|
Témaindító hozzászólás
|
2006.04.29. 11:33 - |
 Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Nos, igen. Draugheritnek viszont tetszett, hogy nyugodtan gondolkodhat, egyedül lehet. Valahol tényleg rémisztő, de ő történetesen már minden rémmel szembekrült, mikor először kellett menekülnie a külseje, származása miatt, még kicsi csikó korában egy ehhez igen-igen hasonló pusztaságba. Azóta egyenesen megszerette az ilyen helyeket! Itt igazán érezte, hogy erős, érezte, hoogy a maga ura. Hogy külső ide vagy oda, van, amiben ő a különb.
Megaztán a kis ménesüknek ő volt az egyik Alapítója, szóval már csak a pusztákkal való múlt- és varázsbeli kötelékei miatt is különösen viszonyult a kopár földdarabokhoz.
Most szüksége volt erre a plusz erőre és nyugalomra. Ugyanis belevágott valamibe és egy pillanatra megtántorította valami. A baj ezzel csak az volt, hogy a "küszöb" átlépése után mostmár nem fordulhat vissza. Ugyanis megházasodott. És az első boldogság után megriadt. Mindig egyedül volt, mi lesz most? Vajon nem teszi ez gyengébbé? És vajon a párja nem fogja megutálni? Hisz olyan fura természetű! Vajon mi lesz?
Draugherit harcos volt és most ezek a szívügyek megzavarták. De már negyedik hete hiába rágódott itt ezen, így végül úgy döntött, hogy nincs értelme maradnia. Talán egy kis utazgatás kitisztítja a fejét. Soha nem szerette a zavarokat, kételyeket magában.
Még egyszer végignézett a végtelen tájon, aztán kitárta vitorlányi szárnyát és némi vágta után nekirugaszkdott.... |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
 Mindkettőjük meg-meglebbenő sörényére nézett.
- Értem - mondta higgadtan, biccentve. |
 -Jó neked!-bólintott.
-Én is vándorlok, de én sose vagyok egyedül.Mindig van valami, akarom mondani valaki mellettem, akitől sohasem szabadulok meg!-mosolygott. |
- Nekem nem kell megállni ahhoz, hogy gondolkozzam - horkantott.
- Vándor vagyok, megtanultam egyszerre élni kifelé és befelé. |
-Jó dolog!-mosolygott fel újra.-Én csak néha...az életem csupa mozgás, csak néha állok meg...Amikor szélcsend van! |
- Én mindig merengek egy kicsit. Lelkem egy szegletével - mondta, méghozzá egy kicsit büszkén! |
-Igaz, viszont nincs jogom, hogy zavarjalak!Tudom, milyen, amikor a lény merengeni vágyik!.... |
Érdeklődve, de rezzenéstelen arccal hallgatta a lényt. Lenne valami kapcsolata a Széllel? Neki, a rideg, mindig is tűzben nevelkedett és élt lénynek Szélvarázs lenne az életében? Elmerengett ezen, de nehezen hitte el! Azután elgondolkozott, hogy mennyiben is érték egyáltalán új dolgok az élete során! Szinte semennyire sem..........
Aztán kissé elgondolkozott a kanca ajánlatán. Mostmár elszállt belőle a filozofálgató hangulat, ráadásul a pegazus több volt, mint az a hebehurgya, szeles rendzavaró, akinek nézte.
- Maradj nyugodtan.....Nem az enyém a puszta, nem akarlak elküldeni, jogod van itt lenni, és nem zaavrsz. |
Nem lepődött meg.-Mindig érnek lényeket rossz dolgok...a túlélésért sok mindenre képes az elme....De sokan el is feledik tudtuk nélkül azokat a módszereket, melyet nem lenne szabad, hátha még szükség lesz rá....-gondolkodott el.
-Viszont te máshogy is kapcsolatba kerültél Széllel!Olvasni benne egy dolog, de, hogy Szél is értsen valakit, az ritka eset. ...S még ritkább, hogy én is hallom!
-...De ne félj, én nem árulok el titkot.Pláne, ha az nem nekem lett címezve...hallom, viszont nem értem meg, még ha érteném is....És le is blokkolhatod az agyad, egész könnyen:éber maradsz!
Kis idő múlva megint megszólalt:-Elmegyek, ha jelenlétemmel zavarok!Szélcsend is lehet, ha szeretnéd! |
Megrázta a fejét. Kellemetlenül érintette ez! De megállta, hogy horkantson és otthagyja a lényt.
- Csak tudom mi mit jelent benne. Soká éltem vad vidékeken, ahol mindenből tudni kellett olvasni és következtetni...az életért..... |
Bólintott.Egy ideig csend lett.S fel támadt a Szél....elváltozott az arca, s a mén fürkészte, majd elmosolyodott.
-Érted Szelet?-kérdezte hallkan.....
-Élénken hallatszanak godolataid a Szélben!-magyarázta hallkan, s lágyan mosolygott.Ezt nem úgy értette, hogy a lény képes úgy komunikálni vele, mint ő maga, hanem gondolatai érdekes módon kihallatszanak Szélnek, melyeket rajta kívül csak Szélrózsa ért meg.Ritka, de van ilyen.... |
Túltette magát a lény feltűnésén...
- A Tűz lénye vagyok - mondta halkan. A messzeségbe révedt. A pusztára mindig csak azért járt, hogy gondolkodjon. Volt itt valami varázsos távolság és nyugalom......ami megfogta és segítette őt már néhányszor......
Sóhajtott egy aprót, ahogy feltámadt a Szél, és megcibálva a sörényélt távoli tájakról mesélt. |
Nem vete észre, hogy megtörte volna az ismeretlen békéjét, ezért nem is zavarta.
Bólintott.-Megértem!Nem sokan szeretik a pusztát. Bár egyetértek, hogy itt nincs különösebb mágia jelenlét, mégis csodálkozom, hogy valaki forróbb helyre kívánkozik innen.-itt elmosolyodott, s végig tekintett a tájon.-De az is igaz, hogy tél van...ilyekor valóban nincs túl meleg!
Ismét végig nézett a téli tájon, hol már deres volt a barna fű.Nyáron a nap perzseli barnára a növényzetet, most azonban a tél hidege szívta ki a smaragd zöld fűből a zöld színanyagot. |
A lény felzavarta a nyugalmát, zajongása és trappolása a mágiával együtt elsöpörte Balareio higgadt napját, de a mén sosem volt hirtelenharagú vagy durva és neveletlen! Most is türelemmel és nyugodtan fejet hajtott, és mély hangján lassan felelt:
- Üdv. Valóban. Habár én jobban szeretem a kissé forróbb és varázsosabb tájakat. |
Élvezte a szabadságot, mely körül zsongta vágtázás közben.Amikor meglátta a merengő unikornist, elég messze volt, de már ügetésbe fogott, s felétartott.
Előtte pár metérrel megállt, a Szél is elcsendesedett.Fejet hajtott a méltóságteljes lénynek.-Csodás napunk van!-mosolygott kedvesen. |
A komor, termetes lény egy emelkedőn állt, rezzenetlenül figyelve a pusztaságot, mint egy más korból ittfelejtett szobor.
Izmait most nem akarta dolgoztatni, csak elméjét. Merengett a mozdulatok nélküli nyugalomban, mikor hirtelen zaj söpörte el békés meditálását!
Szeme arra villant, és követni kezdte az idegen pegazust, aki láthatóan remekül szórakozott a széllel itt, a semmi közepén. |
Öröm nyerítése messzehangzott, ahogy Széllel versenyzett....Hol földön, hol légben, de csak futott, futott, kifáraszthatatlan erővel!Igazából értelmetlen verseny ez, melyet állandóan játszanak:Szél soha nem fogja leelőzni Szélrózsát, ahogy Szélrózsa sem tudja Szélt...S mégis mindig a kanca ahányszor vágtába ugrik, Szél rögtön utána ered, s máris elkezdődik a verseny, mely soha nem ér véget..... |
 Egy farkas ült a semmi közepén...várt valakit!
 Már a láthatáron fehér lett...
 -Koni, miért nem megyünk egyenesen az erőbe...haza?-nézett rá kérdőn két kis útitársa
-Változott az útiterv!Hamarosan egy új angelidet köszönthetünk köreinkben,...-erre Zia boldogan felnyerített, azt hitte, egy új csikó...-egy farkast!
Erre Yashának csillant fel a szeme.
-Ott is van!-kiáltott fel Koni vidáman.
A hangokat hallva megfordult.Futásnak eredt.
-Koni!
-Aina!-kiáltott vissza boldogan az angyal.Aina Konira vetette magát, s nyalogatni kezdte az arcát.Zia természetesen kissé féltékeny lett, Yasha meg már alig várta, hogy megismerkedjen vele...Mégis létrejönne, egy angelid falka?
Pár perc múlva bemutatta Koni a farkast a többieknek, majd Aina faggatózására, elmesélte, az angelidek történetét, mindenkit körül leírt.Ziának persze rögtön elszállt a sértődése, mihelyt Koni mellé ülhetett-mert a mesélés éleg hosszú időbe telt...muszáj egyszer leülni!
Közben kiderült, hogy Aina és Koni régóta ismerik egymást.Aina egy világ-utazó!A legkülönfélébb világokba utazott el életében, s rengeteget látott, tapasztalt, tehát elég bölcs lett mostanra.Egyszer Simbelmyne-on is járt, s Koni kalauzolta el a Birodalomban.Még akkor megígérte, hogy, ha végez a világok járásával újra ellátogat ide, s it telepszik le.
-S most mesélj te!Tudom, örökké valóság lenne elmondani az összes emlékedet, de csak vannak említtésre méltó élményeid!
-Voltaképpen vannak!-helyeselt Aina.-De, ha jobban belegondolok, igazán egyik világba sem merültem annyira, tehát csak"felületesen" vizsgálódtam...Amolyan túrista voltam!-tette hozzá csak úgy, aztán belefogott az egyik világból való élményeinek beszámolójába:-A világban, amiről most mesélni fogok, farkasok uralták...vagyis farkasok és vámpírok.Eddig is folytak hacok közöttük, de ezek csak a puszta utálatból, említésre sem méltó...
-Kapcsolatba léptem az ottani főfalkával, de ők nem nagyon hederítettek rám!Már azt tervesztem, hogy elmegyek, amikor jött egyhím farkas, akibe belezerettem!Ő is viszont érzett, s hamarosan megnyílt a lehetőség, hogy én is falkatag legyek-főképp az ő kedvéért-de aztán jöttek erősebb vámpírok, akik majd nem elpusztítottak a farkasokat...
-Egy vámpír engem nézett ki célpontul, de a szerelmem megvédett.De egy nap fogságba került , s a vámpír folyamatosan megakart ölni.Többször is legyőztem, de sajnos nem halálosan...
-Amikor Lauren, a szerelmem kiszabadult, nsagyon boldog voltam.Újra együtt!De aztán ismét rák támadtak, ráadásul pont a vámpír vezér!Segítségünkre sietett a falakvezérünk, de én semmit sem tehettem.Abban a világban szinte nem volt erőm!Hogy ne legyek láb alatt, eliszkoltam, de rosszul tettem!Lauren azóta se láttam viszont......Aztán vámpír üldözőmtől kellett megtudnom, hogy mást szeret már...pont a falkavezért!Azért mondta el az a vámpír, mert azt hitte, elkeserdésemben legyőzhet...A buta!...Ez adott erőt, s végül megöltem....Már nem volt maradásom ott...
-Lauren "árulása" végleg elszakított attól a helytől...-s nem is jött vissza megmondani,hogy köztünk már nincs semmi-....De mindegy, fő, hogy elhagytam az a vidéket, s most itt vagyok....-mondta kicsit megkönnyebülten, de eddig szomorú, gyászos tekintettel mondta a történetet....
-Igen...ez a fő!-tette Aina vállára Koni a kezét.Aztán útra keltek négyen, s újra bebarangolták a Birodalmat.Aina úgy döntött, ideje megpihennie...itt! |
 Türelmesen pakolt ő is, majd délután újra nekiindult a karaván.... |
 -Nem szükéges!-mosolygott-Megaztán, ilyenkor jóval ingerültebb, ha más sárkányokkal találkozik.Egy részt, mert felébresztettük, más részt senki sem lát szívesen vetély társakat a területén.Rám is haragudni fog!-kacsitott rá, majd az ékszerért ment, s nyakba azt akasztva megindult Jégvihar felé....
 A vigyorgók népes táborába tartozott volna, ha tudná, hogy párja is szívesen menne a sivatagba.Neki semmiség, de ködlángnak!Majd kitalál valamit, hogy kevésbé érje a nap!
|
 Illúzió Vadászhoz lépett.
- Elkísérjünk? |
[500-481] [480-461] [460-441] [440-421] [420-401] [400-381] [380-361] [360-341] [340-321] [320-301] [300-281] [280-261] [260-241] [240-221] [220-201] [200-181] [180-161] [160-141] [140-121] [120-101] [100-81] [80-61] [60-41] [40-21] [20-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szerette ez a helyet. Sokan nem szeretik a puszták ijesztő ürességét, végtelen semmilyenségét. Ki az éhen- vagy szomjanhalás rémétől, ki az unalomtól, ki a saját magával való szembetalákozástól félve nem vág neki, vagy ha igen, akkor is társaságban, karavánszerűen felszerelkezve és mindig jól bevált utakon.
Mindkettőjük meg-meglebbenő sörényére nézett.
-Jó neked!-bólintott.
Egy farkas ült a semmi közepén...várt valakit! 
Már a láthatáron fehér lett...
-Koni, miért nem megyünk egyenesen az erőbe...haza?-nézett rá kérdőn két kis útitársa
Türelmesen pakolt ő is, majd délután újra nekiindult a karaván....
-Nem szükéges!-mosolygott-Megaztán, ilyenkor jóval ingerültebb, ha más sárkányokkal találkozik.Egy részt, mert felébresztettük, más részt senki sem lát szívesen vetély társakat a területén.Rám is haragudni fog!-kacsitott rá, majd az ékszerért ment, s nyakba azt akasztva megindult Jégvihar felé....
A vigyorgók népes táborába tartozott volna, ha tudná, hogy párja is szívesen menne a sivatagba.Neki semmiség, de ködlángnak!Majd kitalál valamit, hogy kevésbé érje a nap!
Illúzió Vadászhoz lépett.