|
Témaindító hozzászólás
|
2006.07.10. 20:13 - |
 *Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.* |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
- Így azért kellemesebb - *mondta csípősen és odébb repült egy a közelben lévő felhőre.* |
 Riadtan hátrakapta fejét, és zavartan pislogott.
Az apró örvénykék abban a pillanatban eltűntek, Kísértet pedig lehajtotta a fejét. |
*Tyrant körbe nézett és kezdte zavarni a sok apró tornádó.
Felpattant és kénytelen volt elhagyni eddigi felhőjét, mivel az is tornádó alakját kezdte ölteni.
Miközben a levegőben repült, megtalálta a lényt, aki saját elgondolása szerint ezeket okozta.
Közelebb repült hozzá.*
- Nincsen jobb dolgod ennél? - *förmedt a fekete lényre.* |
Nemsokára eljön a napkelte....nem soká maradhat már. Megállt, nem volt értelme folytatni a sétát.
De még menni sem akart, így rámeredt a lábai körül dagadozó hullámokra, és hirtelen ötlettől vezérelve belerúgott a pamacsba. Az felkavarodott, de Kísértet nem érte be ennyivel. Rámeredt a kavargásra, és erősíteni kezdte, úgy, ahogy saját testét szokta alakítani, főleg utazásai során. Hamarosan apró tornádó formáját öltötte előtte a fehérség. Tetszett neki.
Körbenézett, és egyre több hasonló kavargást alakított maga körül. |
*A felhőn fekve zajra lett figyelmes, már ha a felhők között lehet zajról beszélni.
A másik irányba fordította fejét és metsző tekintettel pásztázta a környéket.* |
Kísértet volt. Ezért kapta a nevét. Ennélfogva sok olyasmi esett meg vele, ami másokkal nem.
Sok különleges tulajdonsága közül az egyik a suhanás volt. Nem volt repülés, csak készség, hogy eljusson bárhová, ahová csak akar.
A felhőktől nyugalmat várt, ezért utazott fel rájuk, a hatalmas, habos, fehér és gyönyörű vidékre.
De remélte, hogy a napkelte nem siet. Napnyugta után jött, és nem volt igazán sok ideje, hisz itt semmi sem védte volna a nap fényétől. Most azonban nyugodtan sétált, lehajtott fejjel merengve. |
*Tyrant leheveredett a felhőre és tovább nézelődött.* |
 Mélyen fejet hajtott, már amennyire lehetett repülve.
- Nagyon köszönöm! - kiáltotta, azzal száguldani kezdett a megadott irányba. |
*Egy ideig hallgatott, végül csak megszólalt.*
- De, ami azt illeti, találkoztam velük. Épp az imént mentek el. Az erdőben voltunk, aztán arra indultak.
*Szárnyával a megfelelő irányba mutatott.* |
A felhők közt szlalomozva száguldott, mikor észrevett egy tűzszín lényt egy felhőn.
Elé ereszkedett, és erős szárnycsapásokkal lebegni kezdett.
- Bocsáss meg a zavarásért, de két lényt keresek! Nem láttál véletlenül egy fehér pegazus kancát egy aranybarna pegunicsikóval? Nagyon fontos lenne! - mondta kérlelő hangon. |
- Remélem találkozunk még. - *mondta, szinte csak magának.
Egy ideig nézte a kancát és csikóját, majd megrázta fejét, felnézett az égre és elrugaszkodott. Felszállt a fák fölé, majd tovább emelkedezz, egészen addig, amíg a felhők közé nem ért.
Ott kiválasztott magának egy kényelmesnek tőnűt és arra leszállt.
Onnan kémlelte a levegőt és a vidéket.* |
 - Most azt hiszem mennem kell - mondta bocsánatkérő mosollyal, ahogy Rolír elkezdte rángatni.
- Sajnálom, hogy nem tudom jobban kifejezni a hálámat - hajtott mélyen fejet.
- És remélem nem tűnök hálátlannak....
Felállt, és lassan elindult.
- Köszönöm! Remélem szerencse kísér majd minden utadon! |
- Örülök, hogy segíthettem - *mondta majdhogynem teljesen őszintén.
Nem szerette a családot, a csikókat meg még annyira sem, de ez most mégis valami más volt.* |
- Nem, nem az! - mondta elszántan.
- A fiam....a mindenem! Nem tudom mit tettem volna....ha....ha - nem folytatta, csak szégyenlős mosollyal újra fiára hajtotta a fejét.
 Megrendítették anyja szavai, és már bánta a szökést, így csendben ácsorgott.
Kissé riadtan nézett körbe, szemügyre véve az idegen lényt újra és újra, majd anyjára nézett, és végül arra jutott, hogy még minden rendbe jöhet.
- Köszönöm - mondta hirtelen ő is halk hangján, meglepve ezzel Yannát is.
- Köszönöm szépen! - ismételte hangosabban a ménnek.
- Anya, menjünk haza! |
*Amikor látta, hogy a pegazus fel fog állni, egy méterel hátrébb ugrott, így sikerült nem összeütközniük.
Csöndben hallgatta Yannát.*
- Ugyan, semmiség - *vont vállat.* |
Dühösen tűrte, hogy a mén félretolja, aztán rémülten várta, hogy mi lesz. Nagyon félt, hogy anyja ilyen állapotba került és éppen miatta, hisz ő kószált el.
- Vigyáznom kellett volna rá - motyogta, és próbálta megállni a sírást.
Az ismerős hang, és a kedves, drága hang hirtelen tolakodott be a fejében kavargó homályba. Csak aztán érezte, hogy valaki próbálja felébreszteni.
Nagyot nyögött, és lassan kinyitotta a szemét.
Először úgy érezte, hogy ezzel járt rosszabbul, és semmit sem látott, de aztán körbefordítva a fejét észrevette az aranybarna kiscsikót.
- Rolír! - kiáltotta, és nagy lendülettel felállt.
Bár ne tette volna! Szinte azonnal elindult oldalra vele a világ, és le kellett üljön, de nyakát kinyújtva csak elérte fiát.
- Ó kicsikém! - sóhajtotta, ahogy végre magához ölelhette az elveszett bajkeverőt. Szemeit így is be kellett hunynia, olyan erősen lüktetett a feje, de egy cseppet sem érdekelte a dolog!
Jópár perc elteltével jött rá, hogy nincsenek egyedül. Kinyitotta zavaros szemeit, és észrevette az épp előtte álló pegazust.
- Nagyon köszönöm! - sóhajtotta kissé elgyötört, de végtelenül hálás mosollyal.
- Én nem tudom mihez kezdtem volna...Köszönöm, köszönöm! |
*Tyrant csóválta a fejét, amikor látta, hogy a csikó nem kapaszkodott eléggé, vagy esetleg szándékosan vetette le magát.
Leereszkedett Yannáékhoz.*
- Próbálj meg egy kicsit megnyugodni. - *mondta a csikónak.*
- És engedj oda, hagy nézzem, mi van vele.
*Gyengéden odébbtolta a csikót és tetőtől talpig szemügyre vette a pegazust.*
- Nincs komolyabb baja - *mondta végül.*
- Nincs eszméleténél, de ez ugye érthető. Az sem kizárt, hogy agyrázkódása lett. Gondolom szép kis tempóval repült neki az egyik fának.
*A tőle telhető leggyengédebben elkezdte pofozgatni Yannát.* |
Először halálra rémült, mikor elkapta őt a lény, de mikor felhuppant a hátára, megnyugodott.
'Hát nem valami barátságos' gondolta miután meghallgatta az idegen intelmeit, de örült, hogy nemsokára az anyukájával lehet, így inkább megkapaszkodott, ahogy tudott.
Összehúzott szemekkel keresgélt, majd nemsokára kiabálni kezdett, de Yanna csak nem bukkant fel!
Rolír kezdett nagyon megijedni, mikor hirtelen megvillant különleges szarva.
'Mi volt ez?' gondolta csodálkozva, és kissé szórakozottan, hisz nem ez volt most fontos, de aztán arrafelé nézett, amerre a szarv mutatott, és felsikított.
- Anyaaaaa! - zokogta, ahogy a fa alatt elterülő ragyogó lényt látta.
Majdnem belezuhant egy bokorba, ahogy leperdült a pegazus hátáról, és lezuhant a földre. Csúnyán megütötte a lábát, de egyáltalán nem törődött vele, csak rohant a mamájához!
- Anyaaa! Anyaaa! - sikítozta. |
- Csodás - *mondta Tyrant. A következő cselekvést pillanatok alatt vitte véghez, hogy gond nélkül a levegőben maradhasson:
Egyik szárnyával előre nyúlt, megfogta a csikó egyik szárnyát és maga felé húzta. Félúton oldalra húzta szárnyát, azzal együtt a csikót is és egy szempillantás alatt Rolír már Tyrant hátán gubbasztott.*
- Anyukád itt van valahol. Megyünk és megkeressük, de kapaszkodj! Le ne ess, mert haragos leszek és nem ígérem, hogy visszafordulok érted... - *mondta, majd összecsukta szárnyait és a fák közé zuhantak.
Még mielőtt a földhöz csapódtak volna, Tyrant szétnyitotta szárnyait és lefékezte magukat.*
- Figyelj Te is, és szólj, ha látsz valamit.
*Azzal elkezdett a fák törzsei között szlalomozni.* |
- Én vagyok - nyihogta bátran a ménnek.
- Tudod hol a mamim?- kérdezte reménykedőn és követelődzőn, és hatalmas, nyílt csikószemeivel szinte belebújt a hozzá képest hatalmas lény arcba.
Megtörtént, aminek meg kellett történnie a kimerült és rémülettől figyelmetlen lénnyel: hatalmas sebességgel nekicsapódott egy fának, és nagy puffanással a sűrűbe hullt.
Yanna egy pillanatra még rémülten a fiára gondolt, majd ráborult a sötét...... |
[247-228] [227-208] [207-188] [187-168] [167-148] [147-128] [127-108] [107-88] [87-68] [67-48] [47-28] [27-8] [7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
*Sugár kecsesen szárnyalt a felhők között, a közben az alant elsuhanó tájat fürkészte.*
Riadtan hátrakapta fejét, és zavartan pislogott.
Mélyen fejet hajtott, már amennyire lehetett repülve.
- Most azt hiszem mennem kell - mondta bocsánatkérő mosollyal, ahogy Rolír elkezdte rángatni.
Megrendítették anyja szavai, és már bánta a szökést, így csendben ácsorgott.