|
Témaindító hozzászólás
|
2006.06.09. 15:57 - |
 Michaelangelo kilépett a Sötétség falán át.
Gyenge volt, kapkodta a levegőt és remegtek a lábai.
Azt hitte össze fog esni, és a feje is zúgni kezdett.
Behunyta a szemeit. És elképesztő dolog történt!
Egy kép villant az elméjébe: egy rét, rengeteg virággal és fűvel a közepén.
És a következő pillanatban megremegett alatta a föld és ő, mint egy megsüketült ember, aki újra hallani kezd, újra érezte magában a mágiát és a föld erejét!!!! Mintha az élet elérte volna, mint egy halott fát és feltöltötte volna!
Kihúzta magát és széttárta a szárnyait.
És látni kezdte a földet magát. Az ereje egyre nagyszabásúbb lett! Látta a földben motozó állatokat és gyökereket, a hatalmas földalatti folyókat és barlangokat és a vad születést is: az irdatlan sziklák kiválását a forró, felfoghatatlanul folyó lávából.
A következő percek alatt a látomás tovatűnt, de ő és a föld újra egyek voltak.
És az színe, teste is a régi lett: gyöngyházas derengés mindenütt.
'Újjászülettem hát!' |
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
Moridor nagy szusszanással nézett körbe. Földrengető vágtával haladt idáig! De most akart egy kis szünetet vad száguldása közben, hogy kifújja magát, és hogy a Birodalom ezen részét alaposan megnézze.
Sokkal izgalmasabb helyeket hagyott el, de tudta jól: amilyen unalmas lehet egy vidék külsőre elsőre, olyan nagy meglepetést okozhat! |
Egyetértően bólintott, majd ugrott egyett, és Swallow mellé érve kellemes vágtába váltott át. |
 - Először csak az erdőbe! - felelte különös mosollyal, és már ügetni is kezdett kifelé a mező kopárságából. |
Felnevetett.
-Hát, van kedvem tűrni a társaságod, úgyhogy kifogásom nincs ellene.-felelt vidáman.
-De merre menjünk? Én még nem ismerem olyan jól a Birodalmat.-vallotta be. |
| - Akkor.... - vidám szikrák jelentek meg a szemeiben - miért nem megyünk el, ha van kedved tűrni a társaságom, szép hölgy, valami olyan helyre, ahol biztosan nincs kígyó? |
Elmosolyodott az ötletre, majd megvonta vállát.
-Egyszer már kipróbáltam, de aztán leoldottam magamról. Valamiért zavart, pedig nem akadályozott semmiben.
Nos, igen, Chay büszke teremtés... |
- Utazhatunk együtt egy darabig! Úgy tűnik együtt megyünk a legtöbbre! - kacsintott Chay-ra.
- Megaztán...nagyon súlyos állapotba kerültél! - komorult el - Érthető, hogy igaz lett a közmondás: akit a kígyó megharapott, fél az már a gyíktól is! De miért nem bocsátasz magadra egy védőbűbájt? |
Ő is nevetett. Örömmel nyugtázta, hogy ereje szinte teljesen visszatért, a lángok elnyelésének köszönhetően.
Hirtelen meglepve kapta fel a fejét egy apró zajra, és hátrafordulva fülelt. Lemondóan az égre fordította tekintetét, mikor látta, hogy csak egy ártalmatlan gyík szaporázott át a fű között.
-Üldözési mániám van.-jegyezte meg nagyot sóhajtva, de végül mégis elmosolyodva. |
Elnevette magát!
- Nem tudom! Lehet! - mondta őszinte vidámsággal.
- De hála az égnek nem így lett! |
A végén felszabadult mosollyal bólintott, majd egy pillanatra pajkosság villant tekintetében.
-Mi lett volna veled, ha nem futsz össze velem? Úgy maradsz, lángok közé szorulva?-mosolyodott el felvetve fejét. |
- Ő is kiszorult evilágból...Amikor elpusztították a Sötét Nagyurat...S most kiderült, hogy valahogyan megsérült....Nem is tudom hogyan...Segítséget kért....Én is, és mások is, rohantunk hozzá! De kiderült, hogy nem magának akar segítséget. Nem kér soha segítséget magának!!! - horkantott.
- Így, miután megtudtuk mit akar, és elfogadtuk, hogy nem enged többet tennünk, visszaindultam. De azon a helyen kicsit más a varázslat is...Az én tűzbűbájom is félresikerült...
Felnézett a magasba.
- Jó, hogy végül visszajutottunk mind.... |
Figyelmesen mozdultak meg fülei, jelezve a ménnek, hogy folytassa, persze csak ha szeretné.
Eközben már ő is elkomolyodott kissé, mélyebben belegondolva, hogy mik történhetnek egy olyan helyen. |
- Igen, úgy hiszem - bólogatott komolyan.
- Tudod, a gazdámról volt szó.... |
Legyintett a köszönetre, mjad elcsodálkozva rázta újra fejét.
-Még soha...de már hallottam róluk. Azt mondják, ott a lény könnyen elvesztheti saját magát...-gondolkodott el.-Valóban így lenne?-nézett kérdően Swallow-ra. |
- Köszönöm! - hálálkodott.
- Alaposan félresikerült az a bűbáj - mormolta.
- Sosem hittem volna, hogy így hathat valakire valami.....Jártál Te már afféle lélek-helyeken? |
Meglepődve nézett Swallow-ra. Azt hitte a lángok csak az ő művei...
-Nem?-kérdezte mosolyogva, majd elkezdte körbejárni az értetlenkedő mént. A harmadik kör után behunyta szemét, és pár másodperc múlva egymás után lassan minden lángnyelv beleolvadt a sörényébe és a farkába.
-De én igen. |
Megnézte a fűszálakat, és elmerengett.
- Nem is a távolság volt érdekes, hanem a hogyan.... - mondta furcsa hangon.
Aztán megrázta a fejét.
- Hagyjuk is!
Magára nézett.
- Bocsásd meg a lángjaim. Ez is az...utamnak köszönhető...Nem tudom eltüntetni.... |
Szemöldökráncolva fürkészte a mént, de a szavait tisztán hallotta, a lángropogás mellett is.
Először legszívesebben rögtön azt a kérdést intézte volna hozzá, hogy pontosan hol? De aztán látva Swallow arcát, visszafogta magát, és bólintott.
Majd elmosolyodott.
-Ezek szerint nem annyira messze, hogy ne tudj visszatérni! És ennek örülök.-mondta őszintén, és megrázta sörényét. Néhány lángnyelv kipattant belőle, de a földre érve ugyanolyan fűszállá változott, mint a mellette lévők. |
| - Valóban az! Én...én.......én messze jártam - mormogta olyan halkan, hogy alig lehetett hallani. |
Energikusan vállat vont.
-Miután felébredtem az oázisban, és senkit sem találtam ott, úgy döntöttem, egy kis vándorútra indulok itt, a Birodalomban.
-És milyen kicsi a világ...-mosolyodott el. |
[291-272] [271-252] [251-232] [231-212] [211-192] [191-172] [171-152] [151-132] [131-112] [111-92] [91-72] [71-52] [51-32] [31-12] [11-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Michaelangelo kilépett a Sötétség falán át.
- Először csak az erdőbe! - felelte különös mosollyal, és már ügetni is kezdett kifelé a mező kopárságából.