Te? |
Aqene hamar felkapta a fejét és vicsorítani kezdett az idegenre.Megijedt, mert elbambult!Aztán mikor látta, hogy nem sötét lény az illető, visszafogta magát!
-Elnézést!Elbambultam!-válaszolta-Ki vagy és mit keresel ezen a sötét helyen! |
- Hát Te, farkas? - szólt hirtelen, mikor egy farkas csaknem belérohant, ahogy a sötét barlangba lépett.
Rámosolygott a lényre, és remélte, hogy a kérdésből kihallatszott, nem akarja bántani, sőt. |
Aqene a múlton gondolkozva sétált a tó mellett.Egyedül, de boldogan.Mostanában semmi rossz nem történt vele, mint régen.Csak senkije nem volt az Afraiakon kívül.Senkit nem ismert egész Simbelmyne Birodalmában, csak a gazdáját és az Afraiakat.Ez eltűnődve állt meg, de mikorra megállt már félig a vízben állt.Észre sem vette annyira belemélyült a múltba.Kirohant megrázta magát, majd belekortyolt a zavaros vízbe.Látta a tükörképét, a tükörképét....
Visszaemlékezett egész családjára....Már majdnem egy könnye is kihullott, de azért vissza tudta fogni magát.Emlékezett, mi történt a családjával még kölyökkorában....és ő csak bámulta a tükörképét..... |
[296-277] [276-257] [256-237] [236-217] [216-197] [196-177] [176-157] [156-137] [136-117] [116-97] [96-77] [76-57] [56-37] [36-17] [16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Machos csendben a tó partjára ment és belebámult. A sötétség szinte égette a szemet, az átlag teremtmények például semmit sem láttak volna itt, a tóban is legföljebb a körvonalaikat vehették ki a legerősebb szeműek. Nem úgy ő. Ő kifogástalanul látta magát a tó tükrében és bár már megszokta a külsejét a sok-sok év alatt, mégis most örült, hogy egyedül van. Nem szeretett másokkal lenni, ezalól alig néhányan képeztek kivételt. Az élete kemény volt és óvatosságra, visszahúzódásra, keménységre nevelte őt. Ez volt az egyik oka, hogy miért nem mutatta ki az érzelmeit. A másik az volt, hogy keveseket érdekelt és így már nem is próbálkozot...
- Rendben. És ne gondolj a rosszra. - *egy csókot nyomott párja homlokára, majd ismételten megindult kifelé.*
- Az leszek.....Csak....Olyan keveset lehettünk együtt! Féltelek....
Felbámult apjára, miután hallotta Arwen válaszát meg el is kezdtek folyni a könnyei.
Vállatvont, és elindult egy járat felé.
-Háát!szerintem a lávafolyamhoz menjünk!Az sem egy rossz hely!