|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.18. 21:47 - |
 *Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.* |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 - Hm, biztos van világítás - mondta, miután becsukta az ajtót. A kísértet-féleség eldöngött az ajtó előtt, a mén pedig nyugodtan körbefordult.
- Ott - mutatott fejével a sötétbe, aztán odalépdelt egy kisebb, a szoba közepén álló asztalhoz, és ráfújt a rajta álló gömbre. A jókora, focilabdányi gömb valamiféle növény vagy gomba lehetett, és gyönyör, színes fénnyel derengett fel. Doom még egyszer ráfújt, mire a gömb erős, szívet melengetően színes fényt dobott a jókora lakosztály többi részébe. Ahol más gömbök feleltek a fényének felragyogva!
- Csak rájuk kell fújni....Vajon most meglátogatjuk-e a szigeteket...... - morfondírozott. |
 *Kábán követte Doomot. Még mindig nem tért egészen magához. Ez a járkáló páncél is.... Már régen megszokhatta volna a tényt, hogy a Mágia szinte mindenre képes, ám ott, az Örök Tél Birodalmában kevés hasonló helyzetben volt része, így sokkal nehezebben tért napirendre efféle dolgok fölött, mint Doom.*
-Csak azt nem értem, honnan tudták, hogy én is a fedélzeten leszek.... Egyszerűen hihetetlen ez a hajó, tele van meglepetésekkel... Aúú! -*jajdult fel, ahogy óvatlanul beleoldalazott valami kemény, leginkább egy asztalsarokra emlékeztető tárgyba. A szoba teljes sötétségbe burkolózott, nem csoda hát, hogy Eldina fényhez és fehér, havas tájakhoz szokott szeme nem szokta meg olyan gyorsan és nekiment az útjába kerülő legelső bútornak. -Elnézést, csak olyan sötét van itt, hogy semmit sem látok. |
- Nagyon úgy tűnik, hogy előre ki lett jelölve a szállásunk! - mosolygott szelíden.
Vállatvont.
- Néha megtörténik ez.
Hirtelen majdhogynem padlózatrengető lépések dobbanása hallatszott és érződött, és hangos csörgéssel kifordult az egyik mellékfolyosóról egy kétlábonjáró, hatalmas páncél! Átlátszó, homályos köpeny lobogott utána, ahogy peckesen, folyosót betöltőn haladt egyenest feléjük.
- Ah, engedjünk utat neki - mormolta, és belökte az ajtót, intve Eldinánka, hogy lépjen be.
- Elvégre okos enged..... |
-Értem. -*bólintott.* -Sajnálom. De a világ változik, talán az Élet is fordulhat még jobbra. -*tette hozzá mosolyogva.*
-Mondd csak, -próbálta terelni valami kellemesebb témára a beszélgetés menetét - mennyi idő, amíg a hajó befut a BoszorkányVidékre? Nem mintha nem élvezném rettentően az utat, csak kíváncsi vagyok, milyen gyors mégis ez a hajó-csoda.
*Hirtelen megtorpant a kabinsorok között. Közvetlenül mellette egy gyönyörű, gazdagon, de igen ízlésesen faragott tölgyfa ajtó magasodott, a tetején egy felírattal; "26. lakosztály", és közepén egy apró aranytáblácskával. Eldina szeme azonnal megakadt a táblára vésett karcsú, vékonyszálú betűkön, amelyre két szót véstek: "Doom & Eldina" Döbbent arckifejezéssel fordult a csődör felé, valamiféle magyarázatot várva, Doom azonban láthatóan jót derült értetlenkedésén, mert nyugodtan mosolygott vissza rá.* |
 Eweryn bólint, majd továbbindul. A mező felé veszi az irányt. |
 - Menjünk a mezőre! - mondta sokkal lelkesebben. Szerette azt a helyet. |
Visszamosolygott a kancára, mert kényszeredetten megfordult. Kyrador válaszára sietett választ adni.
- Nem tudom. Lehet, hogy a mezőre, de akár az erdőbe is mehetünk. Kyara?
Várja párja véleményét. |
Kyara nem is kicsit döbbent meg a történteken! Eweryn nem tűnt eddig empatának!
'Valóban nő és változik az ereje' gondolta kissé riadtan, és gyorsan felkelt, családja után eredve. De lelkében valami új áramlat jelent meg....Ami mosolyra hangolta.
 - Hová megyünk? - ügetett igencsak tempósan lépdelő apja mellett.
Meglepte a hirtelen döntés, de mikor látta, hogy anyja is jön rendben mögöttük, megnyugodott. |
- Kyara. Ha nem is akarom, megérzem az érzéseid. Te itt szenvedsz itt.
Csikójára néz, majd hanosan odaszól neki.
- Kyrador! Gyere, elmegyünk!
Majd a kancára néz, odaballag hozzá, egy puszit nyom az arcára, és továbbáll. |
- Ahogy jónak látod - mosolygott szelíden.
-Szép itt...... |
Ew az alagút mélyéről jön elő. Párja érzéseit erősen érzi, bár egy szó nem jön ki a torkán. Végül csak mond valamit.
- Elmenjünk? |
Kyara megváltozott. Nem előnyére. Hiába próbált lazítani, nem tudott, mindig féltette Ewerynt, és Kyradort is azapjától. Gyötrődött a mén miatt, de nem szólt és nem mutatta, mert nem akart bajt. Így is volt elég! Nem tudta néha mit tegyen. Szerette Ew-et, de ha mindig félnie kell, hogy mi lesz vele és fiukkal?! Ha mindig inkább ápolónak érzi magát, mint párnak!
A gyönyörű tengerpart is nyugtalanította néha, ahelyett, hogy lazított volna....Félt a víztől, hogy belevész valamelyikük, félt a homokjáratoktól, hogy beomlanak, sokszor már azt sem tudta mit tegyen. Sokat pihentek, de Kyara gondjai így is elemésztették az erejét......
Hiányzott neki valami....
'Mikor leszünk már túl ezen?' sóhajtotta végül lerogyva a homokba.
Kyrador nagyon boldog csikó volt! Apja és anyja végre együtt voltak vele, sokat játszottak, gyönyörű, izgalmas helyen éltek, mi kellhetne még?
Apja néha nagyon furcsa volt, de hamar megfeledkezett erről mindig. Anyja pedig nagyon csendes lett, de továbbra is szeretetteli és nyugodt volt, így Kyrador végre biztonságban érezte magát!
Most is erejét fitogtatva rohangált a parton. |
Ew nagyon jól érezte magát az utóbbi hónapban. Az alagutat már-már annyira kibővítette, hogy az ember azt hihette róla, hogy egy kissebb birodalom Simbelmynén belül, és joggal is nevezhette annak.
Ewnek súlyosabb esete csak háromszor fordult elő. Egyszer úgy érezte, mintha szétrobbanna a szarva, másodjára egy járatot szétrobbantott akaratlanul.A harmadik eset már súlyosabb volt: Ew gyorsan elmenekült Kyrador elől, elkerített egy járatot a biztonság kedvéért: Néhány perc múlva pedig felrobbantotta az elkerített alagutat, valamint a felette lévő földet is sikeresen beomlasztotta. Nemsokára pedig éppen kandikált ki a föld alól.
Ezektől az esetektől eltekintve ő még is úgy gondolja, hogy élete legszebb napjait éli át. |
Lassan nemet intett fejével.
- Tünde fivérem és én egy fagyos, Sötétséglepte világ szülöttei voltunk.....ritka volt a fény, nagy örömnek számított, sokszor volt, hogy még ifjú korunkban napokig futottunk, hogy találjunk egy-egy sugarat....Ott nem nőttek fák.....Azért is lettünk a Sötétség ellenségei...Örökre... Azt akartuk, hogy a világunk is szabaduljon.....De....máshogy hozta az Élet..... - fejezte be kényszeredett mosollyal. |
*Felpillantott a kabinokról és csodálkozva Doomra nézett.*
-Meglep, hogy nem láttál még mallorn fát. Nem olyan ritka, és amennyit te és a tündéred régebben együtt utaztatok, azt hittem, nem is egy ilyen fa akadt már az utatokba. -*végül vállatvont majd belefogott a magyarázatba.*
-A mallorn leginkább a tündék erdeiben nő, mivel az első fákat ők hozták magukkal csemeteként még évezredekkel ezelőtt a Valák földjéről, de egy-két magjuk azért más erdőségekben is lombot bontott. -*kezdte.* -Vastag és erős a törzsük, és kemény, mint a kő, de jól megmunkálható és korántsem robosztusak. Inkább nemesnek, elegánsnak mondhatóak. A kérgük leginkább ezüst vagy teljesen hófehér, és káprázatosan magasra nőnek. A levelik nem zöldek, mint a legtöbb fáé, hanem a törzshöz hasonlóan azok is ezüstösek, sőt sokszor lehet arany színű leveleket látni az ágakon... -*a mondat végét elkente, és merengő pillantással révedt előre, mielőtt lassú, vontatott hangon folytatta volba.* -Volt egy kedvenc fám, igen, ő is mallorn volt. Nem nőtt olyan magasra, mint általában a többi mallorn, sőt, igazából rettentő kicsinek tűnhetett volna egy mallornerdőben, de a mi erdőnkben még így is ő volt a legmagasabb, legszálasabb fa. Túlnőtt az összes többin. És annak a fának a tövében születtem. -*mondta, kissé elmosolyodva az emlékeken.* -Úgy sajnálom, hogy kidöntötték. Gyönyörű fa volt.
-Hát neked? Volt kedvenced? -*kérdezte végül.* |
- Ugyan, ugyan! Szívesen hallgatlak! - mosolyodott el őszintén.
- Mi is szeretjük, ha ritkán is utazunk rajta. Eris gyakran kölcsönadja.
Megrázta sörényét.
- Ismerjük a tündék hajóit....De.... - szégyenlősen és kissé zavartan elmosolyodott - Eris valami robosztusabbat és nagyobbat akart....És igen, látványosabban mágikusat. Nagyon örült, mikor kész lett. Mallorn...Mallorn.....azt hiszem még nem láttam olyan fát....Csak hallottam arról, hogy gyönyörűek. Neked van kedvenc fád? |
*Bólintott és a látványtól továbbra is elbűvölve követte Doomot lefelé a lépcsőn, egyenest a hatalmas hajó gyomrába.*
-A mi hajóink olyan mások... -*suttogta, miközben ide-oda kapkodta tekintetét a kabinok közt.* -A tünde ácsok hófehér és ezüst törzsű mallorn fák deszkáiból építik meg a tünde hajókat. Erős és hatalmas fák azok, mégis oly könnyűek, mint a pihe, egyszóval minden szempontból remek alapanyagok a tünde hajókhoz. Az ácsok is nagyon kedvelik. Kiváló hajókat építhetnek belőlük. Rendszerint hattyú alakúakra formálják őket. Sokkal kisebbek és jóval kecsesebbek is, mint ez, ráadásul teljesen hangtalanul siklanak a vizen, de... de nekem sosem tetszettek igazán. Nem olyanok, mint ez. Ez a hajó olyan... olyan varázslatos. -*mondta áhítattal, és még egyszer körbehordozta tekintetét a kabinok során.* -Nem tudok rá jobb szót.
*Doomra pillantott.*
-Ne haragudj, kell még vagy tíz perc, mire feldolgozom a látottakat. Aztán ígérem, abba hagyom az áradozást... Tényleg! -*fogadkozott.* -Csak... csak tudod, az újdonság varázsa... |
Mosolyogva fogadta Eldina lelkesedését, majd bólintott.
Végigsétáltak a fedélzeten a korlát mellett, míg kiértek a far részéről, és a hatalmas árboc felé indultak.
Előtte vezetett le egy széles, derengő lépcső a hajó gyomrába.
- Talán jobb, ha itt megyünk le. Van több lépcső is, de azok kisebbek. Kár lenne beszorulni..... |
-Hátborzongató? -*nézett megütközve Doomra.* -Mi lehet egyáltalán hátborzongató ezen a hajón?
*Egy percig még magában dohogott, megbotránkozva még a puszta gondolaton is, hogy vannak, akiket nem nyűgöz le ezt a hajó, ám végül vállat vont.*
-Nekem akkor is tetszik. -*jelentette ki nyugodt hangon, és mosolyogva még egyszer végigpillantott a hajó lágyan dagadozó vitorláin.* -Gyere, keressük meg azt a kabint! -*fordult végül Doom felé.* -Legalább azalatt is körbejárhatom a fedélzetet. |
Elmosolyodott.
- Megértelek! Amikor a Fővárosban járta először, azt hittem álmodom. Az a hely....szürreális!!! Nincs rá jobb szó! A Sárkányszellem valahol egyfajta....bizonyítás akart lenni Eris részéről, hogy tud ő is olyan szépet avagy varázsosat, mint a tündék híres hajói...Meg kedveli is azokat a históriákat. Szereti a meséket kicsit átgyúrva megvalósítani....Nézelődj nyugodtan, örülök, ha tetszik....Sokak szerint hátborzongató.....Bár Erisszel is így vannak a legtöbben.... |
[402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Kis idő múlva Fátum és Lúthien megérkeztek a tenger partjára. Fátum nem szeretett itt lenni. Sehol egy biztonságot nyújtó bokor, vagy fa. A tenger vizéből nem ajánlatos inni. Egyszóval semmi sem jó. Másrészről meg nem szerette a vizet. Így hát tisztes távolságot tartott a víztől.*
- Hm, biztos van világítás - mondta, miután becsukta az ajtót. A kísértet-féleség eldöngött az ajtó előtt, a mén pedig nyugodtan körbefordult.
*Kábán követte Doomot. Még mindig nem tért egészen magához. Ez a járkáló páncél is.... Már régen megszokhatta volna a tényt, hogy a Mágia szinte mindenre képes, ám ott, az Örök Tél Birodalmában kevés hasonló helyzetben volt része, így sokkal nehezebben tért napirendre efféle dolgok fölött, mint Doom.
Eweryn bólint, majd továbbindul. A mező felé veszi az irányt.
- Menjünk a mezőre! - mondta sokkal lelkesebben. Szerette azt a helyet.
- Hová megyünk? - ügetett igencsak tempósan lépdelő apja mellett.